A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-10 / 45. szám

vemberig jégmentes.) Murmanszk­­ban a sarki éjszaka alatt sem szűnik meg az áruk ki- és beraká­sa, amikor a partot már mindenütt hó borítja. A hajók egy része ra­kományával Norvégia partjai men­tén Nyugat-Európa felé veszi útját, sok áru kerül azonban olyan hajók­ra, amelyek az ún. Északi hajózó út mentén fekvő szovjet kikötővároso­kat látogatják. Ezért Murmanszk a szovjet jégtörő hajók hazai kikötő­je is. Az atommeghajtású, korszerű Lenin jégtörő egyik ősének, a Jer­­máknak horgonya ott látható a Honismereti Múzeum épületének falához támasztva. A termák egyike volt azoknak az első szovjet jég­törőknek, amelyek 1935 óta bizto­sították a hajókaravánok rendsze­res átkelését az Északi hajózó úton Ázsia északi partja mentén Arhan­­gelszk és Vlagyivosztok között. A második világháborúban el­pusztult földszintes faházak helyén emeletes téglaházak épültek, há­rom lépcsőzetes szinten a Kola­latánál levő, 60 km mélyen benyúló öbölben épült kikötőt, amelyet így nem ér a tenger hullámverése. Az öböl legcsendesebb részén kezdték építeni 1916-ban a Romanov tele­pet, amely 60 év alatt a világ leg­északibb fekvésű nagyvárosává fej­lődött. A második világháborúban a fa­siszta hadvezetés el akarta foglal­ni Murmanszk kikötőjét, hogy biztosítsa az északi fronton harcoló csapatainak hadianyag- és élelmi­szerellátását tengeri úton. Mur­manszk hős védői azonban az el­lenség minden támadását vissza­verték, sokan életüket áldozva. A kikötőt és a várost az állandó légi bombázások csaknem teljesen elpusztították, de az ellenség így sem tudta elfoglalni. A mai Murmanszk 20 km hosszú­ságban húzódik a Kola-öböl keleti partján. Lakói halászok, hajóépí­tők és tengerészek. Az Atlanti­óceán északi vizein halászó szovjet hajók jó része ide fut be zsákmá­nyával, Murmanszk üzemeiben dol­gozzák fel a halat. Az itteni nagy halfeldolgozó kombinátból hatvan­féle termék kerül ki. A nagy halász­hajók, amolyan úszó gyárak azon­ban maguk dolgozzák fel a zsák­mányt és már kész halkonzervekkel futnak be a kikötőbe. öböl meredek partján. A tenger­parton halad a város fő útvonala, a Lenin-proszpekt. A városközpont­ban korszerű középületek és iroda­házak, új áruházak, színházak és mozik állnak ezen a sugárúton. A városnak ebben a negyedében összpontosul a lakosság társas élete, főként az 52 napon át tartó, hosszú sarki éjaszaka alatt, amikor egész napon át égnek az utcai lámpák. S fölöttük az égbolton ott viliódzik az északi fény szinpom­­pája. Murmanszk lakói különös szere­tettel ápolják, gondozzák a fákat, annál is inkább, mert nem sok van belőlük. Lényegében csak az igény­telen nyírfa állja a hosszú sarki tél szeszélyeit. De annál szebb lát­ványt nyújt nyáron fehér kérgük fölött üdezöld lombkoronájuk. Alat­tuk a didergős napfényben büsz­kén kocsiztatják a kismamák a vá­ros legfiatalabb polgárait, akikből — mint apáikból — többnyire halá­szok, tengerészek, hajóskapitányok lesznek, s ugyanúgy járják majd az Északi Jeges-tenger vizeit. Murmanszk - Arhangelszk mel­lett - a Szovjetunió északi tengeri kapuja. (Utóbbi csak áprilistól no­1. MURMANSZK KORNYÉKI NYIRFA­­ERDÖ ESTI FÉNYBEN 2. MURMANSZKI ÉTTEREM 3. A HONISMERETI MÚZEUM EGYIK TERME 4. NAPFELKELTE A KOLA-ÖBOLBEN 5. HAJÓK A KIKÖTŐBEN 