A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-11 / 41. szám
A hetvenes évek derekán nagy változásokat ígérő tervekkel ismerkedtek Szepsi (Moldava nad Bodvou) és a környező falvak munkát kereső leányai, asszonyai. A fiatalokra rögtön csábítóan hatott a lehetőség: Prágában kell betanulni az új szakmába. Tömegesen jelentkeztek a hajadonok és a legényemberek. El is utaztak, tele lelkesedéssel, tanulnivágyással. Az anyavállalat, a Tesla Holešovice dolgozói kedvesen, szolgálatkészen. baráti jobbal fogadták őket. Vályi-Nagy Klára igy emlékezik ezekre a napokra: — Ezerkilencszázhetvenöt július harmadika sorsforduló volt az életemben. Már érettségi ufán voltam — itt érettségiztem Szepsiben, a gimnáziumban — de csak Šacán, a kórházban tudtam elhelyezkedni. Szerettem ott dolgozni, a kollégákkal is jól kijöttünk, de az állandó ingázás — naponta oda és vissza — bizony nem volt ínyemre. Akkor hallottam az épülő üzemről. Ej de jó volna helyben dolgozni! A következő csoporttal én is elutaztam Prágába, betanulni. Megérkeztünk, szívesen fogadtak, megtörtént az elszállásolás. Ki munkásszálláson, ki albérletben kapott szobát. Eleinte furcsán néztek ránk. Monyok Lajos nekünk is nehéz volt megszokni az új munkahely szabályait, az eddig ismeretlen munka fogásait. Időbe telt, míg rájöttünk, mit hogyan lehet praktikusan csinálni. Pár hét alatt úgy megbarátkoztunk az ottaniakkal, hogy volt sírás-rívás, amikor eljöttünk. — Magáról a munkáról milyen tapasztalatai vannak? — A T—2-es gépsoron dolgoztam ott, majd aztán még két évig itthon is. Ez a gyártási folyamat elején van, spirálrugót raktam a gép forgó részébe. Kézügyességet, állandó figyelmet igényel ez a munka. Először keveset kerestem, mert teljesítmény szerint fizettek. Bizonyítanunk kellett, hogy nem vagyunk ügyetlenebbek mint a prágaiak. Igazodnunk kellett a munkafegyelemhez és a szigorú ellenőrzéshez. Belejöttünk. Ez csak idő kérdése. A hármas bércsoportba Tordai Mária az elektródák készítésénél soroltak, úgy jöttünk haza. Azóta ez is javult. Itt nálunk már nagyobb az óránként kitermelt mennyiség, mint ott volt. Két évig dolgoztam gépsoron. Azután, mivel itthon műszakiak is kellettek, s nekem érettségim van, áthelyeztek a diszpécser-osztályra. Ez sokkal nehezebb, felelősségteljesebb munka. Anyagbeszerzés, termelés, tervteljesítés — mindent figyelni kell. Ezen a vidéken nem volt olyan üzem, ahol nők dolgozhattak volna. A vasmű és a cementgyár főleg férfiakat alkalmaz. Szepsiben és környékén sok volt a dolgozni akaró nő. Innen eredt a gondolat: olyan üzemet kell telepíteni a város határába, ahol a környék lányai, asszonyai megtalálják számításukat. Százhatvanan jelentkeztek, akik hajlandóak voltak elmenni Prágába. — Az üzem ötéves múltra tekint vissza. Beszélhetünk-e törzsgárdáról? A kérdést Monyok Lajos gépészmérnök, termelésvezetönek teszem fel. — Nagyobbrészt hajadonok és legényemberek, esetleg fiatal házasok vállalták a betanulást. Amikor hazajöttek, többnyire családos emberek vagy közvetlenül családalapítás előtt állóak voltak. Hamarosan megérkeztek az első gyerekek, mivel nőkről van szó, egy részük kiesett a termelésből. Volt, aki családi okokból vissza sem tért. Ez volt az első ciklus, ez már lezárult. Aki visszajött, állandó munkaerőnek számít, tudjuk, rájuk biztosan támaszkodhatunk. Lassacskán elérkezik a második gyermek születésének ideje