A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-31 / 22. szám
DUBA GYULA MBRY ZDĽMN Fábry Zoltán halála óta, hátunk mögött egy évtizeddel újra szemügyre vesszük az írót, s kezünkbe Válogatott levelezését, hogy visszatérjünk hozzá, mert már tudjuk: nem lehetünk meg nélküle. Megállapításunkba zavar és bűntudat vegyül, a rossz lelikiismenet kínzó nyugtalansága, mert hozzá és magunkhoz méltatlanul nem vigyáztunk rá, eltávolodtunk tőle. Nem akarattal, nem is tudatosan, hanem könynyelmű hanyagságból. Az idővel és magunkkal eltelve feledtük őt. Tűnődő csodálkozással, kissé szégyenkezve döbbenünk rá, hogy újra szembe kell néznünk vele. Éppen az idő parancsára, amely — bízzunk benne, csak látszólag! — eltávolított tőle; korparancs, mondaná ő mosolytalanul, komolyam. Mert az idő visszahozta és a számonkérés igényével újra elénk állította Fábry művészi lényegét: erkölcsi realizmusát. Halála óta alig beszéltünk a művészet — irodalom — erkölcséről. E kérdéskör ma használatos fogalmait nem dolgoztuk ki, hanem kaptuk, szereztük, elfogadtuk. De igazából nem vetettük fel a kérdést; miért ír az író? Mi célja munkájával? Vane célja egyáltalán? Nem elemeztük újból és újból, hogy tágítsuk vele erkölcsi érzékünket, hogy az írás morális kényszerének és a felelőségvállalásnak a tudatosodása ott éljen irodalmunk körében. A történelmi élmények és sorskérdések kimondásának görcsös igyekezete után egyszerre magára vonta figyelmünket a művészi forma kérdése és megfogott az egyéniség megcsiHog tatásának lehetőségeivel, lefoglalta elvont gondolkodásunkat és eltávolított a — nélküle különben szürkének bizonyuló — hivatástudattól és etikai felelősségtől. Ezért nem kutattuk a választ minden korok igaz íróinak legnyugtalanítóbb kérdésére, mely az alkotás mélyére ereszti gyökereit: mi az írás értelme? Hol kezdődik az írói felelőtlenség? Csak az érdekelt: hogyan ír az író? Sietve kijelentem, hogy nem akarom felvetni o művészi tartalom és forma viszonyának kérdését, még kevésbé akarom valamilyen módon csökkenteni vagy lebecsülni a művészi forma szerepét és jelentőségét. Gondolatban is óvakodnék attól, hogy felbosszantsam vagy megütköző csodálkozásra késztessem formabontóinkat és kísérletezőinket, a különféle műelméletek és esztétikáik szószólóit és gyakorlóit. Képzeletben Fábry Zoltánnal szeretnék gondolatokat váltani arról, hogy miért ír az író? Választ keresve a még sajgóbban izgató kérdésre: Kinek, miért ír a nemzetiségi író? A válaszkeresés módozata már a mi alktuális gondjainkat tükrözi, de a gondolatokat minden bizonnyal tucatnyi Fábry-ikönyv és a stószi temetődombon, a büszke tujafák előterében lévő síremlék márvány piedesztálján álló, határozott arcélű bronzfej sugallja. Azt mondtam, határozott arcélű bronzfej; a szobrász nem a törékeny testalkatú és sokszor szomorú embert látta a művészben, hanem a merész és törhetetlen szellemiséget. A művészet mindenhatóságában hitt először, majd a szocialista eszméltben, s végül szűkebb népközösségében, a szlovákiai magyar nemzetiségben. Hármas egységük jellemzi életművét és irodalomeszményét. Egészen fiatalon a művészetek mindenékfelettvalóságában hitt, amikor hazatérve a frontról, hazátlanná válva, betegen és gyámoltalanul minden biztos értéket romokban látott maga körül heverni. S a