A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-08 / 10. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK színház Egy hónap falun Gondolom, elsősorban a színházak dramaturgiáinak bűne, hogy a mólt századi orosz valóság hű krónikása: Ivan Szergejevics Turgenyev munkássága nálunk és más országokban egyaránt többnyire „csak” a regényei s elbeszélései alapján él a köztudatban; a drámái viszont alig-alig kerülnek bemutatásra. Pedig színpadi műveiben is — akárcsak prózai alkotásaiban — pontos diagnózist ad koráról. Lírai hangon, de kíméletlen őszinteséggel fedi föl az akikori orosz valóságot: az élet, legalábbis a vagyonos gazdagok számára, minden különös esemény nélkül zajlik; a szürke hétköznapok nyomasztó egyhangúsága rátelepszik a lélekre, már-már megbénítja az elmét és a testet. Turgenyev hősei — Csehovéihoz hasonlóan — elvágyódnak a reménytelen világból, ám a vágynál többre nem futja erejükből. A gagoli hagyományokat követő Egy hónap falun úgyszólván iskolapéldája Turgenyev drámaírói rátermettségének. Többi alkotásaihoz hasonlóan, itt is nagyszerűen árnyait jellemeivel, a férfi és a nő kapcsolatában ábrázolja a „felesleges embereket". S egyben ítéletet is mond tespedt világukról. A fülledt hangulatú falusi kúriában, ahol Natal ja él férjével és gyermekével, az új házitanító — Belajev megjelenése ígér valami változást. A friss levegő, az új életforma reménye azonban nem több egy szalmaszól lángra iobbanásánál és Belajev távoztával Nataiija s környezete számára újra a gyötrődő, az élet értelmét kereső életmód marad sivár osztályrészül. A Turgenyev-d rá máktól va ló idegenkedés hagyományait ezúttal a bratislavai Kis Színpad törte meg, s hadd tegyem azonnal ihozzá: oz író rangjához méltó, minden tekintetben figyelemre méltó bemutató keretében. Miért is jó ez az előadás? Talán mert a szerző iránti hűség jegyében fogant. Talán mert a túróomártonii (Martin) vendégrendező: Ľubomír Vajdička egyszerűnek tetsző rendezésével — bízván a mondanivaló súlyában — le mert mondani a fölösleges modernkedésről, harsogó eszközök alkalmazásáról, az orosz klasszikus drámairodalom színpadi megjelenítésének klissészerű sablonjairól. Egyenrangú partnere ebben Jozef Ciller díszlettervező is, aki „kettévágva" a nézőteret a hátsó széksorokban ülők számára is karnyújtásnyira hozza az egymást kereső, önmagukban vergődő emberek színpadi „fecsegését”. Ľ. Vajdička színészvezetésén is érződik, hogy a Turgenyev-bősök képtelenek harcolni a leiki meddőség ellen'. Emília Vášáryová drámai erővel ábrázolja Natalja belső mélységgel teli vergődését, Beiajevet Vladimír Durdik alakítja póztalaa egyszerűséggel. A többi szereplő közül főként Mikuláš Huba (Bolsincov), František Dibarbora (Sahaaf) és Juraj Kukura (Rakityin) játéka villantja elénk a turgenyevi figuráik tragikomikus, öngúmnyal teli gyöngeségét. MIKLÓSI PÉTER FOLYÓIRAT Palócföld A napokban került kezembe a Nógrád megyei Tanács művelődési osztálya kéthavonként megjelenő társadalompolitikai, irodalmi és művészeti folyóiratának 5. száma. Változó valóságunk főcím alatt találunk benne helytörténeti írásokat, s látogatást tehetünk Vasas Károly szobrász és Somogyi Győző grafikusművész műtermében. Az irodalmi mellékletben versek és elbeszélések kaptak helyet. A Hagyomány című rovatban Az ember tragédiájáról olvashatunk, amelyet a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a közelmúltban jelentetett meg lemezen, és megismerkedhetünk Mikszáth Kálmán egy sokáig ismeretlen karcolatával, a Matyi bátyánkkal. A Táj-ember-irodalom rovatban a szülőföldről rögzített élmények kaptak helyet. A Körkép a folyóirat kritikai rovata. A Palócföld idei 5. száma számunkra is különösképpen érdekes, éspedig elsősorban azért, mert két csehszlovákiai magyar irodalmár nevével is találkozhatunk benne. Az irodalmi mellékletben a folyóirat Ardamica Ferenc Megállók, állomások című elbeszélését közli. E terjedelmes elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Ardamica Rokon cseléd című kötetének megjelenése óta sokat dolgozott és tanult. A Körkép rovatban Cselényi László: Krétakor című verseskötetéről kapunk kimerítő elemzést. Többek között ezt olvashatjuk: „Az összefüggések, avagy az emberélet útjának felén és a Kiegészítések, avagy a történelem kerekeiben — verseivel számol be Cselényi László új törekvéseiről, eredményeiről; árnyalt költői világképről, a konkrét jelenségek, problémák iránti fokozódó figyelemről beszél." Sz. Manczal Erzsébet KÖNYV Mikrovilág (Veres János új kötetéről) A Rimaszombatban élő csehszlovákiai magyar költő