6. A LENIN-PROSZPEKT A SZERZŐ FELVÉTELEI PETER MARIOT csa légkörét, abban a tudatban, hogy Európa egyik legészakibb pontján vagyunk. Murmanszk, bár ma már több mint 340 000 lakosa van, igen fiatal város. Alapjait csak 1916-ban rak­ták le, miután a cári kormány rendeletére 1915—1916-ban meg­épült az akkori Szentpétervárról ki­induló és itt végződő, 1451 km hosszú Murman-vasút. A Kola-fél­­sziget északkeleti partjának, a Mur­­man-partnak éghajlata, mivel a meleg Golf-áramlat északi ága, az Öböl-áramlat mossa, aránylag ked­vező. A Barents-tenger vize Mur­manszk környékén télen is jég­mentes, úgyhogy egész éven át használni lehet a Kola folyó torko-MEGÁLLNI A LEJTŰN Jóska a kertvendéglő asztalánál szem­ben ült velem és olykor-olykor szúró­san a szemembe nézett. Kissé előre­hajolt, jobb keze az asztalon pihent, ujjai a pohárral játszadoztak. Széles valló, sötét hajú, szép szál fiatalember volt. — Nem gyerekfejjel kerültem először bíróság elé. Röviddel azután, hogy le­szereltem. A katonaságtól jó véleményt küldtek rólam, beismerő vallomást tet­tem, mindez enyhítő körülménynek szá­mított. Nyolc hónapot kaptam, feltétel nélkül. Jogtalan gépkocsihasználat, munkakerülés, élősködés ... ez volt a vádiratban. §§§ Cigarettára gyújt. A kis kert­vendéglő lassan megtelik vendégekkel. Körüljáratja tekintetét az asztalokon, odabólint ismerőseinek, halkabbra fog­ja a szót: — Bűntársam két hónappal később szabadult. Én már akkor eltökéltem magamban, hogy megszakítok vele minden kapcsolatot. Munkát, új bará­tokat keresek, valami szakmát tanulok, ezt forgattam a fejemben. A hirdeté­seket bújtam, végigjártam a különböző munkahelyek egész sorát. Valahogy nehezen ment, éreztem, kelletlenül fo­gadnak. Biztatgattak ugyan, de ked­vemre való hely valahogy mégsem akadt. Egyszer aztán véletlenül bele­botlottam Tóniba, a bűntársamba. „Szia, Jóska! Hát te merre csava­rogsz? Nem kocsikázunk egyet?" „Nem Tónikám, nem kocsikázunk többet. Munkát keresek, valami rende­sebb helyet, ahol becsületes fizetést adnak." „Neked megártott a rabkoszt! Apa­fej, most akarsz lelépni, amikor mór túljutottál a tűzkeresztségen?" - gú­nyolódott Tóni és beráncigált a leg­közelebbi kocsmába. § § § Kis zsebnaptárt vesz elő. La­pozgat, keresgél benne. Aztán egyik lapra rábök az ujjával: — Jól emlékszem. Február derekán futottam össze Tónival. Azt mondta, három nap múlva találkozzunk újra, bizonyosan kitalálunk valami eredeti heccet. Nem akartam kötélnek állni. Mondtam, hogy szakmát akarok tanul­ni és valami kedvemre való helyen dolgozni . . . Bólintott és csak annyit mondott: ha kijön a lépés, akkor há­rom nappal később találkozzunk ugyan­ott. — És te? — Elmentem. Nem tudom mi ütött belém, de elmentem a találkára. Hideg volt, forralt bort ittunk. Jócskán befű­­töttünk a meleg itallal. Tóni aztán azt javasolta, hogy szerezzünk valami ko­csit és utasnak két csajt is. . . En ugyan még mindig azt hajtogattam, hogy inkább megvárom a holnapot és valami rendes munka után nézek, de Tóni nagyvonalúan leintett. „Elég volt a példabeszédekből kis­­komóm. Igyál még egy kortyot, helyre­hozza a fantáziádat, aztán fizetek és indulhatunk" - mondta fölényesen és egyszerre két környi pálinkát rendelt. Elgondolkodik, a szavát veszti, üdí­tőt rendel, csak aztán folytatja. — Másnap