A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-25 / 43. szám
Amíg Szabó Gyula élt — bevallom: jobban szerettem Losoncra járni, mint mostanában. Nemcsak azért volt annak idején kedvesebb nekem e város, mert a művész ott lakott, s én alkalmasint találkozhattam, beszélgethettem vele, hanem azért is, mert ilyenkor rendszerint alkalmam volt látni Szabó Gyula müveit is. A képeket nem tárlatokon láthatta az ember, mert Losoncon akkor még sem képtár, sem más, képzőművészeti kiállításra alkalmas épület nem volt. Aki Szabó Gyula müveit akarta látni, az becsöngetett házának kapuján. Jómagam rendszerint félénken, röstellkedve mentem hozzá, mert Megnyílt a Mőgrádi Képtár nem akartam tapintatlan lenni, hiszen tudtam: rendszerint dolgozik. De a müvek iránti vonzalom mindig legyőzte az aggályokat, s a vendéglátó kedvessége, emberi nyíltsága mindig megnyugtatott. Legalább annyira, amennyire a művek felzaklattak — a szó legjobb értelmében. Mert Szabó Gyula sosem voltkizáróta^a látvány festője, hanem mindig, minden műfajban, minden korszakában a gondolat, az emberért oly humánusan aggódó, cselekvő szellemiség festője volt. Most ismét Losoncon vagyok. Szabó Gyula már esztendők óta halott, de lenyűgöző egyéniségének hiányát leszámítva még mindig lehet, sőt igencsak érdemes Szabó Gyula miatt ide jönnöm, mert özvegye jóvoltából a csöngetésre most is kaput nyitnak, s a műterem, a szobák falain újra feltárul egy hatalmas életmű sejtelmes töredéke. Illetve most már több is feltárul ennél: a napokban képtár nyílik a városban. Mehetnék egyenesen a képtárba, de a napot mégis a temetőkertben kezdem. Szabó Gyula megrongált síremléke előtt állok. A robusztus gránittömbről a művész nevének betűit lelopkodták. Vandálok mindenfelé vannak. Platánok, hársfák alatt áll a rusztikus, megdolgozatlan kőtömb. Mögötte a domboldal füves tisztása. A távolabbi hátteret a reggeli napfényL. ben fürdő város képe tölti ki. Arra gondolok, mennyire összetartozott a város s a művész, aki a kő alatt pihen. S hogy Losonc a napokban Szabó Gyula csendes feltámasztására készül. Igen, a képtárban, melynek termei most már állandó és végleges helyet biztosítanak nemcsak Szabó Gyula műveinek, hanem azokénak is, akik itt éltek, élnek, akik itt alkotnak. És azoknak persze, akik másutt élnek. Mert a város a képzőművészetnek adott, teremtett helyet. Indulok tehát a képtárba. Néhány nap múlva, szeptember 20-án lesz a megnyitó. Mire ezek a sorok megjelennek, Losoncon és környékén már múlt időben emlegetik az eseményt. De emlegetik, az bizonyos, mert Losoncon ilyen még nem volt, és már igen nagy szükség volt rá, hiszen Szabó Gyulán kívül még sok festő mondhatja szülőhazájának vagy második otthonának azt a szépséges vidéket, melynek dombjai közt sokat és maradandót alkottak, alkotnak. Egy igen szép, hangulatos, a korai barokk stílusban felépített, lelkiismeretes műgonddal felújított épület falai között talált otthont a Nógrádi Képtár. Földszintjén később majd múzeumot is nyitnak, s úgy tervezik, hogy az épület nem kevésbé hangulatos udvarában egyszer szoborkertet sikerül kialakítani. A képtár a jnb kulturális osztályához tartozik s az év eleje óta önálló intézményként látja el feladatát. A munka legnehezebb része épp a létesítés és a megnyitó Ferenc Gyurfcovrts