A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-19 / 3. szám
(GAL SÁNDOR VÁLOGATOTT ELBESZÉLÉSEI) Annak idején, amikor Gál Sándor prózaíróként is bemutatkozott - több m'nt tíz esztendeje ennek —, alig titkolt reménykedéssel és izgalommal olvastuk elbeszéléseit, amelyek mintha valami egészen újról tudósítottak volna. De talán nem is jól mondom. Mert valójában ezekben az írásokban nem az új vagy szokatlan volt az izgató, hanem az a tény, hogy a legmegfelelőbb időpontban láttak napvilágot. Gál Sándor hőseiben egy egész nemzedék — a húsz-harmincévesek korosztálya - vélte felismerni önmagát, az írásokiban felvetett kérdéseket mintha ez a generáció fogalmazta volna, s a Gál-hősök közérzete sem volt ideger) e fiatalok számára. Ma újraolvasva ezeket a történeteket, mindez szinte érthetetlennek tűnik föl. Hasztalan van annak, hogy a hős gyötrődik, nem leli a helyét. Aztán a legtöbbször kiderült - mint például az Áttörhetetien köd című írásban is -, hogy ez a vívódás, ez a töprengés, egyszóval ez az egész „lelkizés” egy szerelmi csalódás miatt volt. A pályakezdő prózaíró legszembeötlőbb fogyatékosságai is jól kitapinthatok ma már. Mindenekelőtt az elnagyolt szerkesztés és a pongyola fogalmazás. Nem lehet tagadni ugyanakkor, hogy ezek az írások azért még ma is jól olvastatják magukat, annak ellenére, hogy sokszor oldalakon keresztül nem történik bennük semmi említésre méltó. Gál számára a környezetrajz másodlagos; többnyire megelégszik a tárgyak felsorolásával, esetleg a jelzésszerű utalásokkal. Mindenekelőtt a hősök lelkivilágára összpontosít. Mivel a cselekményt igen gyakran a töprengés helyettesíti írásaiban, alakjai - olykor talán akaratuk ellenére is — intellektuális KAVICSHEGYEK várjuk, hogy ismét megigézzen bennünket ezeknek a régen oly kedves novelláknak a hangulata. A hősök sorsa is teljesen közömbös számunkra, pedig akkoriban úgy hittük: az ő sorsuk, az ő életük valahogy a miénk is. így megváltoztunk volna e röpke évtized alatt? Enynyire átalakult volna körülöttünk a világ? Nem hiszem, hogy így lenne. A nyugtalanító kérdésekre alighanem az írások újraértékelése adhatja meg a kielégítő választ. A pályakezdő prózaíró elbeszéléseinek központi témája a szerelem volt. Nem a boldog és beteljesült szerelem, nem az az idillikus kapcsolat, amelyről a fiatalok olyan sóvárogva álmodoznak. A Gál-hősök az efféle érzelmekre valahogy képtelenek voltak. Akkoriban nem kutattuk az okát, tudomásul vettük, hogy ennek így kell lennie. De mindez ma már nem elégít ki bennünket, szeretnénk minél többet megtudni ezekről a hősökről, s kivált a férfiakról, akik látszólag olyan könynyedén aratták sikereiket a nőknél és mégis örökösen a magánytól szenvedtek. Ma már gyanítom, hogy Gál Sándor férfihősei eleve arra születtek, hogy szenvedjenek. Nekik mindegy, hogy a nő megadóan hozzájuk simul vagy éppen kikosarazza őket. Ők boldogtalanok maradnak és rendületlenül sajnálják és sajnáltatják magukat; az író is a segítségükre siet egy kis fejgörccsel, impotenciával, olykor még halálos betegséggel is - ahelyett, hogy jóízűen nevetne rajtuk. Ezeket a korai novellákat valamiféle fájdalmas, , már-már letargikus hangulat lengi körül; ez is megtévesztő volt akkoriban. Az ember azt hitte, komoly oka hősökké avanzsálnak, s mint ilyenek nagyon komolyan veszik önmagukat. Az olvasó sajnos nem tud maradéktalanul örülni ennek a metamorfózisnak; nem mintha ellenszenvesek lennének számára ezek a gondolkodó típusok, hanem egyszerűen azért, mert az író önkényesen korlátozza hőseinek cselekvési szabadságát. E korai írásokban gyakran ismétlődnek bizonyos szituációk is: a hős egyedül vagy valakiknek a társaságában konyakozik vagy éppen borozgat egy presszóban, cukrászdában, borozóban stb.; hosszasan