A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
ZS. NAGY LAJOS A Renault R-5 az autóshölgyek kedvelt jármüve. Ügyes, kényelmes és öt ajtaja van, ami a bevásárlások alkalmával nem elhanyagolandó körülmény. A heisingöri Kronborg várkastélyban, amely még a XVI. században épült, bemutatták a Hamletot. A dán királyid Derek Jacobi, Oféliát Jane Wymark alakítja. Egy londoni íolyóirat a fogyókúrázók gondjaival foglalkozik. Minden évben dijat ad a legeredményesebb fogyókúrázónak. Az idei díjat a 35 éves Valerie Thorpe nyerte el, aki 100 kilót Míg a sport egyeseknek csakugyan jó erőnlétet biztosít, sokak számára a halálos kimerültséget jelenti. A közönség sokszor a legártatlanabb sportágakban is igazi küzdelmet szeretne látni, ez pedig nemegyszer arra készteti a sportolókat, hogy minden erejüket bedobva elégítsék ki a tribünön üvöltő ezrek nemesnek éppen nem nevezhető igényeit. _____ fogyott. Ezen a fotomontázson férjével y látjuk, a sikeres kúra előtt és után. Mr. Thorpe nyilatkozata: „Sokan azt hiszik, hogy másodszor nősültem meg". CERUZASOROK RIPORT AZ ÁFONYÁ BAN Az ÁFONYA (Általános Fonnyasztó Vállalat) igazgatója nagyon kedvesen fogadott. Gyanús kedvességgel. — Végre közénk is jön egy újságíró! — kiáltotta ébenfaburkolatú dolgozószobájában, elémsietett, hosszasan rázogatta a kezem, majd becsöngette a titkárnőjét és két kávét hozatott. Azonnal a tárgyra tértem: — Tulajdonképpen mi a vállalat feladatköre? — Amint a neve is mutatja, az általános fonnyasztás, zöldségek és gyümölcsök elfonnyasztása — mondotta lelkesen az őszülő balántékú igazgató.— Szigorúan tudományos alapon — tette még hozzá. Az igazat megvallva, nem nagyon értettem az egészet, ezért arra kértem az igazgatót, fejtse ki bővebben. Nem kellett őt nagyon biztatni. — Pszichológusaink és szociológusaink, sőt azt is mondhatnám, hogy a vállalat valamennyi dolgozója, esztendők óta figyelemmel kíséri lakosságunk zöldség és gyümölcsfogyasztását. Ez részben a vállalat rendeltetéséből következő feladat, részben önkéntes, mindennapi társadalmi munka, amelyben az igazgatótól kezdve a portásig mindenki részt vesz. Nos tudományos felméréseink azt bizonyítják, hogy a zöldség- és gyümöl'csfogyasztás egyáltalán nincs összhangban a tudományos-műszaki fejlődéssel, sőt, sajnos azt kell mondanom, hogy az évezredek folyamán szinte semmit sem fejlődött, bátran állíthatom, hogy a huszadik század második felének embere ma is éppoly primitív, kezdetleges módon fogyasztja a gyümölcsöt és zöldséget, mint mondjuk a kőbaltás ősember, talán csak azzal a különbséggel, hogy az agrotechnika fejlődésével ma már nagyobb a választék, mint régen volt. Ezen az áldatlan állapoton igyeí keztünk javítani, amikor áttértünk a zöldség- és gyümölcsfonnyasztásra — lendül szinte szónoki hevületbe az igazgató. — A pszichológusok ugyanis megállapították, hogy ha az ember állandóan friss gyümölcsöt eszik, meg friss zöldséget, előbb-utóbb eltelik vele, egyszerűbben: megcsömörlik tőle. A vitaminokra — amelyek jelentős részét — (mint tudjuk) — épp a gyümölcs és zöldség tartalmazza, — az emberi szervezetnek viszont szüksége van. A C-vitamin hiánya például csökkenti a szervezet ellenállóképességét, a vírusos megbetegedésekkel szemben és tavaszi fáradtságot okoz. No már most, ha az ember megcsömörlik mondjuk a sok friss paprikától, paradicsomtól, káposztától, almától stb., már a tél elején megnáthásodik, koratavasszal pedig fáradtan fog lézengeni, mint az őszi légy. Mi történik azonban akkor, ha a mi vállalatunk az imént felsorolt zöldsé* get és gyümölcsöt jól és alaposan elfonnyasztja, még mielőtt a zöldségesboltokba kerülne. Az emberek természetesen így is megvásárolják, hiszen az egészségügyi felvilágosítás következtében tisztában vannak azzal, hogy C- vitaminra a szervezetüknek szüksége