A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

Amíg Szabó Gyula élt — bevallom: jobban szerettem Losoncra járni, mint mostanában. Nemcsak azért volt annak idején kedvesebb nekem e város, mert a művész ott lakott, s én alkalmasint találkozhattam, be­szélgethettem vele, hanem azért is, mert ilyenkor rendszerint alkalmam volt látni Szabó Gyula müveit is. A képeket nem tárlatokon láthatta az ember, mert Losoncon akkor még sem képtár, sem más, képzőművé­szeti kiállításra alkalmas épület nem volt. Aki Szabó Gyula müveit akarta látni, az becsöngetett házának kapu­ján. Jómagam rendszerint félénken, röstellkedve mentem hozzá, mert Megnyílt a Mőgrádi Képtár nem akartam tapintatlan lenni, hi­szen tudtam: rendszerint dolgozik. De a müvek iránti vonzalom mindig legyőzte az aggályokat, s a vendéglá­tó kedvessége, emberi nyíltsága min­dig megnyugtatott. Legalább annyira, amennyire a művek felzaklattak — a szó legjobb értelmében. Mert Szabó Gyula sosem voltkizáróta^a látvány festője, hanem mindig, minden mű­fajban, minden korszakában a gondo­lat, az emberért oly humánusan ag­gódó, cselekvő szellemiség festője volt. Most ismét Losoncon vagyok. Szabó Gyula már esztendők óta halott, de lenyűgöző egyéniségének hiányát leszámítva még mindig lehet, sőt igencsak érdemes Szabó Gyula miatt ide jönnöm, mert özvegye jó­voltából a csöngetésre most is kaput nyitnak, s a műterem, a szobák falain újra feltárul egy hatalmas életmű sej­telmes töredéke. Illetve most már több is feltárul ennél: a napokban képtár nyílik a városban. Mehetnék egyenesen a képtárba, de a napot mégis a temetőkertben kezdem. Szabó Gyula megrongált síremléke előtt állok. A robusztus gránittömb­ről a művész nevének betűit lelop­kodták. Vandálok mindenfelé van­nak. Platánok, hársfák alatt áll a rusz­tikus, megdolgozatlan kőtömb. Mö­götte a domboldal füves tisztása. A távolabbi hátteret a reggeli napfény­L. ben fürdő város képe tölti ki. Arra gondolok, mennyire összetartozott a város s a művész, aki a kő alatt pihen. S hogy Losonc a napokban Szabó Gyula csendes feltámasztásá­ra készül. Igen, a képtárban, melynek termei most már állandó és végleges helyet biztosítanak nemcsak Szabó Gyula műveinek, hanem azokénak is, akik itt éltek, élnek, akik itt alkotnak. És azoknak persze, akik másutt él­nek. Mert a város a képzőművészet­nek adott, teremtett helyet. Indulok tehát a képtárba. Néhány nap múlva, szeptember 20-án lesz a megnyitó. Mire ezek a sorok megjelennek, Losoncon és kör­nyékén már múlt időben emlegetik az eseményt. De emlegetik, az bizo­nyos, mert Losoncon ilyen még nem volt, és már igen nagy szükség volt rá, hiszen Szabó Gyulán kívül még sok festő mondhatja szülőhazájának vagy második otthonának azt a szép­séges vidéket, melynek dombjai közt sokat és maradandót alkottak, alkot­nak. Egy igen szép, hangulatos, a korai barokk stílusban felépített, lelkiisme­retes műgonddal felújított épület fa­lai között talált otthont a Nógrádi Képtár. Földszintjén később majd múzeumot is nyitnak, s úgy tervezik, hogy az épület nem kevésbé hangu­latos udvarában egyszer szoborkertet sikerül kialakítani. A képtár a jnb kulturális osztályához tartozik s az év eleje óta önálló intézményként látja el feladatát. A munka legnehezebb része épp a létesítés és a megnyitó Ferenc Gyurfcovrts

Next

/
Thumbnails
Contents