A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-24 / 47. szám
ľS. NAGY LAJOS Grace és Virginia Kennedy látszólag egészségesen fejlődő ikrek, még hatéves korukban is olyan titkos nyelvet beszéltek, melyet rajtuk kívül senki sem értett. A szülők végre két évvel ezelőtt orvoshoz fordultak. Poto és Camenga - ahogy az ikrek egymást szólítják - azóta a San Diegó-i gyermekkórház speciális részlegének lakója. Itt tanulnak meg angolul beszélni. Minden rendben! Ellenőrző útját rója a karbantartó munkás a Panamacsatorna zsiliprendszerében. Hanglemez- és lemezjátszó-ápoló készletet hozott forgalomba a Polydor-cég. A dobozban portörlő filchenger és finom szálú kefe, többféle tisztító és elektrosztatikus feltöltődést gátló folyadék található. A frankfurti Stadel képtárban minden szerdán délután ingyen áll a közönség rendelkezéséle dr. Paul Eich művészettörténész. Nem az érdeklődök művészeti tárgyú kérdéseire válaszol, hanem röntgennel és ibolyántúli fénnyel vizsgálja a behozott festményeket. A sajtó a „csalódások napjának" nevezte el dr. Eich fogadónapját mert a legtöbb képtulajdonos csalódva távozik: száz behozott, értékesnek hitt festmény közül általában kilencven bizonyul hamisnak. 4 Ezek a ruhamodellek nem éppen a legolcsóbbak. Az értük „kidobott" összegért akár személyautót is vehetne a vásárló. Nem Petőfi lluskája, de Ilona. . . A festői szépségű szádellői (Zádiel) falucska patakjában mossa ruháját. A városi gyermekek számára nem mindennapi látvány ez. CERUZASOROK ELJÖTT A HEGY Reggel van. Álmosan, félig leragadt szemmel, pizsamában megyek a postaládához: megjött-e már az újság? Itt van, már messziről látom, és örülök szerfelett: megtudom, mi történt tegnap a nagyvilágban. A kaput is kinyitom, kilépek, körülnézek: mi van az utcán? S ijedtemben leülnék, ha lenne mire. Utcámnak hiányzik a vége. Helyesebben: egy hegy van a végén, vadonatúj, vörösesbarna, képszerű földrajzi magaslat, ami tegnap még nem volt itt, nem is álmodtam, hogy ilyesmi lehetséges, az éji homályban keletkezett, teljesen zajtalanul vagy pedig én süketültem meg, átaludtam utcám végének vulkanikus tevékenységét, netán én vagyok a Próféta, akihez eljött a Hegy? Mindenesetre az utcámnak vége van, két értelemben is: tényleg van vége most már, itt ez a hegy, másrészt: zsákutca lett belőle. Nem is töröm tovább a fejem rajta, hogyan történt. Talán valami jókedvű, hetyke legény hordta ide a kalapja karimáján, mint a népdalban. („Mégis az enyém, mégis az enyém leszel édes galambom!") Gyanakodva nézek a feleségemre, aki még mit sem tud a Hegyről. Mi lesz, ha megparancsolja, hogy hordjam el innen? Nem túlnagy hegy, az igaz, de nékem nincs karimás kalapom . Tessék, már énekli is: „Még azt látod, még azt látod, én a tiéd nem leszek!" És egy csöppet sem csodálkozik, mint én az imént. Milyen csodálatos teremtmény a nő, minden természetes neki és magától értendő. Megnyílik lábunk előtt a föld, Himalája nő az ablakunk elé, és a nő számára mindez: smafu! Súlyos léptű, munkaruhás férfiak mennek el az ablakom előtt. A kocsma felé mennek, s pontosak, mint az órám, amely kilencet mutat. Most nyitják a kocsmát s ők már mennek is: ott legyenek, mire csapraütik az első söröshordót! Nyugodtan ballagnak és jókedvűen. - Pofa be! — szólnak rá a szomszédban ugató kutyára, s az el is hallgat, mintha értene magyarul. Irigylem őket, nem azért, mert sörözni