A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-05 / 14. szám
BOHUMIL HRABAL Negyvenéves is elmúlt mór Bohumil Hrabal, a huszadik századi cseh próze egyik legismertebb képviselője, amikor 1956-ban első kötete, a Hovory lidi (Emberek beszélnek) megjelent. Újabb tíz esztendőbe tellett, míg 1963-ban (negyvenkilenc esztendős korában) megjelent a Perlička na dné (Gyöngy a mélyben) öt elbeszélése. Alig egy év múlva azonban újabb két Hrabal-kötet látott napvilágot („Pábitelé" - Átlényegítők; „Taneční hodiny pro starší a pokročilé“ - Táncórák idősebbeknek és haladóknak), s újabb egy év múlva megjelent az Ősire sledované vlaky (Szigorúan ellenőrzött vonatok) is. S e néhány kötet elegendő volt ahhoz, hogy szerzőjük elfoglalja méltó helyét a modem cseh próza legelső vonalában. Hogyan történhetett mindez ilyen szédületes gyorsasággal, illetve, miért volt ilyen „lassú" Hrabal írói fejlődése? Bohumil Hrabal 1914. március 28-án született Brno-Zidenicében. Húszéves, amikor beiratkozik a jogi karra, s harminckettő, midőn jogi doktorátust szerez. „Mikor évekkel ezelőtt megismertem szivem törekvéseit - írja egyik kötetének előszavában — nekivágtam a barátságos világnak. Krompácsoltom, voltam vasúti forgalmista, életbiztosítási ügynök,- vasmunkás, csomagoltam hulladékpapirt s dolgoztam díszletmunkásként. És mindezt csak azért, hogy bemaszatoljam magam a világgal és az emberekkel, s hogy olykor megélhessem azt a megrendítő élményt, hogy az emberi lélek mélyén megpillantottam a gyöngyöt. Azóta szeretem azokat az embereket, akik fölött pálcát törnek, akik miatt mossák a kezüket. Azóta tudom azt is, hogy azok az emberek, akiket szeretek, inkább mutatják magukat durvának s játszók a bohócot, semhogy szemérmük ellenére kimutassák igazi érzelmeiket. Dehát én éppen az ilyen emberekkel éltem és dolgoztam mindig a legszívesebben! Hiszen közölük némelyek egy-egy pillanat vagy esemény hatására egyszerre csak feltépték ingüket, megmutatták a szívüket, és akkor döbbenten láttam, hogy gyémánttal van a szívükbe vésve az, amiről a filozófusok beszélnek." Nincs olyan Hrabal-életrajz, de még recenzió sem, amely meg ne említené az idézett vallomásban foglalt tényeket, azt, hogy a jogi doktor hogyan fog krampácsot, hogyan gyújt hulladékpapírt és próbálja végig a legkülönbözőbb emberi foglalkozásokat, csak azért, hogy „bemaszatolja magát oz emberi élettel" s hogy megtalálja azt a bizonyos gyöngyöt. Tény, hogy mire ötvenéves, Hrabal mór kész mesterként foglalja el helyét kortársai között. Irodalmi sikereit a film is öregbítette. A Szigorúan ellenőrzött vonatokból készült alkotás egyike a hatvanas évek legjelentősebb filmjeinek s az ún. „cseh filmiskola" talán legmaradandóbb alkotása. S a hazoi sikerek után következett a nemzetközi elismerés. A magyarországi is. természetesen, előbb a Bambini di Praga, 1947 című Modern Könyvtár-kötet kritikai visszhangjaként, később a Táncórák idősebbeknek és haladóknak címmel megjelent Zsebkönyvtár-kötet sikereként. Miben áll a Hrabal-életmű sikerének titka? Egyik értelmezője szerint Hrabal hősei „pátosznélküliek vagy pátoszukban komikusak. A fények és árnyak, a valóság és képzelet szüntelen áramlása, a nagy tettek elkövetőinek komikus helyzetbe állítása jellemző az író felfogására. Hrabal messzire jutott a valóság