A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-19 / 16. szám
A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ÉLETÉBŐL Négynyelvű olvasószolgálat és klub Budapesten Az első világháború végéig tartó évtizedekben az ekkori Magyarországon, az állam húsába vágó beteges góc volt a nemzetiségi probléma. Nemcsak azért, mert a nemzetiségek re - gaszkodlak anyanyelvűk és kultúrájuk megőrzéséhez és az azokkal járó jogokhoz, hanem egyszerűen amiatt, hogy ez országban többségben voltak. Ezekben az évtizedekben a nemzetiségeket az anyaországukból érkező propaganda is lelkesítette és erősítette a jogaik kiszélesítéséért folytatott mozgalmaikban. De nem állottak egyedül, mert a jövőbe látva, a magyar közélet számos személyisége támogatta követeléseiket. Ezek közé tartozott Mocsóry Lajos, aki a magyar parlamentben szállt síkra a kisebbségek nagyobb jogaiért a múlt század végén. A sovinizmus méregkeverői A múlt századi 1848—49-es nyílt szembefordulást kivéve - amelyet a „divide et impera" elvére épülő Habsburg-politika idézett elő — a magyar nép zöme és a nemzetiségek között általában megértés és békesség uralkodott. Akár magyar, akár szlovák vagy más nemzetiségű volt, egyformán szenvedett az uralkodó osztály elnyomásától. Türelmetlenek és soviniszták csak egyes elfogult olyan állami vagy megyei tisztségviselők voltak, akik nemzetiségi vidékeken töltöttek be valamely állást, de nem ismerték az ott élő nemzetiség nyelvét. Ez ingerültté tette őket, s ahelyett hogy megtanulták volna a nemzetiség nyelvét, soviniszta magatartást tanúsítottak. Mindezek és egyes magas szintű s a nemzetiségekre sérelmes intézkedések azt bizonyítják, hogy a régi Magyarországon létezett nemzetiségi kérdés. De ez a probléma már régen fennállott mindenütt az egész világon, ahol nemzetiségekkel rendelkező államok csak léteztek. Mint ahogy ma is fennáll még azokban az államokban is, amelyekben pedig a sovinizmus szó már csak az idegen szavak szótárában található. Minden nemzetiség anyanyelvéért és kultúrájáért A legelfogadhatóbb és legjobban kielégítő megoldást a szocialista nemzetiségi politika nyújtja ma — ott, ahol ez lehetséges. A mai Magyarország nemzetiségi helyzete az első világháborút követő új európai határok kialakítása következtében gyökeresen megváltozott. Magyarország csaknem teljes egészében nemzeti állam lett, ahol a lakosság 95 %-át magyarok alkotják. Az újonnan alakult és n környező régi államok területén most a magyarok váltak nemzetiséggé. A Magyar Népköztársaság területén nem maavar lakosságot sehol nem találunk összefüggő nagyobb tömbben, s elhelyezkedésüket a s^étszórtsáa jellemzi, A második világháború végéig a két legnagyobb lélekszámú nemzetiséget a háború után keménv politikai jellegű intézkedések aoasztották erősen. A csehszlovák-magyar lakosság-csereeavezménv minteav százezerrel csökkentette Mnayarorszógon n maaukat szlovákoknak vallók számát; az eavkor milliós lélekszámú németséaet oedig a volksbundisták kitelepítése ritkította meg naav mértékben. A legnagyobb létszámú szlovákság Budapest környékén és tíz megye területén él. A nemzetiségi viszálykodás már régen a múlté. Magyarországon is egy új nemzedék nőtt fel a szocializmus korszakában, amely nem ismeri már a nerhzeti acsarkodást, s ami a múltban csaknem lehetetlen volt — a különböző nemzetiségűek összeházasodása és közös munkája, csakúgy, mint nálunk — ma élő valóság. A mai magyar művelődéspolitika is arra törekszik, hogy a magyarországi nemzetiségek ne hanyagolják el, hanem ápolják, fejlesszék őseik nyelvét és kultúráját. A Magyar Népköztársaság nem kívánja az országban élő nemzetiségeket asszimilálni, ellenkezőleg minden támogatást (óvodák, iskolák, kollégiumok, egyesületek, sajtó, rádió stb.) megad nemzetiségük megőrzésére. Vallja, hogy a jó állami és társadalmi szellem, a nemzetiségek jó közérzete az a híd; amelyen keresztül a kölcsönös bizalom és a testvéri kapcsolat jegyében a nemzetiségek országaival együtt haladhatnak a közös úton. A sokoldalú és tartalmas nemzetiségi munka színesebbé és gazdagabbá teszi a többségi nép kultúráját. Ez az elv érvényesül a Magyar Népköztársaságban is, ahol a nemzetiségi kultúrát a^ magyar kultúra szerves részének tekintik. Ezt a célt szolgálja a magyarországi nemzetiségek tagjai — valamint e népek történelme, kultúrája és élete iránt érdeklődő magyarok — számára Budapesten a Majakovszkij utca 99. sz. alatt létrehozott Nemzetiségi Lapok Olvasószolgálata nevű klubszerű kulturális létesítmény. A budapesti Lapkiadó Vállalat — amely a magyarországi nemzetiségi sajtó kiadója - hozta létre. Itt a magyarországi szlovák, délszláv, német és román nyelvű újságokat, unyanyelv irodalmi műveket, kalendáriumokat és egyéb kiadványokat bocsátja díjtalanul az érdeklődők rendelkezésére. Amint