A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-26 / 17. szám
VÍTALI J KOSZTILOV: Gondoltam, várhatok... Virágokat se szedtem, Gondoltam, várhatok. Lesz még tavasz, s mi ketten Lesünk még csillagot. Hazáig sem kísértem, Egy csókot sem adott, Nem is kért, én se kértem, Gondoltam, várhatok, A tavasz újra járja Friss táncát az úton, De messzi már a lányka, Hová tűnt? Nem tudom. SZTYEPAN SCSIPÁCSOV: Szemöldököd a sötét este... Szemöldököd a sötét este, S a tiszta ég a két szemed. Azért vagy olyan szépséges, te, Hogy szívem többé nem feled. És úgy ragyog gyönyörűséged, Miként a boldogság maga. De nem kímélnek majd az évek, Eltűnik szépséged nyoma. Most még nyílasz, mint a virágok, — Most mézédes a szerelem, — Mily boldogság, hogy szép varázsod Halhatatlanná tehetem. (Vámosi Pál fordításai) Fotó: Absolon MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 1848-1890 isszára Arról nem is szólva, hogy kevés a tankönyvszerző, hihetetlenül rövid iő alatt alacsony ívhonoráriumért nem kapnak a szerzőségen sem a tudományos dolgozók, sem az írók, sem a gyakorló pedagógusok. A tankönyv átfutási és megjelenési idejét kormányrendelet szabályozza, nem lehet rajta évekig pepecselni. Ebből adódik, hogy több oldalról sebezhetők, és a legnagyobb figyelemösszpontosítás és gondoskodás mellett se várjunk hibátlan, tökéletes tankönyvet. Minden javító szándékot, figyelmeztetést szívesen várunk, hogy legalább relatíve tökéletesebb tankönyveket adhassunk tanulóink kezébe, mert azt le kell szögeznünk, hogy a tankönyvet a tanulónak írjuk, nem az állásfoglaló és jóváhagyó felettes hatóságoknak. A szerkesztőség nevében dr. Berták Imre kandidátus sőt kötelesség, hogy kifogástalan tantervet és tankönyveket adjanak az illetékesek a pedagógusoknak és tanítványaiknak. Szabadjon itt emlékeztetni dr. Tankó Lászlót arra, hogy igenis a helyénvaló bírálatra szükség van. Volt már olyan kiadásra szánt kézirat is, amelyben ez állt: A gólya Afrikában kis krokodilusokkal táplálkozik. Gárdonyi Géza eqyik írásában pedig egységes földművesszövetkezet, valamint traktor utánfutó kocsival szerepelt. Sajnos, mindent nem lehet felsorolni, de nem is szükséges. Tény az, hogy a tengernyi munkára nagyon kevesen vagyunk! Munkatársakat kell keresni, nem pedig elriasztani. Ügy vélem, hogy a Vitát folytatni kellene. Vitázzunk és vitatkozzunk, de csak tárgyilagosan, mert csupán a tárgyilagos vitával mehet előre a társadalom, a tudomány. Mindazt, amit mi emberek közösen hozunk létre, előbb meg kell vitatnunk, hogy közösen, közös akarattal és készséggel keressük meg a legjobb megoldást. Végezetül hadd idézzem Kotarbinski lengyel professzor gondolatait a vitáról: „Te is igyekszel megvédeni a magad hipotézisét, én is az enyémet, s meglátjuk mi sül ki belőle. Én is igyekszem megdönteni a te érvelésedet, te is az enyémet. Igyekezzünk mindent megdönteni, mert csak így bukkanunk ró arra, ami megdönthetetlen. És azt közös igazságnak fogadjuk el, és leqyen ő a vita egyedüli győztese.“ A tankönyvbírálatra beérkezett válaszokban a szerzők nem nagyon döntötték meg a bírálók állításait. SCHNIERERNÉ Dr. WURSTER ILONA A budapesti Akadémiai Könyvkiadó a közelmúltban adta ki a tízkötetes ,,Magyarország története" c. nagyszabású munka VI. kötetét, 1760 oldal terjedelemben, két részben. A kiadvány főszerkesztője Kovács Endre, a sarlós mozgalom egykori aktív tagja, a bratislavai, majd érsekújvári gimnázium volt tanára, aki szépírónak indult, 1945 után pedig a történetírást választotta hivatásául. Az igen mozgalmas, eseményekben gazdag polgári forradalom és szabadságharc története, amelyet Spira György dolgozott fel, valamint a Világostól az osztrák-magyar kiegyezésig terjedő időszak (szerző: Szabad György) az első kötetben, míg a harmadik rész (a kiegyezéstől Tisza Kálmán miniszterelnök lemondásáig) teljes egészében a második kötetben tatálható és hét fejezetre oszlik, amelyek mindegyikét más-más szerző írta. A munka oroszlánrészét Katus László vállalta magára, aki a kiegyezéskori tőkés gazdaság fejlődését, a népesedés, valamint a társadalmi