A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-13 / 37. szám
4 A perjel összehúzta magán a le■ pedöt, mintha borzongott volna. — Nem, hagyd el, Sebestyén. Túl gyenge vagyok. Nincs meg hozzá a kellő könnyedségem. Mit számítanak egy selmeci perjel gondolatai olyan időkben, mikor a tudós Erazmus hallatja szavát? A festő hadonászott az ostorral. — Szegény atyám! ígérd meg nekem, hogy... — Nem ígérhetek semmit, Sebestyén mester, a szeretet ellenére sem, amelyet irántad érzek. — Harmincéves vagyok ma. Borért küldünk. — Délután. — Megbántasz, és megbántod magadat is. — Magamat nem sajnálom, barátom. Neked szívből kívánom a mi mindenható és szeretettel teljes Jézus Krisztusunk segítségét, aki minden vétkünket megbocsátja. Irigyellek, mert most őt fested. A festő keserűen mosolygott. — Jól tudod, hogy az Mikuš Pecka. Látod, így szegülök szembe én. — Az Úristen irányítsa áldott kezedet a következő évtizedben, Sebestyén. Kérlek, keress fel délután. Szívesen leszek veled együtt. Most, kérlek, menj el. Semmit se mondj, csak menj! Sebestyén az ostort az íróasztal mögé dobta, és szó nélkül kiment. Végigsietett a folyosón (valahonnan leves illata érzett), meggyorsította lépteit, de tudta, hogy hiába. Azok a hangok utolérték. Utána úsztak a fehér, vérfoltos lepedő lebbenésévei. A délutánt Ulrikával töltötte. Özvegy Hillebrandtné meghívta a mestert ebédre. Ebéd után megengedte, hogy a lányával a Paradicsom-hegy aljában sétáljon. Urzusz, a német farkaskutya, a család kedvence, mögöttük lépkedett. Sebestyén nem vette észre, hogy az emberi élet értékéről és egy latin epigrammáról folytatott szaggatott beszélgetés közben (az epigrammát Hillebrandt kisasszony maga költötte) a kutya tizenöt éves kis úrnője csodálatos változáson esett át. A fehér kendös gyermekfej és a gyerekes hangocska azon a délutánon örökre beköltözött a festő szemébe. Olyan kincs lett, amely után teljes férfierejével vágyott. (SALIUS MÁRTON A TISZTELETRE MÉLTÓ SEBESTYÉN MESTERNEK) Jó egészséget, tiszteletre méltó Sebestyén barátom. Üdvözöllek az ősi Páduából, ahova tegnap délben érkeztünk, halálra fáradozva. Pontosan egy hónapja annak, hogy kísérő csapatunk elindult a francia királyságban levő kedves Blois-sur-Loire városkából. Mire ezt a levelet megkapod, a gyönyörű Anna de Candal felséges asszony, Gaston de Candal gróf és Catrine de Foix grófnő lánya, már felséges Ulászló királyunk hitvese lesz per procura, sőt, talán már meg is koronázzák. Nem aggódom amiatt, hogy ne bírná ki az út fáradalmait. Elég kényelmesen utazunk. Bár a mulatságok elöl sem térünk ki, elég időnk marad a pihenésre. Blois várából hatszáz királyi lovas kíséri a jövendő magyar királynét. Francia részről igen sok kiváló úr van a kíséretében, hiszen Anna de Foix rokona Tizenkettedik Lajos francia királynak, és a Loire völgyében, a királyi kastélyokban nevelkedett. A bátyján, Francois de Foix-n kívül velünk tart a francia király követeként Gerche grófja. Colos d'Aix, Galleazzo Visconti, s nemrég Piemontban hozzánk csatlakozott Saluzzo márkinője, a vidám Margaret de Sens, és egész Velencéig velünk tart. A mi részünkről itt vannak felséges Ulászló királyunk hivatalos küldöttei: Bocskay Miklós nyitrai püspök, Telegdy István királyi tanácsos és a cseh György úr. A magamfajta közönséges halandókról inkább hallgatok. Sokan