A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-12 / 15. szám
ILLÉS ENDRE KORTÁRSAINK Illés Endre (1902), a mai magyar próza „nagy öreg“-je igazi irodalmi egyéniség. Eleiét az irodalom töltötte ki - nemcsak mint Íróét, hanem mint az irodalom szervezőjét is. Még a két háború közötti időben az egyik legrangosabb kiadóvállalat, a Révai irodalmi vezetője. Ez utóbbi irodalmi „hivatalát" a felszabadulás utáni időkben is megtartotta, egészen a magánkiadók államosításáig. Ezután lépett a most már összevont új, állami kiadó szolgálatába: a Szépirodalmi Könyvkiadónak már hosszú ideje és mindmáig igazgatója. A Szepességben született, Csütörtökhelyen. Gyermekéveire emlékezve megírta, hogy szülei egyszer kis játék-színházzal lepték meg, ez a korai élmény oltotta belé a legerősebb vágyat: a dráma iránti titokzatos vonzalmát. Mégis előbb a polgári pálya biztonsága irányította az érettségi után: medikus lesz a budapesti egyetemen, hírneves professzorok figyelő tanítványa. Ám mégsem lesz orvos - utolsó szigorlatát már nem teszi le.- Szenvedélyesen érdekelt egészségesen és sérülten az emberi test, és csak azért hiányzik az utolsó szigorlatom, mert nem a gyakorlat, a gyógyítás szépsége vonzott, hanem a diagnózis — nyilatkozta 63 éves korában az Élet és Irodalom munkatársának. - Az izgalmas erőfeszítés, hogy egy felborult rendben tájékozódni tudjunk. s megkeressük egy új rendezés lehetőségét. Mint író: diagnózisok megírására vállalkoztam. Előbb azonban kritikusként ismeri meg az irodalmi világ. Kritikái „boncolások", mintha orvosként tartaná kezében a tollat. A színház olthatatlan szeretete vonzza a színikritikához, hogy azután maga is színpadi szerzővé lépjen elő. A Hazugok c. vígjátéka a társadalmi visszásságok merész színpadi tükre - mint minden későbbi színdarabja, igazi élmény, a színházi évad kirobbanó eseménye. A pesti polgárság, művészvilág, értelmiség szeszélyes emberi s társadalmi kapcsolatait, szövevényeit bogozza, legújabban a felnövekvő fiatalok magukra- és világratalálásának útjait is. Mindvégig megtartott és újra visszatérő műfaja Illés Endrének mégis a novella. Önvallomása szerint tíz évig ostromolta „szerelemmel" a műfajt - a pálya kezdetén - amíg igazán megtalálta, legalább száz elbeszélés, karcolat, lélekrajzi feljegyzés megírása után. Harmincnégy éves volt ekkor, s a sikeres elbeszélés a Szigorlat volt — amelyet most közlünk a Nyugat folyóiratban jelent meg, Babits Mihály, az akkori szerkesztő tetszésnyilvánításával. Medikusi élményeiből származik a történet — a „csattanó" igazi emberi dráma. Illés Endre elbeszéléseinek témája rendszerint egy érzés vagy indulat, amely kórokozója lehet az emberek kapcsolatának, sőt gyilkosává is a gyengének, az aljasnak vagy a tehetetlennek. Aki többi írására kíváncsi, vegye elő híres kötetét, prózaírói pályájának foglalatát, a Száz elbeszélés című kétkötetes válogatást. Dekameronja ez az Illés Endre-i életműnek. TÓBIÁS ÁRON vitsot. A teremben primadonna, úgy tartja ujjai közt a krétát, mint műtét előtt a kést. Táblája villámgyorsan telik meg tabellákkal és rajzokkal, a legsúlyosabb műtétet is úgy demonstrálja, mint egy bűvész; remek előadó és remek sebész. De Így, szigorlaton, faarccal teszi fel a kérdést, jobb kezét kinyújtja, mintha egy súlyos díszkardot tenne maga elé, és jéghideg, merev tekintettel vár. Két hónap fáradsága volt már Mindössze ketten szigorlatoztunk aznap. A sötétebb ruhánkról ismertük meg egymást, kényszeredetten és félszegen köszöntünk. Társam ismeretlen, kissé nyomott homloké fiú volt, egyszer-kétszer talán mégis láthattam az előadásokon; bemutatkoztunk egymásnak. Azután úgy álltunk ott, mint akiket ítéletre vezettek elő. Az ablak menti padokban fiatal medikusok ültek, könyvekkel, jegyzetekkel és boldog, távoli vizsgaidőkkel. Ellenségek, akik hideg fejjel és kemény szívvel a mi botlásainkra lestek — most akartak megokosodni a mi bukásunktól. Terpeszkedve foglaltak el minden padot, az eshetőségeket mérlegelték, még helyet sem szorítottak... Majd jött Vída, az osztályorvos, az a lenhajú majom a második emeletről, bizalmaskodva és jóakaratúan közölte: az öregnek ma komisz a kedve, ideges, kétszer is rászólt kedves tanárségédjére, Kovács Gyurkára. Fél tíjkor mintha roppant kaptár zsongott volna fel.. . Ajtócsapkodás. majd kemény lábdobogás — most ért véget az előadás. Száz fiú zúgott le az emeletről - még ide, a kis oldalfolyosóra is beszüremlik a lármájuk. Újabb negyedóra. Végül lebbent a kétszárnyú üvegajtó, feltűnt a vakítófehér kíséret - és a hatalmas félkaréj közepén ő — Karlovits... Belépett közénk, a földszinti bemutatóterembe. A fali üvegszekrényekben - gipszből - rosszul forradt csontok és Ízületek porosodtak, péntek esténkint hányszor hallgattuk itt a kis Neményi ortopéd másfél óiájót. Ebben a mellékterember. tartották aznap a szigorlatot. Elöl mi ketten ültünk, mögöttünk az üres padok gránáttölcséres sivársága. A nézők csak hátul szoronghattak. A profeszszorral se maradtak sokan. Kédli, a merev arcú tanársegéd meg Kovács Gyurka és természetesen Vida is, aki szeretett ott lenni a látványosságokon. A társam hamar végzett. A második percben tudtuk - menthetetlen eset; de legalább nem kínlódott sokáig. Most én következtem. De előbb bemutatom Karlo-10
