A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-14 / 28. szám

gárda másokkal töltődött (el. Ez a hetvenes évek első két esztendeje. Ekkor hívták Gombaszögre, a ma­gyar dolgozók országos kulturális ünnepére s a Bratislavai Rádió magyar főszerkesztősége is szere­pelteti szilveszteri műsoraiban. De ez nem sok. Egy vérbeli művész szá­mára kevés. Hetvenháromban any­­nyira elkedvetlenítette a mellőzött­ség, hogy át akart települni Ma­gyarországra. A budapesti Fővárosi Operéttszínháznál sikeres felvéte­lit tett, s hogy mégsem kell őt Ma­gyarországon keresnem, az csupán az áttelepülés adminisztratív nehéz­ségeivel magyarázható. Meg az akkor még udvarló Štefan Janóival, a Szlovák Nemzeti Színház kiváló énekesével, akihez később férjhez ment. Végül a bratislavai operett­­színnázhoz került, de itt sem kapott nagyobb lehetőséget a bemutatko­zásra. Megunta a beugró szerepeket és felmondott. Ugyanis újabb meg­hívást kapott Finnországba. Ám nem Helsinki, hanem Bécs lett kő­vetkező külföldi útjának az állomá­sa. Az osztrákok kerestek nálunk magyarnóta- és operetténekest. A Szlovákiai Hangversenyrendező Iro­da nem habozott a döntéssel. Goda Marikát küldte Bécsbe. Ö sem ellenkezett, hiszen külföldi szerep­lésre legkiválóbb énekeseit küldi minden ország. Utazás, csomago­lás, izgulás megint, ide közeire, mégis egy „távoli", teljesen ismeret­len világba. — Féltem Bécstől, Európa nagy zenevárosától. Hetvenöt februárjá­ban utaztam nagyon szép időben. Nyitott kabátban 'ártok az embe­rek. Egyenesen az éjszakai Bécs kellős közepébe csöppentem. Fellé­pésem színhelyére, a Boszna ju­goszláv étterembe. Feszélyezettnek éreztem magam. Sokan voltak. Ahogy hallottam, más helyek kong­tak az ürességtől. Harmadik este a közönség orosz dalokat kért. Összeállítottam egy kis csokrot. Óriási siker. A közönség velem éne­kelt. Később a férjem, Janói is utá­nam jött énekelni. Öt már úgy rek­lámozták az osztrákok, mint orosz énekest. Aztán a Bosznából átmen­tem a Stadtpark kávéházba. A nagy­zenekar műsora közben orosz és cigánydalokat, valamint operett­részleteket énekeltem. Kimondottan külföldiek jártak ide. Bécsinek drá­ga volt ez a hely. Egy feketéért negyven schillinget kértek. Két és fél évig tartózkodtam Bécsben. A második városkerület (proletár­negyed) egyik aránylag olcsó albér­leti szobájában laktam. A főváros legveszedelmesebb negyedében. Bántódásom azonban soha nem esett. Pedig éjszakánként gyalog jártam haza. Aztán gyönyörű he­lyen, a Stadtpark kastélyban laktam. A csábító, szemet kápráztató kira­katok közelében. A fények mögött az árnyakat még jobban láttam. Ismertem olyanokat, akik két évig nem aludtak ágyban, olyan drága az albérlet. Egy néni, aki kiolvasott újságokat árult, egyszer bejött utá­nam, éppen amikor nem volt étvá­gyam. Azt kérdeztem tőle: nem akarja-e megenni a vacsorámat? Sírva fakadt. Hogy az isten küldte utánam. Két napja nem evett. Ez is Nyugat. Bécsi szereplésem és rek­lámozásom? A Kronen Zeitung azt irta rólam: „Temperamentumos, Európában elismert cigánydal-éne­kesnö!" Svájciak is látták a műso­romat. írtak egy lapot, hogy nem tudnak elfelejteni és nagyon sze­retnék, ha Svájcban is vendég­szerepelnék. Bécs után ismét itthon él az esztrádművészetnek. Majka Šefčiko­­vá, a televízió Ezt muzsikáld című műsorának szerkesztője, szoprán­énekesként foglalkoztatja, mad Alojz Sokol zenekarával szerepéi ugyanebben a műsorban. A műsor­ból 1977-ben hanglemezt is készí­tettek. Ez volt az első lemeze. Kö­rülbelül két évig tartózkodik itthon. Keresztül-kasul beutazza Szlovákiát. Vannak helyek, ahová őt hívja, vár­ja a közönség. Például Komárom (Komárno), Garamkövesd (Kameni­ca n Hronom) és Gadóc. Rengeteg levelet kap szlovákiai magyar gye­rekektől, fényképet és autogramot kérnek tőle. Közben az ausztriai Burgelandba kap meghívást. Nem tudja vállalni. Finnországon, Auszt­rián