egy városszéli nyaralóban ébredtem. Szédültem, pokolian égetett a gyomrom. Tóni valami hálózsákba bújva aludt. Rázni kezdtem: „Hol vagyunk, hogy kerültünk ide, hallod?" „Kiskomám, ne gyerekeskedj . . . Egy csinos kis víkendházban, már csak . a csajok hiányoznak itt a boldogságunk­hoz. Egyébként minden elismerésem, abba a piros Skodába mesteri mozdu­lattal jutottál be. Csak az a kár, hogy elaludtál útközben, nem láttad, milyen pazarul vettem a kanyarokat... De ha már állsz, légy oly szíves és nyújtsd át a kaját!" f—— A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EMBERI SORSOK „A kaját?" „Ejnye-bejnye, hát ne játszd meg az ütődöttet. Vagy talán arra sem emlék­szel, hogy egy büfének becézett fa­bódéról lekoppintottuk a lakatot és bekészítettünk egy kis háztáji takar­mányt? Pálinkát, cigit, szalámit és más ínyencfalatokat is bőven találsz a tás­kákban. Helyezd csak magad kénye­lembe, egyelőre a miénknek tekinheted ezt a házikót. És hogy gyalogolnod se kelljen, a Skoda ott áll a bokrok mögött." §§§ Jóska újra a zsebnaptárban lapozgat.- Csaknem egy hétig maradtunk a nyaralóban. Az utolsó este, már amikor besötétedett, Tóni behajtott a városba és egy újabb adag itallal meg lányok­kal tért vissza. Alapos murit csaptunk, másnap pedig elindultunk haza. A csa­jok a városszéli buszmegállónál száll­tak ki, mi pedig egy félreeső helyre hajtottunk, ahol árván hagyhattuk a kocsit. Tónival hetekig csöveztünk, aztán az egyik élelmiszerüzlet kifosztá­sa közben elkapott bennünket a rend­őrség. A bírósági eljárás szigorú volt: többrendbeli betörés, élősködés, jog­talan gépkocsihasználat, munkakerülés. És Jóskára ezúttal már visszaeső bűnö­zőként nézett a bíróság, úgyhogy hu­szonhét hónapi szigorítottat kapott. §§§ Cigarettára gyújt, eltűnődik.- Több mint két esztendő nagy idő, bőven volt időm, hogy elgondolkozzak addigi önmagámon. És ott a börtön­ben elhatároztam, hogy most már ko­molyan a javulás útjára lépek. Fegyelmezett magaviseletéért három hónappal korábban helyezték szabad­lábra. A gyámhatóságtól kért segítsé­get, és ami ennél is fontosabb: nem válogatott a munkában. Egy munkás­­szállóban lakott, és ha kellett, két ember helyett is dolgozott. Munka­helyén — egy építkezési vállalatban — ismerkedett meg Zsuzsival.- Ö volt az egyetlen, aki nem került engem. A többiek becsülték ugyan a munkámat, de értésemre adták, hogy egy börtönviselt emberrel csak három lépésnyi távolságban hajlandóak meg­lenni. Zsuzsi nem ilyen volt, neki el­mondhattam mindent. Őszintén, ahogy történt. Meghallgatott és bátorított. A személyzeti osztályon dolgozott, el­intézte, hogy esti tanfolyamra járhat­tam. Egy évvel később szakmunkás let­tem. Asztalos! Magasabb fizetési osz­tályba kerültem, visszanyertem az ön­bizalmamat, úgy éreztem, napról nap­ra változik körülöttem a világ. Amikor letettem a szakvizsgát, összeszedtem minden bátorságom és meghívtam Zsuzsit egy kávéra, onnan pedig mozi­ba mentünk.- És aztán? - kérdezem érdeklődve az ujján csillanó karikagyűrűre pil­lantva. Kedélyesen, büszkén néz a szemem­be.- Három hónappal később feleségül vettem. Most, hogy lakást kaptunk, már várjuk is az első kisbabát. Remé­lem fiú lesz, jó erős vasgyúró . . . A búcsúzásnál határozottan, kemé­nyen szorítja meg a kezemet. 17

Next

/
Thumbnails
Contents