A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-01 / 48. szám
talán nem láttam paprikát. Hát ki érti ezt Bulgáriában? ... GALAC A több mint kétszázezer lélekszámú romániai Galac vasárnap, hétköznap olyan, mintha egyfolytában kirakodóvásár lenne. Reggeltől estig tele az utcák emberekkel, akik bevásárló táskákat, szőnyeget, mosógépet, mosdócsészét cipelnek. A piacon meg a paprikától a melltartóig minden kapható. Az egyik kofa az istennek sem akarja megérteni, hogy nincs szükségem melltartóra, nem akarok tőle vásárolni. Még szerencsém is volt, hogy magyarul zen ditettem rá dühömben, mert a szomszéd árus ennek hallatán hozzám lépett és bemutatkozott:- Bányai Kálmán vagyok, Kolozsvárról. És mit ad isten, ha két magyar találIZMAIL A szovjet Izmailban akaratlanul is minden út a piacra vezet. A város kicsi, piaca mégis lepipálja a nagyobb városokéit is: több hektár területen fekszik, mondhatni egész külön kis városnegyed, gondozott sétányokkal. Van itt könyvárus, újságosbódé, autóalkatrész-üzlet, sportcikk-bolt. Külön hatalmas csarnoka van a zöldséges kofáknak, ahol az eddig tapasztaltak alapján a legolcsóbb és a legszebb paprikát, paradicsomot láttam. Van külön hatalmas hal- és húsárus csarnok. És bár láttam már Európában néhány piacot, de ez az első, ahol fehér köpenyes nők a legszükségesebb gyógyszereket is árusítják. És a standokon tömegével kapni csehszlovák, magyar lapokat, folyóiratokat. A város török neve is jelzi, hogy Izmail is évszázadokon át a török birodalomhoz tartozott. Hatalmas vár állt Izmail — a török időkből megmaradt dzsámi kozik a Balkánon: az egyik meghívja a másikat egy pohárka italra, a piaci árus meg még a családja körébe vacsorára is meginvitálja az idegent. Galac Románia legjelentősebb folyami kikötővárosa és az ipar szempontjából is előkelő helyet foglal el: vaskohászati kombinátja, hajóépítő üzeme világszínvonalú. Fontos egyetemi központ, nagyon szép színháza van, és az új lakótelepek is olyanok, amilyenekről mi egyenlőre még csak álmodhatunk. a városban, amiből ma már csak egy dzsámi maradt meg. Benne múzeum, egy huszonkét méter hosszú, nyolc méter magas festmény, amely a Szuvorov által vezetett felszabadító harcokat ábrázolja. A város a kiliai Duna ág bal párján fekszik és a folyam utolsó jelentős kikötője, ahová tengeri hajók is bejárnak. Innen nem messze ömlik a Duna a Fekete-tengerbe, s vize olyan kék, mint amilyennek a Strauss-keringö megénekli. Igaz, itt már a tenger vizével keveredik. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei BOTLÁS UTÁN A csavargástól a vádlottak padjáig III. A TÁRGYALÓTEREMBEN A húszéves Z. Tibor életében nem ez az első alkalom, hogy a rendőrség őrizetbe vette. Amikor beszélgetésre hívatják az őrszobára, mégis kissé meglepetten, félénken érkezik. Illedelmesen köszön, aztán a vizsgálótisztre tekint: — Itt vagyok ... Megint kihallgatás? Vagy valami rosszat csináltam .. . ? Bátorító mosoly, megnyugtató pillantás. De Tibor nyelve így is nehezen oldódik. Bizalmatlanul körbe-körbe pillant, és csak akkor nyugszik meg valamelyest, amikor megtudja, hogy a neve nem kerül újságba. Rendes szakmája van, most mégis munkakerülésért, lopásért, jogtalan gépkocsihasználatért tartóztatták le.- Én is azért lődörögtem, mint a többi csöves. Egyszerűen szeretek szabadon élni, utálom a kötöttséget. Jó érzésnek tartom, ha akkor megyek haza, amikor jólesik; ha nem szidnak meg tíz percnyi késésért. Nem tudnám, és nem is akarom komolyan venni az otthoni fegyelmet. Szó ami szó: furcsa leegyszerűsítése ez a szabadság fogalmának, ám tulajdonképpen találó magyarázata a lődörgő életformának. Aki céltalanul, puszta időtöltésből csavarog, az az illető nem is akar alkalmazkodni senkihez. Ehelyett az élet „egyszerű" formáját választja: nem dolgozik, másoktól tartatja el magát. Lop, betör, fosztogat; esetleg — mármint a szelídebbje — szülői-nagyszülői pénzen játssza a csavargót, tudatosan megszegi a törvényes rend társadalmi normáit. Persze, az otthon látottak, a családi háttér is sok esetben befolyásolja a fiatalokban kialakuló életmódot. Tibor élete sem volt rózsás. ötéves