A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
HALLOTTUK I OLVASTUK I LÁTTUK I FOLYÓIRAT A m m* m* „IOVO-tudományról“ Manapság egyre többet lehet hallani ^ korunk új tudományágáról, a futurológiáról. Az ember ugyanis nemcsak a múltat kutatja, nemcsak a jelent vizsgálja, de kíváncsi a jövőre is. Mert nem lehet számunkra közömbös az sem, hogy mi lesz holnap, mit hagyunk utódainkra, hogyan készítjük fel a jövp nemzedékét. A jövőtudomány csupán a hatvanashetvenes években vált komoly tudományággá. Ennek egyik kiváló úttörője a romániai Pavel Apostol professzor. Vele készített beszélgetést Zöldi László újságíró. Az interjút az Élet és Irodalom 37. számában találjuk meg. Apostol professzor válaszaira, nyilatkozataira nekünk is érdemes odafigyelnünk. A tudós professzor többek közt megjegyzi, hogy a futurológia tulajdonképpen a jelenből indul ki. A jövőkutatás célja ugyanis az, hogy „javaslatokat dolgozzon ki: hogyan lehet a jelent a jövő követelményeinek megfelelően át- és megszervezni". Marxra hivatkozik, aki már annak idején sem tekintette a jövőt „a múlt és a jelen egyvágányú, egyértelműen megszabott, egyenes vonalú folytatásának". Apostol professzor felhívja figyelmünket orra, hogy a jövő sok-sok meglepetést tartalmaz, „magába foglal olyan eseményeket is, amelyek bármikor irányváltoztatásra kényszeríthetnek bennünket". Éppen ezért úgy kell megtervezni „a jövőt, hogy utódainknak hagyjunk lehetőséget a változtatásra". A beszélgetés folyamán a román kutató rámutat a jelenkor azon hiányosságaira is, melyek kedvezőtlenül befolyásolják az új dolgok kibontakozását, a jövő fejlődését. Elsősorban azt kifogásolja, hogy „a társadalmak nem készítik fel eléggé az embert az újdonság elviselésére. A kockázatot gyakorta az egyénre hárítják - szakmából való kiesés, munkanélküliség formájában". Rámutat arra is, hogy a nevelési rendszerek „nem eléggé nyitottak". Javasolja pl. a filozófia és a társadalomtudományi ismeretek hatékonyabb, színvonalasabb oktatását. Véleménye szerint „a társadalomtudományi ismeret a leghatékonyabb nevelési módszer a technológiai alkotókészség fejlesztésére". Az értékes interjúból idézhetnénk még jócskán. Úgy gondolom, végülis egy fő következtetést vonhatnánk le. Azt, hogy jövőnk érdekében nemcsak a futurológusoknak, hanem az adott társadalomban mindnyájunknak érdemes a jelen tükrébe tekinteni. Sorsunk ettől is függhet, s ezt kívánja a jövő is! Csáky Károly KÖNYV Az aranyrög tetején üldögélő koldus Antonio Raymondi a neves természettudós mondta egyszer: „Peru nem más, mint egy aranyrög tetején üldögélő koldus ..." Inotainé Bonifert Mária a Világjárók sorozatban megjelent könyv írója férjével és kislányával egy évig élt és dolgozott a távoli Peruban. De vajon miért kölcsönözte a fenti idézetet könyvének címéül? A távoli országban kevés a képzett munkásréteg, kevés az értelmiségi. Gépekkel, felszerelésekkel nincs baj, a kereskedelem ezeket biztosítja. Szakmunkások nélkül azonban képtelenség dolgozni. „A külföldi tőke korlátlan uralomra juthat, s az eredmény újabb adósság, újabb nyersanyagszállítmányok a külföldnek, újabb függőség, s munkanélküli, nyomorgó tömegek. Ezeknek az embereknek viszont először enniük kellene, csak utána nevelhetők!" Egyes állítások szerint a lakosság 27 százaléka munkanélküli. Az ország a legfontosabb élelmiszerekből behozatalra szorul, amit csak némileg indokol az a tény, hogy talán itt a legmagasabb a világon az évi népszaporulat. Rendkívül elmaradott országról van szó. A dolgozók életszínvonala alacsony, a lakosság mintegy 60 százaléka analfabéta. A több mint 15 millió lakosú ország rendkívüli természeti szépségekkel rendelkezik. Elég csak az Amazonast, az Andokot, a trópusi őserdőket említeni. A lakosság csaknem egynegyede a főváros lakója, nagy százalékuk egyetemista, vagy valamilyen esti szakiskolán tanul. A szerző a színtiszta valóság ábrázolására törekszik, ami sikerült is neki. Megismerkedhetünk az iskola- és óvodarendszerrel, a csillogó üzletek varázsával, a kikötővárosok forgalmával, a jellegzetes