beszélget valakivel, más alkalommal viszont elmenekül egy társaságból, hogy albérleti szobájában, az utcán csatangolva, esetleg egy pádon ülve elmerengjen életének értelméről. Az 1970-ben megjelent második elbeszéléskötet (Múmia a ■üben) már egy tapasztaltabb író munkája: az írások' szerkezete feszesebb, kevesebb az üresjárat, bővebb a témakör, s ami a leglényegesebb: néhány elbeszélésben színrelép a közösségben gondolkodó hős is. Különösen figyelemre méltó a címadó novella, amely — véleményem szerint - egyike Gál Sándor legjobb elbeszéléseinek. Hőse egy krisztusi korban levő férfi, aki felidézi iskoláskori élményeit, s közben számvetést készít egész addigi életéről. Az író szerencsésen kikerülte saját csapdáit: a pongyolaságot, az öncélú moralizálást és a felszínes lélekábrázolást. A Múmia a fűben mellett kétségtelenül a Föld című írás a legjelentősebb. Valódi műfaját nem könnyű meghatározni; szerkezete alapján jellegzetes Gál-novellának vélnénk, de sokkal inkább illik rá az irodalmi riport megnevezés, m ár csak azért is, mert a történet központi figurája, Csikós Józsi a feltehetően újságíró fiatalember kérdéseire válaszolva meséli el saját és rokonai életének fontosabb eseményeit, az első világháború kitörésétől kezdve egészen az ötvenes évekig. Ha Gól Sándor drámaírói alkat volna - ahogy Mészáros László gyanítja róla —, akkor bizonyára már régen drámává formálta volna az elbeszélés néhány motívumát. Mind ez ideig azonban nem vállalkozott ilyesmire, s eddigi munkássága ismeretében aligha valószínű hogy valaha is belefog egy ilyen drámába. Ugyancsak a Múmia a fűben című kötetben jelent meg annak idején a Kavicshegyek című elbeszélés, amelyet többen Gál Sándor egyik legfontosabb írásának tartanak. őszintén megvallva, én fanyalogva olvastam, talán azért is, mert mesterkéltnek érzem. A mostani válogatásba a legtöbb írás az 1974-ben megjelent Első osztályú magány című kötetből került át. Ez volt Gál Sándor harmadik elbeszélésgyűjteménye, amely érzésem szerint nem nyitott új fejezetet az író életművében, s ezért nem is módosíthatta lényegesebben a prózájáról kialakított korábbi véleményt. Tulajdonképpen csak egy kiemelkedő írás szerepel ebben a kötetben, A király. Akárhogy is nézem a dolgot, ezt a megmerevedést mindenképpen válság-tünetként kell értelmeznem. Állításomat csak megerősíti az a tény, hogy az utóbbi néhány évben az addig oly termékeny novellista alig publikált valódi elbeszélést (nagy sikert aratott Családi krónika című írását inkább dokumentumjátéknak nevezném). De a válság jegyei magukon az alkotásokon is kimutathatók. Vegyük csak például az elbeszélések formai megoldását. Gál Sándor annyira megkedvelte az idősíkok váltogatásával operáló írói technikát, hogy szinte automatikusan alkalmazza olyankor is, amikor pedig nem lenne indokolt. Újabb írásait olvasva gyakran támad olyan érzésem, mintha előre gyártott elemekből építkezne, s többet bízna a rutinra, mintáz alkotó fantáziára. Az írói elbizonytalanodás csalhatatlan jelét látom abban is, hogy néhány írásában felerősödtek a szentimentális felhangok (A tenger egy hulláma, Jeronimo). Ezek utón önként adódik a kérdés: létezik-e kiút az író számára ebből a kritikus helyzetből? Én úgy hiszem, hogy igen. Meglehet, egy időre felhagy a novellaírással és áttér a szociográfiára. Az utóbbi időben mintha ez a műfaj amúgy is jobban vonzaná őt. De én még azt sem tartam kizártnak, hogy hamarosan egy regénnyel lep meg bennünket. LACZA TIHAMÉR GALE0TT0 MARZIO KÖNYVE MÁTYÁS KIRÁLYRÓL Galeotto Marzio híres anekdotagyűjteménye, a Mátyás király, bölcs, tréfás mondásairól és kiváló tetteiről szóló könyv bizony sokunk otthonából hiányzott még. Az olasz humanista író s a középkor irodalmának alapvető műve a nagyközönség számára