kívül hosszabb-rövidebb ideig turnézett Svédországban, Romániá­ban, Lengyelországban és Magyar­­országon. Mindenütt átütő sikert arat. Hazai és külföldi szereplése színhelyein kívül most már szülő­falujában is kereshető Goda Mari­ka. Alig négy hónapja költözött be férjével, a komoly múzsa hódolójá­val, Štefan Janói operaénekessel Malom utcai egyemeletes, kívül­­bévül minden igényt családi házá­ba. A könnyű múzsa és a komoly múzsa azóta békességben, meg­értésben él egy fedél alatt. Ossze­­ismerkedésük után nyolc évig éne­keltek hol külön, hol együtt, míg aztán „összeénekelték" a házassá­got. Marika kitűnő háziasszony, va­lóságos konyhaművész. Barátok, a bratislavai művészvilág ismert képviselői gyakran nyitják rájuk az ajtót. — Fél közel van Bratislavához. Azért döntöttünk úgy, hogy ott épít­kezünk. Meg így otthon is vagyok. Elárulom, hátsó gondolatom is van. Egyszer majd .... ha nyugalomba vonulok, zeneiskolát nyitok. Tanítok. Zenélni, énekelni tanítom a gyere­keket. Gyermekkorom óta énekelek én is. Első „nagy sikereimet" az óvodában értem el. Azóta is mindig énekelek, örülök, ha másoknak örömet szerezhetek, ha tetszik a műsorom. Emlékalbumomban ren­geteg kép, bejegyzés, újságcikk­kivágás található. Féltve őrzött kin­csem. Ha fellapozom, mindig új erőre kapok. Nemrégen Nyugat- Németországba, Hollandiába és Belgiumba hívtak. Nem fogadtam el a meghívást. Három év sok. El­végre ötödik éve vagyok férjnél. Apám alapító tagja a CSEMADOK- nak. Én is másfél évtizede tartozom a szövetséghez. Tíz éve vagyok hivatásos művész, de csak kétszer szerepeltem Gombaszögön. Ez bi­zony egy kicsit fá:. Meg az is, hogy szülőfalumban szerepelek a legke­vesebbet. Az én esetem sem kivé­tel, hogy senki sem próféta a saját hazájában . . . Jelenleg esténként - szerdától vasárnapig a Kondorosi Csárdában énekelek. Aki kíváncsi a műsoromra, itt megtekintheti. MACS JÓZSEF Prondl Sándor és arch, felvételek ZSÁKUTCA (Egy körzeti gyámügyi előadó feljegyzéseiből) Éva szép, karcsú lány volt. Munka­helyén tudták róla, hogy kétéves kis­fiával együtt egy rokonánál él, mivel a szülei nem bocsátották meg neki, hogy a gyerek apja nem vette el fele­ségül, sőt, még a tartásdíjat is ható­ságilag kellett behajtani rajta. A gyári barátnők közül néhányon még emlékez­tek arra a gépkocsivezetőre, aki annak idején gyakran megvárta Évát az üzem bejárata előtt. A nőnapi ünnepség kötetlen, vidám hangulata sodorta össze Évát Lacival. A lány, pontosabban a fiatal mama halknak, zárkózottnak tűnt aznap. Ez megkönnyítette Laci dolgát, aki futólag ugyan ismerte Évát, de mert nem egy osztályon dolgoztak, hát keveset és fő­ként csak pletykát tudott róla. Egy óvatlan pillanatban faggatóra fogta: miért olyan szomorú, elvégre mindenki vidám, mindenki igyekszik kikapcsol­ni .. . Éva lesütött szemmel rázta meg a fejét: valahogy nincs ínyére, ez a társaság, ráadásul reggel hőemelkedé­se volt a kisfiának; ez már az ő sorsa, hogy nemcsak a saját sorsát, de egy csöppség gondját is viselnie kell... Laci hazakisérte Évát, közben úgy érezte, mintha örök idők óta csak rá várt volna — és másnapra találkát kért tőle. Egy cukrászdában beszélték meg a randevút. Éva is, Laci is pontosak voltak. A fiú nyíltan megvallotta: bele­szeretett Évába. Talán csak ötödször találkoztak még, de Laci máris azt ajánlotta Évának, hogy fogadja őt fér­jéül és gyermeke apjául. A lány nem akart hinni a fülének és csendben in­gatta a fejét, mondván: kissé hirtelen­nek találja az ajánlatot, maradjanak továbbra is jóba, de házasságról egye­lőre ne beszéljenek ... A fiatalember azonban hajthatatlan maradt. Ismeretségük még hat hete sem tar­tott, amikor megtartották az esküvőt. A lakodalom másnapján Laci a kétéves Tiborkára vonatkozóan örökbefogadási szerződésjavaslatot nyújtott be, és csak magabiztosan ingatta a fejét, amikor a gyámügyi előadó figyelmeztetni