A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-13 / 37. szám
Brian Berrystone angol kisfiú kedvence egy fürge mókus. Egészen kicsi korában kiesett fészkéből, azóta közel sem megy a fákhoz. Legfeljebb gazdája vállára mászik fel — egy-egy jó falatért. Nem ritkaság már, hogy az utasszállító repülőgépeket nők irányítják. A fotoriporter számára azonban külön érdekesség, ha a kapitány mellett a másodpilóta is nő. Valerie Walker és Cindy Rucker Amerikában sikerrel bizonyítja a nők egyenrangúságát ezen a téren is. Férjhez ment Angela Davis: férje, Hilton L. Braithwaite, fényképészként dolgozik. Az esküvőt Angela szüleinél, Birmingham-ben tartották. A csökkent látásúak egyik svédországi intézetének lakója — korábban elektronikai szakember — elektronikus segédeszközök egész arzenálját készítette el sorstársai számára. Karórája például hangeffektusokkal jelzi a pontos időt, az ébresztő jelzés 24 órára előre beprogramozható. „Beszélő" hőmérője a külső és belső hőmérsékletről tájékoztatja, egy szerkezet pedig a tájékozódásban segíti, ugyancsak hangjelekkel. ÉRTIK A CSÍZIÓT... (AMI A RIPORTOKBÓL KIMARADT) Ebben a faluban — H.-ról van szó — már nem is tudom megmondani hányadszor vagyok. Körüljártam már jó néhányszor, de az emberek mesélőkedve nem és nem lankad. Egyszer, arról faggattam az embereket — idősebbeket, fiatalokat —, hogy miért építenek ilyen nagy, ormótlan házakat, amit végeredményben ki sem használnak. Károly bácsi, aki már igazán nem mondható mai gyereknek, jó tizenöt éve kapja minden hónap tizenkettedikén a nyugdíjat, elmesél egy hajdani „story”-t. — Kilencszázharminckettöt írtunk akkor — kezdi, miután megtörni a kosnak abból a bizonyos zacskójából a pipáját dohánnyal és rágyújt —, s én fiatal házas lévén, elhatároztam, építek egy kisebbfajta házat. Egy szobát, konyhát apámék, szóval a portánk végibe. Nem volt akkor még falun tégla, se kváder, panel meg duplán nem. Vályogból, cigányok vetette vályogból építkeztek akkor az emberek, nem is akármilyen házakat. Higgye el nekem, melegebb volt, mint bármelyik mai épület. Épp akkortájt tanyáztak a faluszéli csermelyben vályogvető cigányok. Tavaszutó, nyárelő volt, többen is építkeztek akkortájt, s a cigányok nem győzték a munkát. Meg mikor dolgoztak, mikor nem. Ha eladtak egy szekérderéknyit, amíg az érte kapott pénz tartott, csak mulatoztak, dáridóztak. Láttuk mi, építkezők, ha ez továbbra is így megy, télre nem leszünk készek és a vályogfalakat tető nélkül, félig kész állapotban hagyni kész istencsapása. Összebeszéltünk és azt mondtuk a vajdának: csak egyszerre fizetünk, ha mind a négy házra való vályog elkészül. De tudja maga, milyen a cigány, nem lehet túljárni az eszén, értette ő is a csíziót: hallani sem akart a dologról. Akkor nekifogtunk és megpróbálkoztunk mi a vályogvetéssel. De, ha nem esett szét azonnal, amikor kivettük a módiéból, széthullt napok múlva a napon. Abba kellett hagynunk az egészet. A cigány meg nevetett, tudta, nem ért az ilyen munkához a paraszt, maradjunk csak mi az eke szarvánál. Újabb tárgyalásokba kezdtünk. Mivel a cigánynak elfogyott minden tartaléka, nekikezdett a munkának, de egy hétnél tovább nem voltak hajlandók dolgozni. A fél falu lúdjai, tyúkjai eltűntek s amikor a malacokra került a sor, tudtuk, nincs mese és