eddig csaknem hozzáférhetetlen volt, hisz 1961 óta nem adták ki Magyarországon. Örömmel nyugtázhatjuk ezért, hogy 1979-ben a Magyar Helikon Bibliotheca Historica sorozatában ismét megjelent az értékes gyűjtemény. A könyv szinte nélkülözhetetlen forrásmunka azok számára, akik közelebbről is meg akarnak ismerkedni a középkori humanizmussal, Mátyás európai hírű udvarával, a nagy király egyéniségével. Galeotto Marzio, az olasz humanista Mátyás udvarának egyik legismertebb alakja, Janus Pannoniusnak, az első nagy magyar lírikusnak legjobb barátja volt. Többször járt és több évet töltött Magyarországon. Fő művét így, melyet Corvin Jánosnak, Mátyás természetes fiának ajánlott, pontos megfigyelések, közvetlen élmények alapján írhatta meg. S noha érezni az írásokban bizonyos túlzásokat, nagyírásokat, a könyvet ennek ellenére is a kor egyik legmegbízhatóbb dokumentumaként vehetjük a kezünkbe. Kardos Tibor, aki Galeotto írásait fordította és közreadta, az anekdotagyűjtemény kapcsán többek közt így nyilatkozik a szerzőről: „A vidám lakoma, a szellemes társalgás, a sziporkázó ötletek, a kellemes beszélgetés e lelkes híve többet tett Mátyás udvarának megörökítésére, mint sok ünnepélyes és terjedelmes mű szerzője együttvéve.” Galeotto Marzio elevenül, szellemesen mutatja be a nagy király bölcsességét, leleményességét, tehetségét és emberségét. Történeteiből egyaránt tudomást szerezhetünk a király apró cselekedeteiről ugyanúgy mint lényegbevágó tetteiről, döntéseiről. Megtudhatjuk például, hogy a király szinte név szerint ismerte valamennyi katonáját; leleplezte a hitszegő, álnok embereket; nagyra értékelte mások szorgalmát és tehetségét stb. Nemcsak emberségéről fest hű képet a szerző, de gyakran bemutatja külső tulajdonságait is. Egyik munkájában így ír a királyról: „Mátyás király közepes erejű volt, férfias szépségű, és férfinak is látszott. Haja nem kimondottan vörös, hanem hullámos, sűrű és hosszan lecsüngő. Szeme élénk, tűzben égő, orra piros, keze hosszú ujjú ..." Az anekdotákat olvasva érezhetjük az író humanista célkitűzéseit is. Galeotto ugyanis mindenkor támogatta például Mátyás pápaellenes politikáját; gyakran kiteregette a magyar főpapság bűneit és maradiságát. Báthori Miklós püspök erényeit méltatva például leleplezi az egyházi atyafiak léhűtő, meddő életét. A 31. számú Bölcs mondásban egyebek között ezt olvashatjuk: «Szokatlan és új dolog ugyanis a magyaroknál, ahol a fecsegés meg a pletykázás járja, hogy a püspökök könyvet olvassanak.” Pedig Mátyás szerint - és szerinte is — «tanítani csak az tud, aki tanult; a tudást pedig vagy felülről sugalmazzák, vagy buzgalommal és fáradsággal nyerjük el”. Galeotto éppen ezért állítja eléjük Mátyás udvarát például. Mert — ahogy írja — „az ő házában állandóan előadnak valamit, vagy tanulnak, vagy énekelnek lant kíséretében, vagy tisztes társalgás járja, nem ismerik a henyeséget, lustaságot, időpocsékolást”. Ezért „lakozhatott" Mátyásban is nagy műveltség, ezért lehetett „szelíd és ékesszóló modorú". Galeotto könyve több mint egyszerű anekdotagyűjtemény. Mátyás bemutatásán és a királyi udvar részletes leírásán kívül sok más kérdésre is feleletet kaphat az olvasó. Ismereteket szerezhet például a magyarok táplálkozásáról és szokásairól, a magyar nyelv és népzene reneszánsz kori állapotáról stb. De találunk értékes adatokat az építkezéssel, Magyarország földrajzával, közigazgatásával kapcsolatban is. Külön említést érdemel a könyv tipográfiája. A kiváló minőségű papírra nyomtatott szövegeket középkori kódexek színes miniatúrái díszítik. Találunk itt szép képfelvételeket a Philostratus-korvinából, a New York-i Livius-korvinából, a firenzei Bibliából, a Vatikáni Breváriumból, a Bécsi Képes Krónikából stb. CSÁKY KAROLY 15
