A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-30 / 35. szám
— Egy kicsit se számít, hogy nem a saját műveit faragja? Hogy lényegében névtelenül dolgozik? — Nem. Valakinek ezt a munkát is el kell végeznie. — S a fölvételi kudarc óta nem is próbálkozott alkotással? — Dehogynem! A saját szórakozásunkra azért mindannyian csinálunk valamit. Kisebb szobrokat . . . Benke Zoltán meg például nemcsak kőfaragó, hanem valódi alkotóművész is, akit a képzőművészeti szövetség is alkotóként tart nyilván. S látja, ő is szereti ezt a munkát. — Ön mióta dolgozik a szakmában? — Huszonhárom éve. — S a lovak? — Jaj, azokat most ne emlegessük! Nem is tudom, mikor ültem lovon utoljára ... 5. PÁL ANDRÁS egészen fiatal ember, alig múlt negyvenéves. Ez főként azért érdekes tény, mert ö már huszonöt éve hivatásos kőfaragó, tehát már tizenéves korában kapcsolatba került a kővel. S egyelőre úgy látszik, hogy elválaszthatatlan kapcsolatba. — A kérdés hát ezúttal is kézenfekvő: Hogyan? — Beleszülettem a mesterségbe. Nekem már a nagyapám, de még az üköm meg a nem tudom hányadik ősöm is köszobrász volt. Előkerült egy „papír" például, amely szerint valamikor az ezerhétszázas években Kolozsvárott — mert onnan származik a család — már „balhézott" egy Pál Ferenc, hogy keveset fizetnek a köfaragásért... — Bártfay mester szerint ezt a hatalmas, hat és fél méter magas emlékművet, Európa legnagyobb szoborcsoportját csak az önök vállalata, a budapesti Képzőművészeti Kivitelező Vállalat képes elkészíteni. Mit szólnak ehhez? — Hát ez elég meglepő számunkra, mivel a cseh kőszobrászat valamikor világhírű volt. Úgy látszik, itt már kihaltak a régi, nagy mesterek. Mi sem vagyunk sokan, a vállalatnál huszonöt hivatásos kőszobrász dolgozik, meg aztán az úgynevezett „háttér": mintegy hatvan-hetven segédmunkás és kőbányász... — Dolgoznak más országokban is? — Más országoknak is dolgozunk, de nem a helyszínen, hanem a műteremben. Ilyen jellegű munkát, mint ez, most végzünk először, s az is lehet, hogy utoljára. 6. Mielőtt dolgozni kezd a kis csoport, Szakái András még figyelmeztet: húzódjak távolabb, mert a szoborral nem érdemes „kikezdeni". S valóban: távolodóban még utánam* száll, eltalál egy apró kőszilánk. Továbbadom hát a tanácsot: a szoborral tényleg nem érdemes kikezdeni; legalábbis addig nem, amíg dolgoznak rajta. Néhány hónap múlva, ha elkészül, bizonyára ez az emlékmű is olyan nyugodtan fogadja majd látogatóit, mint fővárosunk többi szobra. Csak éppen hatalmasabban, monumentálisabban, lenyügözőbben ... S körülötte ragyog majd a tér, ez a nyüzsgő, befejezetlenségében is csodálatos tér, amely első munkáselnökünk nevét viseli, s amely a szocialižrrius nagyszerűségéről beszél majd a látogatóknak: hang nélkül, szó és hasonlat nélkül, zöldenfehéren, fényben-ragyogón. VARGA ERZSÉBET 13
