A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-20 / 38. szám

lenini nemzetiségi politika lényegével, meggyőzésen hirdették a népek egyenjogúságának, a szocialista hazafiasságnak és a proletár internacionalizmusnak az elvét. Az említett újságok művelődéspolitikai tevékenységét is a sokrétűség jellemezte.

A csehszlovákiai haladó szellemű nemzetiségi sajtó jelentős érdeme, hogy — a csehszlovákiai forradalmi munkásmozgalom részeként — következetesen küzdött az új típusú, bolsevik mintájú kommunista párt megalakításáért.

A Munkás Újság Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának előestéjén (1921. május 13-án) a Miért vagyunk kommunisták? címmel közölt elvi jelentőségű vezércikkében fejtette ki a csehszlovákiai munkásmozgalom forradalmi balszárnyának álláspontját. Előzőleg (1921. február 25-én) Kommunista pártot! címmel közölt cikkében többek között így írt: „Elég volt a szemérmes, húzódozó és gyáva taktikázásból! Ruszinszko munkássága elvárja a baloldaliak prágai kongresszusától, hogy a III. Internacionálé alapján álló munkásság valljon színt és alakítsa meg a kommunisták cseh-szlovákországi egységes pártját."

Hasonló tartalmú és stílusú cikket a Volksstimme és a Kassai Munkás is gyakran közölt. A CSKP megalakulása után az említett újságok a CSKP-nak a nemzetiségi dolgozók részére kiadott központi lapjaivá váltak.

A Kassai Munkás 1922. március 1 -töl Munkás címmel jelent meg. A Kassai Munkás, majd a Munkás hasábjain nemcsak a magyar, hanem a szlovák, a cseh, a szovjet, a német, a francia és az amerikai szocialista írók is helyet kaptak. Peter Bezruč, Karel Čapek, Jaroslav Hašek, Antonín Macek, Michal Marek, Jin Wolker és mások a Kassai Múhkás, majd a Munkás hasábjain szólaltak meg először magyarul. A Kassai Munkás egykori szerkesztői és munkatársai közül többen — Illés Béla, Laco Novomeský, Jász Dezső, Mácza János, Hidas Antal, Háy Gyula — a munkásmozgalom nemzetközileg elismert képviselőivé váltak.

A csehszlovákiai magyar kommunista sajtó hatvanéves történetének fontos állomása Az Út és a Magyar Nap megjelentetése.

Az Út a CSKP kezdeményezésére 1931- ben indult. A marxista irányzatú kulturális és irodalmi folyóiratot Fábry Zoltán, a csehszlovákiai magyarság egyik legjelentősebb publicistája és esztétája szerkesztette. Az Út főleg művelődéspolitikai cikkeket, riportokat, szocialista szellemű verseket, kritikákat, tanulmányokat és a kommunista képviselők beszédeiből részleteket közölt. Figyelemmel kísérte a hazai és a külföldi politikai eseményeket, elítélte a kommunisták ellen indított pereket, leleplezte a hitleri fasizmust. Az irodalom szerepét — kissé mereven — a politika függvényének tekintette. Munkatársai többnyire pártfunkcionáriusok és a csehszlovákiai magyar baloldali értelmiség (a Sarló) tagjai voltak.

Az Út szerkesztői szoros kapcsolatot tartottak fenn a CSKP irányította szlovák DAV és a cseh Tvorba folyóirat szerkesztőivel. Cikkeiket, képeiket gyakran kölcsönösen közölték. Az Út első számát — a DAV szerkesztői nevében — Laco Novomeský köszöntötte.

Az Út 1936-ban szűnt meg, amikor — szintén a CSKP kezdeményezésére — megszületett a népfront politikáját hirdető Magyar Nap című politikai napilap.

