A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-20 / 38. szám
Bemutatkozom... Mai számunkban „Bemutatkozom ..." címmel új cikksorozatot indítunk, amellyel olvasóink figyelmét a CSEMADOK szervezeteiben folyó sokrétű kulturális tevékenységre kívánjuk ráirányítani. Olyan emberek, kulturális dolgozók, közösségek és csoportok vezetői vallanak majd hétről hétre magukról, munkájukról, örömeikről és mindennapi gondjaikról, akiknek az állhatatos munkája nélkül talán nem is beszélhetnénk a szövetség életéről. Cikksorozatunkban tehát minden dicséretet megérdemlő önkéntes kultúrmunkások válaszolnak a szerkesztőség kérdéseire. Ili- CSŐN I Ob VILMOS Közösségi munkám hat évvel ezelőtt kezdődött Zselizen, akkor jöttünk ide lakni szülőfalumból Zalabáról feleségemmel és két gyermekünkkel. Ismertem a CSEMADOK helyi szervezet színjátszó csoportjának sikereit. Magam is több előadását láttam a zselizieknek. A Két férfi az ágy alatt, az Úri muri, a Szegény gazdagok, a Villámfénynél című darabokkal és még sok-sok emlékezetes előadással 1949 óta sok néző szivébe lopták be magukat, de ugyanakkor olyan örökséget hagytak ránk, ami kötelez. 1976 januárjában már öt éve volt annak, hogy az utolsó Zselizen betanult színdarabnak tapsolhattak a nézők. Ideköltözésem után felvettem a kapcsolatot a helyi szervezet vezetőségével, és mivel már otthon Zalabán rendeztem darabokat, felajánlottam, hogy ha segítene valaki újra összehozni a csoportot, hajlandó vagyok mint rendező közreműködni. (Megelőzően elvégeztem egy 14 hónapos rendezői tanfolyamot Léván). A vezetőség id. Nyitrai János szinkörvezetőhöz irányított, aki ismerte a játszani vágyó fiatalokat. Segítségével több mint tíz fiatalt szerveztünk be az alakuló színjátszó csoportba, teljesen kezdőket. Az akarat megvolt bennük, hogy tovább vigyék Zselizen az amatőr színjátszás stafétabotját, folytatva a több évtizedes hagyományokat. Az első évadban Lovicsek Béla Ezüstlakodalom című színmüvét mutattuk be nagy sikerrel. Az alapító tagokból rajtam kívül még ketten tagjai a csoportnak: Ottmár Gábor és Szoby Irén, akik színvonalas játékukkal minden rájuk bízott szerepet kitűnően oldanak meg. Persze ugyanez elmondható a többi harminc fiatalról is, aki az öt évadban szerepelt a csoportban. Közülük itt most csak Mihók Dezsőt, Ottmár Verát, Duba Árpádot említem, vagy azok közül, akik tavaly szerepeltek először Mihály Ilonát és Saskői Csabát. Valamennyien rászolgálnak a dicséretre. Még folytatnom kell a felsorolást: Szlastyanné P. Erzsébet súgó és szereplő volt több évadon át. Török Mária, Fuszkó Béla, Dóka Tibor pedig egy-két évadban emlékezetes alakításokat nyújtottak, de különféle okok miatt már nem játszanak. A csoportnak nevet is választottunk a második évadban: Aeropolis—Fellegvár. A név eredete: Marcus Aurelius római császár a római-kvád háború idején a 172—173. év telét a Garam mellett, feltételezések szerint a mai Zseliz területén állt egykori kvád erődben töltötte: ezt hívták a rómaiak Aeropolisnak. Itt írta az Elmélkedések című könyvének második részét, ami magyarul is megjelent, és ebben áll ez az itt fogant gondolata: „Fia kötelességteljesítésröl van szó. ne törődj vele, fázol-e vagy izzadsz, virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek." Vitatkozni lehetne rajta, hogy nekünk, mint nemzeti kisebbségnek, csak hobby-e a színjátszás, mert szerintem szükség és kötelesség is, hogy a saját nyelvünkön játszhassunk és gondolatainkat ilyen formában anyanyelvűnkön adhassuk át a nézőknek, az utánunk jövő fiatal nemzedéknek, remélve, hogy a példánkat utánozni fogják. A csoport nevének eredetére, már csak azért is ki kellett térnem, mert szinlapjaink egyike sem adott erre választ, pedig a közönség éppúgy hiányolta, mint egyes zsűritagok a fesztiválokon. Több műsoros estet adtunk. 1978-ban Goldoni: Két úr szolgája, tavaly és az idén Gyárfás Miklós: Dinasztia című darabját játszottuk, mindegyiket több alkalommal. Ez utóbbival neveztünk be először versenyre, de nem számítottunk nagyobb sikerre. A járási és kerületi fesztiválokon szerepeltünk, a közönségnek jobban tetszett az amatőrök részére igen nehéz darab, mint gondoltuk. Az öt esztendő alatt összesen 44 előadásunk volt, és 5100 néző tekintette meg őket. Most a 6. évadra készülünk, megvolt a szereposztás és az első három próba, de igazán szeptembertől kezdünk Bukovčan: Luigi szive című tragikomédiája betanulásához. Ha minden jól megy, a járási vetélkedőre is benevezünk vele. Nehéz megmondanom, hogy miért lelem örömöm