A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-08 / 49. szám
RESZELI FERENC SZELLEMI FÖLDRAJZUNK (Jegyzetek a régiekről) Jelentésében és jelentőségében felfrissülő fogalom követel magának helyet életünkben: az önismeret fogalma. Egyre gyakrabban hangzik el az a korántsem új megállapítás, miszerint az önismeret az egyén és a társadalom közös létérdeke, a jelent és a jövőt meghatározó, döntő fontosságú tényezők egyike, melynek alapja a múlt szigorú és hiteles ismerete. Kétségtelen, hogy számtalan objektív és szubjektív tényező térítheti az embert olyan ösvényekre, amelyek nem erdei tisztásokra, hanem ingoványokra vagy erdei irtásokra vezetnek, és nem vezetnek át az erdőn. Az erdőn, amely gyakran nem látszik a fáktól. De gyakran a fák sem látszanak, mert a fáknak már csak gyökérzete van, rönkje van, ám az avar alatti földben korhadó rönk és gyökérzet olykor többet árul el a lombozatról, mint bármi más. S ha a már rég kifűrészelt fa maradékát nem fejszével fogjuk vallatóra, akkor abban nemcsak a fát, nemcsak az erdőt, hanem magát a természetet bírhatjuk szóra. Azt a természetet, amely fajokra és nemzetekre való tekintet nélkül tölti be hivatását, s alkotja az emberiség közös életterét. Múltunk gazdag. Csak nem tudjuk, nem tudatosítjuk kellőképpen, hogy mennyire az, és mi teszi gazdaggá. Nem a múltunk folyamata hézagos, hanem az ismereteink. Mert hogy is ne lenne megdöbbentő az, hogy Deákin, még a helybeli lakosok között kérdezősködve is csak alig akadtam olyan emberre, aki tudta, hogy falujuk ősi templomának falai között rejtekezett legrégibb összefüggő nyelvemlékünk, a Halotti Beszéd, mely egyben az első finnugor szövegemlék is. Az 1200 táján keletkezett kincsnél bizonyára van, vSfey létezett néhány régebbi kincs is, de azt eddig senki sem találta meg, tehát nem ismerjük. És hiába ismertette a Halotti Beszéd szövegét születésem előtt kétszázötven évvel Pray György, én csak majd húszesztendős koromban hallottam róla először. Lehet, hogy ez így helyénvaló? Lehet. Húszéves korában az ember még fiatal. S ha most eltöprengek azon, hogy egykori osztálytársaim közül vajon ma hányán ismerik a rendkívül becses kultúrtörténeti emléket, bizony félve kell sejtenem, hogy kevesen. vagy még annál is kevesebben.' Ha nem félnék a végeredménytől, akkor már régen kipróbálhattam volna, kikérdezhettem volna egykori osztálytársaimat. De félek. Mitől? Miért? Attól talán, hogy némi jelentésváltoztatással a szemükre kéne vessem a Halotti Beszéd legelső sorát? „Láttyátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk." Még azt mondanák: nagyképű vagy! De hát tanítani, ismeretet terjeszteni nem nagyképűség! De félek, oktatóim korántsem szerénységből hallgatták el előttünk e tényt, melynek közzétételét ugyan nem tiltotta semmilyen rendelet. Pray Györgyöt említettem, a magyar kritikai történetírás és történelemkutatás Kolombusz Kristófját, az Egyetemi Könyvtár első őrét, akiről kevesen tudják, hogy Érsekújvárott született, s hosszú életének csaknem a felét élte le tájainkon, ahol nem csupán a róla elnevezett kódex került elő, hanem számos más, felbecsülhetetlen értékű kéziratos gyűjtemény is született. így például a Mátray-kódex, melyben egyebek között a régi magyar szerelmi költészet errefelé honos, legszebb darabjait írták egybe. De ide sorolható a 17. század európai és magyar énekeit, táncait, hangszeres darabjait őrző, felsőhoróci eredetű Vielorisz-kódex is. És tájainkon kereshetők a magyar humanista történetírók legjelesebbjeinek, Vcrancsics