vagyunk, főleg festők. Némelyek itt jártak már egy évvel ezelőtt is, a házassági szerződés megkötésének idején. Elvitték a királynak a fiatal francia hölgy sebtében megfestett arcképeit. A Franciaországon át, a Loire és a Rhone folyók mentén megtett útról nem sok emlékem maradt, mert a Blois-ban rendezett mulatságok eléggé kimerítettek, és a kocsiban többnyire aludtam. A francia határok rugalmasabbak, ám az utak meglehetősen hepehupásak. Eredetileg úgy számítottunk, hogy Milánóig XII. Lajos személyesen is elkísér bennünket, de Aostában valami tárgyalnivalója támadt az olaszokkal, és így csak a mi távozásunk után ért Milánóba. Savoyán és Piemonton gyorsan áthaladtunk. A véget nem érő ünneplések és üdvözlések akkor kezdődtek, amikor a baráti velencei köztársaság földjére léptünk. Vicenzában egyesültünk a magyar küldöttség egy részével, amely élénkbe jött Velencéig. Köszönthettük egymást régi barátommal, a tiszteletre méltó és nagy műveltségű Petancsiccsal. Nemrég tért vissza Rodoszról, ahol követségben járt. Amikor éppen nem boldogította elbűvölő olasz Tultiáját (aki egy ideig a gyűlöletes Aragóniái Beatrix komornája volt), órák hosszat beszélgettünk a törökökről. Petancsics, akit itt Petanziónak hívnak, gondterhelten tért haza. Mialatt mi itt vigadozunk és pazar mulatságokat rendezünk, a török nagy támadásra készül a keresztény Európa ellen. Arról vitáztunk, honnan támad majd a pogány. Petancsics könyvet ír Ulászló király számára a török elleni védekezés lehetőségeiről és a pogány elleni legmegfelelőbb harcmodorról. Csak hát miért ne örülnénk az életnek, és miért ne használnánk ki a szabad időnket, amíg fiatal úrnőnk, Anna pihen ? Nagyszerű Madonna-típust fedeztem itt fel, hazatérve alighanem megmintázom. Hidd el, barátom, a munka hiányzik egy kicsit, túl sok itt a mirtusz illat, és kevés a gyaluforgácsé, a fáé. Elrontottam a gyomrom. Királynénk tiszteletére édességből készült remekeket mutattak be. Gondold el, egész várak, városok, az utcákon lovakkal és lovasokkal, polgárokkal és hajadonokkal, minden marcipánból és isten tudja még miféle kotyvalékból. Az elviselhetetlen hőségben most Donna Elvirának valamilyen gyógyfüteáját szürcsölöm, és nedves törülközővel hűsítem magam. Jó egészséget, barátom, és keress számomra valami megfelelő házat. Elsősorban jó árnyékos legyen. Add át tiszteletteljes üdvözletemet Writz, Glober és Hillebrandt kisasszonyoknak. Isten áldását kérem Rátok! 18 A meleg szél a fához tapasztotta. Piros ruhája egybeolvadt a barnás törzzsel. Hajszálai beleakadtak a fa kérgébe. Tenyerével kapaszkodott a fenyőbe. Ha Sebestyénnel ölelkezhetnék így. — Megriadtam attól, hogy élek. Kegyelmeddel is megtörtént már ilyesmi? Sebestyén nem válaszolt. — Adja ide azt a margarétát, legyen szives. — Nem fáradt? — Remekül érzem magam. Próbáljon így egy fának támaszkodni. A fenyő a világ legszebb fája. Nem tudja meglelni a megfelelő fát? TÓTH LÁSZLÓ versei: Jegyzet Rovarok férgek pihenőhelye fák kertek a mellkason gyökerek tartják össze a testet a szemből kiloccsan a tenger végesből a végtelen Valamit nem tudunk... Valamit nem tudunk a tárgyakról; járkálunk közöttük, csomagolunk, maradunk. Pontos, figyelmes műszerek: a tárgyak füle, szeme, orra, nyelve, ujjai... A szék, az asztal, a lámpa, a szekrény, a kávéskanál... — megőriznek: eltűrnek, megítélnek ;..
