A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-12 / 2. szám
óta élt már a lelkem mélyén valamilyen „komédiás" ösztön, de erről évekig nem tudtam. Inkább tanáraim, no meg a véletlen ásták ki belőlem a színészkedési vágyat. A bratislavai három gimnáziumi év alatt például Milan Pist tanár úr szerettette meg velem a verseket: kiváló pedagógus, ma a főiskolán tanít. Banská Štiavnicában pedig Cwerk Ödön festőművész felesége, Göllner-Gwerk asszony vezetett be a képzőművészet és a mükedvelés gyönyörűségeibe. A tanárnő, aki Jókoi-regényeket is fordított magyarról szlovákra, sőbb sem lettem jobb a Deákné vásznánál. A focit például éjjelnappal rúgtam, s ha az iskolában betörött egy ablak, nem is keresték a bűnöst, az én nadrágomat porolták el érte.- Ügy tudom, hogy Önnek az iskolalátogatása is elég zűrös volt. Bratislavában kezdte a gimnáziumot, de Banská Štiavnicában éiettségizett le. Utána jogász lett Bratislavában, majd színinövendék. Összefüggnek ezek az életállomások, talán már gyermekkorában álma volt a színpad?- Lehet, hogy gyermekkorom SZÍNÉSZEKKEL NÉGYSZEMKÖZT Ha egy neves szinésszel az otthonában beszélgethetek el, arra is figyelek, hogy a jóléten és a népszerűségen kívül a boldogság kék madarát is megszerezte-e vajon. Nos, Július Pántikéknál nem kellett ilyesmin a fejemet törnöm. Amikor a velük egy házban lakó vejük bevezetett a tágas nappaliba, a legbűbájosabb családi kép tárult a szemem elé. A süppedő szőnyegen Matus és Miska, a színész két kisunokájá játszadozott Dickkel, a hófehéi vadászkutyával, Jolán asszony férje szereptanulásában segédkezett, a 88 esztendős kedves nagymama pedig ölében kötésével egy karosszék mélyében szundikált. Egy reneszánsz festő vásznára méltó idillbe pottyantam bele, szinte sajnáltam, hogy percekig nem gyönyörködhetek ebben a megható családi harmóniában.- Ó most még kevesen vagyunk együtt - dicsekedett a kölcsönös üdvözlések után nem titkolt büszkeséggel a nemzeti művész. — Akkor látna minket, amikor együtt van a család. A két felnőtt lányom a férjével, meg Márton és Pista, a másik két unoka. Hát érdemes ilyen zsibvásárban az embernek otthon ülőnek lenni? — No csak ne panaszkodj - korholta a férjét tréfásan Jolán asszony. - Hiszen vagy a színházban ülsz, vagy a tévében, a rádióban, a filmgyárban kuksolsz! Ha pedig szabad vagy, akkor szerelmeddel, a Dick kutyával a vadakat gyilkolod!- Csak Dicket ne bántsd - replikázott kacagva a színész. - Erre az ebre büszke lehet a család! Mert hát melyikünk nyert annyi dijat, aranyérmet, mint ő a nemzetközi vadászeb-versenyeken?- Szeret vadászni? — tettem fel a kérdést, ha már éppen ez került szóba.- Apámmal már gyermekkoromban jártam az erdőket - válaszolta Pántik. - Persze, akkoriban inkább csak hajtóként „működtem", de már azokban az időkben vérembe ivódott a természet imádata. Ahol én születtem, az a vidék valósággal paradicsoma volt a Földnek. Ott kezdődtek a hegyek, a humusz bőven érlelte a magot, almában, szilvában, gesztenyében dúskálhatott az ember, s a vadak még a kertek aljába is lejártak. Hogy felejthette volna hát a természetnek ezt a tobzódását a városok kőfalai közé keveredett férfi? Vadászok hát felnőtt korom óta, de főképp a hetvenes évektől. Hetvenegyben ugyanis szívinfarktuson estem át, szükségem volt a kiadós mozgásra. Ez az oka, hogy néha az erdőket-mezőket járom a kedves Dickemmel.- Meg a két tehénnel! - vágott közbe huncutkodva a beszélgetésünkre éberen figyelő nagymami.- Erre a két öreg szerszámra gondol anyuska - mutatott mosolyogva a falon függő két vadászpuskára a színész. - Azért hívja teheneknek a család, mert apámtól örököltem őket: egy-egy tehén áráért vásárolta fiatal korában.- Szép gyermekkora volt?- Még ma is könnybe lábad a szemem, ha visszagondolok az akkori időkre. Pedig hát tényleg csak gyermekkoromat töltöttem a szülőfalumban, a Kékkő melletti Stredné Plachtincéban. Később a Szene melletti Németgurabba költöztek szüleim. Apám tanító volt, nagyapám a szomszédos Dolné Plachtincéban gazdálkodott, természetes tehát, hogy leginkább a nagyapámmal töltött időkre emlékezem a legszívesebben vissza. Ö tanított meg fogatot hajtani, ő engedte meg, hogy felüljek a lóra, s nagyapám szerettetett meg veiem minden négylábon járó élőlényt. Sőt két legszebb lovát magam gondozhattam. Nemcsak míg ott laktunk, de amikor már csak az iskolai vakációkat töltöttem