Antalnak, Szikszay Fabriciusnak. Zsámboki Jánosnak, Thuróczy Jánosnak és Oláh Miklósnak nyomai, valamint a Szinyerváralján született Sylvester Jánosé, aki a magyar nyelv első tudományos rendszerezője volt. Tinódi Lantos Sebestyén, a 16. század legnagyobb magyar énekmondója hosszú esztendőkig élt Kassán; a mai Kovács utcában emléktábla jelöli azt a helyet, ahol a végvárakat járó vándorlantos egykori háza állott. Kortársa, Bornemisza Péter, aki Heltai Gáspár mellett korának legnagyobb magyar prózairója volt — bár nem itt született — fél évszázados életének nagyobbik felét a mai Szlovákia területén élte le. Kassán tanult, Zólyomban Balassi Bálint nevelője volt, Galgócon prédikátor, Semptén (Sintava) püspök. Detrekő várában bujdosó. Az utóbbi két helyen, akárcsak Rárbokon (Rohožník) nyomdát működtetett, méghozzá a Huszár Gáltól vásárolt nyomdát, aki korának jelen reformátora volt, s Komjátiban már korábban kinyomtatta Bornemisza Postillájának első kötetét. Bornemisza emlékét a semptei iskola udvarán szlovák nyelvű emléktábla őrzi, de széleskúti (Sološnica) sírja halála óta jeltelen. Itt, a közelben, a Kis-Kárpátok lejtőin fekvő váraiban. Vittencen (Chtelnica) és Jókőn (Dobrá Voda) élte ugyanekkor életét a magyar szerelmi költészet első és egyik legnagyobb múzsája. Balassi Bálint szerelme. Losonczi Anna. Neki ajánlotta a szomszédos Detrekő várában kinyomtatott prédikációinak ötödik kötetét Bornemisza Péter, aki az ördögi kísértetekben oly elevenen tudósít akkori pátriájának s a szélesebb világnak bűneiről. Balassi Bálint nélkül bizonyára évszázadokat késett volna szerelmi költészetünk. Az ő kalandos, viharos életének legtöbb állomáshelye a mai Szlovákia területén keresendő. Zólyom várában született. A Tátra lábánál, Hybbe templomában van eltemetve. A közeli ■Liptóújvár volt ősi családi fészkük, s a költő örökségének részei voltak a divényi (Divín), a kékkői (Modrý Kameň), a véglesi (Viglaš) végvárak. Ezekben harcolt, udvarolt, innét irta szépséges követelődző-fenyegető-esedező leveleit, és persze verseit. Jó hamar lovain nagyon sok olyan helyen fordult meg. ahol ma is egymáson állnak még ,a korabeli kövek. Így az akkori Pozsonyban, ahová vagy az országgyűlés jeles eseménye vagy egyegy szerelmi kaland, örökségi ügy, no meg a haza dolgai vezették el a költőt, kinek emlékét csupán egyetlen helyen, a hybbei templomban jelölte meg a hálátlan utókor. Iiosvai Selymes Péter Nagyidán tanitóskodott. Szenczi Molnár Albert Szencen született. Innen indult el gyalogszerrel, folytatta útját alkalmi vásári szekereken, hogy bejárja a mai Szlovákia tájait, mintegy próbaútjaként a fél életen át tartó európai utazgatásnak. melynek során tudását s életműve megalkotásának feltételeit megváltotta. Pázmány Péter, az ellenreformáció történelmi alakja, az Igazságra vezérlő kalauz szerzője — gazdag főpap lévén — sok. mindmáig megmaradt nyomot hagyott? Nagyszombatban (Trnava) és Galgócon (Hlohovec) a város legrégibb épületei őrzik emlékét, s teljes épségében maradt fenn Pázmány vágsellyei kastélya, valamint az a nyitrabajnai (Bojná) kastély, melynek szobájában hónapokon keresztül dolgozott élete főművén. És persze a sírja is fennmaradt, szép emlékkővel megjelölve, a pozsonyi Szent Márton székesegyházban. Szepsiben született, Varannón halt meg és Kassán tanult Szepsi Csombor Márton. Az utóbbi helyen adta ki élete leg jelentősebb művét, a ma is izgalmas élvezetes olvasmányt, az első magyar útleírást, az Europica varietast. mely oly hitelesen és érzékletesen tudósít korának