A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-03 / 18. szám
t HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK kiállítás Palást község néprajzi anyaga A tárgyi néprajz néhány száz darabja gyűlt össze pár évvel ezelőtt Paláston (Plášfovcé). A gyűjtemény Oroszlány József tanító, több lelkes CSEMADOK- tag és a tárgyakat adományozó polgárok szorgalmának, lelkesedésének eredménye. A néprajzi anyagot annak idején a Palásthy-féle kastélyban helyezték el. A szebbnél szebb tárgyak azonban jelenleg az iskola régi melléképületében porosodnak. Az anyag itt van összezsúfolva — kitéve az enyészetnek s a pusztulásnak. (A kastélyban jelenleg osztályok és szövetkezeti irodák vannak). A még meglévő tárgyakból rendezett nemrégiben néprajzi kiállítást Ipolyságon a Honti Közművelődési Klub. A kiállítás szervezői természetesen nem törekedhettek a teljességre. Csupán a népi gazdálkodás eszközeiből, a konyha kellékeiből, a népi kerámia tárgyaiból meg a viselet ruhadarabjaiból mutattak be néhányat. A kiállítás anyaga így is felvillantott valamit a régi évtizedekből, a mai szemlélőket — elsősorban a fiatalokat — hozzásegítette a hajdani életmód jobb megértéséhez, az összefüggések alaposabb feltárásához. Ismételten bebizonyosodott, hogy a népi kultúra szellemi életünk, nemzetiségi létünk fontos tartozéka. Elődeink életének, szokásainak ismerete ugyanis egyben önismeretet jelent. A múlt értékeinek számbavétele, a népművészet legtisztább termékeinek feltárása által talán jelenünkben is könnyebben eligazodhatunk, s jövőnket is teljesebbé tehetjük. A szervezők és a klub vezetői a továbblépés lehetőségeit kívánták kutatni akkor is, mikor egy kisebb közösség tárgyi-szellemi értékeivel, néprajzi anyagával ismertették meg a közönséget. A kiállítás további célja az volt, hogy a bemutatott tárgyak felkeltsék a hagyományok iránti érdeklődést; a mai kor emberét további gyűjtőmunkára serkentsék, a múlt értékeinek tiszteletben tartására neveljék. Jó lenne hát, ha a jövőben az Ipoly mentén is egyre több tájház, falumúzeum létesülne. Ha a palásti tárgyak rövidesen •méltó otthonra, tisztességes „gazdákra", örökösökre találnának. Ha magunk is igazi őrzőkké, virrasztókká válnánk. Olyanokká, akik a múlton keresztül a jelent is gazdagítanák; szebbé, teljesebbé és még tökéletesebbé formálnák azt! Csáky Károly KÖNYV Vico: Az új tudomány Újra megjelent a Filozófiai írók Tára új sorozatában a történelemfilozófia oly sokáig és oly méltatlanul elfelejtett s mostanában újra felfedezett atyjának ez a különös remekműve Dienes Gedeon és Szemere Samu fordításában, Rozsnyai Ervin kimerítő, jó száz oldalnyi tanulmánya kíséretében. „A nyelvek és az írások eredetének elve az — olvashatjuk A mű gondolatmenete című bevezető fejezetben a könyv egyik alapgondolatát —, hogy az első pogány népek, egy kimutatható történelmi szükségszerűség következtében, költők voltak, azaz olyan nyelven beszéltek, amelynek költői sajátságai vannak." Ki volt Giambattista Vico? Egy az újkori filozófia nagyjai: az angolok, a franciák, a németek árnyékában teljesen elfelejtett, tizennyolcadik századeleji olasz bölcselő, akinek Principi de Scienza Nuova című munkáját épp századunk tudománya és művészete ébresztett föl majd két évszázados csipkerózsika-álmából. A művészet is, mondottuk, mert közistemert, hogy épp a Triesztben élő s a modern regény megújítására készülődő Joyce fedezi őt fel az elsők között, s az is közismert, hogy az „Ulysses“ épp a vicoi történelembölcselet hatásának köszönheti, hogy olyan lett, amilyen. Előnyére vagy hátrányára, azt már ki-ki saját ízlése és belátása szerint kénytelen eldönteni. Aligha lehet a mi dolgunk értékelni ezt a különös művet, még csak ismertetésére sem vállalkozhatunk, inkább néhány kiragadott passzusának idézésével szeretnék érzékeltetni gondolatvilágát. íme: „Ez az egész könyv meg fogja mutatni — olvashatjuk A költői bölcsességről című fejezetben — hogy mindazt, amit á közönséges bölcsességre vonatkozólag kezdetben megérezték a költők, később a rejtett bölcsességben megértettek a filozófusok. így hát joggal mondhatjuk, hogy amazok az emberi nem érzékelését, emezek pedig az értelmét képviselik". S idézi Arisztotelészt, aki szerint: „Semmi sincs az értelemben, ami ne lett volna előbb az érzékben". Gondolom, eme valóban véletlenszerűen kiragadott gondolatokból is kitűnik, hogy miről is van szó Az új tudomány-bari. Vico az elsők között volt (az újkorban természetesen, hiszen a görögöknél költészet és filozófia, művészet és tudomány, közismerten még egyetlen egységet alkoiott), aki szembefordult az újkori pozitivizmussal, s hirdette óz érzékek és az értelem egyenjogúságát. Ezért vallja ősének Vicát a modern művészet. Tudjuk azonban azt is, hogy a történelmi materializmust a hegeli történelemfilozófia nyomán dolgozta ki Max és Engels. De kik voltak Hegel ősei? Egyre bizonyosabbá válik, hogy Herder mellett