A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-19 / 3. szám

egész új meglátó ssal lepték meg a nézőt és a szakembert egyaránt.

A szlovákiai képzőművészek tagkiállítása ugyancsak azt bizonyította, hogy egy lényeges konszolidációs folyamatot sikeresen elvégeztünk. Voltak ugyan néhányon, akik tévesen art hitték, hogy a tagkiállítás a műtermi kísérletek bemutatását szolgálja. Félreértés ne essék, az experimentálás nem tilos, sőt szükséges, de nem végcél, a tagkiállítás az eredmények értékelését kell hogy szolgálja. A kérdésben az is szerepelt, hogy a szlovákiai képzőművészet jelenlegi fejlődésén belül mi a véleményem a csehszlovákiai magyar képzőművészek fejlődéséről.

Szeretném leszögezni, hogy erre nincs külön mérce. Nem lehet csökkenteni az elvárásta magyar nemzetiségű képzőművészekkel szemben. Ezzel elsősorban a csehszlovákiai magyar képzőművészetnek ártanánk. A kritériumok mindenki számára egyformák, és azt hiszem, minden magyar nemzetiségű képzőművészeti szövetségi tag ezzel egyetért. Egyébként nincs szükségük csökkentett Igényességre. Igényes, színvonalas, eszmeileg és szakmailag jó képzőművészetet kívánunk mindenkitől, tekintet nélkül a nemzetiségére.

Megalakult a Csehszlovákiai Képzőművészek Szövetsége azzal a céllal, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozzon, hogy képviselje a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képzőművészetét külföldön és ezen kívül belföldön koordinálja a két nemzeti képzőművészeti szövetség együttműködését különféle országos rendezvények, közös országos kiállítások és más közös akciók alkalmával. A Csehszlovák Képzőművészek Szövetsége vezetőségében paritásos képviselete van mind a cseh, mind a szlovák képzőművészeti szövetségnek. Ott sem értékelünk és nem is értékelhetünk a művész hovatartozása szerint, a mérce egy szinten van, akár a Szlovák, akár a Cseh Szocialista Köztársaságban él a művész, a mérce egy szinten van, bármely nemzetiségi művészről van szó, és ez az egyetlen helyes és járható út. A protekció vagy bármilyen más „kedvezmény", csak tiszavirág életű lehet a művészetben, tartós érték csak az igényes, színvonalas művészet lehet.

A nemzeti' galériákon kívül az utolsó években kerületi, területi és járási galériák, múzeumok nyíltak meg Szlovákiában is, ezek közül nemegy Dél- Szlovákia területén. Ezek a „vidéki" múzeumok; galériák nagyon hasznos és nagyon aktív

kiállító tevékenységet folytatnak, néha meglepően magas, néha kevésbé elfogadható szinten, mindenesetre megismertetik a lakosság és az ifjúság jelentős részével képzőművészetünket. Látogatottságuk nemegyszer túllépi a fővárosi kiállítások látogatóinak számát.

Ezen kívül vannak kultúrházak, szövetkezeti és üzemi klubok, ahol már megszokott vendég a képzőművész és a képzőművészet. Ezek jó formák a képzőművészeti ismeretek elmélyítésére.

Nemcsak képzőművész és a Szlovák Képzőművészeti Szövetség elnöke vagy, de a CSEMADOK KB elnökeként is áttekintésed van a csehszlovákiai magyar kulturális életről. Következő kérdésünk tehát, hogy mi a véleményed a csehszlovákiai magyar kulturális élet jelenlegi helyzetéről és ezen a területen miben határoznád meg a jövő legfontosabb feladatait?

Nemrégen ünnepeltük a CSEMADOK megalakulásának 30.

évfordulóját. Ezen a ünnepségen értékeltük a CSEMADOK harmincéves tevékenységét, azt a ma már nagyon sokrétű kulturális, népművelési, honismereti, nyelvművelői és egyéb tevékenységet, amelyet a CSEMADOK kifejt, ezért erről most úgy gondolom, kevesebb is elég lesz. Ez a sokrétű tevékenység azonban azt jelzi, hogy van érdeklődés, hogy van aktív kulturális életünk.

Alá kell húzni azt is, hogy a CSEMADOK-on kívül még más tömeg- és társadalmi szervezetek, intézmények is foglalkoznak kulturális életünkkel. Ezt nagyon lényegesnek tartom megemlíteni azért, mert ha magyar kultúráról van szó Csehszlovákiában, mindenki csak a CSEMADOK-ra gondol, a CSEMADOK-ot bírálja vagy néha dicséri. Pedig kulturális életünkhöz még sok minden hozzátartozik. Soroljam? A magyar iskolák, a sajtó, a rádió magyar adása, a könyvkiadó (Madách, Pravda, Tankönyvkiadó), a Magyar Területi Színház, a Kulturális Minisztérium, a szakszervezet kulturális tevékenysége, a Népművelési Intézet, a nemzeti bizottságok kulturális szakosztályai, a Csehszlovák Szovjet Baráti Szövetség, a közművelődési klübok sfb. Bizonyosan kifelejtettem valamit, de csak ha az említetteket értékelném, azt hiszem, nem végeznék vele egyhamar.

Egy okos tanácsadóm egyszer régen, amikor éppen elégedetlenségemnek adtam kifejezést, azt mondta, hogy „gombolyítsak" csak vissza, és mérjem le, hogyan volt tizenöt évvel, tíz évvel, öt évvel ezelőtt, és azt mindig mérjem a maihoz, akkor tárgyilagos képet kapok a fejlődésről. Ezt harminc év alatt sókszor kipróbáltam, és azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy soha nem estem kétségbe. Másoknak is ajánlom ezt a módszert.

Miben határoznám meg ezen a területen a jövő feladatait?

Nemrégen Vásárúton részt vettem egy nyilvános gyűlésen, ezen egy „egyszerű" ember felszólalt és kifogásolta, hogy túl

sok az „importkultúra“. Ez nyilván azt jelentette, hogy kevés a saját, a csehszlovákiai magyar kultúra, hogy kevés az, amit a vásárútiak és a többi „vásárútiak" csinálnak. Jó, hogy módosabbak lettünk, hogy meg tudjuk hívni és fizetni Koncz Zsuzsát, Karel Gottot. De baj, ha csak ezt tudjuk, és magunk nem élünk aktív kulturális életet. Magunk nem csinálunk kultúrát, olyat, ami a sajátunk, a mienk.

Ez az egyszerű ember figyelmeztet bennünket, hogy ne csak importált kultúrát élvezzünk. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne becsüljük le az ilyen egyszerű ember figyelmeztetését, ezek az egyszerű emberek nem karrieristák. Voltak és maródnak őrzői nemzetiségünknek, megmaradásunknak, mert csak kultúránkkal maradunk meg. Ezért én a jövő legfontosabb féladatát azzal a régi bevált jelszóval határoznám meg, hogy „Arccal a tömegek felé!” Arccal az egyszerű emberék felé!