A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
KORTÁRSAINK FEJES ENDRE Fejes Endre (1923) talán az utolsó évtizedek legünnepeltebb és egyben legtöbbet vitatott prózairója. Fő műve. a ma már fogalommá vált Rozsdatemető lenyűgöző alkotás, amelynek mottójául Pascal mondatait választotta az író: „Az ember csak egy nádszál, a természet legtörékenyebbje, hanem egy gondolkodó nádszál . . . minden méltóságunk a gondolatban rejlik... Legyünk hát azon, hogy jól gondolkodjunk: ez az erkölcsi kiindulás." Választhatott volna Fejes Endre korszerűbb, talán forradalmibb jelmondatot is? Kétségtelen. De jól gondolkodni egyszersmind annyit jelent, mint helyesen cselekedni. A Rozsdatemető cselekménye igen egyszerű: egy fiatal esztergályos valamilyen elhagyott helyen (a gyárak melletti hulladéktelepen, vagyis a „rozsdatemető-ben) megöli sógorát: az író arra próbál feleletet adni: miért történt a gyilkosság? A válasz, erre a „miért“-re a felelet: a magyar történelem utolsó évtizedeinek története. Filmszerű gyorsasággal, csupán apró vágásokkal, még a legnagyobb történelmi eseményekről is; 1919-röl, 1945-ről. 1956-ról, hiszen a lényeg megértéséhez nemcsak a személyeket kell megismerni, az apák és a nagyapák nemzedékét éppúgy, mint a mai fiatalok életmódját, hanem az egész magyar munkásosztály közérdekét, szinte „biológiai" létét, és éppen az elmaradottabb rétegek életmódját. 333 könyvoldalon annyit mond el Fejes Endre, a budapesti Józsefvárosban felnőtt és a második világháború utón két évig Párizsban élő egykori esztergályos, mint amennyi! a régebbi, hagyományos módon dolgozó „öreg" irónemzedék mondott volt el trilógiákban. Fejes szárazon ir, gyorsan, majdnem szaggatottan, mégis rendkívül szubjektív módon, szinte a nyelv parazsa alól kaparva elő a beszédnél sokkal jelentősebb indulatokat. Regényét sokan szociográfiai leletként kezelik: hiteles, aprólékos jegyeit mutatja meg a cselekmény során nemcsak a munkások gondolkodásmódjának és érzésvilágának, hanem például az étkezés eleve megszabott rendjének és szertartásának is. Az elmaradott munkásrétegekre hívta fel a figyelmet az író - ezért tört ki hosszú esztendőkig tartó irodalmi vita a Rozsdatemető megjelenése után. Fejes, az egykori esztergályos figyelmeztetett: mennyien élnek még és gondolkodnak szinte ugyanúgy, ahogyan évtizedekkel ezelőtt. Maga az író így nyilatkozott könyvéről:- Pestről írok, és a pesti ember nem beszél hasonlatokban. Különben is istoba dolog úgynevezett „nagy élményekre" várni és közben érzéketlenül elmenni az élet hétköznapjaiban szétáradó sorsok, gondok, igazi szépségek mellett. De mert szerettem volna keményet is ütni közben, a lírával az sohasem sikerül ... Fejes Endre elbeszélései és színművei - közöttük a legsikerültebb, a Cserepes Margit házassága - is mind-mind munkáskörnyezetben játszódnak, s tulajdonképpen felfedezői annak a világnak, a józsefvárosi és angyalföldi munkástelepüléseknek, amelyeket előtte oly kevesen ábrázoltak sikeresen a magyar próza- és színműirodalomban. TÓBIÁS ÁRON Egyedül úgyis megdöglött volna . .. Mindenképpen furcsa ember volt. Ha papokkkal találkozott, tisztelettel köszöntötte őket, templom előtt kalapot emelt, de az Istent munka közben szidta szüntelen. Vasárnaponként csíkos, barna ünneplőjét vette fel, bordó nyakkendőt kötött, és elment a templomba. Ezt még a lelencházban eltöltött esztendők hagyták rá örökségként, és ő kitartott mellette. Hallgatta az orgonaszót, bámulta a nőket, majd keresztett vetett, és megkezdte szokott sétáját a kirakatok előtt. Déltájban a Sörszanatórium pultjánál gulyást evett sok kenyérrel, aztán hazament, és egyhuzamban aludt hétfő reggelig. így teltek az évek. De egy novemberi délután csodálatos dolog történt. A Lehel piacon hurkát vásárolt vacsorára, mikor a bakancsára pottyant egy csomag.- Szűzanyám - kiáltott egy lány, és csak nézte a sárba süppedt szalámit. Ekkor ő zavartan köhintett, és azt mondta:- No, nagyobb baj is történt már Mohácsnál ... FEJES ENDRE: • • • Szótlan, zsugori, goromba ember volt, ezt mindenki tudta róla, és így senki sem törődött vele. Napközben szorgalmasan bujkált a kocsik alatt, hajladozott a motorok felett, és ha engedték, túlórázott éjfélig is. Esztendőkön át nem ebédelt. Míg a többiek az apró lábasokból kanalazták az ételt, ő sovány testét végignyújtóztatta a deszkán, és szigorúra vont szemöldökkel töprengett. Csak a normás bírta ót szóra. Ez jó hecc volt, ilyenkor mindenki figyelte, hogyan fut le arcából a vér.- Nesztek! Engem ne raboljatok ki! - szaggatta szét a munkalapot. - Megcsinálom ingyen! Dögvész belétek!- Begerjedt már! - nevettek a szerelők, és fölültek a motörtetőkre. Kongva táncoltak a szerszámok a betonpadlón, ahogy odacsapta őket, kék szeme villogott, és szitkozódott kegyetlenül. A normás, visszafojtva jókedvét, vitázott, játszott vele, majd megunta, és másik munkalapot adott. Ekkor megnézte a kijavított időt, és mint aki csatát nyert, szélesen elmosolyodott. A télen rigót talált a hóban. Sokáig melengette a fűtőtestnél, kalitkát csinált neki, és hogy a benzingőz ne bántsa, az öltözőben szögezte föl a falra. A madár ott ugrált, és ő munka után bedugta olajos ujját a drótok közé, hogy megcsipkedje. Aztán, mikor a tavaszi napsugár lecsalogatta az udvari munkások vattamellényeit, szélnek eresztette. Nézte a madarát, amint lassú csapásokkal emelkedett a kémények fölé az ezüst felhőkhöz, és Így szólt mérgesen.- Menjen a nyavalyába. 10
