A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
4 Raymond Bird angol fodrási legújabb ötlete: a hajat levágni, s egyenesen a fejbőrre festeni a friiurát. Ehhez a „divathoz" persze egy kis bátorság is kell. . . Valentyin Boriszenko és Anatolij Konszulov alkotása, ez a 32 méter magas szoborcsoport az Oleszk melletti sikon emelkedik. A szerzőket Osztrovszkij Az acélt megedzik cimü könyve ösztönözte az emlékmű létrehozására. Napjainkban sokszor egy hajdani műszaki megoldás fölelevenítése is újdonságnak számit. Az NSZK-beli Theodor Rapp cég tetszetős, akril műanyagból készült órája villanymotor és elem nélkül működik: csupán a láncon függő henger súlya tartja mozgásban. Nem éppen modern megoldás, de a különös falióra akár egy ultramodern lakásban is előkelő helyet kaphat. 4 Falusi dobosok, hírmondók, hirhordók már csak elvétve találhatók. Még ritkább, hogy no végzi ezt a munkát. Nos, a német Charlottenburg faluban már 38 éve Martha Küchler a hirhordó. Hetven éve ellenére fiatalosan járja az utcákat, csengővel hívja össze a népet, hogy felolvassa nekik a legfrissebb helyi híreket. SZABADSZOMBAT EGY BANKJEGY MESÉI 4. Szombat reggel. Kilenc óra. Tíz hónap óta minden hétvégén pontosan ilyenkor ál! meg a gazdám a toronyházak hetedik emeletén a huszonnyolcas számú lakás ajtaja előtt, hogy megnyomja a csengő gombját. Az ajtó mögül jól ismert, vidám sikongás hallik, majd kisvártatva nyílik az ajtó és egy ötéves kisfiú röppen a guggoló gazdám karjai közé „szia, apu“ kiáltással. A küszöbön magas, karcsú, szőkehajú asszony áll kifejezéstelen arccal, majd hogy nem mogorván. — Kérlek, vigyázz a gyerekre, tudod, hogy fáradékony, és ne tömd, mint a kacsát, hamar elrontja a gyomrát, aztán nem fogadják be az óvodában — mondja fakó hangon, majd a gyerekhez fordul, aki annyira elfoglalt az apjával, nem is hallja, mit mond az anyja: — te meg ne rosszalkodj és vigyázz magadra, nagy ilyenkor a forgalom. — Azzal bevágja az ajtót. Ideges a mozdulata, mintha éppen az imént hagyta volna abba a veszekedést. Lenn. az utcán egymásra nevet apa és fia. Hogy megértik egymást. Felszabadult öröm bújkál a hangjukban, ugyanaz tükröződik a szemükben is. Szépek ezek az együtt töltött szombatok, a nagy csatangolások. evések, ivások. tereferék. — Most aztán hová. merre, kisöreg? — Neki a vakvilágnak, apu! Tudod. így szoktuk mondani — kiáltja a gyerek cinkos mosolylyal. majd előre fut, mint a kiscsikó, pördül egyet, aztán viszszairamodik az apjához, akinek a két erős karja a magasba röppenti, mint a kismadarat. — Azt álmodtam az éjjel, hogy az állatkertben meglátogatjuk a kis pónikat, meg a tigris mamát, meg a lusta oroszlán papát, meg a . . . — ... meg a párducot. . . meg a . . . a hiúzt . . . Irány az állatkert! Add a kezed, apu, olyan jó. ha fogod a kezem, neked is jó, apu? — Nekem is jó, kisfiam . . . Mennek kéz a kézben beszélgetve. nevetgélve, néha cinkosan össze-összenéznek. Derült az égbolt, üdezöldek a lombok. Az állatkerthez közelitvén hirtelen megáll a kisfiú és az apjára néz fel a magasba. — Ebédre majd olyan husit eszünk krumplipürével, mint a múltkor, meg olyan finom levest májgombóccal, jó! Jó, apu? Meg málnát is iszunk, pirosat, meg fagyit is eszünk, csokisat. Apu, én jobban szeretem a csokis fagyit, mint a csokit. Miért szeretem jobban, apu? — Biztosan azért, mert jobban ízlik. Mikor már mindent megnéztek