A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-19 / 3. szám
LŐRINCZ GYULA FESTŐMŰVÉSZ, A CSKP KB TAGJA, A CSEMADOK KB ÉS A SZLOVÁKIÁI KÉPZŐMŰVÉSZETI SZÖVETSÉG ELNÖKE, A NAPOKBAN TÖLTÖTTE BE HETVENEDIK ÉLETÉVÉT. EBBŐL AZ ALKALOMBÓL MEGKÉRTÜK, VÁLASZOLJON A SZOCIALISTA KÉPZŐMŰVÉSZET FEJLŐDÉSÉRE VONATKOZÓ NÉHÁNY KÉRDÉSÜNKRE. Kedves Lőrincz Elvtársi Egész művészi munkásságodat áthatotta a pártosság. Ezért tesszük fel most neked a kérdést, miben kell megnyilvánulnia szerinted a művészet pártosságának és hogyan tükröződnek a pártosság elvei a mai csehszlovák képzőművészetben? Ha az ember megbetegszik, elmegy az orvoshoz, aki megvizsgálja, megállapítja a diagnózist, hogy milyen betegség támadta meg az egészséges szervezetet, ha tudja, fejből, ha nem, a gyógyszerjegyzékből kikeresi a legmegfelelőbb orvosságot, ezt felírja, megszabva, hogy milyen időközökben és mennyit szedjen belőle a beteg, ha azt akarja, hogy felgyógyuljon. A művészetben receptet adni ezerszer nehezebb. Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Szlovákia Kommunista Pártjának, valamint a művészeti szövetségeknek, így a képzőművészek szövetségének kongreszszusa is foglalkozott a pártosság megnyilvánulásának kérdésével a művészetben. A XV. pártkongresszus beszámolójában Husák elvtárs többek között a következőket mondta: ,,A művészi alkotások értékelésénél nagy követelményeket támasztunk mind művészi értékükkel, mind pedig eszmei tartalmukkal szemben. A kommunista pártosságtól áthatott művészet, amely a szocialista realizmus alkotó módszerével, a művészi kifejezés formagazdagságával ábrázolja népünk sokoldalú életét és küzdelmeit, mindenkor élvezni fogja a párt és a nép támogatósát." Eddig az idézet. A XV. pártkongresszus határozatában is benne van, hogy „biztosítani kell a kultúra komplex fejlesztését úgy, hogy szilárdítsa az emberek viszonyát a szocializmushoz, felszabadítsa az emberek alkotókészségét és kifejlessze a szép iránti érzéküket. Támogatni ■ kell a pártosság, a népiesség lenini elveiből s a szocialista realizmus alkotó módszeréből kiinduló művészetet." Itt meg kell jegyezni, hogy a XV. kongresszus óta lezajlottak a nemzeti művészeti szövetségek kongresszusai, valamint megalakultak a csehszlovákiai művészeti szövetségek is; mind a nemzeti, mind az alakuló csehszlovák művészeti szövetségek kongresszusai elfogadták a szocialista realizmust mint követendő kifejezési módszert. Eddig ez kiegészíti a felvetett kérdéseket, sőt résiben választ is ad arra, hogy miben kell megnyilvánulnia a művészet pártosságának. Röviden áttekintve: szocialista életünk tükröződését, életformánk sokoldalú ábrázolását, szemléletünk, világnézetünk fejlesztését, a mát megmutatva szépségeivel, eredményeivel, nehézségeivel, küzdelmeivel és kudarcaival együtt, a múltat és a mát ábrázolva kitárni a jövő perspektíváját is. Azt hiszem, ez így jelszavakba rövidítve is nagyon sok és nagyon igényes feladat egy művész számára. Hogy ezt teljesíteni tudja, ahhoz nemcsak szakképzettségre, szakmai ismeretekre, hanem sok életismeretra, élettapasztalatra, és nem utolsósorban eszmei-politikai fejlettségre is szüksége van a művésznek. Ez nem recept, patikus! adagolással ebből művészetet csinálni nem lehet. Tudni kell, hogy a művészet nagy hatással van az érzelmekre, és éppen ezért — bár nem vagyok érzelgős természetű - hozzátenném, hogy az említetteken kívül még szív is kell ahhoz, hogy művészetünk meggyőző, bitéit érdemlő legyen. Az elkötelezett csehszlovákiai képzőművészetnek, ha 1918-tól, tehát a polgári Csehszlovák Köztársaság megalakulásától számítom, nagy hagyománya van, ezért nem lehet csak a mait számításba venni, hiszen a felszabadulás előtt, a tőkés rendszer idején is volt erős, pártossággal áthatott csehszlovák képzőművészet. Igaz, a szocialista realizmus mint alkotó módszer akkor egészen más tartalommal telítődött, ellenzéki magatartása, igazságtalanságokat leleplező küldetése volt. Feltárta a szegénység, a nyomor, az éhség, a kitaszítottság, a munkanélküliség jelenségeit, következményeit. Ez volt pártosságának jellegzetessége. Forradalmi volt abban is, hogy új kifejezési fonmákatkeresett a hagyományos, szépítő mázzal leöntött hazug valóságábrázolás helyett. Úgy gondolom, a tőkés országokban a pártosság ismérvei a művészetben