A Magyar Nap első száma 1936. március 3-án, utolsó száma 1938. október 13-án jelent meg. Az antifasiszta népfrontért harcoló újságot a CSKP funkcionáriusai Moravská Ostravában szerkesztették és adták ki. A Magyar Nap szerkesztői szintén szoros kapcsolatban voltak a haladó szellemű szlovák és cseh újságok munkatársaival, s a Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában megjelent haladó szellemű újságok munkatársaival is. A népfrontpolitiká szellemének megfelelően arra törekedtek, hogy összefogják a Csehszlovákiában és Csehszlovákián kívül élő antifasisztákat. Törekvésüket siker koronázta. A csehszlovákiai magyar írók és újságírók közül Fábry Zoltán, Förbáth Imre, Lőrincz Gyula, Sellyéi József, Berkó Sándor, Morvay Gyula és Vadász Ferenc; a magyarországi és a romániai írók és újságírók közül Bálint György, Tamás Aladár, Darvas József, Féja Géza, Illyés Gyula, Balogh Edgár, Méliusz József és Tamási Áron; a szlovák és cseh irók.és újságírók közül Peter Jilemnický, Laco Novomeský, Peter Bezruč, Ivan Olbracht és Marie Pujmanová; a szovjet írók és újságírók közül Iszaak Babel, Hja Ehrenburg és Mihail Kolcov; a nyugati írók és újságírók közül Upton Sinclair, Romain Rolland és Thomas Mann neve szerepelt rendszeresen a lap hasábjain. A jeles munkatársakkal dolgozó újság olvasóit megbízhatóan tájékoztatta.

A Magyar Nap gyakran vitatkozott. Többször bírálta a Magyarországon megjelent Szép Szó című folyóirat téves nézeteit, egyebek között a Duna konfederáció koncepcióját. A kommunista népfrontlap — bátor hangjával és jó meglátásaival — elősegítette, hogy a népfrontpolitika más országokban is egyre eredményesebb lett.

Csehszlovákiában a nemzetiségeknek ma is számos anyanyelven kiadott újságjuk van. A csehszlovákiai kommunista nemzetiségi sajtó történetében fontos szerepet játszott és játszik az Új Szó, az SZLKP KB magyar nyelvű központi napilapja.

Az Új Szó a munkásosztály februári győzelmének eredményeképpen 1948. december 15-én indult meg. A kommunista párt megbízásából azzal a szándékkal fogott munkához, hogy kifejezője és hangadója legyen a csehszlovákiai magyar dolgozók sajátos helyzetének. Már indulásakor hivatásának érezte, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és Csehszlovákia kormánya irányelveinek megfelelően mozgósítsa a magyar nemzetiségű dolgozókat és országépítö feladatok teljesítésére.

Hasábjain indulásától máig nyomon követhető, hogy kiemelt feladatának tekintette és tekinti a csehszlovákiai nemzetek és nemzetiségek közötti barátság ápolását, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolatok szilárdítását, a proletár internacionalizmusra és a szocialista hazafiságra nevelést. Az utóbbival kapcsolatban többször leszögezte, hogy a szocialista hazafiság gondolatát a csehszlovákiai magyarok körében azért is fontos ápolni, mert a kiéleződött ideológiai küzdelem során mind a külső, mind a belső ellenfél a burzsoázia leghatásosabb fegyverével, a nacionalizmussal próbálja megbontani népeink egységét és testvéri barátságát.

Csehszlovákiában a nemzetiségek részére kiadott kommunista sajtó az elmúlt hatvan évben párhuzamosan fejlődött a párt központi lapjával: a Rudé Právoval és a Pravdával, A cél és a feladat továbbra is közös. A közös ügyért ma is közösen harcolunk, dolgozunk.

Nem szeretem az ehetetlen kenyeret, a rosszul kivitelezett, gyorsan hibásodó műszaki cikkeket, a betyár kapcájából főzött feketekávét, a gyanúsan illatozó húsipari terméket, a televíziózásra alkalmatlan műsorokat, a moslékból előhalászott zacskóstejet.

A sor hosszasan folytatható.

Az ehető kenyeret szeretem, bár tudom, hogy hadiállapot idején nincs ehetetlen kenyér, mint ahogy azt is tudom, hogy szerencsére nincs hadiállapot. Tudom továbbá, hogy hazánk lakossága nem tartozik a világ éhező millióinak sorába, sőt, inkább mondhatnám, hogy a nagyvonalú kenyérpocsékolók szabadversenyének vagyunk listavezetői. De félő, hogy eme állapot oka nem a kenyérfogyasztók finnyás gyomrának tájékán, hanem inkább az örökké objektív okokra hivatkozó sütőipar lelkének — lelketlenségének ? — berkeiben keresendő. Mert szinte bizonyos, hogy a sütőiparban lelhetők fel legnagyobb számban azok az emberek, akik érthetetlen módon mintha semmibe vennék a gabonatermelők népes sokaságának korántsem könnyű munkáját. Javaslatom, hogy az eljövendő esztendőkben ne a mezőgazdaságiak, hanem a sütőipariak arassanak. Persze, nem kombájnokkal, hanem kézikaszákkal, marokszedőkkel, ökrösszekerekkel, és csépeljenek mindezek után cséphadarókkal, valamint az sem árt, ha a termést zsákolva hordják fel a magas gabonasilók legfelső garatjához. A hátukon persze.