mennek, ahova nem követhetem őket, hanem, mert ők már munka után vannak. És nem is akármilyen munkát végeztek: hegyet emeltek az utcám végén. Nem nehéz kitalálni, hogy ők a tettesek. Mert bár hallottuk, hogy „ALlah nagy és Mohamed az ő prófétája", erre mifelénk a hegyeket mégis ezek a munkások mozgatják, ha nem is hetykeségből és szerelemből, mint a dalban. És ezt a városnegyedet is, amelyen most autóbuszom áthalad, ezeket a halvány- és sötétkék, sokemeletes házakat is ők emelték, szinte máról holnapra. Munka utón sörözni járnak. Váljék egészségükre! CÚTH JÁNOS „A MÜSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTVA" A cél határozott, a szándék nemes: a háború rémségeitől és nyomorúságától megkímélt generációknak örökre kedvét szegni attól, hogy akár még egyszer is kihívják Mars haragját; lelkiismeretüket s értelmüket épp a háborús filmek elrettentő kockái segítségével állítani csatasorba egy újabb világégés ellen. A filmvásznakról s képernyőkről valóban gyakorta tombol csatazaj. A háborús filmek egyikén-másikán azonban az elcsigázott, végkimerüléstől vánszorgó „harcos" újonnan vételezett kincstári ruhája a pocsolyák és lövészárkok komfortjáról, higiénikus viszonyairól tanúskodik, pufók arca láttán pedig — hiába van arra felkenve a korom és a sár bármilyen mennyiségben, hiába rá a mégoly sikkes fejkötés — ideiglenes, halált megvető hőst formáló szerepe ellenére bárki vissza tudná őt helyezni óbba az eredeti szerepkörébe, ahol a bonvivón sokat táncol, kéjeleg és mulat - egy ilyen film láttán bizony a nézőben nem a döbbenet és megrendülés kerekedik felül .. . Vannak persze céltudatosan készített, valósághű filmek, s dokumentumfilmek is - az utóbbiakból olykor csak dirib-darabkák, de ha nincs is összefüggő történetük, azon egy borostás, halálfélelemtől megviselt arc, egy tépett parolin, vagy egyetlen előrelendülő, egyben fedezéket kereső mozdulat is több háborús borzadály hordozója, mint a sokadrendű színészek és rendezők legszorgalmatosabb katonásdija. Ki ne látott volna néhány filmkockát süllyedő hajókról, a katyusák lövedékeinek puskaporfelhőt tépő, jajszavú villámairól, toroktüzekről, záporként hulló bombákról és rongyként heverő hullákról? Az üzletszerű színészi halál, a hősi pózba merevedett „elesettek" látványa azonban nem kelt iszonyatot, sőt, a hősködés bizonyos mértékig példaadás. Éppen ezért számba kéne venni, hogy az érzékenyen reagáló, tapasztalatgyűjtő éveikben járó ifjak számára még minden ideállá magasztosulhat. - A fegyverek is . .. S ekkor még mindig nem szóltunk a nyugaton futószalagon gyártott, elvadult tucatfilmekröl, amelyekről még csak az sem mondható el, hogy nemes szándékból készülnek. Az özönével bemutatott bűnügyi filmeket az üzleti szellem élteti, amely ismérvüknél fogva tökéletesen mentesek minden művészi igényességtől. Ezekkel a filmekkel kapcsolatban legfeljebb olyankor tapasztal a néző némi következetességet, mikor az történik, hogy az egyik csatorna műsorából még visszhangzik a gengszter utolsó lövése, s a másik csatornán máris dördül az első lövés, ugyanabból a fegyverből - azok örömére, akik magukból kikelve jelentik ki a Hamlet vagy a Bűn és bűnhődés műsorratűzésekor, hogy „elmehetnének velük valahová, hiszen mqr a könyökünkön jön ki". — Áruljuk el hát nekik: soha senki nem írt még jobb „bűnügyi történetet" Shakespearenél vagy Dosztojevszkijnál. 9
