A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-04 / 40. szám
szépségével s a természeti környezet és az architektúra szerencsés összekapcsolásával a potsdami rokoko szellemét tükrözi. II. Frigyes utódai nem sok érdeklődést mutattak Sanssouci iránt. Csak IV. Frigyes Vilmos (1840—1861), a „romantikus uralkodó" fordult ismét mint trónörökös Sanssouci felé. Miután dél felé kibővítették a parkot és 1826-ban megépült a Charlottenhof-kastély, megkezdődött az építkezések második szakasza. 1860-ig még a következő létesítményekkel bővült a park: a Római fürdőkkel és a Fácánossal (mindkettő olasz villa-stílusban), az Orangerie-kastéllyal, a Szicíliai- és Északi-kerttel. Amikor Hitler hatalomra jutott, kötelességének tartotta, hogy ellátogasson Nagy Frigyes városába. 1933. március 21-én a fasiszták hatalmas felvonulást, díszszemlét tartottak itt. A helyőrségi templomban Hitler hűséget esküdött a „potsdami szellemnek és hagyományoknak", vagyis a porosz militarizmusnak. Azt, hogy mit hozott a fasizmus Potsdam számára, nemcsak a haladó erők üldözéséről, a halottak és sebesültek számáról s az anyagi károkról szóló statisztikai adatok tanúsítják. A második világháború légi bombázásai és utcai harcai során elpusztult épületek romjait eltakarítva emelték az ún. Ruinenberget, s ez tulajdonképpen épp olyan Cecilienhof emléke a háború borzalmainak, mint a Frauenkirche szürke romjai Drezdában vagy a fasizmus áldozatainak emlékhelye Berlinben az Unter den Lindenen. A Német Demokratikus Köztársaság, mint minden szocialista ország, kötelességének tartja a kulturális örökség ápolását. A Sanssouci-park épületeinek restaurálása 1964-ben kezdődött s máig gyakorlatilag befejeződött. A Neues Palais díszkapujával szemben álló két gazdasági épület, az ún. Communs helyreállítása még folyik. A város északi részében, a Heiliger See partján, másfél kilométerre északkeletre Sanssoucitól van a Neuer Garten. Ennek északi oldalán épült az első világháború éveiben, angol vidéki úriház stílusban a kis Cecilienhof-kastély, ahol 1945 márciusáig Hohenzollern Vilmos trónörökös és családja lakott. 1945. július 21 és augusztus 2 között a győztes szövetséges hatalmak — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia — képviselői az itteni konferencián döntöttek Európa háború utáni sorsáról. A kastély történelmi része most is olyan, mint a potsdami konferencia idején volt. A földszinti tárgyalóterem kerek asztalán ott a három győztes hatalom zászlaja, ami az ülésrendet is meghatározta: balról a szovjet küldöttség Sztálin miniszterelnök és Molotov külügyminiszter vezetésével; középütt ültek Nagy-Britannia képviselői — július 25-ig Churchill miniszterelnök és Eden külügyminiszter, majd — miután az időközben megtartott parlamenti választásokon a Munkáspárt győzött — július 28-tól Attlee miniszterelnök és Bevin külügyminiszter. A bejárati ajtóval szemben helyezkedett el az amerikai küldöttség, Harry Truman elnök vezetésével, akit Sztálin javaslatára a tanácskozások állandó elnökévé választottak. Tőle jobbra ült Byrnes külügyminiszter. Franciaországot mint megfigyelő Maurice Dejean, a külügyminisztérium dolgozója képviselte. A zenekar számára épült erkélyen kaptak helyet a sajtó képviselői. Itt szorongott mintegy ötven kollégájával mint különtudósító John F. Kennedy, az Egyesült Államok későbbi elnöke és Borisz Polevoj, az