megragadásában és az új világ sokak szemében bizarr, de mindenképpen aktív, illúziók nélküli igenlésében". Ez jellemzi későbbi termését is (Inzerát na dúm, ve kterém už nechci bydlet; Toto mésto je ve společném péčí obyvatelú; Morytáty a legendy). Hrabal magyarországi népszerűségét bizonyítja, hogy legutolsó két kötete, oz Avatások, illetve o Sörgyári capriccio szinte párhuzamosan jelent vagy jelenik meg az eredeti cseh kiadással (tehát alighanem kéziratból fordítják). —il— SÖRGuRI CAPRICCIO (részlet) Boda Cervinka mindig szívügyének tekintette a hajamat. Azt mondta, ez a haj a régi szép időkből maradt itt, sose volt ilyen haj o fésűm alatt. Ha Bodá kifésülte a hajamat, mintha két fáklyát gyújtott volna meg az üzletben, a tükrökben meg a tálakban meg a korsókban fellángolt a hajam máglyája, és kénytelen voltam elismerni, hogy Bodának igaza van. Sose láttam olyan szépnek a hajamat, mint Bodánál az üzletben, mikor megmosta abban a kamillateában, amit otthon főztem, és a tejeskannában hoztam magammal. Amíg nedves volt a hajam, soha nem nézett ki beiőle az, ami száradás közben történt vele; alighogy száradni kezdett, mintha csak ezer arany méh, ezer szentjánosbogárka született volna azokban a hajfolyamokban, mintha ezer borostyánkő robbant volna szét. S amikor Boda először húzta át a fésűt a sörényemen, hát pattogott és szikrát hányt a hajam, és felduzzadt és megnőtt és forrt, és Bodának le kellett térdelnie, mintha két egymás mellett álló csődör farkát fésülné kaparóva!. És fény gyúlt az üzletében, a biciklisták leugráltak a kerékpárjaikról, és a kirakatüveghez nyomták az orrukat, hogy lássák és megtudják, mi vonzotta oda a szemüket. Maga Boda meg elmerült a hajam felhőzetében, és hogy zavartalanul tehesse, mindig bezárta a boltot, pillanatonként belém szagolt, és amikor végzett a fésüléssel, kéjesen felsóhajtott, s csak aztán fogta össze a hajamat a maga ízlése szerint, de én rábíztam magam, hol lila, hol zöld, hol piros vagy kék pántlikával, mintha valami katolikus szertartás részét képezném, mintha valami egyházi ünnep részét képezné a hajam. Aztán kinyitotta az üzletet, kitolta a biciklimet, felakasztotta a tejeskannámat a vázra, és udvariasan a nyeregbe segített. De akkorra már egész tömeg verődött össze az üzlet előtt, mindenki azt a kamillaszagú hajat bámulta. Amikor beletapostam a pedálba, Boda úr egy darabig szaladt mellettem, és fogta a hajamat, nehogy bekapja a lánc vagy valamelyik drót. És amikor eléggé felgyorsultam, Boda úr o levegőbe lendítette a frizurám csücskét, mint ahogy csillagot hajítanak a levegőbe, vagy sárkányt lendítenek az ég felé, és kifulladva ment vissza az üzletbe. Velem meg szaladt a bicikli, és lobogva úszott utánam a hajam, hallottam, hogy pattog, mint a só vagy a selyem, ha dörzsölik, mint ahogy a távolodó eső kopog a bódogtetőn, mint ahogy a bécsi szelet sül a zsírban, úgy lobogott mögöttem az a hajfáklya, mint mikor a srácok szurkos seprűvel szaladgálnak Szent Fülöp-Jakob éjszakája előestéjén, vagy mint ha boszorkányt égetnek, úgy lobogott mögöttem a hajam füstcsíkja. Az emberek pedig megálltak, és én egyáltalán nem csodálkoztam rajta, hogy nem tudják levenni a szemüket erről- a lobogó hajról, mely mint egy reklám vonul feléjük. Nekem is jólesett látni, hogy látnak, az üres