A gyorsan hibásodó műszaki cikkek gyártóit a honi szolgáltatások, és a honi karbantartóhálózat napi igénybevételére kötelezném. Hadd tudják meg ők is, milyen valójában az élet sűrűje. A vendéglátóipari dolgozók erre érdemesültjeinek munkaidejét csökkenteném, s az így megtakarított, maradék időben arra kötelezném őket, hogy most ők legyenek a vendégek. Várakozzanak ők a pincérre, tűrjék csak ők a goromba kapcabetyárkodást, igyák csak ők a betyárkapcából főzött feketét, és törjék csak ők a fejüket azon, hogy vajon hol is képezték ki a szakmai és erkölcsi tudnivalókra vendéglátóiparunk oly sok. de mégis kevés dolgozóját

A húsipariak erre érdemesült rétegét jó szervezéssel arra kényszeríteném. hogy időnként ők is az üzletben, a pultról vásárolják a húst Mellékbüntetésként talán azt is kiszabnám, hogy szabadidejük felét a hűtőkarbantartók, valamint a húskereskedelem felelős dolgozóinak társaságában töltsék el, mégpedig egy hetek óta üzemképtelen hűtőszekrény belsejében.

A legjobb tévéműsorok készítőinek nevelő célzatú büntetését ezekután könnyű kitalálni, és a tejforgalmazás higiéniáját megjavítandó javaslatokat sem szükséges részletezni, mert meg vagyok győződve róla, hogy mindenki tud néhány remek javaslatot — azt elkerülendő, hogy a tejtermelő és a kereskedelem között megtett úton ne váljon azzá a tej, amivé válik. Egyébként — ezt az állapotot ellenőrizni hivatott higiénikusok címére is tudnék mit mondani. De ha ezt megtenném, akkor okvetlenül szólnom kéne a kereskedelmi dolgozók azon rétegéről, akik oly gyakran vizsgáznak gorombaságból. Szólnom kéne a telefonközpont egyes dolgozóiról, meg arról a teljesen valószínű állapotról, hogy telefonszámlát reklamálni mennyire haszontalan, mivel az előfizetőnek nincs módja úgy ellenőrizni a számlát, hogy érveit a számlázok elismerjék. Szólnom kéne a közlekedés időnként minősíthetelen állapotairól, de nem szólok, mert jobbító megoldást nem tudok, illetve tudok, de az talán túl radikális lenne. Szólnom kéne a hivatal pack ázásairól, meg nagyon sok mindenről.

De nem teszem, nehogy túlzásra hajlamos indulataimmal elhomályosítsam mindazok érdemeit, akiken a javaslataim csakis jogtalan módon lennének végrehajthatók.

Végezetül e furfangosra oly sikertelenül hangolt stílus mellőzésével szeretném bátran és egyértelműen kijelenteni, hogy csakis az ehető kenyeret szeretem. Hogy csakis a használható műszaki cikkeket, az előírt adagból főzött kávét, a tisztességesen megfőzött és norma szerint kimért ebédet szeretem. Hogy szeretem a friss húst, a jószagú hentesüzletet, a nézhető tévéműsorokat, a jólnevelt, és a szolgálati jómodort ismerő telefonkezelőket, a reális telefonszámlákat, valamint a dobozban forgalmazott tartóstejet — bár hozzá kell tennem, az utóbbi kissé drága! Szeretem, ha a menetrendet betartják és nem igyekeznek pontatlanságra szoktatni munkába igyekvő milliókat. Szeretem, ha a hivatal embere tisztességes hangon beszél velem és külön örömnek tekintem, ha még a köszönésemet is elfogadja.

Hogy ezen kívül még mit szeretek?

A sor igen hosszasan folytatható — de minek? Még rámsütnék, hogy szeretek ábrándozni, mi több, hogy luxusról ábrándozom.

Pedig esküszöm, nekem nem kell a luxus.

3