A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-24 / 47. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK FOLYÓIRAT A szorbok jelene A Német Demokratikus Köztársaság déli részén, Drezda és Cottbus megyében él a szorb nép, az ország egyetlen nemzetisége. Számuk körülbelül százezerre tehető, s mindez az NDK lakosságának 0,6 %-a. Érdekes írást olvashatunk erről a népcsoportról a Német Demokratikus Köztársaság magyar nyelvű folyóiratának, az NDK-nak ez évi 4. számában. Sighard Koséi beszámolójából megtudhatjuk, hogy a nyugati szláv népek csoportjába tartozó nemzetiség több mint ezer év óta él Lausitz környékén. A szorboknak évszázadokon keresztül küzdeniük kellett a nemzeti és társadalmi elnyomás ellen. Nyelvüket, kultúrájukat és szokásaikat ennek ellenére is megőrizték. Számukra igazi szabadságot -azonban csak a felszabadulás jelentett. „Csak 1945 óta élünk egyenjogú polgárokként szabad földön" — írja Sighard Koséi, a Bautzenben megjelenő Nova Doba c. szorb nyelvű napilap főszerkesztője az említett beszámolóban. A szerző egyik riportalanya arra a kérdésre, hogy „Minek érzi magát a szorb?", többek közt így válaszol: „Természetesen szorbnak. Korábban alacsonyabb rendű embereknek tekintettek bennünket. Ma teljesen szabad embereknek érezzük magunkat és büszkék vagyunk arra, hogy az NDK egyenjogú, szorb nemzetiségű állampolgárai vagyunk." E népcsoport természetesen szervesen kiveszi részét az ország építéséből is. A szoibök mindenütt derekasan helytállnak. Ezért az állam is megbecsüli és messzemenően támogatja őket. Az NDK kormánya a népcsoport iránti tiszteletét valamennyi téren kifejezésre juttatja. A szorbok nemcsak gazdasági vonalon, de szellemi téren is nagy segítséget kopnak. Intézményeik, kulturális központjaik komoly állami támogatásban részesülnek. A helyes nemzetiségi politikának az NDK-ban számos bizonyítéka van. A vegyes lakosságú községekben és városokban pl. kétnyelvű feliratok olvashatók, az állam Népi Kamarájában több szorb országgyűlési képviselő kap helyet. A százezres népcsoportnak ezenkívül külön könyvkiadója (Domowina), saját anyanyelvű állandó színháza és tanítóképzője is van. A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy az NDK-ban élő egyetlen népcsoport nemzetiségi ügyeit, problémáit manapság valóban az internacionalizmus szellemében oldják meg. Csáky Károly KÖNYV A tollas kígyó (Jósé López Portillo könyve) Nem könnyű megállapítani, vajon regényes dokumentumgyűjtemény vagy irodalmi igényű, történelmileg megalapozott regény Jósé López Portillo műve. Főhőse, Kecalkoatl — a Tollas Kígyó — titkokkal övezett, rejtelmes alakja az ómexikói művelődéstörténelemnek. Szakállas, fehér ősatya, hős, félisten, aki a legenda szerint napkelet felől a tengeren érkezett Mexikóba és ott „földművelésre, kukoricatermesztésre, dalra, táncra, építészetre, állami életre, magasztos elvekre oktatta barbár népét, a toltékokat, a kereszt jelével a szelídség és szeretet vallását hirdette meg egy olyan társadalomban, amely véres emberáldozatoktól remélte megmaradását" — olvassuk Benyhe János szakavatott tollú Utószavában. A titokzatos Kecalkoatl afféle égi tulajdonságokkal megáldott jelenség, akiben az esendőség és gyengeség magasztos, földfeletti tulajdonságokkal keveredik. Bibliai nagyság az egekig emeli, földi gyarlóság a poklok mélyébe taszítja. Véreskezű, kegyetlen barbár, ugyanakkor talányos hitével és sokrétű tudásávpl városépítő, államalapító. Jellemének összetettsége hol ellenszenvessé, hol emberien vonzóvá teszi. „Az égi és földi lényeget költőien egyesítő Tollas Kígyó. . . tusázott a közösségi sorssal, diadalmaskodott és kudarcokat vallott, nemesen és esendőén átküzdötte népe és önmaga válságait, és ereje fogytán távozott úgy, ahogy érkezett, keresztárbocos sajkáján, a tengeren, ismeretlen napkeleti hazájába" — foglalja össze kitűnően Benyhe a könyv említett Utószavában. Évszázadok múlva, a napkeletről, spanyol földről érkező Hernando Corlezben a visszajövetelét megjósoló Tollas Kígyót vélték Mexiko öslakói felismerni, és akkori uralkodójuk, Montezuma, áldozatul esik a konkvisztádor aranyéhségének. (Találkozásukat, az azték uralkodó halálát, Gerhard Hauptmann a Der weise Herland — A fehér Megváltó — című drámájában megörökítette.) Az 1920-ban született Jósé López Portillo, A tollas kígyó írója mint jogász kezdte meg pályáját, majd egyetemi tanár lett és gazdasági, társadalmi kérdések megoldásával foglalkozott. Nagy és sokoldalú szakismereteinek köszönhető A tollas kígyó megalkotása, amelynek történelemfilozófiájában a kritika Diderot és Voltaire mai jeles tanítványát vélik felismerni. Talán