A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-14 / 24. szám

Csallóközhöz kötnek, bár ismétlem: a Csallóköz nem a szülőföldem. Amióta városlakó lettem, azóta él bennem a vágy, hogy a Csallóközbe költözzek. Kezdetben csak lappangott, mára már elburjánzott. Persze, nem kizárólag a Csallóköz csalogat, hanem űz a városi életmód tarthatatlansága is. Ám azt a vidéki települést, falut, ahol élni szeretnék, csakis a Csallóközben tudom elképzelni.

Első találkozásom a Csallóközzel 1965-ben esett. Fontos találkozás volt, rendkívüli, azt is mondhatnám történelmi, mert a táj történelmében az a másfél évtizeddel ezelőtti dátum kétségtelenül emlékezetes marad. A tragédia eseményének dátuma volt, az utolsó nagy árvíz dátuma. Kezdő, alig néhány hónapja gyakorié újságíróként merészkedtem a víz alatt pusztuló táj kőzetébe. A Csallóközhöz kötődő szerelem természetesen nem akkor fogant, nem első látásra. Az másféle érzés volt: a szívszorító szánalomé. A tehetetlenség érzése, ami órákon

/

Szerelmes vagyok a Csallóközbe.

Tudom, ez a mondat így rettenetesen pqtetikus. Azt is tudom, hogy a pátosznál semmi sem rontja jobban az írott szó hitelét, s talán még a táj hitelét is képes kikezdeni. De vajon árthat-e a valódi vagy látszólagos pátosz egy olyan tájnak, amelynek legkézenfekvőbb sajátossága éppen az, hogy e tájbon nincs semmi pátosz. Mert egyszerű és célszerű, mint egy tégla. És nagyszerű, mint a nyitott emberi tenyér. Belátható, áttekinthető, mert emberi léptékei, őszinte kitárulkozása okán anélkül is megismerhető és megszerethető, hogy kiróndulórepülést tegyen fölötte az ember. De még a békés szándékú felderítőrepülésre sem vágyom, mert a Csallóközhöz nekem nem kell a madártávlat.

Madártávlatból egyébként is elnagyolt a kép. Látványos, vasárnapi élmény, csak éppen az ember nem látszik rajta. A kaszára váró búzamező csak egy aranyló mértani síkidom, melyben a kalászok megszámlálhatatlan rengetegéből egyetlenegy sem látszik a maga valójában. E pozícióból az erdő is csak egy zöld folt, az út, a folyó csupán egy-egy kanyargó vonal,

12

s nem rajzolódik ki a múlt, a jelen, a jövő, nem látszik tehát a történelem, mint ahogy a nagy történelmi és az apró hétköznapi változások sem látszanak ... s íme, a leírt sorok fölött azon kell magamat rajtakapnom, hogy a költő, Radnóti Miklós csodálatos gondolatával setesutáskodom: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj . .."

A Csallóköz nekem nem térkép. Élő, eleven táj. Nem valahol Európában, hanem annak egy pontosan behatárolható területén. Nem valahol a Duna mellett, hanem pontosan a két Duna között - bár tudom: arról a másik Dunáról, a kisebbikről igen kevesen tudnak Európában.

Nem a Csallóközben születtem, nem is a tájain telt el a gyerekkorom, sőt: gyerekkoromban alig hallottam a Csallóközről, vagy még annál is kevesebbet. Mint ha a tanítóink sem tartották volna szóra érdemesnek. Igaz, saját szülőföldemről, a Mátyusföldről is igen kevéske szó esett az iskolában, vagy még annyi sem. Gömörről, a Bodrogközről nemkülönben. Pedig hát lett volna mit tudni, tanulni, tanítani ezekről, hiszen az említett tájegységeknek is van történelme, földrajza, topográfiája.

Az itt eredő vizek ugyanúgy az óceánokba jutnak, mint a Mississippié — azzal a különbséggel, hogy ezek a vizek az itteni föld ízeit szállítják a tengerbe, ami még akkor sem mellőzendő körülmény, ha a tenger vize mindenütt egyformán sós, ihatatlan. A történelem itteni eseményei pedig ugyanúgy a világtörténelem eseményei, mint Hannibál átkelése az Alpokon, vagy hogy mást ne mondjak: a trójai háború. És meggyőződésem, hogy egy trójai harcos ugyanúgy szerezhet tanulságot a Duna menti népek vagy akár tájegységek történelméből, mint viszont. Elkerülhetetlen mindezt azzal kiegészíteni, hogy trójai harcosok ma már nincsenek, de történelmük tanulsága megmaradt.

Az iskola tehát egy fikarcnyit sem mutatott meg a Csallóközből. Én úgy érzem, hogy személy szerint csak nyertem a mulasztáson, mert épp az oktatás mulasztásai hívták életre vagy inkább kényszerítették rám azt a tudásszomjat és a lokális ismeretek igényét, amelynek alapjaira az etnikai tudatom építkezik. E tudat értelmi meghatározói mellett az érzelmi vonatkozások sem mellőzendők, s ezek a vonatkozások érzelmileg engem a