A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-21 / 29. szám

Nem csalás, nem történelmi játékfilmhez ürítették ki az utcákat. A felvétel egy békés hétköznapon készült Albánia fővárosában, Tiranában.

Michael Scott Davies naponta több órát tölt rádióállomása mellett. Összeköttetésben van szinte az egész világgal - ennek köszönheti három halász, aki az Antilla-tengeren viharba került, megmenekülését. A fiatalember felfogta segélykérésüket, továbbította a parti őrségnek, s amikor a halászok adója elhallgatott, irányította a mentöhajót.

A nemrégi angliai választások során a munkáspártiak felvonultatták ezt a Kicsi Jim nevű robotot is, amelybe betápláltak egy hangszalagot. A szöveg kb. az volt, hogy Jim a világűrből érkezett, és figyelmezteti az angol polgárokat, hogy óvakodjanak a konzervatív párttól, főleg pedig Mrs. Tatchertól - aki azonban mégis győzött és Anglia első miniszterelnöknöje lett.

A Német Demokratikus Köztársaság posta- és távközlési minisztériuma 1979 elején új sorozatot bocsátott ki az NDK-ban élő énekesmadarakról.

A párizsi Lido mulatóban gálaestet rendeztek, melynek főszereplője Shirlye Mac-Laine amerikai filmszínésznö volt. Az évszázad műsorának nevezett estet csak hosszabb huzavona után engedélyezték a CBS televíziós-társaságnak felvételezni.

Csicsay Alajos:

HIÁNYCIKK

Tisztelt Szerkesztőség!

Kimondhatatlanul el vagyok keseredve. Bizonyíték rá az is, hogy tollat vettem a kezembe és kénytelen vagyok segítségért folyamodni az Önök újságjához. Tudom, eddig mindenkinek segítettek, legalább jó tanáccsal, kérem tőlem se tagadják meg.

ötszázezer koronába került a házam. Komplett készen van kívül belül és éppen a befejezésnél ütközöm leküzdhetetlen akadályba.

Az elmúlt harminc év alatt teljesen újjá épült a falunk. Szép emeletes házak sorakoznak a nádledelesek helyén. A községi tanács rendelkezése alapján minden tulajdonos köteles az úttól pár métert elhagyni. Eleinte egyformán, ma már inkább saját belátás szerint, mert sokkal jobban mutat, ha egyik ház beljebb, a másik kijjebb van. így mégsem egyforma. A lényeg az, hogy az elhagyott területet mindenki saját ízlésének megfelelően disziti. Építenek szökökutat, kis várakat — már Szlovákia összes várát megmintázták —, aki pedig szerényebb fantáziával rendelkezik, odaállít egy kertitörpét. Én mást találtam ki, sokkal érdekesebbet, olyat, amilyen még senkinek sincs.

írják meg nekem, hol tudnék szerezni egy Hófehérkét! Az a helyzet, hogy mi a házunk elé nem egy vagy két törpécskét állítunk, hanem hetet, Hófehérkével együtt. Csupán az a baj, hogy sehol nem lehet kapni. Nem mintha a törpék olyan simán jöttek volna, mert ilyesmihez is csak ismeretség útján lehet hozzájutni. Ráadásul olyan huncut az üzletes, hogy minden törpével meg kellett vennem egy agyagkutyát. Abból elég lett volna egy is, de úgy adta mint a hentes a húst. Egy kiló disznóhús, egy kiló marhahús. Mit csináljak most ennyi agyagkutyával? Volt ott dürrögö süketfajd is, de azt bezzeg nem adott. No, de egye fene, csak Hófehérkét tudnék szerezni! írtam már a domailicei kerámia-gyárnak is, de válaszra sem méltattak. Remélem önökkel nem járok így. Higgyék el nagyon sok mellékes kiadásba került az építőanyag, hol cement nem volt, hol csempe, de azért kis kerülővel, meg demizsonnal mindent meg lehetett szerezni. Hófehérkéért sem sajnálnék akár tiz liter bort. Ha segítenek, Önöknek is meghálálom.