ismert szovjet író. Az egyik falon három térkép, Németország felosztásának tervei: az amerikai küldöttség 1943-ban a teheráni konferencián előterjesztett elképzelése, a Morgenthau- és a A konferencia-terem Truman-terv. Hogy a végén a résztvevők végül is a szovjet javaslatot fogadták el s ennek alapján írták alá a potsdami egyezményt, amely elvetette a Németország felosztására vonatkozó korábbi terveket s a fő súlyt Németország nácitlanítására, demilitarizálására és demokratizálására helyezte, a szovjet diplomácia győzelme volt. A potsdami konferencia megvonta az európai háború mérlegét és fontos határozatokat hozott a világ háború utáni elrendezésének kérdéseiben. E határozatok teljesítése utat nyitott a szilárd béke és a nemzetközi biztonság megteremtéséhez. A Szovjetunió békepolitikája ösztönözte a potsdami egyezmény megkötését, ennek a politikának köszönhetjük, hogy olyan korban élünk, amelyre nem volt példa Európa történetében: harmincöt éve háborúk nélkül, békében. PAVEL HAŠKO ZSÁKUTCA A bírósági folyosókon naponta látni fehér karszalagos, megbilincselt vádlottakat. Szomorú, elgondolkoztató látvány az ilyesmi; de különösen akkor az, ha tulajdonképpen még gyerekemberek: kiskorú tettesek ülnek a vádlottak padján, vagy a tárgyalótermek előtti székeken. Sajnos, viszonylag gyakran fordulnak meg kiskorú bűnözök a különböző fokozatú bíróságok tárgyalótermeiben. Bizonyítja ezt az SZSZK Legfőbb Ügyészségének egy, közelmúltban nyilvánosságra került adata is, miszerint a jogerősen elítélt személyek nyolc százaléka még nem érte el a nagykorúság határát, azaz életének tizennyolcadik évét! Justícia, az igazság mitológiai istenaszszonya ősidők óta vakon tartja kezében a helyes és pártatlan ítélkezés mérlegének serpenyőit. Olyan jelkép ez, amely azt jelzi, hogy a törvények betartása a fiatalkorúak ra és a felnőttekre egyaránt vonatkozik. De egyben azt is jelzi, hogy minden bírói döntés tekintélye éppen annak igazságosságában rejlik. Ezért réges-régen köztudott, hogy a bíráskodáshoz sok tapasztalat és emberi bölcsesség szükséges. A gyakorlatban ez nemcsak a paragrafusok kifogástalan ismeretét tételezi fel, hanem a talárt öltött bírónak az előtte álló vádlott múltjáról és személyiségéről is a lehető legtöbbet kell tudnia. Gyermekek és fiatalkorúak bűncselekményeiben ítéletet hozni pedig minden bizonnyal az egyik legfelelősségteljesebb és legnehezebb bírói feladat. Ez a véleménye a kerületi bíróság ifjúsági ügyek tárgyalására „szakosított" tanácsa elnökének is, akinek dolgozószobájában beszélgetünk. Párbeszédünket most úgy próbálom visszaidézni, ahogy a kopottas íróasztallal, két karosszékkel és a periratokkal teli szekrényekkel zsúfolt szobában elhangzott. — Ha fiatalkorú bűnöző kerül a vádlottak padjára, akkor különösen fontos, hogy a bíró ne pusztán a megtörtént esetet, az elkövetett bűnt nézze, hanem elsősorban arra próbáljon választ kapni, hogy milyen előzmények vezettek a törvényszegéshez? Hogy mi okozta, hogy egy fiatal élet kisiklott —■ mondja a tanácselnök. — Több mint egy évtizednyi tapasztalataim szerint ezekre a kérdésekre mindig az illető családjában és környezetében kell a választ keresni. A szocialista törvényesség betartásának fontos szempontja ez, hiszen társadalmunkban ma már senki sem kényszerül arra, hogy a mindennapi megélhetés biztosítása érdekében esetleg lopjon, csaljon vagy