ma is hasonlóak. Éppen ezért nem helyes a nyugati és keleti vagy szocialista művészetet egymással szembeállítani. Lenin kerülte ezt a szembeállítást, mondván, nincs nyugati és keleti, hanem van haladó és reakciós vagy maradi kultúra, így volt ez a burzsoá Csehszlovákiában is. Hogy miben tükröződnek a pártosság elvei a csehszlovákiai képzőművészetben? Mai szocialista életünk, haladó hagyományaink ábrázolásban, környezetünk, életünk szebbé, gazdagabbá tételében. Ezek nemcsak szavak, de sorolható eredmények az elkötelezett művészetek megrendezett kiállításain. Az utolsó tíz évben két alkalommal rendertük meg az elkötelezett művészet országos kiállítását. Jelentős évfordulók alkalmából rendeztünk országos vagy nemzetközi jelentőségű kiállításokat, mint amilyen a „30 győzedelmes év" című nemzetközi kiállítás volt, amelyen az összes szocialista ország képzőművészei részt vettek, köztük jól képviselve a csehszlovákiai képzőművészek is. Országos kiállítást rendeztünk a februári események kerek évfordulója, az Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából, a nemzetközi gyermekév tiszteletére „A gyermek a képzőművészetben" címen, a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. év fordulójára országos kiállítást rendeztünk az utolsó évek műveiből. A kisebb vagy egyéni kiállításokat nem is említve. Az országos kollektív kiállításokon már a pártosságnak nagyon sok megnyilvánulását láthattuk. Láttuk azt is, hogy a szocialista realizmus módszerét már nem a félreértett, a leíró naturalizmus, a szürke egyhangúság, hanem a változatos felfogás, a szocialista realizmus módszerén belül adódó egyéni kifejezési formakeresés lehetősége, ennék széles skálája jellemezte. A művek zömének témáját a kiállítások címeire utaló forradalmi megmozdulások, történelmi hagyományok ábrázolása, vagy e történelmi megmozdulásokból eredő mai eredmények adták. Külön kellene beszélni arról is, hogy a felállított emlékművek, köztéri szobrok egész soránál dominál a pártosság. Új városnegyedek épülték fel felszabadulásunk óta, ahol nemegy térplasztika váltott ki éles vitát azon a címen, hogy nincs eszmei tartalma. A Szovjetunióban például ez régen tisztázott kérdés; ott a térplasztikát nem sorolják az emlékművek, a monumentális művészet kategóriájába, hanem egyszerűen mint dékoratív művet értékelik, hiszen teljesen más funkciót tölt be, mint az emlékmű, és így természetesen eqész más honorárium is jár érte. A térplasztika szerepe többnyire nem más, mint az architektúra kiegészítése, élénkítése, a tér megjelölése, a figyelem felkeltése, az egyhangúság megbontása vagy más hasonló funkció betöltése. Műtörténészeinkre vár a feladat, ezt megfelelő érvekkel a köztudatba vinni, sőt a szakbizottságokat is ilyen értelemben informálni, hiszen még ott sem tisztázódott a megkülönböztetés fontossága. Mi a véleményed a szlovákiai képzőművészet jelenlegi fejlődéséről és ezen belül a magyar képzőművészek fejlődéséről? Véleményed szerint mi a teendő a téren, hogy a képzőművészet iránti érdeklődés elmélyüljön elsősorban a csehszlovákiai magyar dolgozók között? Elmondhatom, a szlovákiai képzőművészetet kezdetétől figyelemmel kísérem. Az indulásnál a szlovák képzőművészet és minden más nemzeti művészet, sokat merített a népművészetből, s mivel a szlovák népművészet különösen gazdag, így aztán a képzőművészetnek is erősen folklórjellege volt. Még Fulla, a modern szlovák festészet egyik életrekeltője, sem volt teljesen mentes a folklórmotívumökról, meg kell mondani, nála ez kedvező hatású volt, hiszen valami olyasmit teremtett a szlovák képzőművészetben, mint Bartók a zenében. Az 1909-es generáció törte meg a jeget és teremtette meg a szociális tartalmú, ugyanakkor már modern nemzeti jellegű szlovák képzőművészetet európai szinten. Azóta a szlovák - úgyis mondhatnám, a szlovákiai - képzőművészet párhuzamos fejlődést mutat a többi nemzet képzőművészetével. 1977-ben volt egy kiállítás, mely megmutatta, hogyan változik a táj a valóságban és a festők szemében. A kiállítás anyaga az 1948—1977 közötti időszakot ölelte fel és nagyon érdekesen mutatta be, hogy a táj változása mennyire megváltoztatja a művész látását, sőt stílusát is. Különösen a fiatalok Lőrincz Gyula: Dózsa György (olaj) Lőrincz Gyula; Februári arcok (olaj) ► 12
