A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-02 / 5. szám

jai közül éppen az olasz a leg­erősebb. Róma ipara minimális. Lakos­ságának jelentős része hivatal­nok, vagy a szolgáltatásoknál dolgozik, esetleg az idegenfor­galomból él. Az iparosodott vi­dék innen északra fekszik, Milá­nó és Torino környékén, délen c mezőgazdaság dominál, Róma pedig e kettő között áll, s az adminisztratív apparátusával igyekszik bizonygatni fővárosi rövid szakaszáról is képet alkot­hat az ember az ókor ismert ha­­diútjáról és környékéről. Ilyen­kor beszorul az ember megpi­henni valamelyik népi kisven­déglőbe, ahol a nagy tányér spagettit mintha vérrel öntötték volna le, s az aranyszínű lángo­­sakra és pizzákra vörösbort isz­nak az emberek. Itt az is termé­szetes, hogy a mellettem levő asztalhoz hangos beszélgetés kö­zepette letelepszik egy népes rangját — tekintélyét, habár ezt a milánóiak olykor kétségbevon­ják. Más itt az emberek színe, ar­ca, haja és temperamentuma. Hangosabban beszélnek, mint mi és pergőbben forog a nyelvük. Mint egy római császár, olyan gőgösen oktat ki a képeslevele­zőlap árus az utcai standján, hogy a nála vásárolt levelező­lapra felragasztható bélyeget ő sohasem tartott, s ezt csakis a postán, vagy a ,,T" jelzésű tra­fikban kapok. Egy utcahossznyi hiábavaló bélyegkeresés után kárpótlásul megnézem San Pietro in Vincoli boltívei alatt Michelangelónak a Mózes szobrát, amely komoran néz a messzi jövőbe. — Beszélj! — kiáltott rá a mester, amikor elkészült alkotásával s dühében ráütött a kalapáccsal. Annyira él a szobor, hogy kis híján tényleg megszólalt, de a kalapácsütés ehhez kevés. A nagy művész utó­dai szobrászok, festők, képzőmű­vészek mindmáig szólásra akar­ják bírni az anyagot a Piazza di Spanga és Via del Tritoné mű­termeiben, váltakozó sikerrel. Helyettük Dante, Petrarca és Boccaccio szólalnak meg örök­szép költeményeikkel Róma szín­padain s olykor az egész vilá­gon ismert filmstúdióiban is. Az antik Via Appiát ilyen eső­ben nem lehet végignézni. Egy család, majd a háziasz­­szony kicsomagolja a bevásárló kosárból a tányérokat, evőeszközt és a legnagyobb lábast, amely­ből spagettit oszt a családta­goknak. Aztán a vendéglősné­­től, akit Rosa miá-nak szólíta­nak, vörösbort rendelnek. Elindulok, hogy megnézhessem a Pantheont az ókori Róma leg­­sértetlenebbül ránkmaradt mű­emlékét, de erre már sajnos csak futtában jut időm, mert az őr a záróra miatt sürget. Mindössze ennyit lehet egy nap alatt Rómából látni samíg a Via Aurélián ót a kikötő felé tartunk, oly erősen megered a szinte trópusi eső, hogy a busz­vezetőnek le kell állnia az út szélén, mert nem látja a^ utat. Bennem még az élmények ka­varognak, melyeket ez az eső sem tudott elmosni. (folytatjuk) DUSEK IMRE 1. Erős akvareli az Angyalvárral 2. Utasra várva a Szent Péter téren 3. Múlt és jelen a Constantin diadalív alatt 4. Tengerészektől fehérük a Tré­­vi Kút környéke A szerző felvételei GONDBAN, PERBEN A járásbíróság irattárában vé­konyka iratgyűjtőben szerepel ez a bontóper. Egy válás a sok kö­zül. A tanácsvezető bíró is csak találomra emeli ki ezt az ügyet a többi perirat közül. Az már a véletlen szerencse játéka, hogy a riporter ha nem egyedi, de általános és érdekes téma bir­tokába jutott. § § § Sürgöny útján