A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-25 / 43. szám
KIÁLLÍTÁS Kerámia és textil Ma már Bratíslavában is rangos rendezvénynek számit ha kiállítást rendez az Amatőr Képzőművészek (AMA) Galériája, mely a vár alatti reneszánsz házak egyikében kapott otthont. Hat hétig megtekinthető kiállítást rendezett itt három amatőr képzőművész, három nő. Bródy Anna és leánya, Bródy Katalin, valamint fiatal kortársa, az alig 20 esztendős Cserhalmi Anna, aki két évvel ezelőtt már díjat nyert textilmunkájáért a főiskolások Ústí nad Labern-ben megrendezett országos képzőművészeti szemléjén. Anya és leánya keramikusok, bár az egyik asszisztens a Csehszlovák Film kolibai stúdiójában, a másik pedig pedagógus. Képzőművészi tevékenységük megítélése szempontjából azonban ez mellékes. A látogatók, köztük sok, neves képzőművész is, csak a látottak alapján fogalmazták meg dicsérő véleményüket. Egyébként általános érvényű megítélés: Bródy Anna népi ihletésű, figurális alkotásai tetszettek leginkább, míg leánya alkotásai közül azok, melyeket stilizált plasztikaként tartunk számon. A takácsok munkafogásait tökéletesítve, magasabb szintre emelve fejezték ki Cserhalmi Anna textilmunkái korunk változó világának érdekes képeit, bár ő maga az Állami Bábszínház kosztümtervezöje. Biztos anyagismeretére alapozva a színek alkalmazásával, képi rendezésével úgy alkotta meg a falakra felfüggeszthető textilmunkákat, hogy ha nem írta volna alájuk — Öregség, Kapcsolatok, Vita, — a nézők maguk is kitalálták volna az elnevezéseket. Modern felfogású művészetének ez csak dicséretére válik, hiszen köztudott, hogy mások bizony az érthetetlenség ködébe vesző kifejezésre hivatkozva tartják magukat moderneknek. Mind a rendezvényre, mind a három kiállító sikerére vonatkozik kívánságunk: reméljük a méltó folytatást. Hajdú András KÖNYV ------------» Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéből Páratlanul izgalmas feladatra vállalkozott a fiatal magyar filozófus (egy könyvét, a Lendvai L. Ferenccel közösen írott „A filozófia rövid története a Védáktól Wittgensteinig" ciműt olvashattuk már néhány esztendeje): „filozófia-történeti tanulmányokéban (ez a mostani kötet alcíme) nyomozza végig az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó fél-három-negyed századának a szellemi (nem szellem!) történetét. Kemény, Eötvös, Madách, Gumplowicz, Mach, Mauthner, Bolzano, Husserl, Freud, Ady, Lukács, Wittgenstein, Kafka, valamint Musil az egyes tanulmányoknak a „hősei", s ez a névsor mindennél világosabban mutatja, hogy a fiatal kutató mivel foglalkozik jelen kötetében. „Az utóbbi időben a nemzetközi és a hazai irodalom is egyre nagyobb érdeklődéssel fordul az Osztrák—Magyar Monarchia történeti szerepének és kultúrájának a problematikája felé" — olvashatjuk a könyv fülszövegében. Nyíri Kristóf megkísérli földeríteni, hogy milyen társadalmi struktúrák rejlenek ennek az ellentmondásos korszaknak a reprezentatív filozófiatörténeti jelenségei mögött, milyen összefüggés van a filozófiatörténeti fordulópontok és az osztrák, illetve a magyar polgárosodás valósága között. A szó szoros értelmében meghökkentő könyv a Nyíri Kristófé. Meglepő, hogy egy fiatal, épp csak induló magyar filozófus éppen e témát találta feldolgozásra érdemesnek első önálló kötetében. Vajon mi ennek a fiatal nemzedék részéről fölébredt Monarchia-nosztalgiának az oka? A Husserl—Freud—Musil—Kafka—Wittgenstein névsor óriásainak a bűvölete? A „honnan jöttünk?" mindig izgalmas problematikája? Bizonyosan ez is, az is. Egy biztos: a mai magyar (s talán nemcsak a magyar, hanem általában a közép-európai) társadalmat egyre inkább érdeklik a Monarchia végnapjai. Olyan, a közelmúltban megjelentetett müvek tanúsítják ezt, mint Musil „A tulajdonságok nélküli ember"-e, Wittgenstein szlovákul alig pár hónapja megjelentetett „Filozófiai vizsgálódások"-ja, valamint Hermann Broch „Vergilius halála" című munkája. S e művek fordítóinak névsora is sok mindenről árulkodik, hiszen ezek a legújabb írónemzedék markáns alkotói: Tandori Dezső, Oravecz Imre avagy épp Nyíri Kristóf. Nem eme írás célja megfejteni ezt a titkot, itt csak a szimptómára hívhatjuk fel a figyelmet. —esi— Én és a falu Kellemes olvasmányélmény W. M. Diggelmann svájci német író könyve, az Én és a falu. A Magvető Könyvkiadó Ra-re sorozatában jelent meg. Az író rendkívül sajátos módon, szinte szuggesztív erővel mutatja be a svájci—olasz határon fekvő falut, panoptikumba illő figuráival. Mindenféle