A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

feladásának utolsó napján, azaz pénteken délután látogattam el. Természetesen nagy volt a forgalom, hosszú sorok ki gyóztak az átvevő ablakok előtt, s bizony jó ideig kellett várakoznom, amíg Törők Margit irodavezető és helyettese, Pauei Béla szóbaállhatott velem. E kényszert ácsorgás alatt szemügyre vehettem For tuna istennő híveinek vegyes seregét. Az olajos ruhájú munkásokat, a hosszú hajú ifjú titánokat, a hajlott hátú öregeket és a parfümfelhőt árasztó dámákat. Egy dolog ban hasonlítottak csupán egymásra. Min denkinek derűs volt az arca, mosolygott a szeme. Ez azonban természetes dolog itt hiszen nincs olyan játékos, aki ne remény kedne, hogy egyszer megüti a főnyere ményt. Felfigyeltem azonban olyanokra is, akik mindenáron ki akarják kényszeríteni a szerencséjüket. Nagy összegekkel játsza nak, sok szelvényt adnak fel, pedig lehet hogy családjuk sínyli meg könnyelműsé güket. Ilyen volt az a bottal járó öreg bácsika is, aki tucatszámra adta fel sport kaszelvényeit, pedig mindenki láthatta, hogy szerény nyugdíjából tartja fenn ma gát. ff -— Előfordulnak azonban csalási kísérle Zárás előtt a Slovan fogadóirodájában A SPORTKA ÚTJA A NYEREMÉNYIG Azt hiszem, nem vetem el a sulykot, ha kimondom, hogy széles e világon legnép­szerűbb játékok egyike a lottófogadás. Az a játékforma, amelyet mi sazka, sportka és mates néven és változatban játszunk. Sokan azért kedvelik, mert vakon hisznek szerencséjükben és néhány koronáért nagy összeget akarnak nyerni, másokat viszont kielégít az a szórakozás is, hogy hetenként saccolgathatják, akad-e találat szelvényeiken? A fogadók millióit az is vonzza persze, hogy olyan egyszerűek a játékszabályok, amilyeneket még egy óvodás gyermek is megért. Azt azonban kevesen tudják már, hogy milyen bonyo­lult az a folyamat, amely a feladástól a kiértékelésig végigkíséri a sportfogadási szelvényt. Nos, ezen az úton szeretném most végigvezetni olvasóinkat. Mivel azonban Csehszlovákiában háromféle sportfogadás is van, az egyszerűség ked­véért hadd helyezzem a sportkára a hang­súlyt. Előzőleg azonban még egy dologra szeretnék kitérni. A sportka történetében előfordultak olyan esetek is, hogy néhány naiv ember nem hitt a játék tisztasága ban, sőt maga is megpróbált csalni. Ma gam is emlékszem arra az esetre, amikor egy fatusi postahivatal alkalmazottja ki­töltetlen sportkaszelvényt pecsételt le és csak a húzás után jelölte be a nyerőszá­mokat. Természetesen rögtön kiderült a svindli, bírósági tárgyalás lett az ügyből és a kárvallott saját bőrén tanulhatta meg hogy korrekt játék a sportfogadási játék, tisztaságát az állam garantálja, fondorla­tos módon tehát senki sem forgathatja a maga javára a szerencse kerekét. Nos, ilyen szempontból is figyelhetjük a sport­­kaszelvény útját a feladástól a nyeremény szétosztásáig. AMINEK MINDENKI ÖRÜL Nem hiszem, hogy akadna országunkban olyan család, amelynek egyik tagja ne játszana sportkán. Feleslegesnek tartom tehát, hogy külön is kitérjek a sportka szabályainak ismertetésére. Azt azonban nem árt megemlíteni, hogy mivel kedves­kednek ez év nyarától a sportfogadás szervezői sportkázóinknak. Tudjuk, hogy tavasszal és ősszel azok a játékosok is jutalomsorsoláson vehetnek részt, akik­nek nincsen találatuk, de szelvényük mindhárom oszlopát kitöltik. Nos ez az akció oly módon változott július 21-étől, hogy, akik a hátralevő páratlan számú (31—51) hetekben szelvényük mindhá­rom oszlopát kitöltik, akár a 3 koronás oszlopokat is, tekintet nélkül arra, hogy volt e találatuk, azok között esetenként száz darab 10 000 koronás jutalmat sor­solnak ki. A FOGADÓK KÖZÖTT A sportfogadási szelvényeket 20 filléres egységáron lehet megvásárolni s a na­gyobb sportegyesületek fogadóirodáiban, vagy a postahivatalokban kell feladni. Ilyen kirendeltség a bratislavai Slovan Sportklub Kertész utca 14—16—18 szám alatti irodája, ahová a sportkaszelvények % pragai központba beérkeznek a tek is — mesélte később a fiatal főnökasz­­szony. — A minap is olyan szelvényt akart beváltani egy „hölgy", amelyet tavaly ad­tak fel. Az akkori és mostani hét egyezett ugyanis, a beírt számok némelyike pedig ugyanolyan volt mint néhány most kihú­zott szám. Azt azonban nem tudhatta az illető, hogy az ilyen trükköket néhány másodperc alatt le lehet leplezni, mert ha a szelvényen tippelt számok egyeznek is a nyerő számokkal, a többi megkülönbözte­tő jel, számok és adatok szerint gyerekjá­ték rájönni, hogy érvénytelen szelvénnyel manipulál a játékos. — Vannak olyan emberek is, akik állan­dóan játszanak, de csak ritkán nyernek, miért játszanak ezek? — Egyrészt azért, mert akik kis összeg­gel játszanak, azok is jól szórakoznak, azoknak is kellemes izgalmat jelent he­tenként találgatni, nyertek-e valamit. Má­sokat pedig a nagy nyeremények remenye csábít. A mi fogadóink között is akadnak olyanok, akik nagyobb összeget nyertek. Nemrég például egy szegényesen diáklánynak fizettük ki a sazkán 140 000 koronát. A 30. héten pedig egy idősebb férfinak volt öt plusz egyes sport­­katalálata. Összesen 69 120 korona ütöt­te a markát. — Igaz, hogy titokban kell tartaniuk a nyertesek nevét? — Kétezer koronáig senkitől sem kér­dezzük, hogy hívják, hol lakik? Fia azon­ban ennél nagyobb a nyeremény, fel kell mutatni a személyazonossági igazolványt. De ilyen esetekben még a sajtónak sem árulhatjuk el a nyertes nevét. — Még egy utolsó kérdés — fordultam Pauer Bélához. — Mit csinálnak a péntek estig összegyűlt rengeteg sportkaszel­­vénnyel? A nyugdíjasok sablonnal ellenőrzik nyerőszámokat 16

Next

/
Thumbnails
Contents