küldött előzetes értesítésnek megfelelően kora délelőtt érkezem a vidéki város­kába. A fiatalasszony (történe­tünkben hívjuk őt Évának) nem egyedül vár a városszéli házban, hanem az anyjával együtt. A kiságyban néhány hónapos gye­rek. A volt férj (történetünkben hívjuk őt Adómnak) szobájába vezető ajtó zárva. Alig egy hó­napja, hogy a bíróság kimondta közöttük a válást, Ádám még a szomszéd szobában lakik, de úgy hírlik, hogy rövidesen elköl­tözik. Éva izgatott, úgy tűnik, újra átéli a történteket. Dátumok, pénzösszegek, indulatok röpköd­nek a levegőben. Nehéz beszél­getni így, de halk szó aüg-alig hagyja el a volt feleség száját. Jónéhány hónap elteltével más albérletbe költöztek. Késett a la­káskiutalás, ezért kapva kaptak azon a kínálkozó alkalmon, ami­kor jutányos áron — a hozzá­tartozók anyagi támogatásával — megvehették azt a városszéli i házikót, amelyban ma is laknak j még. A kölcsön törlesztése onya- I gilag megterhelte őket. Különö­sen akkor, amikor Éva másálla­potba került és veszélyeztetett terhesként otthon kellett marad­nia. Mindez azonban talán még nem is lett volna a legrosszabb, de Éva anyja elvált második férjétől és hozzájuk költözött. Ekkor kezdődött a házasság leg­válságosabb, már a váláshoz vezető korszaka. Szűkén voltak a kétszobás, városszéli házacs­kában. Vitatkoztak a konyhán, a tenyérnyi fürdőszobán, a tévé­nézésen . . . egyszóval mindenen. Ebbe az összetett helyzetbe szü­letett Éva és Adóm kisfia. Egy-egy gyerek általában ösz­­szetartja a családot. Az ő esetükben nem így volt. A légkör egyre rosszabb lett. Folyton összekaptak, többnyire apróságokon, de annál szívósab­­ban. Egy ilyen szóváltás közben Éva egyszer odavágta Adómnak: nem hajlandó tovább élni vele, beadja a bontókeresetet. § § § Éva a múltról keveset beszél, inkább csak a jelen vélt és va­lódi sérelmei izgatják. Pedig elsősorban az lenne érdekes, hogyan ordasait el ennyire két és fél, három esztendő alatt egy szép és jól induló kapcsolat két boldognak tűnő fiatal között, akik végül is önálló lakáshoz ju­­jutottak és egy egészséges kis­fiúk is született. Az indulatos szavakból azért lassan-lassan kihámozhatóak a tények. Éva falusi lány. Az édes­apja meghalt, az anyja másod­szor is férjhez ment. A kislány tizenöt éves, amikor élete első randevújára megy. Ekkor már tanonclány: bolti elárusító­nőnek készül. Csinos lány, sokan forgolódnak körülötte, de tizen­nyolc éves korában megismer­kedik Adómmal. Attól a naptól kezdve, más fiú nem érdekli őt. Ádám nem próbált békülni, csak megvonta a vállát és né­hány napig nem szóltak egy­máshoz. Egy bét múltán azon­ban teherautó állt meg a kapu előtt. A sofőr mellől Ádám ug­rott ki és téglát, homokot, ce­mentet raktak le. Éva kiszaladta szobából, hogy kérdőrevonja ^ férjét. — A ház kettőnké, két lakást­ól akitek ki — válaszolta nyugod­tan, de erélyesen a férfi. És még aznap délután nekilátott a munkának. Feltörte a padlót, hogy előkészítse az új fal he­lyét. Éva másnap reggel a gyám­hatóságra szaladt, ahonnan azonnal kiszálltak a helyszínre és hatóságilag leállíttatták a belső átépítést. A helyzet ko­molysága láttán Éva anyja el­költözött; az időközben elvált házaspár pedig külön-külön egy­­egy szobában él. Fél évig járnak együtt, soha egy hangos $zó, félreértés