rangú és rendű polgárok arcképcsarnoka is lehetne Diggelmann könyve. A konyhájáról az egész környéken ismert Tinától az ebtenyésztő Dino Puzziig sok mindenki szerepel benne. Olyan község életéről van szó, ahol az emberek jövedelmét az idegenforgalom és a csempészet biztosítja. A svájci német író huszonhét önállónak is nevezhető történetben tálalja mondanivalóját könyve szereplőiről. Beavatja olvasóját a csempészek és a szélhámosok, a házasságszédelgők és telekspekulánsok különös világába. A faluról és érdekes embereiről szóló történeteket a községi fekete tábla tartja össze, amely a hatóság figyelmeztetéseit és elvárásait közli a lakossággal. Ez a fekete tábla minden fejezet végén megtalálható, s bárgyú szövegével hangulatkeltőén befolyásolja az olvasót. Diggelmann történeteivel persze nem marad csak a svájci-olasz határon fekvő faluban. Egy-egy fejezetben elviszi olvasóját Rómába, Nápolyba, Milánóban csakúgy, mint a Német Szövetségi Köztársaságba vagy Kelet-Berlinbe. Rendkívül találó megállapításokat tesz közben napjaink politikai, gazdasági és szociális viszonyairól, s figurái észjárását követve a szóban forgó falu viszonyairól is természetesen. Minden jó például, ami a községben történik, a polgármester házával és környékével kapcsolatos. A pártok sokszor egészen semmitmondó érdekekért vívnak öldöklő csatát, s nem veszik észre az ember körülményeit hátrányosan befolyásoló lényegesebb problémákat. Diggelmann úgy jeleníti meg figuráit az Én és a faluban, hogy minden fontosat elmond róluk. Inkább leírja, mint ábrázolja őket. Könyvének különlegessége a tálalás helyenként humoros, ironikus és anekdotikus módja. Úgy látszik, hogy az anekdotizáló hajlam és elbeszélésmód változatlanul él, nem vált időszerűtlenné legalábbis Diggelmannál. Egy szó mint száz. Élvezetes olvasmány az Én és a falu. A szerző gyakran megmosolyogtatja, néhol meg is kacagtatja olvasóját. Az ember észre sem veszi, hogy már végére ért a történeteknek. Diggelmann kitűnő író, könyvét több nyelvre is lefordították. Mács József MŰVELŐDÉS Balassi Bálint és a vitézi élet krónikásai Háromnapos kulturális rendezvényre került sor júliusban Esztergomban, a Duna-kanyar legősibb központjában, Magyarország hajdani székvárosában. A „Középkori és reneszánsz zene és irodalom napjai" c. eseménysor keretében a lelkes magyarországi művészek egy csoportja a XV—XVI. század szellemét idézte meg: a középkor irodalmi-művészeti értékeit, nemes politikai törekvéseit villantotta fel. Műsoraik összeállításakor abból a korból merítettek erőt nagy sikerrel és szép eredménnyel, melyből a történelem folyamán írók, tudósok és művészek egész sora felszínre hozott már egyet s mást. Balassi Bálint és a vitézi élet krónikásai c. harmadik napi műsorukban a magyar nyelvű líra világirodalmi szintű képviselőjének, valamint a ma már kevésbé ismert énekmondóknak állítottak emléket. Dr. Barlay Ö. Szabolcs kutató hangulatkeltő előadásában kellőképpen értékelte a végvári vitézek helytállását, önzetlen hazafiságát, szívós kitartását. Meleg hangon beszélt Balassi hősiességéről, az anyanyelv iránti szeretetéről, internacionalizmusáról és szerelmi lírájának felbecsülhetetlen értékeiről. A költőt olyan „végvári trubadúrnak" nevezte, aki művészetével sajátos helyet vívott ki magának az európai irodalomban. Balassi Bálint mély gondolatiságot és művészeti-esztétikai értékeket tartalmazó verseit Bánffy György színművész tolmácsolta igazi közvetlenséggel és tökéletes átéléssel. Esztergomi Farkas András, Tinódi Lantos Sebestyén és a többi középkori énekmondó költeményeit Kuncz László énekes. Bige József és a Bakfark Bálint lant-trió tagjai adták elő a maguk természetességében, az adott kor hangulatának megfelelően. A mély érzelmeket keltő zene, a csodálatos ének nem véletlenül váltotta ki a lelkes közönség vastapsát. A műsorba egyébként nagyszerűen beilleszkedett a Bartók Béla Táncegyüttes tagjainak fellépése is. Csáky Károly Ezt a bűbájos esernyőt csakis hű szerelmeseknek ajánlják a divattervezők. A századfordulón Tbiliszinek is volt lóvasútja. A szerelvény egyik kocsiját most kiállították a város központjában. Az érdekes kiállítási tárgy pihenőhelyként is használható. Pápua—Új Guinea lakossága — nemzetiségi összetételét nézve — tarka mozaik. Mintegy 750 etnikai csoport és törzs él az országban. Felvételünk egy hagyományos népünnepélyen készült. A norvég férfiak nyugodtan halászhatnak, ha tűz lobban fel valahol. A női tűzoltóság majd közbelép ... 8