egyéb, ennél is súlyosabb bűntettet kövessen el. A mai tizenévesek hazánkban szinte teljesen egyforma eséllyel indulnak el a felnőtté válás útján. — Általában mire gondol, ha egy-egy újabb tárgyalást kell megnyitnia ? — Amikor elkezdem a fiatalkorúak ügyét tárgyalni, akkor minden új esettel megpróbálom azonosítani magam. A vádlott vallomása és a tanúk meghallgatása során azt kutatom, hogy mi sodorta a büntetőtanács elé került fiatalt a meggondolatlanságba ? ... Ezt a felnőtteknél sem könnyű feltárni, de a kiskorúaknál ennél is nehezebb felkutatni a buktatókhoz vezető körülményeket. — Miként viselkednek a vádlottak padjára került fiatalok? — Akik először állnak bíróság előtt, azok többnyire megszeppenve, szorongva tesznek vallomást. Általában már későn. Csak a bírósági tárgyalóteremben tudatosítják hibás lépéseik súlyát. A gyakorlott bíró ilyen esetben hamar tisztán lát az ügyben és így döntenie is könnyebb. Lényegesen nehezebb dolga van az igazságszolgáltatásnak a visszaeső bűnözőkkel. Sajnos, többször előfordul, hogy három rövid esztendő alatt, tizenöttől tizennyolc éves korig, kétszer-háromszor is elém kerül ugyanaz a fiatal. Az ilyen „gyakorlott" vádlottakkal nehezebb dolgunk van. Vonakodás nélkül elismerik a bíróság tekintélyét, kibúvót kereső furfangjaik és önmagukat menteni próbáló hazudozásaik is illemtudóak, mindez azonban nem a szívükből fakad, hanem sokkal inkább az ítélkezők jóindulatára akarnak hatni Ilyenkor bizony résen kell lenni az embernek, és érdem szerint, az elkövetett bűn komolyságával arányosan kell ítélkeznie. — Volt már olyan érzése, hogy az erkölcsi lejtőre került gyerekek mellé tulajdonképpen a szülőket is oda kéne ültetni a vádlottak padjára? A büntetőtanács elnökének hangja most erélyesebbé válik. — Az esetek többségében bizony igen! Elsősorban a szülő felelős a gyermekéért, s aki akar az talál is időt serdülő fiának vagy bakfis korú lányának nevelésére. Említettem már, hogy társadalmunk minden szükséges feltételt megteremt ahhoz, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen szembekerülnie a törvénnyel. Sajnos, ma már inkább annak vagyunk szemtanúi, hogy sok esetben a túlzott jólét vagy az unalom kergeti meggondolatlanságba a tizenéves fiatalokat. — Tárgyalás előtt fel szokták keresni a szülők is? Mosolyogva eltűnődik. — Néha ... De ilyenkor is inkább az anyák jönnek és menteni próbálják gyereküket. Persze, ha már megtörtént a baj, akkor kései az efféle szülői jóindulat. — Tapasztalatai alapján mi okozza a leggyakrabban a fiatalkorúak bűnözését? — A túlzott jólétet és az unalmat imént említettem, de gyakran szerepel az okok listáján serdülőkori éretlenség vagy a vakmerő vagánykodás is. Általában betörés, fosztogatás, ittas állapotban történt verekedés és gépkocsifeltörés vádjával kerülnek a kiskorúak leginkább a bíróságok elé. — Befejezésül elmondana egy olyan esetet, amely az elmúlt évek során különösen mély hatást gyakorolt önre? — Sok ilyen esetet mondhatnék, hiszen a múló évek során rengeteg ügyet tárgyaltam. Inkább eddig szerzett bírói tapasztalataim rövid összegezését adnám közre: ha egy gyermek nyugodt és kiegyensúlyozott családi környezetben nevelkedik, ha rendszeresen foglalkoznak vele, ha szeretetet és őszinte ragaszkodást érez maga körül, akkor szinte biztosra vehető, hogy sohasem kerül vádlottként a bírósági tárgyalótermekbe! ... 17