Tisztelettel:

Módos Elemér

Moyzes Ilona:

A FEHÉR KŰ

— Jó reggelt, kövek lejedelme. Mit álmodtál ma éjjel? És mit fogsz mesélni nekünk?

— Rossz éjszakám volt, nem aludtam. Az otthoni tájak látogatták meg sivár magányomat. Ma újból elvágyom őseim földjére, ahol márványhegyek visszhangja tölti be a völgyet. Valaha ott hallgattam az ébredő madarak énekét, a szél zúgását, az eső monoton kopogását, ha odalönn megteltek a felhők. Jó ismerőseim voltak valahányon. Szél és víz ölelt. Nagyokat nyújtóztam a levegőben. Most itt porladok rabul ejtve, üvegszekrényem falai között.

— Miért hagytad el a hazádat, ha annyira szeretted? — kérdezte a palota fiatal őre.

— Fehér lovon, hófehér palástban érkezett hozzánk egy aranyhajú herceg. Sok pénzt fizetett értem. Kocsira raktak és elhoztak ide, a ti hazátokba.

— És láttad az aranyhajú herceget?

— kérdezte a napsugár.

— Persze, minden nap láttam — bólogatott a Fehér Kő. — Az aranyhajú herceg drága templomot építtetett. Énbelőlem oszlopokat és kockákat faragtak, amelyeket leraktak a templom kövezetére. Itt épült a templom, ennek a városnak legmagasabb hegyén. Minden nap kijárt a herceg a templomba. Ismerem jó szívét és könnyeit.

— Hát nem volt boldog a herceg?

— kérdezte a palota fiatal őre.

— Nem volt boldog — felelte a Fehér Kő. Pedig sok palotája, földje, vadja, erdeje, aranya volt. Hogy is lehetett volna boldog, amikor olyan lányt szeretett, akinek sem palotája, sem löldje, sem vadja, sem erdeje, sem aranya nem volt. Nem vehette feleségül a lányt, mert a herceg királyi apja nem engedte.

— A hegyi templomban találkoztak

(mese)

néha, de ott sem beszélgettek. Csak a szivük .és a sóhajtásuk találkozott a belőlem faragott oszlopok között.

— És azóta több mint ezer esztendő elmúlott. A sziklába épült drága templom falai régen összeomlottak, s az aranyhajú hercegnek és szerelmének már csak az emléke jár a hegyoldalon. Álmomban néha ök is meglátogatnak, mint a hazai tájak. Engem egy tudós ember hozott le a templom romjai közül. Bizonyára nem sejtette, hogy a köveknek is van szivük, s hogy vannak álmaik és vágyaik. Fönt a hegyen, amióta a templom összeomlott, újból szél ölelt, eső mosdatott és a fellegek elvitték üzenetem Márványország hegyei közé. Itt meg úgy élek, mint a süketnéma. Ha ti nem lennétek, talán el is pusztulnék.

Ekkor a palota őre felállt kényelmes karosszékéből, kinyitotta az üvegszekrény ajtaját, óvatosan kiemelte a Fehér Követ, és a nyitott ablak széles párkányára helyezte.

— Lám aranyból van a szived, akárcsak hercegé volt — hálálkodott a Fehér Kő, és észrevette, hogy a fiú szép, hosszú haja, de még a hallgatagsága is hasonlatos a hercegéhez.

Másnap reggel a palota hallgatag őre csodálkozott, amikor a nyitva felejtett ablakpárkányra esett a tekintete. A Fehér Kőnek nyoma veszett. Tűvé tett érte mindent, de nem találta.

Azóta nem ül le többé kényelmes karosszékébe, hanem odaáll reggelenként a nyitott ablak elé, és kérdezgeti a fellegeket, az elhúzó szelet:

— Hová lett a Fehér Kő?

De hallgatnak a felhők, hallgat a szél is. S még a napsugár sem tud semmit a Fehér Kö titokzatos eltűnéséről.

9