Európájáról. De említhetnénk még e korból' Zay Ferenc, Wathay Ferenc. Szkhárosi Horváth András, Szelepcsényi György, Sövényházi Márta, Szenczi Kertész Ábrahám, Szenczi A. Pál mellett még sokaknak a nevét, azokét. kik jeles művelődéstörténeti alakjai voltak e régmúlt időknek. Bél Mátyásnak a szlovák—magyar kultúrközösség egyik legnagyobb alakjának, a nagy polihisztornak pozsonyi sírkövét ugyan elmosta az idő, de neve utcát jelöl a városban, nem különben Ocsován. ahol született. Eperjesen járt iskolába, Füleken volt a végvári hadak seregbírája, Pozsonyban raboskodott, majd Széchy Mária szolgálatában élte életét az a Gyöngyösi István, aki a 17. század egyik legjelesebb elbeszélő költője volt, aki úrnője, Széchy Mária, alias a Murányi Vénusz és Wesselényi Ferenc különös érdekházasságának, valamint Murány bevételének történetéből írta meg a Marssal társalkodó murányi Vénus című elbeszélő költeményét. 1676-ban született a nevét Bors vezértől örökölt Borsiban II. Rákóczi Ferenc. Számos emlékét nemcsak Szlovákia. de Csehország helységei is őrzik, így Prága. Jindnchúv Hradec, Kutná Hora és Kynžvart. Sajnos, a fejedelem máig is álló borsi szülőháza elhanyagolt, gondozatlan állapotban küszködik az idő vasfogával. 1976- ban, Rákóczi születésének 300. évfordulóján újra felállították a kastély kertjében Rákóczi szobrát, kinek hamvait 1906-ban Rodostóból Kassára hozták és díszes pompával temették el a dóm sirkamrájában. Mi több. Kassa városa a hírhedt Miklós-börtön közelében még a rodostói Rákóczi-ház pontos mását is felépítette annak idején. A ma is jó állapotban levő épület egyetlen szépséghibája az, hogy míg a törökországi eredetijében múzeum van. addig kassai másában még csak egy emlékszoba sincs. Ide tartozik még. hogy Losoncon született a Rákóczi-szabadságharc legjelentősebb politikai írója, a fejedelem titkára, az idősebbik Ráday Pál. aki az első magyar újság, a Mercurius Veridicus ex Hungária, az irodalmi értékű kuruc katonai törvénykönyv fogalmazója és persze — költő is volt. Ugyanakkor az iró és jeles könyvgyűjtő, Ráday Gedeon édesapja. Úgyszintén losonci volt az az Ungváry János, aki Ráday Gedeonnal és Kazinczyval alapította meg az első Magyar Nemzeti Színjátszó Társaságot. (Folytatjuk) Zs. Nagy Lajos: MADARAK (Pszichoanalízis) Pavel Koyš: ÁRNYÉKOLÁS Doktornő, ez o sok madár...! és mind az életem akarja csipegetik a verseim fészket raknak borzas hajamba és szétszedik a könyveim és olvasókört alakítnak bújik fülembe és a szamba eleven kalitka vagyok kiakasztva a világra madórricsojtól hangosak a sejtjeim, a génjeim és nincsenek se itt se ott A hal sose mondja hogy árnyékot vet ró a meder és a kő sem mondja a halnak hogy árnyékot vetsz rám Ha a Nap a tóban lustálkodik senkire se vet árnyékot Senki se szól a fáknak rossz helyre nőttetek pont az útban Nem mondjuk a hegyeknek ne árnyékoljatok oly kéken dacosan keményen a szemüvegem kiverik és csicseregve megvakítnak egy mérges balkáni galamb a villanyórámat javítja seregélyek kérdezgetik örömömnek vajon mi híja és mennyi „és" és mennyi cinke szép szubjektív igényeim halottak napja közeleg s én csak csipogok a halálra rigóként vígan fütyülök (Doktornő, mennyi a madár... 0 bánatra bajra ELMÚLÁSRA S az ember ki véletlenül letört egy darabka fényt csak úgy rámosolygott a lámpára hunyorogva vagy éppen csak megsimogatta a szendergő Napot azt hallja az embertől zordan: ne árnyékolj! Mondom a hal sose mondja ... és soha nem lakhatunk jól Soha nem lehetünk torkig a fénnyel (Ozsvold Árpád fordítósa) 11
