A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 4. szám
Floridai kertészek remekműve ez az örökzöld kúszónövényből kialakított lovacska. A kertészek fémhuzalból készített vázra három éven át ve- Robbie, a papagáj, csak a fényképész kedvéért ült a volánzetgetlék és alakítgatták az ra. Egyébként autózás közben nagyon fegyelmezett, nyuindákat. godtan ül a hátsó ülésen. Amikor gazdája, Jimmy Ferguson kedvenc kocsmájához ér s betér egy kis sörözésre, Robbie csipszet kap: ő azt szereti jobban. A közmondást, miszerint nem a ruha teszi az embert, megcáfolta ez a furcsa öltözékü lány, aki egy párizsi képkiállításon jelent meg, hogy kiállítsa saját magát. Fel volt ugyan öltözve, de több nézője volt, mint a képeknek. Ez a vizárus a marokkói Marrakech városkapuja előtt árulja a vizet. Csak „baksis" ellenében hagyja magát lefényképezni. Van még hála a világon - mondja John Derkacz, egy angliai baromfifarm dolgozója. A farmon egy kisliba összenőtt lábbal bújt ki a tojásból. Derkacz kérésére az állatorvos megmütötte, s amióta járni tud, lépten-nyomon követi gondviselőjét. Charles herceg, a brit trónörökös, már sokakat kisegített azzal, hogy reklámként csatlakozott hozzájuk, fölvette ruháikat, utánozta szokásaikat. Ilyen célból látogatták meg nemrég a punk-rock brit követői is, Charles azonban most nem állt kötélnek. A királynő állítólag föllélegzett, mert nem szerette volna fiát ugrálni látni — biztosítótűvel a fülében. Czeslaw Niemen lengyel énekes és zeneszerző tengerészkapitányi sapkában a közönség dijával (egy borostyán pacsirtával) - a sopoli fesztiválon aratott siker után. Niement a lengyel könnyűzene különcének tartják, de elismerik, hogy nagyon tehetséges. Egyik szerzeményét, a belorusz Emlékszel-e még rám? című népdal motívumára komponált dalát Marlene Dietrich hanglemezre énekelte. ÚJABB CÉLKITŰZÉSEKRE SERKENEK Újságolvasó ember vagyok mint sokan mások, s talán mondanom sem kell, hogy minden reggel munkába menet megveszem a frissen megjelent lapokat. Alig várom, hogy beérjek az üzembe, már a köpenyem begombolása közben élvezettel böngészem az érdekesebbnél érdekesebb cikkeket. Csak hát sokszor elszomorodom, mert a kollégáim minduntalan piszkálódnak, hogy idejét múlta híreket újságolok, van amelyiket a televízió már két nappal előbb közölte. Engem akkor sem törnek le, mert igaz, hogy a külpolitika nem új, de itt vannak a hazai hírek, azok viszont minden lapban mások. Egyik innen, a másik amonnan tudósít. A minap rólunk is megjelent egy takaros cikkecske. Az volt a címe, hogy „Behozzák a lemaradást". Dolgozik nálunk egy főiskolás gyakornok, úgy röhögött, hogy majd lefordult a székről. Én, tapasztaltabb lévén, alaposon megfeddtem, mire ö azt mondja, semmi kifogása az írás tartalma ellen (el se olvassa!), csupán a cím, ami vidámságra ingeelte. Nem tudom miért, hisz annyira általános, nincs benne semmi szokatlan. Azt kérdi tőlem, tudom-e, hogy mi az a lemaradás. Hogyne tudnám, hisz állandóan vele küszködünk. Megjegyzi erre szemtelenül, hogy akkor csak menjek ki szépen az udvarra, csípjen fülön a haszontalant és hozzam be ide a terembe. Mire mondom én, ne hülyéskedjen, ez a behozás azt jelenti, hogy nekiiramodunk és egy kis e őbedobással behozzuk, azaz utolérjük. De ő csak tovább replikáz — hiába ilyenek a fiatalok —, hogy úgymond, ha mi sportosan aka juk utolérni a lemaradást az még rosszabb, mert