A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-27 / 39. szám
téktárgyakat, amelyeket egyik őse — egy érsekújvári pasa — menekülés közben a határban elásott. Kutatásai azonban eredmény nélkül végződtek. Háborúk, pusztítások, hadjáratok. Lapozhatom bármely község történetét, csak ezeket írták fel. E tájon telepedett meg a Szemere nemzetség — a falunév máig él —, itt állott Hóba falu is, amelyet Anonymus krónikája említ, Anonymus szerint Hubát Árpád nyitrai ispánná tette és a Zsitva vizétől a Törzsök erdőig terjedő földet adta neki szállásbirtokul. Anonymus adatait nem ellenőrizhetjük, kétségtelen azonban, hogy e nemzetség ősi birtokai — Kürt, Nyék, (ma Jászfalu), Csúz, Szemere, Tajd, Hóba és Nagylót egymás mellett feküsznek, s feltételezhető, hogy az első foglalás jogán jutott jezzük. Eddig az alapozással készültünk el. Az, hogy a kitűzött programot megbízatási időszakonként teljesítjük, a lakosság, a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek és a szövetkezet, valamint az állami gazdaság jó együttműködésének köszönhető. — Egy kis nyakolajat küldhetett volna a titkár elvtárs — köszönnek vissza az építkezésen dolgozó nyugdíjasok. — Szeretik a pálinkát? — Nemigen, amikor a kocsma mellett dolgoztunk is, napok, hetek teltek el anélkül, hogy megittunk volna akár egy korsó sört. Csak úgy, szokásból mondjuk. Mert a fizetés is kevés, a fölét elviszik adóba, nyakolaj meg semmi... Lássuk, kik a beszélgetőtársaim: Krencsan János, Miskó Lajos, Mackó Lajos, Ese Pál és tosan anyagot. Most vízüveg kellene. De azért van munkánk. Addig kimeszeljük, helyrehozzuk az iskolát. Gondolom, azóta már meg is száradtak a frissen meszelt falak. Az unokák, dédunokák talán nem is gondolnak vele milyen messziről jöttek ök. Nemzedékek ölelkeznek, régire épül az új. — Ha azt veszem számba — szól Nagy János —, hogy azóta mennyi minden épült a szövetkezetben, amióta én itt dolgozom, van mit felsorolni. A már említett ifjúsági építkezésen kívül sertéshizlalda, adminisztrációs központ és számtalan egyéb apró dolog készült. Most családi házakat építünk. A szövetkezet tagjai kapják majd, de az érsekújvári kórházon is dolgozunk. Annak idején, még katonaság előtt, a köbölkúti gabonatároló építkezésén én is ott voltam. Nem hittem volna, ha akkor valaki azt mondja: egyszer én leszek egy választókerület dolgozóinak szószólója egy országos fórumon. Máig zavarban vagyok, ha öltönyben, nyakkendősen valamilyen ülésre induláskor összetalálkozom a munkatársaimmal. Mintha azt súgná a szemük — már megint megy. Nem értik, nem érzik, hogy ott is őket szolgálom. Nehéz a dolgom. Szerszámhoz szokott a Szemere nemzetség kezébe. Nyék a tatárjáráskor elpusztult, később az ide költöző jászok építették fel újra. Őket,a török űzte ki. Szemere a tatárjárást túlélte, de a török időket nem. Mai lakosainak ősei Myjaváról költöztek e tájra. Kunok, palócok, besenyők, jászok, szlovákok, németek, magyarok keverednek e dombvidéken. Évszázados, évezredes küzdelemben a történelemmel, a természettel, a homokkal. Mert van olyan falu is, mint például Baromiak, amely a vízhiány miatt volt kénytelen egy parttal arrébb települni. Hogy a keresztnevek divatja mennyire változott, arra jó példa lehet egy csehi földbirtokos hölgy, aki a Nepomucéna keresztnévre hallgatott. No, de már éppen ideje abbahagynom a helytörténeti érdekességek sorolását. Annál is inkább, mert megérkeztünk a körzet másik falujába, Csúzra. Még eszembe jut, hogy itt vonult át Apafi Mihály fejedelem a török hadakkal Érsekújvár ostromára ... A falu közepén gyönyörű kultúrház. Előtte sok-sok rózsatő, illatos virággal. Gondos kezek — a hatvankilenc esztendős Csápek István gyakorlott ujjai — oltják, ápolják. — Nálunk minden a „Z" akcióban épül — tárja szét a kezét Gyurik elvtárs, a helyi nemzeti bizottság titkára. — Mi mást nem ismerünk. Erre a megbízatási időszakra esett az óvoda befejezése és a szolgáltató ház építésének megkezdése. Jövőre azt is befeMiskó Imre. Harcsa Imre is a csoportba tartozik, de ma nincs közöttük. Valamenynyien munkában megfáradt, de tétlenül ülni nem tudó, hatvan-nyolcvan éves nyugdíjasok. Bocsánat, nem valamennyien! Miskó Imrö, a vezetőjük, még nem. — De már őt is elküldjük nyugdíjba, ne ugráljon közöttünk — tréfálkoznak. Kőműves és ács a tanult szakmájuk. Ők építették a bratislavai