A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

Az ember mintegy tízezer évvel ezelőtt érkezett a titoktell, magányos, csendes-óceáni

szigetekre, amelyek ma a Fidzsi nevet viselik. Felvételünkön Fidzsi szigeti lakosok láthatók — a maguk hagyományos öltözékében.

A hatodik OL—40 mintájú folyami személyszállító hajót szállították le a A képen látható férfiak aranykincset Szovjetuniónak a komáromi (Komárno) vizsgálnak: azon a hajón bukkantak rá,

hajógyár dolgozói. A 136 méter hosszú, amely még a 18. században süllyedt el

81 főnyi személyzetű és 400 utast szállító Louisiana partjainál, luxushajó a Volgán fog közlekedni.

Kétszázötven kiló dinamit elég volt ahhoz, hogy

romba döntse a harmincas-negyvenes évek

Amerikájának egyik legelegánsabb szállodáját, az Oklahoma City-i Biltmore Hotelt. Az évek múltával a szállodából fokozatosan kiszorult a társadalom

„krémje", a kábítószerélvezők és huligánok központja lett. A szálloda helyén kulturális központnak kell felépülnie.

BOLONDGOMBA

Kovácsékhoz nagy tállal a kezében beállított a szomszédasszony. A tálban vegyes gomba volt.

— A hegyekben voltunk vasárnap. Pista szedte. Van közte finom csiperke meg vargánya is. A galambgomba meg a kucsmagomba sem kivetnivaló.

— Tudod, Juliskám, nem nagyon szeretjük a gombát. Meg félünk is a galócától.

— Ugyan, ugyan, Erzsikém. Az uram már pendelyes korában is gombázni járt. Jobban ismeri a gombát, mint a saját tenyerét.

Közben hazajött Kovács is és a tál gomba láttán felragyogott a szeme.

— Ni tinóru is van közötte.

— Tegnap szedtük a Pistával — mondotta a szomszédasszony. — Már szárítottunk is belőle, ezt meg maguknak hoztam.

— Tojással a legjobb — örvendezik Kovács és megköszöni a nem várt ajándékot.

Kovácsné kis, fonott kosárba önti át a gombát és székkel kínálja Juliskát.- Nem, most nem ülök le, mert befőzök. Ribiszkét meg pöszmétét. Csak éppen átugrottam a gombával, gondoltam jó lesz vacsorára.

— Köszönjük, Juliskám, köszönjük.

— Szóra sem érdemes — viszonozta nyájasan a szomszédasszony és kifordult az ajtón.

— Mért kellett annyira lelkendezni ezért a vacak gombáért — ripakodott az asszony az urára. — Nincs szükségem senki gombájára, nem akarok a kórházba kerülni.

— Ne beszélj hülyeségeket. A Pista alaposan ismeri a gombát, majdnem minden héten főznek, illetve sütnek.

— Süssenek! Bánja a frász!

— Ejnye, Erzsikém, ne légy már olyan vaskalapos. Én azt mondom, hogy nyugodtan megehetjük a Szabóék gombáját... A gyerekek is szeretik. És majd segítek megtisztítani.

— A gyerekeket hagyd ki belőle — jelentette ki Kovácsné, de már engedékenyebbé lágyult a hangja.

Kovács levetette a zakóját, megmosdott és odatelepedett az asszony mellé, aki még kissé duzzogva tisztította és szeletelte föl a gombát.

— Ezt félig-meddig megrágta a csiga — emelte fel az asszony az egyik vargányát. — Kidobom.

— Látod, a csiga is szereti — húzódozott közelebb Kovács a feleségéhez és szorgalmasan aprította az illatos gombát.

Amikorra megsütötték, a gyerekek is otthon voltak. Jancsi meg Bözse táguló orrcimpával szippantották fel a jó szagokat és csettintettek a nyelvükkel.

— Gomba lesz a vacsora.

— Abból ti nem kaphattok — intette le őket az anyjuk. — — Kerülhetett abba bolondgomba is.

— Gombát akarunk, gombát akarunk — üvöltötték a gyerekek és tíz perc múlva együtt habzsolták a tojásos gombát.

A nagy fekete macska oda törleszkedett a lábukhoz és ételért nyávogott.

— Adok a Kormosnak is — mondta az asszony — ha megbetegszik tőle, látni fogjuk, hogy baj van.

— Nekünk is kevés van, annyira összesültek — ellenkezett az ura.

De az asszony vetett a macska tányérjára és az egy-kettőre felfalta az ízes eledelt.

A jó vacsora után vidáman tereferéltek, amíg az asszony fel nem kiáltott:

— A macska1 Nézzétek!

A kövér cica ott hevert a konyha sarkában lévő vackán és keservesen nyávogott. A szőrét felborzolta és görcsösen rángatódzott.

Sápadtan bámultak egymásra, a térdük remegni kezdett.

— Bolondgombát faltunk! — üvöltött Kovácsné. — Ugye megmondtam? — Temiattad van, te feneketlen bélül — ripakodott az urára és az ég fele emelte két ösztövér karját.

Kovács csak dadogni tudott: — De hiszen . . . hiszen finom volt!

— Most mi lesz? Végünk van! Jaj, de fáj a hasam! — kiabáltak a gyerekek és rémülten néztek szüleikre.

— Be az autóba! Gyerünk! — rendelkezett Kovácsné. — Meg se álljunk, csak a szomszéd faluban, Tausz doktornál. — Talán a gyomormosás megment bennünket.

Végigjajveszékelték az egész utat. Kovács kétszer is ki akart ugrani az autóból, mert már nem bírta a felesége szidalmait.

Az orvosnak vendégei voltak. Kelletlenül tessékelte be őket a rendelőbe. De amikor meghallotta, miről van szó, ugyancsak munkához látott.

Egymásután dugta le a gyomrukba a gumicsövet, ők meg úgy öklendeztek, mint a részegek.

— Máskor jobban vigyázzanak magukra, a kutya teremtésit! Hány órája ették azt a gombát?

— Kábé három órája ...

— Akkor még fel sem szívódhatott a méreg ... Remélem, nem gyilkos galóca volt, mert akkor. ..

Vészjóslóan nézte őket és emelt hangon beszélt.

— Nem éreznek fájdalmat? Tudnak rendesen lélegezni? Fáj a fejük? A hasuk? Izzadnak? Érdekes, a pulzusuk egy kissé szapora, de egyenletes . .. Talán vaklárma volt az egész... Én megtettem, amit tehettem. Most menjenek haza, igyanak sok folyadékot, teát. kávét, ami van. Ha rosszabbul érzik magukat, két óra múlva telefonáljanak. Akkor, sajnos be kell feküdniük a járási kórházba.

Kovács hálálkodva bólogatott és egy ötszázast felejtett az asztalon.

Visszafelé csend volt, a gumicsövet még a gyomrukban érezték. Barna karikák nőttek a szemük köré és meg-megremegtek az izgalomtól.

Hazaérvén, teát, kávét, limonádét iszogattak, szinte fulladásig.

Egyszerre csak felkiáltott a kisfiú.

— Apu! Nézzétek csak! a macska.

Köré sereglettek. Ni csak! Nahát!

Hatot kölykezett a macska.

DÉNES GYÖRGY

9