abból meg az sül ki, hogy mi versenyzőnk a lemaradással és . . . Láttam nem lehet vele vitatkozni, haszontalan szófacsarás a mániája, így hát nem is figyeltem rá, inkább belemélyedtem a cikkbe. Rendes gyerek lehetett, aki írta. Minden csupa szép, csupa jó. Igaz a múlt héten jártak nálunk a járásiak, így hót előtte példás endet teremtettünk. Az igazgató körülsétálta még az udvart is, minden zugba bepillantott, tudtuk hogy valami készül, mert ilyenko- szokott nyüzsögni a főnökség. A sörösüvegeket mindenki eltüntette, pontosan jártunk munkába, el sem lógott senki mint máskor, pedig éppen szüret ideje volt, akadt volna otthon is dolga mindenkinek elég. Dehát a rend az rend, fegyelem az fegyelem! Csak ez a főiskolás fiú ne kötekedne folyvást. Fiatal, nyughatatlan. Majd megtanulja pár év múlva, hogy nem fontos annyira ugrálni. Nem tetszik nekem az ilyenfajta tacskó. Ma délben is majdnem csúffá tett, de majd gondom lesz rá. Úgy történt, hogy a szakszervezeti bizalmi körbe hordta a nyomtatványt, amire mindenki rájegyezte a kötelezettségvállalását. Ki ennyi, ki annyi órát írt, hogy itt meg ott majd „brigádban" ledolgozza. Miért ne, 'nem veszik azt olyan komolyan. Én viszont azt ítam, hogy újabb célkitűzésekre serkenek. A bizalmi vonogatta a vállát, hogy nem konkrét, meg ez meg oz, de a szemtelen kölyök azt kérdezte tőlem, normális vagyok-e. Ez már azért mégiscsak sok. Csoda, hogy kiborultam? Hagyhatom, hogy mások fülehallatára a becsületembe gázoljon? Még szerencse, hogy kéznél volt az újság, amelyik azt írta az igazgatómról, hogy üzemünk felvirágoztatása érdekében újabb célkitűzésekre serkenti a dolgozókat. És ez igaz is. Én pedig bátran vállalom. CSICSAY ALAJOS ANATOUJ RASZ: HARCOLJUNK A DOHÁNYZÁS ELLEN Igen tisztelt Szerkesztőség! „Küzdjünk a dohányzás ellen" című cikkük helyesen tárta fel a dohányzás ellen a mi területünkön folytatott harc hiányosságait, valamint jogos szemrehányással illette dohánygyárunk termékeit tetszetős külsejük és vonzó illatbeli tulajdonságaik miatt. A „Küzdjünk a dohányzás ellen" cikket gyárunk valamennyi műhelyében és segédüzemében megvitattuk. A kritikát helyesnek ismerjük el. A gyár kultúrpalotájának igazgatóhelyettese szigo ú megrovásban részesült. Szamojlenko kapus figyelmeztetést kapott. Számos másféle intézkedést is kidolgoztunk a cikkben említett fogyatékosságok kiküszöbölésére. A következőket tervezzük: 1. 1980-ra a gyár valamennyi termékét kusza mintákkal tarkított, visszataszító piszkoszöld árnyalatú papirdobozba csomagoljuk. Az így felszabaduló, elsőrendű minőségű papírt a területi nyomdának adjuk át. 2. Az említett határidőre az önköltséget pontosan kétsze esére ‘ növeljük. A cigarettacsomagok hátsó oldalára, az ár mellett, feltűnő betűkkel ilyesféle figyelmeztető szövegeket nyomtatunk: „Vigyázzon a gyerekekre!", „Kössön tűzbiztosítást!“, „A nikotin még a lovat is megöli!" 3. A „Barát" cigaretta nevét „Ellenségére változtatjuk. 4. Megindítjuk az új cigarettafajták kidolgozására irányuló munkát. Ilyen nevük lesz: „Fekély", „Fojtó", „Ráksejt", „Haláli". 5. A gyár dolgozói számára szigorúan tilos a dohányzás. Az ez ellen vétők — saját kívánságukra — elbocsáthatók. Azt reméljük, ily módon rövid időn belül elősegíthetjük azt a nemes ügyet, hogy teljesen kiirtsuk a dohányzást, mikrokörzetünk lakói egészségének javára. A dohánygyár igazgatósága (Ford.: Gellért György) 9