van. Megvásárolják hát, ám a fonnyadt gyümölcsöt és zöldséget már nem fogják olyan jóízűen habzsolni, hogy csömört kapjanak tőle, azaz kevesebbet esznek belőle, viszont egész éven át, szervezetük tehát sohasem szenved hiányt vitaminokban. Az emberek így aztán tavasszal is életerősek, egészségesek, munkabíróak lesznek. Az igazgató láthatta, hogy eredeti okfejtése nem talált nálam süket fülekre, ezért kedvesen meginvitált a vállalat központi raktárának a megtekintésére. A hatalmas raktárban óriási gyümölcs- és zöldséghalmok fonnyadoztak, az egész helyiséget édeskés-savanykás rothadásszag töltötte be. — Ez a raktár hűtőberendezéssel van felszerelve — magyarázta az igazgató. — Hogy a fonnyasztás minél teljesebb és tökéletesebb legyen, egy hétig hűtjük, majd egy újabb hétig melegítjük a készletet. Jó lenne a cserépkályhákat központi fűtéssel helyettesíteni, sajnos, egyelőre nincs rá keretünk. A deszkák gyorsan elégnek, de nem adnak elegendő meleget, szenet viszont az energiatakarékosság miatt nem vásárolhatunk. így aztán ládákkal vagyunk kénytelenek fűteni. Persze ennek is van némi haszna — néz rám ravaszkásan az igazgató. Közben az egyik nagy cserépkályhához érkeztünk, ahol két félmeztelen atlétatermetű férfi szekercével aprította a zöldségesládákat. — A termelőkkel sajnos igen nehéz elfogadtatni vállalatunk új koncepcióját. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a zöldséget és gyümölcsöt frissen vegyük át tőlük. Mi tehát úgy segítünk magunkon, hogy az üres ládákat feltüzeljük, s a termelőkkel közöljük, hogy nincsenek ládáink. Ök káromkodnak ugyan, de mit tehetnek: öntudatlanul ők maguk kezdik el a gyümölcs és zöldség fonnyasztását úgy, hogy ránk már csak a fonnyasztási munka kisebb része marad. — Az orvostudomány már régen rájött arra, hogy az emberi lélek sérüléseinek többségét az egyén gyermekkorában „szerzi be”. Saját pszichológusaink vizsgálatai is alátámasztják ezt a tényt. Nem tudom, a riporter elvtárs falun vagy városon nőtt-e fel . . .? — Falun — mondottam, ámbár nem tudtam hová akar kilyukadni az igazgató. — Akkor emlékeznie kell a hatalmas paradicsom-csatákra, amit a falusi gyerekek vívtak s talán még ma is vívnak párád icsoméréskor. — Emlékszem — mondtam mosolyogva, mert tényleg eszembe jutott. — Nos hót képzelje el a városi gyerekeket, akik soha nem vehetnek részt ilyen csatározásban, milyen hiány, milyen űr támad szegénykék lelkivilágában. Szomorkásán bólogattam. — S mindez csupán azért, mert a városi szülők friss paradicsomot vásároltak, amit aztán -gondosan elzártak csemetéik elől. Most viszont, miután mi a paradicsomot is szépen elfonynyasztjuk, a szülők már nem őrzik mint valami kincset, nebulóik könnyen hozzájuthatnak és ők éppolyan paradicsomháborúkat folytathatnak, mint amilyenre mi, hajdani falusi lurkók oly szívesen emlékezünk vissza. Tehát ma már az ÁFONYA jóvoltából a városi gyerekek is különösebb lelki megrázkódtatás nélkül vészelhetik át a gyermek és kamaszkort. Eközben egy halom fonnyadó-poshadó paradicsomhoz értünk, észrevettem, hogy az 'igazgató óvatosan kézbevesz egy paradicsomot és a szemében különös gyerekes tüzek gyúlnak, aztán nagy szakértelemmel o fejemre céloz. Villámgyorsan félrekaptam a fejemet, a paradicsom elsüvített a jobb fülem mellett. S mert valóban falun nőttem fel, paradicsomok, uborkák, paprikák és dinynyék között, szegény igazgató nagyon ráfizetett erre a merényletre. Egy percre elfeledkeztem arról, minek is jöttem én az ÁFONYA vállalatba, felkaptam egy nyaláb paradicsomot s az igazgató néhány másodperc alatt paradicsomlétől csorgó vörös bohóccá változott. De aztán szedtem is a lábam, ahogy csak bírtam. Pedig talán el sem kellett volna futnom, hiszen a vörös létől csöpögő igazgató boldog kacagását még a raktár kapujában is hallottam. 9