A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 4. szám
SZABÓ MAGDA ASZEREP fészkelődön a gyanú, hogy az emberek eltűnhetnek a házból, és nem térnek vissza többé. Mi lenne vele, ha egyszer az apja is tovatűnnék? Ha meglátta kilépni a gyárkapuból, megnyugodott, inait haza; mire az ismerős léptek a küszöbre értek, lekapta az ételt a spórról. Vagy krumplilevest főzött vagy babot. Körülbelül onnan leshette apját, ahal most az a patika áll. Az utolsó fél évben alig volt Apával. Délelőttönként próbált vagy szerepet tanult, délben elment hazulról, s mi e este hazavergődött, oly későre járt, hogy nem akarta már felzavarni. Az utolsó hat hétben szinte már kinn is hált a filmgyárban. Most valamivel nyugodalmasabb időszak következik, többet lehetnek együtt. Rég nem jött haza ilyen korán. Most mindjárt beül hozzá. ha ugyan nincs vendége. Apához sokan járnak, minden héten beállít valaki a szerszámgyárból. Hosszan csengetett, míg végre be tudott jutni. Apa a zárban felejtette a kulcsot, és lassabban járt, mint azelőtt. Évek óta nem nézett rá már ilyen figyelmesen. Apa valahogy alacsonyabb is lett, mint fiatal korában, volt valami a válla Mikor a szerepet ráosztották, nem örült. Nem az ellen volt kifogása, hogy öregembert játszik - a színész szerette a mesterségét, komolyan is vette, könyvtárfala tele volt szakkönyvekkel, mikor legelőször olvasta Sztanyiszlavszkijt, olyan nyugtalanság fogta el, hogy kirohant a csorgó esőbe, és kigyalogolt a Városligetig, úgy kívánta a mozgást, az izmok munkáját a vad szellemi élmény után —, a színész gyáva volt és alázatos, ha a színházról volt szó, sikere szinte riadttá tette. Más munkakörből, nem is egészen fiatalon került színpadra, s minden szerepére úgy készült, mintha ettől az alakítástól függne egész további élete, sőt nemcsak az övé, azoké is, akik nézik. Sose játszott még öregembert. Mint minden új feladat előtt, megint elfogta a bizonytalanság; talán nem is sikerül. Csaknem negyven évvel kell idősebbet játszania önmagánál. Arra az időre, míg a színpadon lesz, belül is öregnek kell lennie, nemcsak megjelenésében. Hogy lesz az ember odabent öreg? A maszk kérdését hama;' megoldotta, míg a villamosra várt. A színésznek nem volt kocsija, ha ráért, autóbuszon közlekedett vagy villamoson, taxit csak akkor hivott, ha sietős volt a dolga. Szerette a zsúfolt járműveket, bármilyen kényelmetlenek voltak is, sőt, bár nem sokat értett a sporthoz, olykor a mérkőzésekre is kijárt, vagy ha az ideje megengedte, végignézte vadidegenek esküvőjét vagy temetését: arcokat tanulmányozott, mozdulatokat, megfigyelt és megjegyzett egy-egy válltartást, felcsattanó hangot. A maszk ötlete természetesen adódott: majd kölcsönkéri az Apa arcát. Apa majdnem nyolcvan már és rendkívül hasonlítanak egymáshoz; ha megéri, ő is ilyen lesz, ilyen fehér sörényű, keszeg vénember. Az új lakónegyedben volt a lakásuk, sokáig kellett utaznia. Jól ismerte ezt a vidéket, mert itt született: emlékezett a helyre, ahol most az új bérházak magasodtak. Itt valaha rét volt, csirkék kapirgáltak a vé'szegény fű között, rossz fazekak zománca kéklett, nem volt jó mezítláb szaladozni, mert tele volt a föld üvegcseréppel. Akácfák is álltak itt, törzsükhöz olykor kötelet kötöttek, a kötél végén kecske legelészett. Ha hátul, a töltésen elzúgott valami vonat, a kecske felemelte a fejét, utánanézett a szerelvénynek; sárga pillantása ideges volt és rosszindulatú. Mikor a délelőtti műszak befejeződött, oz árok széléről leste az apját. Anyja halála óta mindig érte ment, a