A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-15 / 11. szám

„A költészet lehet mágikus rejtély, ópiumvízió, álomfagyasztás, révületnagyítás; lehet játékba feledkezés: üveggyöngyfűzés és padlóra pergetés; lehet ritmusfergeteg, szózuhatag vagy igezsugor, tudathasadás képlete és feloldása, artikulált artikulátlanság és asszo-Tavaszi szél lengette a gesztenyefák fürtjeit a rimaszombati gimnázium udvarán. Pattant a labda, röpült a gerely, zsibongott az ifjúság a százados fák alott. A diákok a hagyományos tornadélután bemutatójára készültek.

Csendes utca védte a gimnázium udvarát. Az egyik közeli, négyablakos ház kertjéből magas, sötét felöltőt, széles kalapot viselő férfi fordult ki, és sietős léptekkel indult a város felé. „Győry, az újságíró" súgtak öszsze a felsős lányok. „Kassán ól, vagy talán Prágában", találgattuk. Tudtuk, hogy az édesapja a gimnázium neves tanára volt, ő pedig költőként és újságíróként tevékenykedik. Tisztelettel néztünk a csinos, délceg járású férfi után. „Olvastam a versét, a' Mi Lapunkban” ... „Én az önképzőkörben hallottam a műveiből szemelvényeket” ... „Bátor ember!”

Több évtized múlton, a hatvanas években a hajdani gimnazista leányok és fiúk örömmel köszönthették Győry Dezsőt két alkalommal is városunkban íróolvasó találkozón. Immár felnőtt, sőt meglett emberekként ültünk a kultúrothon termében a sok fiatal között. A becses vendég kedves közvetlenséggel beszélt indulásáról, a szülővároshoz, az itt élő emberekhez fűződő kapcsolatairól. Az első találkozón bevezetésül az önvallomósféle és a Középeurópai ember című verseit olvasta fel.

Nagyon kedves volt a régi cimboráikkal való beszélgetés is a nyilvános összejövetel után. Egymást követte a sok kérdés. Emlékszel erre meg erre a történetre? Vidám, derűs hangulat uralkodott a kerti vendéglőben. Az ifjúkor visszaálmodása megelevenítő erővel hatott a régi pajtásokra, és színes emlékképet hagyott a költőről a csak némán figyelő, mosolygó diákok tudatában.

Otthonához, szülővárosához való ragaszkodását máskor is tapasztalhattuk. Amikor megtudta, hogy a városrendezés során lebontják a szülőházát, a diákokhoz fordult azzal a kéréssel, hogy készítsenek a házról rajzot. Punka Gyula gimnazista (azóta rajztanár lett) le is rajzolta a szülőházat.

Egy másik alkalommal prózai müveiről beszélgetett a közönséggel. A diákságot főként a Vihorvirág című regénye és e regény szereplőinek valóságos életútja érdekelte; tudták, hogy az író Kalla Miska alakjában a nagyapját mintázta meg.

ciációs pazarlás, és lehet rejtjeles titok, melynek kulcsa talán sehol sincs ... Ez mind költészet, de a költészet igazában és valójában, fogantatásában és kihatásában elkötelezettség.

Kijózanító szó, amikor a líráról van szó, mely nem tűr nyűgöt, sémát, előírást.

Az összejövetelen szót kért az egyik irodalomtanár, s elmesélte, hogy egyszer sápadt arcú fiú jelent meg a tanári szoba ajtaja előtt — .különben kitűnő tanuló-, s jelentette, hogy nem készült ef az aznapi leckével, mert egész éjjel a Vibarviróg című könyvet olvasta.

Kevés könyv ért el olyan sikert az olvasók körében, mint a Vihorvirág.

Az összejövetelen elhangzott az a kérdés is, hogy honnan vette az anyagot Szarvasbőgés című művéhez. — Nagyon hiteles a forrás, — vallotta az író, — hiszen jó barátai a hegyekben lakó emberek; közvetlen élményeik. beszámolóik bőséges anyagot szolgáltattak, csak papírra kellett vetnem, meg kellett formálnom tettekre serkentő érzéseiket, gondolataikat.

