A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
nr ír c__ s 1 1 átjönni, van ott minden, több is, mint kéne.- Hogyan hogy több? Hogy érti ezt? Pillantásom hirtelen az egyik sziklacsúcs felé vetődött. Azt hittem, a szemem káprázik. Egy sötét sziklarepedésben égőpiros foltot vettem észre: olyan volt, mint egy üde virágsziget, vakmerő mosoly.- Nézze! Virág ... Kicsúszott a számon, de tudtam mindjárt, hogy szemem tévedett. A vöröshajú jóízűt röhögött.- Virág? Úgy mondta, hogy virág? Még mozog is, nézze csak.- Mit nevet? — kérdeztem bosszúsan. Meghökkent.- Még maga kérdezi? Hát nem látja, hogy szoknya az ott fönt? Egy piros szoknya. Még hogy virág! — és megint nevetett. Én közben alig tudtam levenni a szemem az újabb mutatványról, amit a pirosszoknyás végzett. Két kiugró csúcs között a mély szakadékban kúszott lefelé, legalább hatszor akkora rőzseköteget vonszolva, mint ő maga.- Ez itt akar leereszkedni? — döbbentem meg.- Itt hát. Ne féltse azt, megszokta már. ügyesebben mászik, mint a kecskéi.- Ismeri talán?- Ügy gondolom, mivelhogy együtt élünk.- A felesége?- Nem.- Hát akkor?- Afféle hadiözvegy - mondta száját biggyesztve, urasnak megjátszott nemtörődömséggel. Mikor látta, hogy továbbra is a mélység fölött egyensúlyozó piros foltocskát figyelem, magyarázkodva hozzátette még:- Persze, mit tudhatja maga. Az ember nyűglődik, próbálkozik itt, próbálkozik másutt ... nem olyan könnyű. MÉSZÖLY MIKLÓS A vége mindig ugyanaz. Hiszen jó asszony volna, nem mondom, jó asszony, de ez se az én ízlésem. Buta. Ide való a sziklák közé. Hallgat. Úgy hallgat, mint ez a kutya itt, akkurát olyan. Most le- I hozza a rozsét, aztán megint fölmegy. Erre jó, csak erre, de semmi másra.- Az ura meghalt? - kérdeztem.- Tudom én? ö se tudja. Eltűnt. Van négy gyerek a régitől, egy meg tőlem. Na, mit csináljon az ember? — és i megvonta a vállát.- Segítsen neki rozsét hozni. A rókaarc fintorba rándult.- Ugyan kérem! Én minden második nap tizenhat órát dolgozom, malomban. Ki akarom tanulni a szakmát. Ez pedig még olvasni se tud. De erre jó! - és felmutatott a magasba, ahol éppen megpihent az asszony. - Hát azt hiszi, volt ennek csak egy szeretője is? Soha. Ha lemegy a városba, csak azt várja, hogy visszajöhessen. Hogy hű? Legalább hű ne volna! Kódorogna el vagy ugatna, ha szólnak hozzá ...- A Bazalt?- Nem. az asszony! — s nevetett, hogy így tréfálkozom. Kicsit hallgattunk.- Elveszi feleségül? — néztem rá. Megingatta a fejét.- Most itt dolgozom a közelben, nekem így kényelmes. S aztán ... aztán a fene tudja, mi lesz. De az úr azért csak jöjjön, van ennek holmija elég, úgysem használja ... Mért ne segítsünk egymáson, ha egyszer lehet. Nem igaz? S azzal nyújtotta a kezét és elköszönt. Bazalt hátra se nézett, úgy kullogott utána. A piros folt közben egyre lejjebb ereszkedett a sziklaéleken, már-már kirajzolódott asszonyi formája, a fejkendő, a haj. Aztán egyszerre kiáltást hallatott a magasból, én nem értettem, hogy mit, de az eddig néma Bazalt vad nyüszítésbe kezdett, elhúzott a vöröshajú mellett, és rohanva megindult fölfelé a sziklás ösvényen. (1949) 1980. január 22-én, 80 éves korában elhunyt Hidas Antal Kossuth-díjas magyar költő és író. HIDAS ANTAL: RÉGI SOROK - EGY FAKULT FÜZETBŐL (1938-1953) (Részlet) VI. Költő voltam. Lélek-szerelvény. Milliókat délre akartam vinni. Már hiába szeretném Nem lehet. Vége. Öltek bennem cserzett-barna, cseréppé égett parasztok. Amerre tetszik, mehettek arra; lelhettek hús harasztot. Suhantak bennem szótlanná fáradt megsebzett munkások, oda, ahol - hittem! - más levegő árad még a kézszoritások is mások. Nyugtalan kerékkel, romlásból, innen a meggyötört öregeket magamban, sietön — száguldva vittem, hogy megpihenjenek. S ringattam nyitott ablakom megett a szomorú, szikár anyákat; nekik örök-kék puha eget ígértem; meleg tájat. Vittem gyöngéden, szinte libegve a pergament arcú sok rabot. Megállni akartam velük, hol pihegve a tenger küld gyógyító habot. Kisiklatott költő! Áll a vonat. Tengelyét rozsda ölte. Tapintom magamban régi s új honomat. ... Kerekeim összetörve. S még azt sem szabad kérdeznem: körül hová lettek az ilyen vonatok? ... Elmúlás szellője suhog már fölül. Tetőmön fű. Alul én vonaglok. , Hiába jön akár tavasz, vagy nyár, nem lesz több fönnmaradásom. Belep a por. Vonala már túl van a dögrováson. Nem visz többé ez a szerelvény se mást, se magamat délre. Be nem váltott ígéret-szelvény. Eltemetett vonat. Vége. 11
