A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-15 / 11. szám
próbálja vallatni a hajdani várbörtön falait. Itt már porladóbbak a téglák, rozsdásabbak, gyöngébbek a hajdani vasak, de azokról a régi napokról így is beszédesen szólnak. Olomoucban nem találtam kísérőt, aki a magyar rabokról többet tudott volna mondani annál, amit magammal hoztam. Olyan embert sem találtam, aki bármit is tudott volna róluk. És hiába kószáltam oly sokat a város régi temetőjében - a fogságban elpusztult magyarok közül egyetlen egynek sem találtam meg a sírját. Pedig sokan meghaltak itt. És sok vasravert magyarnak költözött ide annak idején a felesége, családja, hogy raboskodó férje közelében legyen. A szabaduláskor együtt hagyták el a várost. Aki pedig azért jött ide, hogy halottja sírjára hozzon virágot, az az özvegy maga is itt halt meg. Tudni ilyenekről, de sírjukat nyomtalanná mosta az idő. • • • Josephstadt, Olmütz foglyai - már akik megérték - 1856-ban, vagy később kiszabadultak. Nagyrészük halálraítélt volt, kinek büntetését a „császár és Haynau kegyelméből" tizenöt, húszesztendei várfogságra változtatták. Testben és lélekben megkínzott emberek hagyták el akkor a várost. De az emberi szabadság eszményébe vetett hitük sértetlen maradt. RESZELI FERENC A szerző felvételei Vastag fal, vasajtó, vasrács: belül a szabadság hősei, kívül a szabadság eltiprói. így volt ez hajdanán Az egykori Olmütz várbörtönének ablakai keskeny, sötét sikátorra néznek A mai Josefov falai a hajdani Josephstadt hangulatát őrzik 13
