A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-28 / 30. szám
Várady Béla, Gombos Ilona, Tóth E rzsébet és Kövesdi Szabó Marika az előadás egyik jelenetében Gálja és Vaszkov (Mák Ildikó és Várady Béla) Napjainkban, hál' istennek, már több mint három békében eltöltött évtized választ el bennünket a második vi lágháború emberi megpróbáltatások kai teli éveitől; a mai huszonévesek és életük harmincas éveinek kezdetén járó fiatalok is csak az idősebb szem tanúk elbeszéléséből vagy egyéb for rásokból ismerik a fasizmus elleni harc eseményeit. Természetesen ez az egy re növekvő időbeli távlat fokozatosan megváltoztatja, csiszolgatja, más-más irányba tereli a háborús tematika mű vészi ábrázolásának „optikáját" - bár kétségtelen: a háború történelmi tényei megváltoztathatatlanok. A je lenkor szépirodalma és drámaírása ezért elsősorban a háború befejezésé tői eltelt évtizedek tapasztalatainak és az emberi helytállás megnyilvánulásai nak prizmáján keresztül kutatja a bá torság, az igazság, a hősiesség és a bajtársi eavmásrautaltság összetett kérdéseit. Ilyen ihietforrásból született Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csen desek című kisregénye is, amely ko runk egyik legjellegzetesebb rendezői egyéniségét: Jurij Ljubimovot arra késztette, hogy az olvasmányos, de könyvalakban mégiscsak „holt" pró zát a Taganka Színházban színpadi költeménnyé varázsolja arról a né hány bátor lányról, akik önként jelent keztek a frontra s itt életüket áldoz ták. Csak mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy a kisregényből nagysikerű film is készült Sztanyiszlav Rosztockij rendezésében; a történet színpadidra matizációját pedig az utóbbi hétnyolc évben a szovjet színházak mellett számos külföldi, közöttük csehszlo vákiai társulat is bemutatta. A legutóbb — a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő 35. évfordulójának tiszteletére - színházunk kassai együttese tűzte műsorá ra. Vasziljev története lényegében vég lelenül egyszerű. A frontvonalak egyi kére a felsőbb vezetés egy szakasznyi „gyöngébb nemű" katonát vezényel Vaszkov őrmester — aki természeté bői eredően kissé darabos s csupán a szolgálati szabályzathoz ragaszkodó a valóságban azonban végtelenül jó szívű és megértő katona — eleinte megretten a szokatlan „legénység" láttán, hiszen ez a váratlan fordulat egy egész sor megoldhatatlannak tű nő feladat elé állítja. A lányok egyi ke véletlenül német felderítőkkel ta lálkozik, és Vaszkov azt a parancsot kapja, hogy katonáival tegye ártal matlanná a hívatlan betolakodókat Az őrmester Zsenyát, Gálját, Szonyót, Lizát és Ritát választja a feladat vég rehajtására, de a váratlan túlerővel szemben mind az öt lány az életét veszti. Lehetséges, első pillantásra valaki nek úgy tűnik, hogy a történetben nincs konfliktus és így aligha lehet teljes a drámai felépítés is. Hadd oszlassam el a kételyeket: a színpadi történés alapját jelentő konfliktus rendhagyó módon van jelen; a cse lekmény főként elementáris sodrású val hat ránk, melynek központjában az őrmester és az öt lány embersége, tisztasága, önfeláldozó hősiessége áll. Gondolom, nemcsak a történetet színpadra alkalmazó Ljubimovot, de az ő példáját követő rendezőket is a figurák mély embersége ragadta — és ragadja — meg; annak lehetősége, hogy az emberi lélek legrejtettebb 'titkait tárják a néző elé. A Thólia Színpad a darab megrendezésére Szűcs Jánost, a miskolci Nemzeti Színház tagját kérte föl, aki az előadás szövegkönyvéül a kisregény Komlós János által készített színpadi változatát választotta. Megjegyzendő, hogy fő vonalaiban Komlós színpadi adaptációjának alapjául is a moszkvai Taganka Színházban játszott Ljubimov-dramatizáció szolgál. A cselekmény az úgynevezett „időmegszakításos" dramaturgiai alapelvekre épül, ami sok tekintetben igényesebbé teszi, sőt, helyenként megnehezíti — a hagyományos, narrátori formákkal szemben — mind a rendező, mind a színész, mind pedig a néző feladatát. Ebben a felfogásban ugyanis önálló, meghatározó szerep jut a színpadi hatáselemeknek, sajátos funkciója van a színészi magatartásnak és a színpadon pergő cselekmény sokban számít a néző „együttjátszására", azaz a néző figyelmére meg fantáziájára. Az BORISZ VASZILJEV - JURIJ LJUBIMOV: CSENDESEK A HAJNALOK • ÉVADZÁRÓ BEMUTATÓ A MATESZ KASSAI (KOŠICE) THALIA SZÍNPADÁN előadás folyamán mindennek szervesen egymósbafonódva, eggyé ötvöződve kell megvalósulnia. Színházunk kassai társulatának Vasziljev-bemutatója a most véget ért szezon kellemes meglepetése. Ha nem is hibátlan az előadás, de mindenképpen megállapítható az emberséget sugárzó komoly dráma, az ötletes rendezés és a színészek átélt, fegyelmezett játékának egymást emelő találkozása. A Komáromban (Komárno) látott Mikszóth-darab (A beszélő köntös) után ez az évadzáró bemutató újabb biztatás és elégtétel azoknak, akik hazai magyar színjátszásunk problémáit gyógyíthatatlan válságjelenségeknek tekintik. Külön öröm, hogy a huzamosabb ideje valóban komoly gondokkal küszködő Thália Színpad ezzel az előadással ismét magára talált, s főként a színészi lehetőségek kiaknázásával újra teljes értékű teljesítményt nyújt, örömünk persze akkor lenne teljes, ha a Thália kapcsán mindezt egy állandóan ott dolgozó hazai magyar rendező munkája nyomán is elmondhatnánk, de remélhetően ez sem várat magára sokáig... Szűcs János rendezése fogékonyan követi az írói mondanivalót; ami színpadi költészet e drámai anyagban lehetőségként lappang, azt igyekszik kiaknázni. Ha rendezését egyetlen szóval akarnám jellemezni, úgy expreszszívnek mondanám. Erős színekkel dolgozik, lélekrajzban, színészvezetésben valóságelvű; a drámai gondolatot s az érzelmeket a színpadtechnika legkülönbözőbb eszközeivel erősíti. Ezen az se változtat, hogy a színpadkép — Platzner Tibor díszlete — ezúttal kevésbé sikerült. Talán mert afféle félmegoldás: átmenet az illúzió-színpad és a naturalista játékszín között. Ennek a megoldásnak előnyét az előadás nem igazolja, inkább fordítva, a hátrányait bizonyítja. A színészi teljesítmények közül Várady Béla játéka Vaszkov szerepében különösen tetszett. , Egyszerűen, kiváló átlényegülő képességgel alakítja az őrmester figuráját. Felettesének, az Őrnagynak szerepét Érsek György nem ludja jelentőssé tenni, hiszen ez az ember a valóságban határozott és gyakorlott katonatiszt, nem pedig kisszerű és fölényesen akaratos, mint színpadi megfelelője. Amiért külön élmény az előadás, az az öt katonalány: Zsenya (Kövesdi Szabó Marika), Gálja (Mák Ildikó), Szonya (Tamás Jolán), Liza (Szoby Gabi) és Rita (Tóth Erzsébet) játéka. Szinte hibátlanul, belülről építik fel figuráik összetett, mégis egyszerűnek tűnő karakterét. Játékukban színe, hangja, árnyalata van minden halk szónak; szorongó ereje a vergődő csöndnek. A többi kisebb szerepben Gombos Ilonával (Kirjanova) Szabó Rózsival Háziasszony), László Gézával és Hizsnyai Zoltánnal (német katonák) találkozik a néző. E szép és fogékony, a Thália Színpad fejlődése szempontjából fontos előadás után azon tűnődöm: lehet-e, lesz-e vajon olyan sikere, amilyet kétségkívül megérdemel? Gyakorol-e majd vonzást az utóbbi időben sajnos kissé elkényelmesedett nézőre ez az „együttjátszó színházlátogatóra" számító dráma? Mert mindent összevetve tartalmas, jó színházi estét tölt az ember a Thália Színpad nézőterén, amiben a hatáselemekkel bátran kísérletező rendezőnek éppen úgy érdeme van, mint a jól játszó színészeknek. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvételei 15