elsősorban Vico. így függenek össze a dolgok egymással. (cselényi) Giovanni Bocaccio Dante élete Egy korabeli leírás szerint Dante, a világirodalomnak ez a pokoljáró firenzei óriása „közepes termetű volt (...) kimért és csöndes léptekkel járt. (...) Arca hosszúkás, orra sasorr, szeme inkább nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete örökké mélabús és tűnődő”. Fennmaradt róla, hogy amikor egy alkalommal elhaladt az egyik veronai kapu előtt, az ott üldögélő asszonyok valamelyike így szólt a többiekhez: „Látjátok, ez az, aki a pokolba jár, és akkor jön onnan vissza, mikor neki tetszik, és híreket hoz azokról, akik odalent vannak!” A másik asszony tüstént replikázott is: „Való igazad lehet; magam is láttam, hogy mily kondor a szakálla, s mily barna a bőre színe a lenti melegtől és füsttől!" A firenzi asszonyok bájosan egyszerű (és együgyű?), a pletykaszintet sem meghaladó szóváltása valahol a lényeget érinti: aki oly kíméletlen pontossággal és oly érzékletesen tudott írni a Pokol-, Purgatórium- és Paradicsombéli dolgokról, annak magának is meg kellett járnia az élet minden mennyét és poklát. Már a nevének jelentése alapján is örök életű mester Commediájának ma is használatos és elfogadott címe nem tőle magától származik; Dante csupán a szerény Színjátékot írta oda címnek hatalmas munkája fölé. Az „isteni" jelző a másik firenzei óriásnak, Bocaccionak köszönhető, aki a mű rendkívüliségét, nagyszerűségét kívánta vele hangsúlyozni. Bocaccio még csak nyolc esztendős, amikor až ötvenhat éves mester ravennai száműzetésében a tudományokban jártas Guido Novello da Polenta portáján 1321. szeptember 13-ról 14-re virradó éjszaka meghalt. A Dekameron írója élete végéig mestereként és a nagy elődnek kijáró csodálattal tiszteli Döntet; az ő hatását mutatja néhány ifjúkori műve, a Dantekultusz elterjedését szómos Dante-mű saját kezű másolásával segíti, lelkesen vállalja Firenze városának megbízatását, hogy kommentálja a Színjátékot (amely munkájának befejezésében megakadályozza őt a halála), s népszerűnek tekinthető az 1360. táján írt Trattatello in laude di Dante című munkája is. Ez utóbbi Füsi József fordítósában nemrégiben jelent meg új kiadósban Dante élete címmel, s e rövid jegyzetet indító leírást és történetet is ebből kölcsönöztem. Bocaccio már túl van a Dekameronon, amikor megírja ezt az egyszerre könnyeden anekdótázó és szellemesen komoly, bűbájos könyvecskét. Könnyű kis munka, a nagy elődnek kijáró fé'ig-meddig kötelező tiszteletadós; alig több ujjgyakorlatnál. Ám olvasása közben a késő utódot mégis a géniusz szellemének csillogása kápráztatja el. (tóth I.) FOLYÓIRAT Emberi sors a történelemben Vajon megtalálja-e történeti irodalmunkban, történelemtankönyveinkben a múltból a jelenére is magyarázatot kereső olvasó a történelemalakításnak belső kohéziót adó emberi alkotóelemeket? — teszi fel a kérdést Glatz Ferenc: Emberi sors a történelemben című írásában (História, 1980/1, 35. o.). Sajnos nem — tudjuk meg a választ a cikkből (de tudhatjuk azt saját tapasztalatból is!) A szerző kiemeli, hogy mennyire fontos lenne emberközpontúbbá tenni történetírásunkat, ahol általában személytelen társadalmi erőkről, történelmi szükségszerűségekről olvashatunk, s közben elsikkad annak cselekvő vagy szenvedő részese, az ember. A kérdés persze nem az, hogy folyamatokat, törvényszerűségeket ábrázoljon-e vagy emberi sorsokat a történész; hanem éppen az, hogy milyen módon lehetne a kettőt egymással úgy vegyíteni, hogy közelebb kerülnének az egyes sorsfordulók az olvasóhoz a differenciáltabban, valóságízűbben megrajzolt történelem által. A legnehezebb helyzetben talán az ősrégészek vannak („eredményeik" is a legkirívóbbak!), hiszen valóban nehéz az általuk vizsgált korszakot az ásatások leletanyaga alapján úgy emberközelbe hozni, hogy az közben tudományos hiteléből se veszítsen (a néprajz ugyan — áttételesen — nyújthat valami segítséget ebben, de mégis inkább fantáziájuk frisseségére vannak bízva archeológusaink!). De nem állunk sokkal jobban a későbbi korok ábrázolásával sem — azzal a különbséggel, hogy napjaink felé haladva mind több forrás áll a szakemberek rendelkezésére. Glatz Ferenc végkövetkeztetésében a cél tehát „olyan történelmet írni, amelyből a ma embere érzi, hogy mindaz a teremtés, munkálkodás, melyet jelenében végez, valami sok-sok évszázados, évezredes folyamat eredménye, szerves része. Hogy társadalomformálása jelenbéii köznapiságában történelmileg tekintve része mindenkori előrelépésének, a világot maga számára alakításának”. A hívatlan vendégek elüldözésére szolgál ez az elektronikus riasztókészülék: a kilincsre akasztva fülsiketítő szirénázásba kezd, amint a kívül ólálkodó idegen 30 centiméterre megközelíti az ajtót. A „házőrző kutya" névre keresztelt nyugatnémet szerkezet elemmel működik, így az áramkör megszakításával nem lehet ártalmatlanná tenni. Liszka József 8