újabb tárgyalásokba kezdtünk. Már haragudott ránk a falu népe is, mert korábban a vályogvetö cigányok nem loptak. S hiába küldtük rájuk a kakastollas csendőröket, nyomot nem találtak: a cigány röhögött a markába. Az idő pedig haladt, már közelgett az aratás. Mitévő legyünk .. .? Bár láttuk már, fölösleges volt ez a cécó, de most már elvből nem akartunk engedni. Csak azért sem! _ - S ekkor jött az isteni szikra! Máris rohantam a plébános úrhoz. Úgyis kellett a parókiához is valamit hozzátoldani, neki is szüksége volt vályogra. Előálltam a tervemmel: a plébános úr fenyegesse meg a cigányt, ha nem dolgoznak és nem járnak el aszerint, ahogy mi követeljük, akkor Isten haragja hamar utoléri őket. Bár a cigányok nem voltak istenhívők, de féltek minden túlvilági lénytől. A plébános megtette, amit kértünk, s a cigányok máris dolgoztak, mint annak a rendje: akár kétszerannyi házat is fel lehetett volna építeni a rengeteg vályogból. Szóval, így készült el az én házam is, éppenhogy időre. S azóta mondják nálunk a cigánynak, ha rá akarnak ijeszteni: — Vigyázz, mert küldöm a plébánost! De hol vannak ma már a vályogvető cigányok ...?! A járás egyik legjobb szövetkezetében vagyok. Az elnök párnázott ajtajú irodájába lépve nem győzök bámulni, csodálkozni. A legmodernebb finn szekrényfalon, szinestévén, rejtett bárpulton, méregdrága bőr ülőgarnitúrán, az egész szupermodem berendezésen. Aztán az elnök elmesél mindent sorjába. Eredményeiket a kitűnő vezetögárdának és az áldozatkész munkásoknak tulajdonítja, majd hozzáteszi: — „és annak, hogy értjük a csíziót!". Hogy ez alatt valójában mit kell érteni én nem tudom pontosan. Annyi viszont tény, a szövetkezeti udvarra, tehénistállók, műhelyek környékére nem enged az elnök, mondván, ne fáradjak, akire szükség van, azt ide hivatja. Bárhogy is hajtottam a magamét, nem volt mit tenni, be kellett érni ennyivel. Majd, miután feljegyeztem a sok „protokol-szöveget" azonnal kereket oldottam, mert az elnök jelezte: most pedig megnézzük a szövetkezet pincéjét! Arra spéciéi, nem voltam kíváncsi. Inkább elballagtam, irányt véve a falu központja felé. Útközben két állatgondozó köszönt rám, majd szóba elegyedtünk. S a kocsmában, egy sör mellett egészen hamar megoldódott a nyelvük. Pedig én voltam az ö vendégük. — Tudja, miért vagyunk mi járási elsők a tejhozamban?... Hát persze, erről biztosan nem beszélt magának az elnök. Pedig pofon egyszerű. Nálunk csak hatszázhúsz tehén van nyilvántartva. De, ha akarja, visszamehetünk és megszámolhatjuk a tehénállományt. Nyolc híján hétszáz tehenet találna az istállókban. Az ezektől fejt tejet is a többivel együtt adjuk be, s a járáson, ha az egy tehénre jutó tejtermelést számítják, csak a hatszázhúszat veszik figyelembe. No, még mindig csodálkozik, hogy ilyen magas az átlag?! Érti ám a mi elnökünk a csíziót! ZOLCZER JÁNOS PÁLL MIKLÓS: ERKÖLCS-CSŐSZ Ilyesmi távol áll tőlem — mondogatja. Miközben nyelvét, szemét forgatja. — Ilyet én nem teszek soha ..., kivéve, ha senki sem néz oda! 00O00 BÖLCSESSÉG A filozófus felkiáltott: — Ilyet a világ még nem látott! Milyen bölcs vagyok, ejnye, ejnye Tudom s kimondom: tente-tente . 0O0 SZAMÁR Nem nézett tükörbe soha, nem is volt szegény szamárnak. Csak csodálkozott: — Micsoda ronda füle van mindenki másnak! . 00O00 9