például a szlovák nyelvű tájékoztató mondja: „Čitateľská a tlačová služba národnostných novín." Ebben a klubszerű helyiségben valamennyi magyarországi nemzetiség itteni kiadású lapját, irodalmát a helyszínen lehet olvasni, megvásárolni vagy megrendelni. Az olvasószolgálat célja többek között az is, hogy a nemzetiségi sajtót a nem előfizetők közül is minél többen olvassák — anyanyelvükön. Az olvasószolgálat még közelebb kívánja hozni és összeforrottabbá tenni egyrészt a magyarországi nemzetiségeket egymással, másrészt a magyarsággal. A Nemzetiségeket egymással, másrészt a magyarsággal. A Nemzetiségi Lapok Olvasószolgálata azt a lenini alapokon nyugvó szocialista nemzetiségi politikát támogatja, amely megnyilatkozásaival eddig is bírálatot mondott a magyarországi múlt felett és egyben példamutató a jelenben. KELENVÁRY JANOS NAGYKUNSÁG Ezt a címet viseli a Gondola Könyvkiadó néprajzi sorozatának a közelmúltban megjelent kötete. Szerzője Bellán Tibor, a Nagykunság jó ismerője. a karcagi Nagykun Múzeum igazgatója, néprajzkutató. Mielőtt ismertetném a könyvet, ízelítőül hadd szóljak pár szót az említett sorozatról, a sorozatban megjelent művekről. Sikeres kiadványokról van szó. Az eddig napvilágot látott munkák segítségével megismerkedhetünk több érdekes, néprajzi szempontból jelentős etnográfiai csoporttal, tájegységgel, így például az Ormánság, a Bakony, az Őrség, a Sárköz, a Balatonmellék stb, néprajzával. 1977-ben Tálasi István Kiskuriság című műve gazdagította a néprajzi irodalmat, amely bőséges áttekintést nyújt e tájegység történelméről, benépesedéséről, népi kultúrája jellemző vonásairól, sokszínűségéről a gyűjtögetéstől egészen a hiedelemvilágig terjedően. A kunok kiváltságos helyzetére történeti fejlődésükben találunk magyarázatot. A XIII. század elején Magyarországra való beköltözésük, letelepítésük, sorsuk a másfél évszázados török uralom alatt, s az 1751-es redemptió (megváltás) mindmind befolyásolta különleges zárt közösségük kialakulását. Ezzel indokolható az is, hogy az itt élő nép anyagi és szellemi kultúrája csaknem napjainkig sok archaikus vonást őrzött meg. A szellemi kultúra területén hiányoznak a hagyományozódást elősegítő alkalmak, mint pl. a kollektív munka végzéséhez kapcsolódó szokások. Sokkal erősebb ezzel szemben a családi hagyományok szigorúan zárt rendje. A Nagykunságban ennek három megnyilvánulási formáját emelhetjük ki (a lakodalmat, a disznótort és a tanyázóst), amelyek a szokások gyakorlásának jellegzetes alkalmai és a népi hagyományok, a tudás- és hiedelemvilág gazdagságát mutatják be. A könyv terjedelmes fejezeteiből részletes áttekintést nyerhetünk a gazdálkodás két nagy ágának, a földművelésnek és az állattartásnak a múltjáról és legfőbb jellemzőiről. Ezt előzi meg a határhasználat változásainak bemutatása a XVIII. század elejétől egészen az 1950-es évekig, mégpedig a történeti források tanulmányozásának és a recens népi kultúra vizsgálatának segítségével. A szerző foglalkozik a jó termőföldek, a rétek és legelők kihasználásának módjaival, a nádasok megoszlásával, a halászat szerepével, a gyűjtögetéssel és zsákmányolással. A Nagykunságban nagy jelentősége volt a pásztorkodásnak. Hagyományosan pásztorságot vállaló dinasztiák alakultak itt ki. Ezzel kapcsolatosan jött létre a vidékre jellemző tanyarendszer, amelynek lényege a kétbeltelkesség, s amely településtörténeti szempontból fontos tényezője volt annaTc, hogy a hagyományos paraszti kultúra a legutóbbi évtizedekig eredeti. alakjában volt fellelhető. Bellon Tibor, szülőföldje néprajzának bemutatásakor nagyrészt saját gyűjtésanyagát használja fel, miközben gyakran hivatkozik Győrffy István és Erdei Ferenc munkáira. Mondanivalóját gazdag illusztráció teszi érthetőbbé és világosabbá. „Népünk kultúrája egymásba kapcsolódó kis tájak sajátos zamatú, sajátos színvilágú, egyéni arculatú közösségi kultúrájából áll össze nagy egységgé, melyet magyar népi kultúra néven tartunk számon.“ - írja a szerző könyvének előszavában. Most, amikor napi- és hetilapjaink a szlovákiai magyar néprajzkutatás elméleti és gyakorlati problémái megoldásának lehetőségeit olyan gyakran tárgyalják, a fenti idézet kapcsán még az alábbiakat tenném hozzá könyvismertetésemhez. Hasznos lenne a hazánk területén található néprajzi csoportok bemutatása hasonló néprajzi monográfiák segítségével. Taión a Madách Könyvkiadóban is lehetőség nyílna egy Tyen sorozat megind'Visárn B zenyéro érdekes lenne rövidebb-hoszszabb tanulmányok erejéig összehasonlítani Manga János a két világháború közötti időszakban történt tardoskeddi, felsőszemerédi vagy zoborvidéki. Fél Edit martosi kutatásainak eredményeit egy mai kutatómunka anyagával, s ilyen módon rámutatni az adott néprajzi anyag diakronikus jellegére. TÓTH IZABELLA 15