temetésen be-Szabó Magda (1917) költőként indult, majd nem sokkal harmincéves kora után „viszszavonult" az irodalmi élettől, és teljesen választott hivatásának, a pedagógiának élt. Magyar-latin szakos tanárként szerzett diplomát Debrecenben, abban az ősi kálvinista városban, amely családja révén — papok, tanárok — meghatározta az érzékeny lelkületű költőnő későbbi írói világát is. 1958-ban tért vissza az irodalomba, de akkor már nemcsak lírikusként, hanem — mindenki számára váratlanul —- felkészült prózaíróként. Freskó című regénye mindmáig az utolsó évtizedek legjobb és legkeményebb kisregénye az átalakuló világról, annak emberi viszonyairól, történelmi látásmódjáról és csak a kívülálló számára puritán erkölcséről. E regényével egyidőben jelentkezett ifjúsági történetével, az azóta szintúgy több kiadásban megjelent Mondják meg Zsófikénak cíművel, amelyben a serdülő kislány elhunyt édesapja testamentumát akarja kinyomozni, hogy mit is akart mondani a szeretett szülő utolsó, elhaló sóhajával? Mit kellene megmondani Zsófikának? Mindmáig legnevezetesebb könyve Szabó Magdának az a Freskó, amelynek valóban freskó-szerüen épített története, hőseinek filmszerű, megmegszaggatott emlékezete hajnali harangszótól esti harangszóig tárja fel nemcsak a gyászoló szereplő múltját (egy elhúnyt, lelkipásztor te-SZABÚ MAGDA metésére összegyűlt családról szól a történet), hanem a vidéki kisváros keserves, múltba tűnő időszakát is. Ennek a regényben ábrázolt freskónak az alakjai szinte megelevenednek: a vidéki magyar középosztály, amelynek sok tagja országszerte alig tud beleilleszkedni az új társadalmi rendbe, de elutasítani sem tudja azt. Halálra ítélve élnek — mégis elevenen. A regény sikerét — ugyanúgy mint Szabó Magda következő regényeinek átütő közönségsikerét is — egyrészt a kíméletlen lélekrajzban megmutatkozó társadalombíráiat hozta meg, másrészt az írónő modern regényalkotási, prózaépítési módszere. Párizsban, a regény francia kiadása kapcsán, az írónő így nyilatkozott: — A regény Magyarországon általában anekdotával kezdődik, és azzal is végződik ... Én meg próbáltam az időt megzabolázni!. . . De nemcsák az „időt" zabolázta meg Szabó Magda, hanem emberlátásának legfőbb szabálya szerint dolgozott, nemcsak a Freskó-ban, hanem további regényeiben KORTÁRSAINK is: vigyázat, az emberek nagyon törékenyek! Az írónő pályája nemcsak regényeivel folytatódott, hanem az impresszionisztikus líra legjobb műveivel mérhető verseivel is. Érzékeny alkat, akire verseskönyvének címe szimbólumként is ráillik: Neszek. S milyen jellemző, hogy még latin — magyar szakos tanárként, egészen fiatalon, első nyomtatott dolgozatának témája a római kor családi viszonyairól szólt. S mintha ezt a témát folytatná regényíróként, mivel lélektani történetei sem mások, mint a jelenkor és a közelmúlt családi viszonyainak ábrázolásai. Természetesen most már magyar környezetben. Szabó Magda különösen azzal ért ef nagy hatást könyveiben, hogy ugyanazokat az eszközöket használja fel a történetek elmondásánál, amit a modern filmek. Rövid vágásokkal dolgozik, filmnyelvszerűen. Fő módszere, miként a filmeknél, a „flashback", vagyis a múltba visszatérő és megint a jelenbe visszaváltó idősík, amelynek váltakozása a regény lapjain is szinte már a filmszalag ábrázolta képi valóság tükrözését adja vissza. A jelenből a múltba való állandó visszatérés, majd újra a jelen realitásához és körülményeihez tapadó lélekrajz adja meg állandó feszültségét Szabó Magda regényeinek és elbeszéléseinek. TÓBIÁS ÁRON 10
