A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-30 / 35. szám

CSEHSZLOVÁK­KUVAITI TÁRGYALÁSOK Ľubomír Štrougal szövetségi miniszter­­elnök augusztus 12-én Prágában fo­gadta Abdái Aziz Husszein kuvaiti ál­lamminisztert, akivel a két ország kap­csolatai fejlesztésének lehetőségeiről és a mindkét fél érdeklődésére számot tartó nemzetközi politikai kérdésekről tárgyalt. TILTAKOZÁS A TERVEZETT FEGYVERSZÁLLÍTÁS ELLEN Az osztrák demokratikus közvélemény nagy felháborodással vette tudomásul, hogy a kormány tárgyalásokat folytat a Pinochet-diktatúrával harckocsik szállításáról. Augusztus 11 -én Bécs belvárosában a kommunista, a szocialista párt és más haladó szervezetek tagjai tüntető felvonuláson tiltakoztak a szóban forgó fegyverüzlet ellen. TÜNTETÉSEK ESZAK-ÍRORSZÁGBAN Észak-írország lakossága nagyszabású tömegtüntetéseken tiltakozott az ellen a törvény ellen, hogy a hatóságok bármely terrorista-gyanús személyt bírósági eljárás és ítélet nélkül korlátlan időre internálhatnak. A törvény kihirdetésé­nek kilencedik évfordulója alkalmából Belfast katolikus ne­gyedében, Andersonstownban békésen tüntető tömeget megtámadta a rendőrség, s az összetűzésnek négy halálos áldozata volt. — A kép a tüntetésről készült. A KUBAI FŐKONZUL BÚCSÚLÁTOGATÁSAI Juan Sánchez Monroe, a Kubai Köztár­saság csehszlovákiai állomáshelyéről véglegesen távozó bratislavai főkonzul­ja augusztus 11 -én búcsúlátogatást tett szlovákiai vezetőknél: Jozef Lénád­nál, a CSKP KB Elnöksége tagjánál, az SZLKP KB első titkáránál, Peter Colotka miniszterelnöknél (kép) és Viliam Šal­­govičnál, az SZNT elnökénél. ARATÁS — KÉZI KASZÁVAL Kelet-Szlovákiában, a tőketerebesi (Trebišov) és a nagymi­­hályi (Michalovce) járásban, ahol a hosszan tartó esőzések és az árvizek következtében sok helyen nem lehetett a nedves, felázott földeken kombájnnal aratni, kaszával vágták le a gabonát. — Képünkön az SZNF 30. évfordulója nevet viselő kisgéresi (Malý Horeš) efsz földjén készült, ahol naponta 50 kaszás vágta a gabonát, majd ezt kombájnnal csépelték ki. ČTK bel- és külföldi képszolgálata MAJERNÍK— EMLÉKKIÁLLÍTÁS A Szlovák Nemzeti Galéria gyűjtemé­nyes kiállítással adózott a 35 évvel ezelőtt elhunyt Cyprián Majemík, a jeles szlovák festőművész emlékének. A kiál­lítás ünnepélyes megnyitásán részt vett a szlovákiai politikai és kulturális élet számos vezető személyisége: Peter Co­lotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, miniszterelnök, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jozef Mravík kulturális miniszterhelyettes és mások. MOHAMMED ALI RADZSAI AZ ÚJ IRÁNI KORMÁNYFŐ Csaknem háromhetes viták után az irá­ni parlament Mohammed Ali Radzsait, Khomeini ajatollah vallási vezető jelölt­jét nevezte ki miniszterelnökké. Radzsai volt tanító, a forradalom után oktatási miniszter volt. 5

Next

/
Thumbnails
Contents