ebben a munkában. Talán azért is, mert otthon Zalabán nagyapám negyven évig volt az olvasókör elnöke, és természetesnek tartotta, amit csinál; apám mint költő egész életében a népet igyekezett nevelni, természetesnek veszem tehát, hogy a családi hagyományok engem is köteleznek, ha más formát is választottam. Nagyon korán kezdtem a szereplést és a rendezést is. Még általános iskolás koromban az akkor Zalabán tanító Lovicsek Béla mesejátékokat tanított be a gyerekekkel. Én is mindig szerepeltem, a játékomat szüleim és a rokonok sokáig emlegették. (Jómagam nemigen emlékszem vissza 7—8 éves koromra). Később is az iskolában kultúrfelelös, CSISZ-elnök, klubvezető, Zalabán a CSEMADOK-szervezetben kultűrfelelős voltam. Itt Zselizen szintén a kultűrfelelős tisztségét töltöm be és szinkörvezető vagyok. Tehát gyakortatilag egyetlen év sem múlt el 14 éves korom óta, hogy ne játszottam volna előbb az iskolában, s már 17 évesen rendeztem az első „nagy" darabot. Szigligeti Ede: Cigány című színmüvét. Jelenleg 31 éves vagyok. Kitanult szakmám szerelő, most pedig harmadik éve a Zselizi Közterületfenntartó Vállalatnál mint hivatásos gépkocsivezető dolgozom, s a munka mellett a komáromi Mezőgazdasági Technikumban tanulok, a levelező tagozaton. Jelenleg a negyedik osztályt végzem. Csenky Dezsőtől, a Közterületfenntartó Vállalat igazgatójától, aki régebben a színjátszó csoport rendezője volt, egyben sok főszerepet alakított, minden támogatást megkap a csoport, például a kulisszákat munkaidő után a vállalat műhelyeiben elkészíthetjük. Szabad időmből, pontosan meg sem tudnám határozni, mennyit áldozok a csoportra. Hallottam valahol egy mondást, én is ehhez tartom magam: Aki mindent nem ad bele a munkájába, az semmit sem ad bele. Nagyon szeretek színdarabokat olvasni. Bratislavába és Budapestre járunk a csoporttal színházba, de az utóbbi évtizedben a MATESZ-nek is csaknem valamennyi előadását láttam, és egy hároméves rendezői tanfolyamot is most végeztem. Általában hetenként kétszer jövünk össze próbára, de ha kell, többet is tartunk, azonban mindig csak két-két órát egyszerre, mert mindenki tanul valahol, vagy pedig kicsi van a családban, így csak ritkán maradunk el sokáig hazulról. A legnagyobb örömöm, ha érzem, hogy nem dolgoztunk hiába, ha látom, hogy a közönség érti a darabot, jól szórakozik és közben tanul. Jómagam ritkán szerepelek, pedig szeretek játszani, ha hozzám illő szerepet találok, de fontosabbnak tartom-a rendezést. Ha sikerük van a szereplőknek az általam rendezett darabban, siker ez számomra is. Nagyon örülök, ha új tehetségek jelentkeznek a csoportba. Szerintem mindenkiből lehet jó amatör színjátszó, csak megfelelő szerepet kell rá kiosztani. A legnagyobb gondom a csoport jövője, hogy megfelelő támogatást tudjak biztosítani minden téren. Sokszor bizony sokat kell vitáznom „illetékes helyeken" a csoport érdekében. Remélem, ezek a dolgok is rendben megoldódnak a jövőben, mint ahogy eddig is mindig sikerült leküzdenünk a nehézségeket. A családom megértéssel van az amatőr munkám iránt, mindenben igyekeznek segíteni. A feleségem, aki ápolónő, több évadban súgóként is bekapcsolódott a csoport munkájába. Kislányom, Mónika, tízéves, a fiam Gábor pedig nyolc. Többnyire ott vannak velem a próbákon, nagyon érdekli őket a munkám. Kislányom ki is jelentette, hogy ő már nem amatőröket fog rendezni, de igazi színházi rendező lesz. A csoportban több házaspár is van, ott ismerkedtek össze, még mint legények, illetve lányok együtt kezdték a szereplést. Többen szlovák nemzetiségűeknek vallják magukat, szlovák iskolába jártak. mikor közénk kerültek nem is igen tudtak helyesen olvasni magyarul, de erős akarattal megtanulták a szép, helyes színpadi beszédet. A munkahelyemen megbecsülnek, nem gördítenek akadályt amatőr munkám útjába. Csenky Dezső vállalati igazgató, aki — mint már említettem — maga is műkedvelő volt, nagyon jól tudja, mennyire nehéz ez a munka, hogy a rendező nemcsak rendez, de gyakran mindenért neki kell szaladgálnia, így hát ahol tud, segít. A városi nemzeti bizottságon is figyelemmel kísérik és támogatják működésünket. Gulis Vilmos, a Művelődési Otthon vezetője, aki szintén a CSEMADOK-szervezet régi és aktív színjátszója, díszlettervezője, rendezője, a próbákra fűtött helyiségeket biztosít a számunkra, és minden támogatást megad, akárcsak a lévai Jnb kulturális osztálya. Gondolom, a csoport iránt tanúsított megbecsülés egy kicsit a rendező megbecsülése is, és ez nekem elég. Ifj. Csontos Vilmos
