A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-27 / 39. szám
Ide figyeljenek emberek! ALFONSÓ VILÁGA A tévé képernyőjéről és a filmvászonról már régen ismerem, de személyesen csak ezen a nyáron találkoztam Alfonsó Markos József érdemes művésszel Balatonszéplakon. Nap mint nap láttam öt sétálni élettársával, a szép szőke asszonnyal, vagy üdítő ital mellett üldögélni fiatalok társaságában, akik nagy érdeklődéssel figyelték érdekesnél érdekesebb történeteit. Kemény életút, óriási élettapasztalat áll mögötte, szinte kimeríthetetlen az élményanyaga. Alfonsó a magánéletében is ugyanaz, ugyanolyan, mint ami s amilyen a színpadon egyedülálló, utánozhatatlan jelenség, olyan egyéniség, akiből sugárzik az életöröm, aki hatvannyolc évesen is örökifjú. Természetes egyszerűségéből fakad az a különös varázsa, művészetének a lényege, amivel megfogja, valósággal megbabonázza a hallgatóját, nézőjét. Személy szerint szeretem és élvezem az általa megjelenített világot groteszkségével, csipkelődésével és aranyos humorával együtt. Egyik alkalommal Veszprémben a gyógyszertár előtt körülkapták a rajongói — fiatalok és idősebbek —, autogramot kértek tőle. Idős parasztbácsi állt mögötte, kíváncsian nézelődött, majd megszólalt: — Maga mit csinál? — Autogramot adok. — Miért? — Színész vagyok. — Aztán mit kóstál? — Nem pénzért, ingyen adom. — Akkor aggyon nekem is! Megismerkedésünk után arra kértem a művészt, meséljen az életéről, meséljen a sikereiről, az esetleges bukásairól, egyszóval mindenről, amíg Markos Józsefből Alfonsó, azaz érdemes művész lett. Kérésemnek készségesen eleget tett. Íme, néhány meghatározó mozzanat az életéből. Pesten született, polgári családból származik. Szép volt a gyerekkora, szüleitől mindent megkapott, amire csak szüksége volt. A jóhumorú, tehetséges fiúban már iskolás korában benne bujkált a később kiteljesedő művészete, hiszen fellépéseivel gyakran aratott sikert a különböző iskolai rendezvényeken. Tizenhét éves korában kirúgták a középiskolából, mert megpofozta a tanárát. Már akkor sem bírta elviselni az igazságtalanságot. Sebaj, nem dűl össze a világ ilyen „csekélység" miatt. Még csak el sem keseredett. Egy ideig apja üzletében dolgozott, majd autószerelő inasnak szegődött. Háromévi inaskodás után felszabadult és segédlevéllel a zsebében apja teherautójával hordta szét az árut a város különböző standjaira. Akkoriban találkozott össze akrobatákkal, akik felfigyeltek erős testalkatára és jó alakjára. Csalogatták, csalogatták, egyszóval fülébe dugták a taplót. Apjának azonban más tervei voltak vele. Kétszáz pengőt nyomott a markába és Franciaországba küldte az üzlettársaihoz, hogy ott segédkezzen az áru átadásában. Egy hétig sem maradt ott. Kéthónapi gyaloglás után hazaért. 1932-ben egy artistacsoporttal Bulgáriába utazott. Minden jól ment, miközben egy szép napon a direktor megszökött a gázsival. A csoport szétesett, ő pedig profi birkózással kereste meg a mindennapiját teljes egy éven át. Újra hazautazott, de nem sokáig bírta ki Pesten. Egy olasz artistacsoporttal ismét elutazott, s egy évig járták Olaszország különböző tájait. Akkor már jól beszélt olaszul, németül és franciául. Közben fiatalon elhunyt az édesanyja, a nővére férjhez ment, magára maradt az apja. Hazautazott, hogy támogatója, biztatója legyen, de hiábavalónak bizonyult minden jószándéka, az apja is meghalt 45 éves korában. Megnősült. Háromhónapi házasság után azonban elvált, mert a felesége nem akart vele menni a cirkuszhoz, márpedig ő anélkül nem tudta elképzelni az életét. Akkoriban országos hírű volt a Cája-cirkusz. Ott volt bohóc, légtornász, akrobata és birkózó. Már angolul is jól beszélt. Mi történt, mi nem, különböző viszonyok és bonyodalmak miatt a walesi herceg Pestre utazott a feleségével. Az Arizona-lokál igazgatója megtudta, hogy Alfonsó több nyelven beszél, szüksége volt rá, szerződtette. Alfonsó rámnézett és elmosolyodott: —• Hiszed vagy sem, teljes egy hónapig gardíroztam a gyönyörű fiatalasszonyt. Mindenről nekem kellett gondoskodnom .. . még a reggelijét is nekem kellett összeállítanom, sőt nemegyszer táncoltam is vele. Persze azt nagyon szívesen csináltam .. . Hatalmas gázsit kaptam, amiből csoportot szerveztem és Egyiptomban mentem ... Kairó, Alexandria, Szudán, Törökország, Irak, Irán és Európa nagyvárosai.. . Micsoda évek voltak azok, micsoda évek! Közben megbolydult a világ. Európában elszabadult a pokol. 