az állatkertben, kissé fáradtan leültek egy padra. miközben fagylaltot nyalogattak. — Apu .. . miért mondja mindig az anyu. hogy elrontom a gyomrom, mikor én soha nem rontom el? — Azért mondja, kisfiam, mert anyuka nagyon szeret téged és félt. hogy megbetegszel. — Nem is igaz, hogy szeret — mondja a gyerek duzzogva. — Már hogyne szeretne! — Akkor nem verne meg . .. és mostanában mindig megver, pedig nem is vagyok rossz, az oviban is jó vagyok, mégis megver. Tudod, apu, mikor veszekszik az új apuval, akkor sír meg csapkod és ha. elibe kerülök, megver, és én akkor mindig sírok, és azt kívánom, hogy mindig szabadszombat legyen . . . hát nem érted, apu? ... Es mért van az, hogy te vagy az én apukám, aztán meg új apuka is van. Tudod, a Géza bácsi. Anyu azt mondja, hogy most már a Géza bácsi az apukám, de én azt nem hiszem el, nem hagyom magam becsapni, ugye ne hagyjam, apuka? — Tudod, kisfiam, az úgy van ... — kereste a szavakat — az úgy van, hogy anyukád megharagudott rám és . . . és a bíróság úgy döntött, hogy neked az anyunál kell maradnod, és mivel anyukád nem tud egyedül élni, megismerkedett a Géza bácsival, most vele él és együtt nevelnek téged, és együtt szeretnek, mert biztosan szeret a Géza bácsi is, de . . . az apukád, az igazi apukád én vagyok, kisfiam, és mindig is én leszek . . . — Nem értem én ezt, apukám ... — mondja a fiú tétován. — Majd egyszer megérted, kisfiam . . . — Ha felnövök? — Igen, majd ha felnősz . .. — És miért mondja folyton az anyu, hogy te rossz ember vagy. mikor az nem is igaz, hiszen te vagy a legjobb, ugye, apuka? ... És a legerősebb. Az oviban is megmondtam a Kertész Lalinak, hogy az én apukám a legerősebb a világon! — Sok erős ember van a világon . . . — De miért mondja az anyu, hogy te rossz vagy!? — kérdi a fiú keserű haraggal és könnybelábad a szeme. — Csak viccel veled, kisfiam, hiszen mi is szoktunk viccelődni, nem igaz? — De te sosem mondod, hogy rossz az anyu, meg azt sem, hogy ne fogadjak neki szót. — Hát ha egyszer nem rossz, nem mondhatom . . . Megebédeltek. Olyan jóízűen falatozott a fiú, hogy öröm volt nézni. Kis pohár málnát is megivott és még egy fagyit is elnyalogatott. — Nézd, apuci, majd kipukkad a hasam, olyan kemény, hogy dobolni is lehetne rajta! Esteledett, haza kellett menni. Kissé elfáradtak, de az együttlét boldog érzése mindenért kárpótolta őket. Mikor a lift felvitte őket a hetedik emeletre és megálltak a lakás ajtaja előtt, az apa leguggolt a fia elé. — Jól figyelj rám, kisfiam! Én most sokáig nem jöhetek érted szabadszombatokon, mert külföldön egy nagy gyárat kell összeszerelnünk, de ígérem, mihelyt hazajövök, rögtön sietek érted és akkor egy teljes hétig együtt leszünk. Éjjel-nappal együtt leszünk, érted, kisfiam?... És most tessék, fogd ezt az ötven koronást, majd anyukád vesz rajta fagyit... csokisat.. . és sokat. . . A fiú megrettenve állt, aztán durcásan ellökte a bankjegyet és teleszaladt a szeme könnyel. — Nem kell a pénz... nem kell .. . nekem te kellesz, apuka — mondta a gyerek sírástól csukladozva. Két kicsi karjával átfonta az apja nyakát és vadul szorította. — Nekem te kellesz, apuka, ne menj gyárat szerelni, nekem te kellesz, apuka... — Keserves sírásától már visszhangzott az egész lépcsőház, miközben az apa felegyenesedett a bogáncsként hozzátapadó kisfiával és enyhén remegő kézzel megnyomta a csengő gombját.. . 9