A mai rimaszombati diákoknak még egy kedves élményben volt részük. Pár évvel ezelőtt az öreg diákok találkozójára gyűltek egybe Győry Dezső volt ősz

A koito Alma Maiere — a rimaszombati gimnázium

tálytásai. Jelen volt a költő húga is. A régi Alma Mater falai között, a piros rózsákkal díszített teremben Győryre emlékeztek. A diákok a verseit adták elő, s a költő lelkesítő sorai a mához szóltak. Mindonnyiunkat helytállásra biztatnok figyelmeztető szavai: „Én minden népet féltek

attól, amitől féltem az enyém." A közép-európai népek közeledéséért munkálkodott, költeményeiben az elnyomás, a háború ellen tiltakozott, regényeiben élő. vé tette népünk forradalmi harcainak emlékét. A szülőváros ifjúsága szívébe zárta az „emberi hang" poétáját.

DANIS TAMASNÉ

Az elkötelezettség súlyos szó, nehéz vállalás, iga, mely terhet ró, mert értelme, funkciója: felelősség. A költő feleletre kötelezett, felelni tartozik vállalt közösségének: nemzetnek és nemzedéknek, népnek és osztálynak, eszmének és végső fokon az egész emberiségnek.“ —

Unokatestvérem, Győry Dezső (Dodá) kisdiák korában a szünidők alatt gyakran ellátogatott hozzánk Hrussóra (Hrušovo), ohol a szüleimmel laktunk. Szerette a romantikus tájat, a Balog patakot, amely akkor még nem volt szabályozva, s így sokszor elöntötte a kis szJovák falut, a zöldségeskerteket és gyümölcsösöket. Apadás után az utcákon megmaradt vízen teknőkben csónakáztunk. Nagyon szeretett a patakban járkálni, rákászni. Sok rákot fogtunk, megettük, a nagyobbakat csalán közé rakva haza vittük.

Egy forró nyári napon javában lubickoltunk a patakban, elég távol a falutól, egy gyaloghíd közelében — mely három égerfából volt összetákolva —, amikor hirtelen észrevettem, hogy mintegy ötven lépésnyire sárgán rohan felénk a hömpölygő ár. Azonnal figyelmeztettem Dódót a veszélyre. Szerencsére a hidacska alacsony volt, jó tornász lévén gyorsan felkapaszkodtam ró, majd elkaptam Dodó kinyújtott kezét, s őt is felhúztam magam mellé a hídra. A váratlanul megduzzadt víz a parton hagyott tornaingünket is elvitte. Amikor hazafelé tartva visszanéztünk, láttuk, hogy az imént menedéket adó hidunkat is elsodorta.

Ha rossz idő volt, sakkoztunk vagy más társasjátékkal szórakoztunk. Anyám szépen tudott dalolni és cimbalmozni. Dodó nagy élvezettel hallgatta. A vendégek kívánságára olykor Túli néni — így hívta Győry Dezső édesanyámat — „szolgáltatta a programot".

Később Eperjesen ismét sűrűn találkoztunk, én diák voltam, Dodó predig újdonsült tüzérönkéntes. Szerette Eperjes népies korzóját, az egyenruhát azonban viszolyogva viselte. Rá akartam beszélni, hogy csináltasson magának „extra” ruhát. Azt felelte: „Fölösleges már a katonamundér, a háborút elvesztettük, a monarchia összeomlik; jobb jövőt remélek."

Dodó jóslata hamarosan beteljesült. A frontról kezdtek hazaszökdösni a katonák, nőttönnőtt a zűrzavar, fosztogatók törték be a boltok kirakatát. A statárium kihirdetése után Dodót hazahívták Rimaszombatba, s mi diákok is kereket oldottunk.

Az első világháború után hoszszabb ideig nem láthattuk egymást, Dezsőt akkor mór igen lekötötte irodalmi tevékenysége. 1921-ben, nagy örömünkre, eljött az esküvőmre Pádárba. Ma is emlékszem költői hangvételű,

14