volt, amikor a szülei elváltak. Az anyjánál maradt, aki eleinte esténként gyakorta magára hagyta, később borrai-sörrel itatta, hogy elaludjon, amíg ő az éjszakai boldogság útjait járta. Szabad idejében, főképpen délutánonként a szigorú és gondos édesanya szerepében tetszelgett: folyton-folyvást figyelmeztette valamiért, a legapróbb mukkanásért pedig — nevelői szándékkal — elverte fiát. Tizenkét éves korában Tibor az apjához került, de itt sem talált megnyugvást. Mostohaanyja és féltestvérei nemigen értették meg lelkileg sérült, szeretetet váró, magábaforduló egyéniségét és az iskolában sem voltak igazi barátai. Amikor viszont egy galerihez csapódott, azok rögtön befogadták, öt hónappal később - amikor először vette őt őrizetbe a rendőrség — hét kisebbnagyobb törvénybe ütköző cselekedet szerepelt a bűnlajstromán. Akkoriban egy esztendei feltétel nélküli börtönbüntetést kapott; ezúttal viszont már visszaeső bűnözőként ítélkezik majd fölötte a bíróság. § § § Valószínűleg még a legszemfülesebb ügyvéd sem tudta volna kimenteni a bűnvádi eljárás alól az állandó csövezés és munkakerülés egyik gyakorlott „népszerűsítőjét", a tizenkilenc éves Gábort. Még fiatalkorúnak számított, qmikor először került a vádlottak padjára. Élősködés és lődörgés volt akkor az ellene felhozott vád; s az érte járó „jutalom" egy esztendei szabadságvesztés lett, amit Gábor a fiatalkorúak számára fenntartott büntetésvégrehajtóintézetben töltött. Jó magaviseletéért néhány héttel korábban helyezték szabadlábra, a véletlenek furcsa összjátéka révén épp a tizennyolcadik születésnapján. Első útja a barátai közé vezetett és alaposan megünnepelték e kettős „ünnepet". Mármint a születésnapot és a szabadulás nagy napját. És még ott, a poharazgatás közben szertefoszlott minden elhatározása, amit a börtönben életének további alakulására vonatkozóan megfogadott. Néhány társával borgőzös fejjel föltörtek egy büfét, ahonnan pénzt, dohányt, italt loptak és régi fedezékeik egyikében (egy lakatlan deszkabódéban) húzódtak meg. Igaz, három-négy nappal később Gábor jelentkezett ugyan azon a munkahelyen, ahová még a büntetésvégrehajtó-intézetből utasították, de három hét után megelégelte a becsületes munkát és nem jelent meg többé a gyárban. Eltűnt a gyámhatóság szeme elől és folytatta korábbi csavargó életmódját. Néha-néha meglátogatta a fővárosban élő nagynénikéjét, akinél jóllakott és vetett ágyban aludt. Aztán megköszönte a szíves vendéglátást és hosszú hetekre újra nyoma veszett... A rendőrség vidéki vasútállomásaink egyikén vette őrizetbe. Az ügyész három különböző vádat (közveszélyes élősködés, munkakerülés és a gyámhatóság hivatalos jogkörének tudatos megsértése) emelt Gábor ellen, aki — ahogy az ilyesmi már lenni szokott — a nyomozati eljárás és a bírósági eljárás során nem is tagadta bűnösségét, de a mentségére sem tudott felhozni semmit. Bűnösségét igazolták a különböző tanúvallomások is, úgyhogy a bíróságnak tulajdonképpen könnyű dolga volt — már amennyire könnyű feladatnak számít elítélni, másodízben börtönbe ültetni egy tizenkilenc éves, az egészségtől majdcsaknem kicsattanó fiatalembert! . .. Természetesen, az ítélet is szigorúbb voft a korábbinál: tizenöt hónapi, szigorított szabadságvesztés, ezúttal már a felnőttek „kategóriájában". § § § Két példa a sok közül. De vajon szükségszerű-e, hogy a csövező, lődörgő fiatalok a bírósági tárgyalótermekig, a vádlottak padjáig jussanak? Az ifjúsági bűnügyekkel foglalkozó nyomozótiszt véleménye szerint: — A céltalanul élő fiatalok általában barátokat keresnek, társakat találnak a csövesek között. Eleinte játéknak tekintik az egészet, aztán lopni kezdenek, mert éhesek, később a sikereken felbuzdulva nagyobb ügyekbe bonyolódnak. Észre sem veszik, és átalakul a szemléletük, gondolkodásuk, elfogadják a bűnöző életformát. Nem tudják hol és hogyan töltsék a szabad idejüket. A szülők sem törődnek velük, nem tudják hol vannak gyerekeik. Ez pedig nagy hiba, mert időben érkező komoly figyelmeztetéssel, meggyőzéssel, törődéssel néhányukat le lehetne beszélni erről az életformáról. (Következik: A diagnózis) 17