ötödik verseskötete 1979-ben jelent meg a Madách Könyvkiadónál. Veres Jónás új költeményeinek témája megegyezik az előző kötetek verstémáival. A tűnődőmeditáló költő legtöbbször a gömöri tájról, szülőföldje népéről, a szerelemről s a halálról szól szenvedélyes hangon. A verseket olvasva bebarangolhatjuk Veres János szőkébb pátriáját, az anyiaföld dimbes-dombos tájait, Gömör falvaiit. S velük tart a költő is, akinek verseiből melegség, szeretet és tisztelet árad. Vidít az ég c. költeményében a szerelem és szeretet — egymás megbecsülésének gondolata fogalmazódik meg. A szülőföld élménye itt is jelen van. Verssorai többek közt a sorssal való szembenézés bátor optimizmusát sugallják. „Ne tűrd, hogy kedved csúf gyomok kikezdjék, / foggal-körömmel védd meg jussodat" - olvashatjuk az egyik versszakban. A szülőföldhöz való hűséget, a gömöri tájhoz való makacs ragaszkodást fejezik ki a következő sorok is: „Ha most kihúznám magam frissen / a sziklaszirtet lesajnálva / az eget érhetné fejem / Felhő vinne mint lomha bárka / ha ráülnék De nem teszem / Inkább akkor is itt állok majd / ha messze járok valahol". A tájmegjelenítést és a szülőföldábrázolást mindig tiszta nyelvi formák, egyszerű stilisztikai eszközök segítségével végzi a költő. Helyenként mégis szép képek, hangulatos sorok születnek. A határban dolgozó gépek pl. Veres János versében „rózsaszín bábákat forgatnak barna sárpólyákból, a földeken álló krumpliszsákok „játszó betlehemesek"-ikén;t személyesülnek meg, a lenyugvó nap „nehéz szüreti puttonyaként pihen a dombon, Mellété „szaka jtóaljnyi házai” szerényen húzódnak meg a kis völgykatlanban stb. Azt hiszem, mi is egyetérthetünk a kötet fülszövegével, miszerint „A Mikrovilág méltó folytatása szerzője eddigi munkásságának, s legjobb versei révén egyénibbé, eredetibbé teszi Veres költészetét”. Csáky Károly FILM Griffith: Intolerance Miért remekmű ez a több mint hat évtizedes alkotás, a világ tizenkét legjobb filmje közé besorolt legrégibb mű? Amikor több mint egy évtizede, először láttam a párizsi Cinématequeban, természetes, hogy nem jöhettem még rá a titkára. Egyrészt a nyelvi nehézségek miatt, másrészt, mert annyira tájékozatlan voltam még akkor a régi filmek világában, hogy csak a kezdetleges esetlenségeket láttam bennük, a naiv, erőszakoltnak tűnő történetet, a dekoratív látványosságot, hogy azt ne mondjam: a zűrzavart. Ma, másfél évtized múltán mintha hályog hullana le a szememről. Mintha egyetlen villámcsapástól egyszerre csak megvilágosodna minden. S látom ugyan ma is, hogy a történet valóban naiv, a párhuzamos, betét-történetek erőszakoltak és túl dekoratívak, a mozgás kezdetleges. És mégis: egy hatalmas, sokszólamú kórusmű szólamait hallom, a németalföldi mesterek polifónája dübörög a fülemben. Elképesztő, hogy mit művelt Griffith ebben az 1916-ban készült filmjében. Igen, a leglényegesebbre jött rá, már okkor, a film titkai közül: a sokszólamúságra. Egyszerre négy történet fut a szemünk előtt: egy babilóniai, egy bibliai, egy középkori és egy mai. S nem az a nagyszerű bennük, amiről „szólnak”, nevezetesen az intolerancia, a türelmetlenség „világtörténete”, ami végül is (kilátszik a lóláb), a világháborúkat okozza. Ez csupán a tétlel. Az utolérhetetlen gondolat: ahogy ez a négy történet, a szemünk előtt összeforrodik, segíti és ellenpontozza egymást. Ahogy a Szent Bertalan éj, a keresztrefeszítés vagy a korabeli sztrájk képei szinte egybefolynak előttünk s már-már követni sem tudjuk, mikor mit látunk s mégis egyre inkább megvilágosodik bennünk, nem a történet, a „mondanivaló”, hanem egy attól sokkal lényegesebb, többetmondó, magasabbrendű valami: a kápszinfónia. Ügy tűnik, van valami törvényszerűség abban, hogy egy-égy műfaj története tüstént egy-egy utolérhetetlen remekmű kezdődik. A görög irodalom Homérosszal, a hindu a Mahábhárátával, az olasz Dante-val, a zenedráma Monteverdi Orfeójával. Ez történt a film esetében is. Ne feledjük: a tízes években még Chaplin is csak első, csetlő-botló lépéseit teszi, s épp egy évtized kell, hogy elteljen, míg az Aranyláz s a Patyomkin páncélos vászonra kerül. Ez hát a titka Griffithnek, s kimondottan az Intolerancenak, melyet a minap a Filmklubban vetítettek. (cselényi) INNEN ONNAN Egyes divattervezők ilyen „kosztümöket" ajánlanak a „nagyvárosok dzsungelébe”, de szerencsére műanyagból, úgyhogy az új divat - ha véletlenül tényleg divattá lenne - nem jelentene életveszélyt a vadállatok számára. Varsóban megkezdték a hetedik varsói híd építését. Az első autók már 1981 januárjában végigmehetnek az új hídon. 8