1939-ben kellett jönnie Rómából, aztán Pesten a vasas szakmában dolgozott. (Megnősült. Később a feleségét elhurcolták és deportálták, de szerencsésen hazakerült. 34 évi házasság után 1975-ben tüdőrákban meghalt. Házasságukból két fiú és egy lány született. Az egyik fiú és a lány Kanadában él. a legidösebbik fia pedig vele. Pesten. Rokonszakmában dolgozik, zenész). 1942 és 45 között sok minden történt Alfonsó életében. Munkaszolgálatosként átélte, végigszenvedte a poklok minden kínját. Azonban a megaláztatás, a kegyetlenség, a szenny és a fertő sem bírta kikezdeni, kiirtani belőle az élet szeretetét és határtalan optimizmusát. — Tudod, kedves barátom, abban a szóval ki nem fejezhető borzalmas helyzetben és kiszolgáltatottságban akadt egy ember, egy őrmester, aki nem úgy kezdte a napi mondókáját, mint a többiek, hogy: „...ti tetves barmok, vörös patkányok, veszett kutyák! ..hanem úgy, hogy: „... idefigyeljenek, emberek!..Akkor megfogadtam magamban, ha megúszom, ha szerencsésen hazakerülök és újra a porondra léphetek, szokás szerint nem úgy kezdem a műsoromat, hogy uraim és hölgyeim, hanem azzal, hogy idefigyeljenek, emberek! ... Mert én ezt nagy-nagy megtiszteltetésként érzem, gondolom és mondom, mert én szeretem és végtelenül tisztelem az Embert... Megúszta, hazakerült Különböző kórházakban műtősként dolgozott, aztán egy szovjet parancsnok magával vitte Szegedre. Ott, a Városi Színházban tanulta meg a színész szakmát. — Ötvenhatban disszidáltam ... Nyugodtan megírhatod. Igen, Belgiumba disszidáltam az egész családommal. Nem politikai okok miatt, nem. Egyszerűen azért disszidáltam, mert feltörték és kifosztották a lakásomat, és mert egyszer már átéltem a fasizmus borzalmait, nem akartam újra átélni... Két óv múlva, annak rendje és módja szerint hazajöttünk. Másnap már szerződés volt a zsebemben. Huszonöt évig dolgozott és volt tagja a Vidám Színpadnak. Olyan „tanárai” voltak ott, mint Salamon Béla, Komlós Vilmos, Kellér Dezső és a többiek. Kilenc éve nyugdí|as, azóta önállóan dolgozik. Film és tévé-film alakításaiért több nemzetközi díjat kapott. Oberhausenban például a Vigyázat, mázolva! című filmért Aranyrózsa-díjat, a svájci Montreuoxben a zsűri díját, Cannesban a Vegyes savanyúságért szintén Aranyrózsa-díjat, Münchenben a Keménykalap, krumpliorr című filmért Ifjúsági nagydíjat, ugyanezért Hollywoodban első díjat kapott. A zene is hozzátartozik az életéhez. (Húsz éve hegedül.) Nagyon szereti a klasszikus zenét, de ugyanúgy szereti a jó beat zenét, az örökzöld melódiákat, sőt a népi muzsikát is. — Azt is írd meg, hogy nöcentrikus vagyok, azaz világéletemben mindig szerettem a nőket... Ez év januárjától Wessel Évával, az Interpress reklám-üzletkötőjével élünk együtt, aki egyúttal nagyon hozzáértő és szigorú kritikusom. S bár 32 év köztünk a korkülönbség, megértjük egymást. Szép, harmonikus és kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. — Kemény, de gazdag életút áll mögötted. Mindezen kívül, minek tudsz még örülni? — Mindennek .. . Minden apróságnak ... Minden új nap kezdetének ... Mindennek, ami szép, megkapó és biztató, és minden felszabadult, jóízű nevetésnek például. Már az is boldoggá tesz, ha egy embert meg tudok nevettetni... — És van valami, amitől félsz? — Igen, van. Hogy például akad egy Hitlerhez hasonló örült... Sajnos vannak emberek, akik mindent a civilizációra és a technikára bíznak, azzal dicsekszenek, hogy egy óra alatt el tudják pusztítani a világot, úgy táplálják egymás iránt a gyűlöletet, mintha azt akarnák bebizonyítani, hogy az emberiség arra való, hogy elpusztítsa önmagát. Az állat ösztönösen pusztít, az ember tudatosan, és ez a borzasztó. Félek a tudathasadásos emberektől, s azt hiszem, nem alaptalanul... — S végezetül? — Elégedett vagyok minden tekintetben ... Bármikor kell befejeznem azt. amit életnek hívunk, befejezem. De ha lesz még erőm néhány szót szólnom, csak ennyit mondok: szép előadás volt, nagyon szép! LOVICSEK BÉLA (A szerző felvétele) 14
