A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 4. szám
GYURCSÓ ISTVÁN versei: JÉGHEGYEK Nem vagyok Nap bolygó világod egén, nem olvasztom meg bánatod csúcsán a fájdalom jégszikláit: szíved csak kering — és megfagy a térben. Bennem is már minden éghető anyag elégett oktalan lánggal, ne várd, hogy felmelegszel. Új tüzet mi gyújthat? Megpróbáltam már a lehetetlent; de nem várok és Te sem várj tőlem új küzdelemre hevülő naptüzet! Józansággal és fegyelmezetten, mint a gépek, csinálom én is a dolgom: csak a szív bírja az egyenlő ritmust! BARÁTSÁG Egy régi jóbarát rámköszön, s a pohárban a gyöngyöző öröm. Bor, jókedvnek ága, te, borág! Virágod, ugyan, milyen virág? Soha vidámabb órát.. . Ilyen az ember, olykor sírna, de nagyot nevet. Nyesik a fát, nyesik, de kihajt az ág; kihajt a kedv is, mit tehet! Sebeink helyén vastagabb lesz a bőr, a csont is edzettebb, hol egyszer eltörött: csak valami csikorog minden perc mögött. A régi jóbarát elköszön, hogy elfogy a két pohár öröm, és minden marad a régiben. AJTÓ MÖGÖTT Nem ültettem fát, nincsen kertem, s a háznak, hol lakom, eresze sem az enyém, és hiába rakná alája fészkét a fecske, magaménak csak azt mondhatnám, amit reggel a fészek széléről küld üdvözlésül: mégis erős gyökerekkel köt magához minden hely, hová asztalt, széket állitok, ablakomon behallom a világ lármáját, villamos zörgését, lovak nyerítését, és benzinszag vagy virág illata ébreszt — köt az élet sokágú törvénye, és akaratlanul is otthonom lesz a négy fal, hol gondjaim és örömeim között betakarom magam éjszakára, hogy reggel egy darab kenyérrel, pohár borral űzzem el álmom, s elvegyüljek az emberek sokaságában, hiszen nekik is ugyanolyan * gondok miatt mélyül a ránc homlokukon, mint nekem, ha . . . KOVÁCSMŰHELYBEN Lassan nem lesznek kovácsok, nem lesz üllő s ki az üllőre üt, feleselő vaskalapácsok, pörkölt lópata, fanyar füst. Alszik a szenvedély lángja, fújtatószándékunk pihen; a vaskorszak már a végét járja, műanyag, műszív a szivem. Műész, mi igazgat, parancsol, de nem köti le a világ erét, mikrosejteket csodál, pancsol, s ritkán gyógyítja az érzők sebét. Nem siratom a vaskorszak csodáit — bár a kard a láncon akkor nyert csatát, s nem kívánom ama kor hitvitáit, csak izzóbb lenne, ha mi kezdünk vitát. VÉRCSEPP A HOMOKON Te őrizz meg engem, ha más senki: lábnyomainkat befújja a szél, de arcod nem lehet homoksivatag - az öledbe hullott mag kikéi: így őrzi egyik ember a másikat. Mindenkit megőriz valaki, ha más nem, a föld pora, hogy vérsejtjeinkkel legyen gazdagabb. GYURCSÓ ISTVÁN csehszlovákiai magyar költő 65 éves. Szerkesztőségünk jó egész* séget és további termékeny éveket kíván a költőnek. A BOHÓC MEGHAJOLT A bohóc meghajolt. Vége a komédiának. Kiürült a cirkusz. Hazament a nép. Másnap újra kezdődik az előadás: A bohóc meghajol. Az orra uborka. A haja kóc. Az arca mészfehér. A közönség ómul a produkción. Kifent borotvák élén a haja szála sem görbül. A narancshéjon egyszer sem csúszik el. Egy nagyotmondás után az ülepéből füstkarika száll, és füléből tyúktojást varázsol fejen állva, miközben lábával földgömböt forgat. Kötélen sétál: oda se neki! Az orrát piszkálja: gondolkodik a következő produkción. Trapéz! Eláll a szívverés, ahogy a nadrágtartóján fönnakadva hintázik. A hálóba talpra esik. Fanfárok és dobok szólnak. Tus! A bohóc meghajol, és a cirkusz porondján saját lábában orra bukik. Ez már majdnem emberi cselekedet. Ilyenkor elmond egy anekdotát. A bohóc meghajol. A közönség visit, tapsol. Mindenki a hasát fogja, röhög. Még a miniszterek is kacagnak. Aki csak egy kicsit is számit, ott van az előadáson. S vége a komédiának. Kiürül a cirkusz. Hazamegy a nép. Másnap újra kezdődik az előadás: A bohóc meghajol. Orra uborka, haja kóc, arca mészfehér. Borotvák! NarancshéjI Nagyotmondás! Füstkarikák I Tyúktojás! Földgömbi Kötéltánc! OrrpiszkálásI Gondolkodás! Trapéz! Fanfárok! Dobok! Tus! Orraesés! Anekdota I Visítás! Taps és a többi. A bohóc meghajol. Vége a komédiának, kiürül a cirkusz, hazamegy a nép. Másnap újra kezdődik az előadás. A bohóc meghajol: uborka, kóc, mészfehér arc, kifent borotvák, narancshéj, füstkarika, tyúktojás, földgömb, kötéltánc, orrpiszkálás, trapéz, fanfárok, dobok, tus, orraesés, anekdota. A bohóc meghajol. Néhányon röffentenek. Itt-ott taps. A főemberek már nincsenek az előadáson. A gyerekek golyóznak a padok között. Vége a komédiának, kiürül a cirkusz, hazamegy a nép. Másnap újra kezdődik az előadás. A bohóc meghajol: uborka kóc arc mész borotva narancshéj füst tyúktojás földgömb kötél orrpiszkálás trapéz fanfárok dobok tus orraesés anekdota. Csend. A bohóc meghajol. Vége a komédiának. A nézőtéren senki. A cirkusz csendes. Csak a vén bohóc áll a porond közepén. Es másnap újra kezdődik az előadás. 15