s a vele járó kétéves gyermekgondozási szabadság. Most is sokan vannak otthon a második gyermekkel. — Új üzemről lévén szó. Önöknek nemcsak az üzemegységek építésére és a folyamatos termelés biztosítására kellett gondolniuk, hanem a dolgozók letelepítésére, az ingázók közlekedési gondjainak megoldására, lakások, bölcsődék, óvodák létrehozására. — Mindez nagy probléma volt, de mára aránylag megoldódott. Tavaly és az idén összesen 125 egy-, három-, illetve négyszobás lakást tudtunk kiutalni. Az egyik háztömbben a földszinti lakást bölcsödének rendeztük be, szeptembertől 41 gyermek számára óvodai férőhelyeket kaptunk a városi tanácstól. így, aki nem óhajtja igénybe venni a kétéves gyermekgondozási szabadságot, visszajöhet előbb dolgozni. Várjuk őket, szükség van rájuk. — Munkaerő-gondjaik igy remélhetőleg enyhülnek... — Hát még ha a férfiakat is le tudnánk. valamivel kötni! Mert az a tény, hogy a vasmű és a cementgyár — mindkettő közel ► KELET-SZLOVÁKIA KOMMUNISTÁINAK HARCA (1938—1945j sával széles népfront-alapon szervezett akciót a szociáldemokrata párt jobboldali vezetősége igyekezett meggátolni, az utolsó percekben kiadott egy röplapot, melyben megtiltotta tagjainak az akciókon való részvételt. Ezáltal csökkent ugyan a résztvevők száma, de így is nyolc-tízezres tömeg tüntetett a budapesti Petőfi-szobor előtt a háború és a Horthy-fasizmus ellen. A Petőfi-szobortól a Kossuth-szobor felé vonuló hatalmas tüntető menetet rendőri és csendőr! alakulatok kergették szét gumibottal, kardlappal. Ez alkalommal a politikai rendőrségnek sikerült számos baloldali antifasiszta munkás nevét és lakhelyét megállapítania. A március 15-i tüntetés jelentőségét abban kell látnunk, hogy az illegalitás aránylag szűk keretei között működő kommunista párt bebizonyította, képes a tömegek befolyására és vezetésére. További jelentősége: az akció leleplezte a szociáldemokrata párt jobboldali vezetőségének munkásáruló és a reakciós magatartását. E sikeres akció után a i t máp elsejének előkészítését és meg ■erve esét tűzte feladatul. A Központi Bizottság számos röplapot bocsájtott ki s ezeket illegális hálózata révén az egész ország területén terjesztették. A rendőrség letartóztatott két röpcédulákat terjesztő ifjúmunkást, akik barbár vallatásuk során beismerték, hogy kitől kapták ezeket. A kémelhárítás ' nyomon követve az illegális párthálózat szálait, valmint a március 15-i nyilvántartottakat. az egész ország területén három hónapig tartó irtóhadjáratot indított minden kommunistagyanús személy ellen. A katonai kémelhárítás felbuzdulva a Kállay kormány azon elvi álláspontján, hogy „nem kel! elszámolnotok a kommunisták életével" nagyon súlyos veszteségeket okozott az MKP szervezeteinek. Rendőrkézre került az illegális Központi Bizottság két vezető tagja, Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc. Rózsát a vallatások folyamán halálra kínozták. Schönherzet hosszú hónapokig tartó szörnyű kínvallatás után halálra ítélték és 1942. október 10-én kivégezték. A pártot ért súlyos csapások egy időre megbénították az illegális tevékenységet. A párt azonban egy pillanatra sem szűnt meg tovább harcolni. Igazolja ezt az a röplap, amelyet Schönherz Zoltán kivégzésének napján adtak ki, felelőssé téve benne a Kállay kormányt Schönherz Zoltán és több más kommunista haláláért. * * * Kassán és környékén az 1940-es nagy 16