diáksztrájkokkal, az indiánok életével. Szó van szüreti ünnepségekről, vidám mulatsággal egybekötött gödörlakomáról, dzsungel- és sivatagsétákról, a mindenevő hangyákról, a trópusi esőről, indiánokról, az állat- és növényvilágról. Rendkívül érdekfeszítő és hasznos olvasmány Bonifert Mária könyve. Lexikonokban, tankönyvekben nem lehet hasonló ismeretekre szert tenni, nem lehet ilyen mélyrehatóan megismerni egy távoli ország múltját és jelenét. Ábel Gábor Abody Béla: Jó utat fiatalok! „Irány Észak, Dél, Nyugat és Kelet. Irány Kolozsvár, Nagyvárad, Rozsnyó, Prágában az Óváros és Lőw rabbi sírja; csodát is tesz, főként a szerelmesekkel." Nemcsak Lőw rabbi sírja tesz csodát: minden! Csodát tesz mindenütt az út, az utazás. A szomszéd faluban, a szomszéd országban, a szomszéd kontinensen. Minden — mindenütt. Csak útnak kell indulni, a szélrózsa minden irányába; nemcsak a divatos országokba. És látni kell mindent, nemcsak azt, amit megmutatnak. Sőt! ... A rejtett mindig szebb, érdekesebb, csábítóbb. És azt hiszem, csak úgy érdemes útnak indulni, utazni, járni-kelni, mint azt szerzőnk, Abody Béla teszi. Lezseren, egyedül vagy társakkal, üres zsebbel és kíváncsiskodva. S nem mindig akkor lát az utas a legtöbbet az országból, városból, ha annak múzeumait, képtárait, hangversenytermeit bújja, hanem, ha él ott, ahová eljutott. A könyv szerzője is így járta be az utakat. Nem is ad tanácsokat, recepteket: mit vigyünk magunkkal, mit csomagoljunk a kofferokba, hol étkezzünk, melyik szállodában térjünk nyugovóra. Étkezz, ahol tudsz; aludj ott, ahol lehajthatod a fejed. És élj mindenütt teljes életet, hogy ne csak olcsó, ócska csacskaságokat hozz magaddal haza, hanem életet, élményeket, amiért még vámot se kell fizetni. Abody könyvei számomra mindig azért izgalmasak, érdekesek, olvasmányosak, remekek, mert szubjektívak. Ez a könyv is egy nagy-nagy én-szusszanás: rekedtes hangon, de tiszta, szép magyarsággal kimondva-leírva. Mint ahogy azt Abodytól megszoktuk. Nem fedezi föl a világot még az otthonról soha ki nem mozdult előtt sem, csak épp „fújja a magáét": utazni jó, utazni kell! Olvasni jó, olvasni kell! - zolczer -Végh Antal: Akkor májusban esett a hó Már találgatni sem merem mi mindent tartogat még — nyugodtan állítom — népes olvasótábora számára, a húszévesek lelkesedésével és aktivitásával rendelkező író. Az egyik legnépszerűbb sportág a labdarúgás kórlapjának kiállítása, a Szatmári parasztételek nagyszerű leírása és rengeteg egyéb munka után egy emlékiratszerű kisregénnyel - Akkor májusban esett a Hó - lepte meg olvasóit az ünnepi könyvhét előtt. Az ember számára mindig élményt jelent visszagondolni gyermekkorára, diákköri csínytevéseire. Végh Antalnak is hasonló élményben lehetett része mielőtt a faluról származó, okos, szülei támogatását meghálálni igyekvő, de mégsem eminens Rásó Gábor segítségével az ötvenes évek debreceni Református Kollégiumba vezetett be. A nagyhírű alma mater diákjait, kamaszkoruk delét élő Kanbénit, Gógot, Magógot, valamint Dohit és a többieket számos ellentmondásos hatás éri. A tanárurak a kolléga tévedéseit helyrebillentve igyekeznek nevelni, megnevelni, átnevelni növendékeiket. Közben, hogy mást ne említsek, Dohi elszórakozik a hittant tanító „Nagytiszteletű úr" feleségével. Mozsári tanár úr pedig nyomtatott papírról, központi óravázlatról tart órát, amin az osztállyal együtt jókat röhögnek. A fiúk persze egyiküket sem veszik komolyan. Közben elérkezik az érettségi ideje, és hogy az egészben mi a valóság és a képzelet, mindenki maga döntse el. A könyv a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg. (bárdos) Elizabeth Limb Indonéziában született. 13 éves. Kicsi kora óta Los Angelesben él. A négyéves líceumi tananyaggal 18 hónap alatt megbirkózott, s utána beiratkozott az orvosi egyetemre. A dextrocardia nagyon ritka anatómiai jelenség: amikor valakinek a jobb oldalán van a szive. Ilyen fenomén Susan Kingsford 18 éves glasgowi fotómodell és manöken, aki színiiskolába is jár. Azt mondja, hogy semmiféle ne hézsége sincs a szivével. 8