kamilláskanna a kormányhoz ütődve csilingelt, s az áramló levegő fésűje hátrafelé fésülte a hajam. Átvonultam a téren, minden tekintet az én lobogó hajdíszemben futott össze, akár a drótok a bicikli kerekében, amelyen a pedált taposta az én mozgásba lendült énem. Francin kétszer látott így lobogni, és az én lobogó hajam mind o kétszer beléfojtotta a szuszt, meg se szólított, mintha nem ismerne, képtelen volt odakiáltoni, váratlan megjelenésem úgy megbénította, hogy odalapult o fölhöz, és várnia kellett egy darabig, hogy újra lélegzethez jusson, az volt a benyomásom, hogy ha megszólítanám, összerogyna, a szerelmessége, az nyomta oda a falhoz, mint az árva gyereket az Aleš festőtől az olvasókönyvben. Én meg nyomtam a pedált, hol az egyik, hol a másik térdemmel böktem bele a kannába, a szembejövő biciklisták megálltak, volt, aki megfordította a biciklijét, és tépett utánam, megelőztek, hogy visszafordulhassanak, és megint szembejöhesse-KORTÁRSAINK nek velem, és köszönhessenek a blúzomnak meg a kannának meg a lobogó hajamnak és teljes egészemnek, és^én megértőén és jó szívvel tártam elébük ezt a látványosságot, és csak azt sajnáltam, hogy nincs meg az a képességem, hogy egyszer is szembebiciklizhessek saját magammal, és én is örülhessek annak, amire büszke voltom, és amiért nem tudtam szégyenkezni. Még egyszer végigmentem a téren, aztán a főúton a Grand Hotel előtt, ott állt egy Orion, az Orion előtt Francin gyertyával a kezében, ott állt a motorbiciklijével, és biztos látott, de úgy tett, mintha nem lótna, folyton baj volt az Orionjóval, a gyújtással és egyáltalán, Francin ezért nemcsak az összes kulcsot meg fogót meg srófhúzót hordta magával az oldalkocsiban, hanem még egy kis lábmeghajtású esztergapadot is. Francin mellett ott állt a korlátolt felelősségű sörgyár igazgatósági tanácsának két elnökségi tagja, mielőtt lepleccsent volna a cipőm talpa a kövezetre, hátranyúltam, előrehúztam a hajam, és az ölembe tettem. — Szerbusz, Francin - mondom Francin belefújt a gyertyába, és hogy meghallotta a hangomat, ujja közül kiesett a gyertya, az arcán két piszokcsík a szereléstől.- Kézit csókolom - köszönt az igazgatósági tanács két tagja— Jó napot, uraim, szép időnk van ma, mi? — mondtam, és Francin o feje búbjáig elvörösödött.- Hova ejtetted, Francin, azt a gyertyát? - kérdem. Lehajoltam, Francin letérdelt, és az oldolkocsi alatt kereste a gyertyát, leterítettem a zsebkendőmet a kövezetre, letérdeltem, a hajam leomlott. de Giorgi úr, a kéményseprömester, gyengéden fölemelte a hajamat, és átvetette a karján, akár a sekrestyés a papi ruhát, Francin térdepelt, és az oldalkocsi kék árnya alá meresztette a szemét, és láttam, hogy o jelenlétem úgy fejbe kólintotta, hogy csak azért keresgél, hogy magához térjen, ugyanez volt az esküvőnkön, mikor ujjamra húzta a gyűrűt, úgy remegtek az ujjai, hogy kiejtették a jegygyűrűt, és úgy elgurult valahová, hogy előbb Francin, aztán o tanúk, aztán a násznép, először csak lehojolva, majd négykézláb, még a pap is, négykézláb mászkáltak a templomban, míg végül a ministráns gyerek megtalólto a szószék alatt a jegygyűrűt, azt a gömbölyű jegygyűrűt, amely épp az ellenkező oldalra gurult, mint ahol négykézláb kereste az egész lakodalmi gyülekezet. És én nevettem akkor, ott álltam, és nevettem. . . 10