konstrukció történetét, végül pedig a nemzetiségi kérdés és Horvátország történetét irta meg, összesen tehát három fejezetet. A dualista rendszer kialakulásáról és megszilárdulásáról Kolossá Tibor, a mezőgazdaság történetéről Orosz István, a dualista rendszer konszolidált időszakáról pedig Szász Zoltán ír. Azonkívül szükséges és helyes volt, hogy egyes fejezeteken belül két részletkérdést további specialistákra bízzanak: az osztrák-magyar külpolitikával Diószegi István, a munkásmozgalommal pediq Siklósné Vincze Edit foglalkozik. A források és feldolgozások jegyzéke óriási anyag felhasználásáról tanúskodik. A szerzők kötve lévén a megszabott terjedelemhez, érthetően nem merülhettek el a helyi jellegű munkákban, mint pl. Jurkovich Emil „Besztercebánya az 1848—49 évi szabadságharc idején" c. művében. Amit azonban jogosan kifogásolunk: az olyan nevek fonetikus átvétele orosznyelvű, tehát cirillbetűs forrásokból, amelyek nem orosz eredetűek. (Nem helyes a Rigyiger, Ligyersz, helyes: Rüdiger, Lüders.) Fontos és nélkülözhetetlen segédkönyve a „Magyarország története" VI—Vili. és a még meg nem jelent IX. kötetének Bölöny József „Magyarország kormányai 1848-1975“ c. könyve (Akadémiai Kiadó Bp., 1978). A magyarországi feudális rendszer megszűnése olyan folyamat volt, amely 1848. március 15-én a pesti forradalommal indult meg és április 11-én az utolsó rendi országgyűlés által hozott törvények királyi szentesítésével ért véget. A magyar szabadságharc katonailag elbukott, aminek következtében a magyar államiság átmenetileg megsemmisült, de az udvari reakciós körök sem Magyarországon, sem a dunai monarchia többi részében nem tudták már visszacsinálni a bécsi és pesti forradalmak szociális vívmányait. Már az 1847 évi galíciai parasztfelkelés emléke is elegendő volt ahhoz, hogy a feudalizmust ne csinálják vissza: a jobbágyság végleg a múlté lett. Az 1867-es kiegyezés pedig annak a bevallása volt, hogy az uralkodóház nem negligálhatja a magyarok érdekeit. A humor határát súrolja az a tény, hogy amikor az osztrák-magyar kiegyezés után a magyar-horvát kiegyezésről tárgyaltak, ezek a tárgyalások németül folytak. (A horvát urak nem tudtak magyarul és a magyar tárgyalók sem ismerték a szerb-horvót nyelvet.) Nem oldotta meg a- dualizmus kora a nemzetiségi kérdést. A nemzetiségek ahhoz hasonló önkormányzatot szerettek volna elérni, mint amilyennel a horvátok rendelkeztek, magyar részről pedig szeparatizmust láttak minden olyan megmozdulásban, amely a nemzetiségi törvény végrehajtását szorgalmazta. Az tény, hogy a magyar országgyűlésen a nemzetiségi képviselők száma mindig csekély volt, de tény az is, hogy pl. a horvóth száborba a monarchia felbomlásáig egyetlen magyar anyanyelvű képviselő sem jutott be. Akit bővebb részletek érdekelnek, az olvassa el Jászi Oszkár könyvét a nemzetiségi kérdésről, egyúttal pedig Margitai Leóét a horvátországi magyarokról. Az osztrák kormányok nemzetiségi politikája liberálisabb volt, de hát a csehek és lengyelek politikai súlya jóval nagyobb is volt, mint pl. a magyarországi szerbeké és románoké, akiknek nagyobb része a török hódoltság idején költözött be Magyarországra, illetve Erdélybe. A feudalizmus letüntével és a kapitalista társadalmi rend létrejöttével elsorvadt a céhrendszer és az eddigi manufaktúrák szerepét a gyárüzemek vették át. A magyarországi munkásmozgalom szellemi megalapítójának Táncsics Mihályt tekinthetjük. Az osztrák szociáldemokrata párt is magyar területen, a Wiener-Neustadtal szemben fekvő Lajtaszentmiklóson tartotta 1874-ben alakuló gyűlését. A magyarországi és ausztriai szociáldemokrata párt szervezetileg természetesen különálló volt, de természetszerűleg együttműködtek. Az utóbbi egysége rövidesen megszűnt, mert a cseh szociáldemokraták már 1878-ban kiváltak. A szerzői munkaközösség természetesen nem vehette figyelembe a szerkesztés folyamán keletkezett újabb kutatási eredményeket. így pl. Bosznia-Hercegovina okkupációjáró! a Hadtörténelmi Közlemények 1979-es évfolyamában jelent meg érdekes kiegészítő tanulmány. Dr. Fogarassy László 15