romok között — figyelte „szomorú szemmel" — nem volt élet, amely a jövő biztosítéka lehetne. A romélet helyébe valami mást kell keresni, hogy a lét elviselhető és a tettek lehetségesek legyenek Ebben a pusztaságban egyedül a szellem élete valós, az érzések és gondolatok elvont valósága, a művészet, amely örök és elpusztíthatatlan, a végtelen múltjából nyúlik a jövő végtelenjébe, egyedüli bizonyosság. Belekapaszkodott a bizonyosságba!, sok szép és lelkes szóval körülkerítette magát, ahogy a művészet pompás kertjében ül nyugágyában; szeretet, ember, lélek, isten, fenség . . . ismételgette már hittől átfűtött hangon, és erősnek érezte magát. Olyan erősnek, hogy rettenetes bátorsác szállta meg, minden kevésbé hívőt, másban hívőt, kishitűt és hitetlent — tudatlant — figyel-DOLGOS HÉTKÖZNAPOK .......ahol a munkaverseny nem formális, hanem a termelés növelésének hatékony eszköze, ott egyidejűleg a nevelőmunka fontos eszköze is. Kettős szerepet tölt be: magas minőségi szinten és gazdaságosan szavatolja a terv teljesítését, de egyben az ember nevelését is." Resztet a CSKP KB Elnökségének a KB márciusi 15. plenáris ülésén elhangzott beszámolójából Hogyan lett a dohányszárítóból csibekeltető? Hogyan lehet mostohább körülmények között gazdaságosabban termelni? Kik azok az emberek, akik képesek minderre? — ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak, miközben Zöldóllás (Zelený Háj) felé közeledtem. Pollák János, a szövetkezet elnöke és Brányik Károly részlegvezető állattenyésztő már elmondták, hogy itt dolgozik az ógyallai (Hurbanovo) Februári Győzelem földművesszövetkezet egyik legjobb kollektívája. Takaros udvar, zárt ajtó, de nyitott ablak fogad, örülnek a jó meleg napocskának, meg aztán nyitott ablaknál, ha a kiscsibéket nem fenyegeti a meg-Brányik Károly részlegvezető zootechnikus fázás, könnyebben megy a munka. Mert bizony sűrűn száll a pihe. Mosolygós arc az ablakban, a hatalmas fényképezőgép láttán tárul is a nagyajtó: — Kit keresnek?- Magukat, mindannyiukat. A szocialista brigádot.- Az bizony nehéz lesz. Kettenketten dolgozunk műszakonként, de előkerítjük a többieket is, hiszen itt laknak a közelben. Előbb azért befejezzük a csibék átrakását. Fényképész kollégám keresve sem talált volna ilyen idilli képet, bűbájos fotóalanyokat. Szóval ezért száll az a sok pihe. Most rakják bújtatóból száradni egy másik „fiókba" az éppen kigurult, nedves-félszáraz kiscsi békét. Zöldálláson hagyománya van a baromfikeltetésnek. Régebben - az egyesülés előtt — kacsákkal foglalkoztak. Inkább csak saját szükségletre, no meg a helybeli lakosság részére. Az ósdi, faóllványú keltetőgéppel nehezebb volt dolgozni, de az eredmények már akkor is szépek voltak. — Én hatvanöttől dolgozom itt- mondja Margita Kušnieriková.- Hetvenben újabb típusú, nagyobb gépeket kaptunk. Akkoriban elértük a 82 százalékos kelési arányt - ami igen jó eredmény. — Ebben nemcsak a keltetőben dolgozó asszonyok jó munkája tükröződik — mondja Kovačic Pál, a baromfirészleg vezetője -, hanem az is, hogy saját tojóink voltak. Rögtön beavatkozhattunk, ha csökkent a fiasodás.- Ez ma is érvényes - szól Emília Ondrušeková -, hiába A brigád. Balról: Emília Ondrušeková, Oldíiška Poništová, Kovačic Pál, Margita Kušnieriková, Pšenák Erzsébet és Molnár Borbála 12