Plachticében. Pedig hát virgoncabb voltam ám az ördög fiánál. Már a születésemkor majdnem „kitörtem" nagyapámék nyakát. Az öreg ugyanis, amikor meghallotta, hogy fiúunokája született, olyan iramban hajtott szülőházam felé, hogy az egyik kanyarban felborult a szánkó, és egész házanépe nyakig esett a hóba. Ké(folytatás a 3. old.) járási nemzeti bizottságok munkaügyi osztályainak. Az iskolaügynek ebben a kérdésben, központi és járási szinten egyaránt, csupán közvetítő szerepe van. HÉT: Mit tesz a pedagógus az olyan tanulóval, akinek pályaválasztási tervei ily módon füstbe ment tervvé válnak? KAPRINAY L.: Megpróbálom felkelteni az érdeklődését egy rokonszakma iránt. Itt lép előtérbe az imént említett univerzalitás igénye. Nem könnyű feladat, de általában sikerül összhangba hozni a társadalom szükségleteit az egyéni érdekekkel. Tulajdonképpen ez is a pályairányítás tárgykörébe tartozik, hiszen ellenkező esetben az egész folyamat könnyen ösztönössé válhatna s aránytalan eltolódások mutatkoznának egyes szakmákban. Akár egy olyan fonák helyzet is előállhatna, hogy néhány szakmában alig-alig lézengene valaki; a divatosnak tűnő szakmákban pedig nem tudna az állam megélhetést biztosítani a végzettek nagy számának. FIBI S.: Ez az arányfenntartás a pályaválasztási tanácsadók legfontosabb feladatainak egyike. Különösen a tanácsadóközpontok és a szülők közötti kapcsolatot kell szorosabbra fűzni. Sok csalódás, sok téves döntés, sok izgalom megelőzhető lenne így. A tanulókkal és a szüléikké' egyaránt őszintén és nyíltan kell beszélni; bemutatni nekik egy-egy szakma előnyeit és hátrányait, Számos iskolában jól bevált módszer például, hogy felnőttek és gyerekek az üzemek, gyárak szocialista munkabrigádjainak tagjaival beszélgetnek el mindennapi örömeikről és gondjaikról. így a szülők és a tanulók objektív képet nyernek, arról mi várná őket a szóban forgó üzemben, ez pedig sok tekintetben meggyorsítja, megkönnyíti a döntést. Ha viszont a gyerekek indulnak gyárlátogatásra, tudniuk kell a kirándulás célját, értelmét. És arra is lehetőséget kell nekik adni, hogy a helyszínen szót is válthassanak a dolgozókkal. HÉT: Miben körvonalazhatók a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák sajátos pályaválasztási gondjai? FIBI S.: Véleményem szerint nem pontos a kérdésfelvetés. Szlovákia valamennyi iskolai intézménye ugyanis a magyar tannyelvű általános iskolák diákjai előtt is nyitva állnak. Természetesen, ide sorolhatók azok az oktatási intézmények is, ahol középfokon is magyar nyelven folyik a tanítás, vagy a szlovák osztályokkal párhuzamosan magyar osztályok is léteznek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kívülálló szemlélőnek olykor-olykor úgy tűnik, hogy a magyar nemzetiségű tanulók viszonylag magas száma ellenére sincs magyar osztály vagy magyar tagozat például egy-egy szaktanintézetben. A valós helyzet ellenben azt mutatja, hogy a magyar nemzetiségű tanulók hét-nyoc különféle szakmát tanulnak abban az iskolában, s így már szerteszóródik nemzetiségi koncentráltságuk. Ezért önálló osztály sem létesíthető számukra, hiszen ehhez — egy-egy adott szakterületen belül — már kicsi az arányszámuk. A sajátosság sokszor vitatott kérdése ezért inkább a tanulók akaraterejét és az őket fölkészítő iskolák színvonalát vizsgálva kerül előtérbe. Ha a szülő vagy a tanuló visszariad az új környezethez való alkalmazkodás esetleges nehézségeitől, akkor a magyar alapiskolában jó tanulónak számító diák is könnyen vakvágányra kerülhet. Adatok, felmérések bizonyítják, hogy a magyar tannyelvű iskolák diákjai semmivel sem tudnak kevesebbet, semmivel sem kevésbé rátermettek Szlovák kortársaiknól. Sőt, anyanyelvükön sajátították el az alapfokú általános ismereteket. A dolog nyitja, hogy épp ilyen akaraterővel és lendülettel kell folytatni a további tanulmányokat is. Ennek megkönnyítését szolgálja a szlovák nyelv új módszertani eszközökkel való oktatása, ahol a nyelv kommunikatív, társalgási szerepe kerül előtérbe. Az az igény, hogy a tanuló bármilyen beszédhelyzetben ki tudja fejézni gondolatait. E törekvések keretében nemcsak a köznyelv fejlesztéséről van szó, hanem a szakmai ismeretek kétnyelvű megtanításáról is. A szlovákiai magyar tannyelvű iskolák pedagógusai már egyre szélesebb körben alkalmazzák az alapiskole felsőbb évfolyamaiban a szakkifejezések és a tematikus egy-12