Prior áruházat és a kramárei kórházat. Büszkék is munkájukra! — Hej, ha tudtam volna, mi mindenen kell átmennem az életben, máshogy csináltam volna — sóhajt egyikük. — Azelőtt úgy féltünk, hogy nem lesz munkánk! Csak a jó, szakszerű, pontos munkát fogadták el, azt is rosszul fizették — toldja meg másikuk. — Nézzen csak körül! Emeletes házak, sokszobás, világos, egészséges lakások mindenütt. Az egykori proletárok gyerekei a két kezük munkájából építették — indul a beszélgetés. — Csak az a baj, hogy ma a rossz munkára is hajlandóak egyesek azt mondani, hogy jó. Ha most is megválogatnák, kit vesznek fel, mint régen! Iparkodna mindenki rendesen dolgozni! Különben nem élne meg — tapintanak a lényegre, nem mintha a régi időket sírnák vissza, csak úgy, jótanácsul, hogyan kéne ... — Az a baj, hogy itt sem kapunk folyamakezem, szakmunkásbizonyítványom szegényes útravaló az országos dolgokban való döntésekhez. Sokat kell még tanulnom — úgy hírlik, sikerül továbbképezni magamat —, hogy igazi képviselőjük, nemcsak választott küldöttjük legyek. Addig is marad az igyekezet, a segítőkész szándék. Jász, besenyő, kun, szláv, magyar, német keveredik e tájon. Ezer év gyötrelmei, a történelem viharai kovácsolták egységessé szilárd akaratukat. „Ha mindenki úgy dolgozna, hogy csak jól, csak pontosan ..." — jut eszembe a csúzi öregember. Az öregek nagy változásokat éltek át. Az utóbbi harminc év többet hozott, mint az 1307-ben Udvardon megtartott nevezetes tartományi zsinattól — amelyen az estéli harangszót elrendelték — eltelt majd hétszáz esztendő együttvéve. Azelőtt- pusztultak itt a községek, ma gyarapodnak. Mire Nagy János nyugdíjas lesz — még harmincéves sincs —, még nagyobb lesz a változás. Hiszen éppen ezen munkálkodik ö is. Ezért teszi le időnként a szerszámot, ezért húz tiszta ruhát, fog tollat, ezért tanul majd. FISTER MAGDA Néha az az érzésem, hogy csak két embertípus létezik. Az első kategóriába tartoznak azok. akik szívvel-lélekkel dolgoznak, kedvüket lelik abban, amit csinálnak, kedvelik a szépet, célszerűséget és azt szeretnék, ha környezetük is egyre jobban szépülne, gyarapodna. A második kategória tagjai pedig abban „tűnnek ki" — sajnos mostanában egyre többen — hogy az elsők munkáját tönkretegyék, lebecsüljék és ezzel saját lustaságukat, kényelemszeretetüket prezentálják. Hogy hogyan? A számos példából hadd idézzek kettőt. Egy napsütéses nyári reggelen diákok egy csapata — fiúk. lányok vegyesen — ásót és gereblyét ragadott és jókedvvel fogott hozzá, hogy az egyik forgalmas parkolóhely környékét felássa, füvesítse és fákat ültessen a szélére. Mindezt két nap alatt el is végezték. Öröm volt látni a szépen elgereblyétt, keskeny földszalagot az apró facsemetékkel együtt. De nem telt bele másik két nap és a fűmaggal bevetett keskeny földsávot számtalan barbár lába taposta végtelen „gyalogutakká". Mégpedig esőben, hogy a sárba a nyomok még jobban belemélyedjenek! S hogy véletlenül el ne essenek, a kis facsemetékbe kapaszkodtak. Ezt arról gondolom, hogy három kis fa ki volt rángatva a frissen ásott földből, és ott feküdt az út szélén. Mindezt csinálták potom öt méterért. Mert ennyit kellett volna kerülni a parkoló autók utasainak, hogy az aszfaltozott úton leérjenek a járdára! A fű azóta kinőtt, de az utak meztelen csíkjai ott világítanak a csonka fák között, mutatva a kényelemszeretet és a nemtörődömség elrettentő példáját. A másik dolog, amin már nem is csodálkoztam. az. hogy hogyan tudjuk rövid idő alatt elcsúfítani „természetanyánk" arcát. A Kis-Dunán át járok naponta autóbusszal. A víz minőségéről most nem beszélek, de a híd mellett a két partot szépen rendbehozták, füvesítették és már a fűzfák, égerfák is szépen terebélyesedtek. És az egyik nap a rendbehozott parton egy nagy halom szemétrakás éktelenkedett. Hogy mikor hordták oda ? Éjjel vagy hajnalban ? Tény az. hogy azóta is napról napra nő, mint a mesék boszorkányvára. Vajon melyik vállalat felelős ezért a „titokzatos" környezetszennyezésért ? Sokat beszélünk a környezetvédelemről, de inkább azt várjuk el, hogy a konkrét munkát mások végezzék el helyettünk. S ha valaki csinálja, hát mindjárt akad olyan, vagy olyanok, akik ezt a saját kényelmük kedvéért tönkreteszik. S még ők kiabálnak, sajnálkoznak, hogy környezetünk milyen nagy mértékben szennyeződik. 3