nem esik közöttük. Ádám két évvel idő­sebb, már a katonaidejét is le­töltötte és szakmunkásként dol­gozik. Fél év után összeházasod­nak. Éva anyja lehetővé tenné a fiataloknak, hogy nála lakja­nak, de ők ketten független, kü­lön életre vágynak és egy szö­vetkezeti lakás reményében — ideiglenesen — albérletbe köl­töznek. § § § Ádám jóképű, nyugodt beszédű fiatalember. Megbízhatósága, lelkiismeretessége révén szeretik a munkaihelyén. Most is a mun­kapad mellett társalgónk. — A válással kapcsolatban nincs titkolni valóm — mondja higgadtan. — Még ma sem kö­zömbös számomra Éva, egysze­rűen zátonyra futott a mi — Még csak rövid ideje él­tünk együtt, amikor már meg­mutatkoztak a bajok. Ádám azt akarta, hogy mindenben kiszol­gáljam, a legszívesebben talán azt vette volna, ha még a vil­lát is a kezébe adom. Már ezt is túlzásnak tartottam, de ai ok­­nélküli féltékenykedéssel egysze­rűen ki tudott volna kergetni a világból. ügyünk. Éva is, az anyja is sok­­szof a szememre vetették, hogy fukar vagyok. Lehet, hogy egy kissé igyekeztem megfogni a pénzt, de az ilyesmi természetes, ha több tízezres adóssága van valakinek. Úgy érzem, Éva meg a gyerek nem látták ennek hát­rányát. — Hát a féltékenység? A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBEltl SORSOK — Nehéz dolog . . . Éva csi­nos volt, meg-megfordultak utá­na a férfiak. Ez nyugtalanított, de jelenetet emiatt sohasem ren­deztem. Ádám szerint is akkor kezdőd­tek gyűrűzni fejük fölött a gon­dok, amikor Éva anyja odaköltö­zött hozzájuk. Lévén, hogy két nő is volt a házban, Ádám nem okart részt venni a háztartás különböző munkáiban. Ebből ki­folyólag több alkalommal került sor nézeteltérésre. Ügy érezte, hegy az anyós ellene hangolja a lányát. A ház felének leválasztá­sát pedig nem bosszúból eszel­te ki, csupán azért, hogy önma­gának is kialakítson egy lakrészt benne. így közel lehetett volna a gyerekhez, aki már most is nagyon hiányzik neki.. . Jobb megoldás híján azonban albér­letbe költözik. A gyárban ígére­tet kapott, hogy kiutalnak szá­mára egy garzonlakást, amit szükség esetén egyszer majd na­gyobbra is cserélhet, ha netán­­tán újra megnősülne . . . § § § Eddig a történet. Egy szerelem, egy elhidegülés, egy válás története a sok közül. A bontóperek statisztikájának jelentős hányadát a huszonéve­sek válásai képezik. A legtöb­ben három-négy éves házasság után nyújtják be a válákerese­­tet. Az esetek túlnyomó többsé­gében kölcsönös elhidegülésben jelölik meg kérelmük tárgyát. Akárcsak Éva és Adóm eseté­ben. Vajon mi a véleménye a bon­tóperes bírónak a felek közötti elhidegülés sokszor hangozta­tott érvéről? — Lehangolónak, szomorú­nak tűnnek a perben álló felek vallomásai. Az „elhidegülés" mögött általában csupa kis sé­relem, apró hiba húzódik meg. Többnyire olyasmik, amik józan ésszel leküzdhetők, áthidalhatók. A fiatalok sok esetben járatla­nok az együttélés különböző já­tékszabályaiban; nem értik, hogy a házasság egymás életének ön­zetlen kiegészítése, szeretettel­jes gazdagítása, egymás segíté­se és megbecsülése. Sokszor csu­pán az érettségen múlik, vajon az elhidegüléshez vagy egymás jobb megismeréséhez, a kölcsö­nös jóindulat kialakításához ve­zetnek-e a hózaséletben előfor­duló apró »nézeteltérések. 17

Next

/
Thumbnails
Contents