nem lesz érdektelen, ha befejezésül jelzem, hogy A tollas kígyó írója ma a Mexikói Köztársaság elnöke. Egri Viktor HANGLEMEZ Liszt: Faust-szimtónia — Két epizód Lenau Faustjából Kevés nagy zeneszerzője van a világnak, akinek értékéről ellentmondóbb legendák és ellenlegendák járnak, első kompozícióinak bemutatójától napjainkig. Legtöbben csak a brilliáns zongoradarabok, kétes értékű magyar rapszódiák siker-hajhászó szerencselovagját hajlandók mindmáig látni benne, vannak, akik a romantika jellegzetes (és mulandónak vélt) termékei alkotójának. Van persze némi igazság mindkét álláspontban. Ám Lisztnek, e sokarcú zenésznek, van még egy harmadik arca is, s épp ez az arc az, melyet korábban észre sem vettek, nemhogy értékelték volna: ez az arc pedig a jövő zenéje alkotójának az arca. Nem lehet véletlen, hogy éppen Bartók Béla hívta föl a világ figyelmét erre a Lisztre, mintahogy az is törvényszerű, hogy Szabolcsi Bence is itt látja a liszti életmű súlypontját. Nevezetesen a h-moll zongoraszonátában és a Faustszimfóniában (az már csak kiegészítő, noha ugyancsak elgondolkodtató adalék az-. elmondottakhoz, hogy napjaink zenéjének fenegyereke, Boulez, saját vallomása szerint, példának okáért a Szent Erzsébet legendáját dirigálja a legszívesebben Liszt művei közül). Nos, a brilliáns zongoradarabok s a fülbemászó szimfonikus költemények árnyékában kissé háttérbe szorult Faust-szimfónia most újra ezrek ismerősévé válhat a Hungaroton kettőslemezén. Ferencsik János, annyi remekmű kongeniális megszólaltatója, a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén ezúttal is kimagasló teljesítménnyel örvendezteti meg hallgatóit. Pedig, az eddig elmondottakból talán nyilvánvaló: nem vállalkozott könynyű feladatra. A majd másfél-órás szimfónia fényévekre van ugyanis a fülbemászó dallamú Liszt-művektől. Sűrű szövésű, nehezen megközelíthető zene a Faust-szimfónia (ezért kerül olyan ritkán előadásra, s ezért szerencsés a lemez-változat, hisz ezt annyiszor leforgathatja a hallgató, ahányszor akarja), mondom, nehéz zene e szimfónia, méltó a nagy weimari előd — akinek Liszt szellemi örökébe lépett —, Goethe szelleméhez. Bónis Ferenc például, azt állítja, hogy az első tétel első témája, „ez a kiútra nem lelő téma, a zenetörténet első, tudatosan tizenkétfokú témája!" -NHANGVERSENY Fiatal előadóművészek nemzetközi fóruma A hegedűtől hegedűig terjedő ív, melynek kiindulópontja a szovjet Irina Medvegyova gyönyörű tónusú Stradivárija volt, záróakkordját pedig a norvég Terje Tönnesen adta meg, lezárult. Miközben a Bratislavai Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara a japán vendégkarmester, Yazaki Hikotaro vezényletével még eljátszotta Debussy három szimfonikus költeményből álló Tenger című ciklusát, a nemzetközi bíráló bizottság elvonult, hogy meghozza döntését és oda ítélje az idei laureátusi címet az arra érdemesnek minősített fiatal művészeknek. A fiatal előadóművészet nemzetközi fórumának idei műsora nagyon változatos volt. Felvonult mindenféle hangszer, a legtökéletesebbtől, az emberi hangtól kezdve a modern ütőhangszerek széles skálájáig, mégszólaltatták a zongorát csakúgy, mint a csellót, a fafúvósok családjának három képviselőjét, a szaxofont s a gitárt is. A hangszereknek már egyszerű felsorolása is utal arra, milyen nehéz lehetett, valamilyen közös nevezőre hozva az egymástól igen eltérő produkciókat, kiválasztani a legszínvonalasabb teljesítményt. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a 12 államot képviselő 15 fiatal művész (átlagos életkoruk alig haladta meg a 25 évet) igen változatos és sokszínű műsorban rangos és színvonalas teljesítményeket nyújtott, bár azért b.írálnivaló is akadt. Nos a zsűri végighallgatta a hat koncertből álló „minifesztivált" és minden momentumot mérlegelve, szerintem igazságos döntést hozott. Egon Seefehlner professzor, a bécsi Staatsoper igazgatója adta át a legjobbnak talált öt fiatal művésznek az elismerő oklevelet. A következő művészek részesültek az 1979-es fesztiváldíjban (nevüket ábécé-sorrendben közöljük): a Sergio és Odair Assad Simao brazíliai gitárkettős, Jürgen Dietze NDK-beli oboaművész, a magyar színeket képviselő Drahos Béla fuvolás, Michail Pletnyov, szovjet zongorista, valamint Miguel Villiafruela kubai szaxofonos. Varga József Tüzes szambahölgy - a négynapos riói karneválon. A karneválra mindenki valamelyik szambaklub színeiben nevez be; e különös „tánciskolák" között élet-halál harc dúl az elsőségért. A lenge karneváli „szerelés" egy teljes havi fizetésbe kerül. Itt őrzik a lámák tudományát. A tiksei lámakolostor eltörpül a hatalmas Himalája mellett. 8