pró­bálta, hogy jól gondolja meg elhatáro­zását, mert előfordulhat, hogy nem si­kerül a házasságuk és örökbefogadás esetén neki akkor is viselnie kell majd az apai kötelezettségeket. Laci méltat­lannak tartotta az efféle feltételezést és elsietett. Házasságuk első hónapjai szeretet­­ben, összhangban teltek. Reggel együtt indultak. Délután Éva ment a kisfiúért, miközben Laci bevásárolt vagy túlórá­zott, esetleg saját ügyes-bajos dolgait intézte. Talán egy esztendei házasság után fordult elő először, hogy Éva váratlan elfoglaltságra hivatkozva arra kérte férjét, menjen ő a kis Tiborért; esetleg ha később jönne, úgy adjon neki va­csorát is. Ezek a délutáni elfoglaltsá­gok nem tartottak sokáig, de általá­ban alkoholillat lengte körül ilyenkor az asszonyt. Ha olykor-olykor meg­említette ezt Évának, az ápolt arcú, csinos nő csak annyit mondott, hogy ő is kortyintott egyet a többiekkel. De amikor már ez a „kortyintás" nyomot hagyott az asszony kedélyén, Laci szi­gorúbb igyekezett lenni, de Éva ilyen­kor mindig erélyesen fölcsattant. A fiatal férj könnyen békülő termé­szete egy ideig még megmentette a jó házasság látszatát, egyszer azonban furcsa kalandon kapta feleségét. . . Laci a kis Tiborért ment az óvodába, amikor a közeli utcák egyikében Évát pillantotta meg! Egyik kezével a kisfiút fogta, a másikkal egy magas, szőke férfibe kapaszkodott. Ezt a váratlan találkozást ő sem nyelte le szótlanul, de a fiatalasszony is volt olyan gyakorlatias, hogy kerek­­perec kimondta: a kis Tibor apjával sétáltok, aKinek joga van hozzá, hogy láthassa a kisfiát. Laci tudomásul vette a dolgot és helyreállt közöttük a béke. Sőt, úgy tűnt neki, hogy a vér szerinti apa egyre ritkábban érdeklődik a kisfia iránt. Egy szép naptól kezdve viszont újra szapo­rodni kezdtek az olyan esték, amikor alkoholillat lengte körül Évát, és nem­egyszer fordult elő, hogy a munkatárs­nőinek kellett őt hazakísérniük. A férfi irtózott ugyan a hangoskodástól, de ilyen esetben azért felelősségre vonta csillogó szemmel mosolygó feleségét, aki azonban kíméletlenül fölcsattant: - Talán a rabszolgád vagyok, hogy ki­kössed mit szabad tennem és mit nem?! Két-három hónap telt ilyen puska­poros hangulatban, aztán — mintha misem történt volna — újra helyreállt közöttük a béke. Éva huszonötödik szü­letésnapján viszont annál nagyobb „balhé" ütött ki. Elég nagy társaság volt náluk, pálin­kát, bort ittak; később pezsgőt bontot­tak. Éjfél után egyik-másik vendég egy kis időre el-elaludt. Egy óra körül Lacit is elnyomta az álom. Amikor fölébredt, sehol sem látta Évát, és rövid keresés után a hálószobában bukkant rá — egy régi osztálytársának karjaiban. A társaság szétszéledt, Laci most sem csinált botrányt, hanem csak más­nap, józan ésszel próbált beszélni Évával, aki azonban ráförmedt, hogy csak a gyereke miatt szánta rá magát erre a házasságra, különben semmi közük egymáshoz. De most már a ki. Tiborkára sem lesz tekintettel, még a héten beadja a válókeresetet. Laci még megpróbált a felesége lel­kére beszélni, de amikor Éva ütlegelni kezdte őt, akkor belátta, hogy teljes zsákutcába jutott; hogy minden igyeke­zete hasztalan. Végleges elhatározásra jutott: nem könyörög többé, nem pró­bál kibékülni. Egyedül a kisfiút sajnál­ta, aki. valóban olyan volt számára, mintha a sajátja lenne. Néhány héttel később kimondták a válást. A Családi Törvénykönyv erre vo­natkozó paragrafusai szerint: a vétkes megjelölése nélkül, kölcsönös egyezség alapján, a peres felek között kialakult helyrehozhatatlanul megromlott viszony­ra volá tekintettel. A kis Tiborról is az örökbefogadási jegyzőkönyv alapján rendelkezett a bíróság. Laci számára rendszeres láthatást biztosított, de mert az örökbefogadó apára minden tekin­tetben ugyanazok a jogok és köteles­ségek vonatkoznak mint a vér szerinti szülőre, a bíróság a gyermektartásdíj összegét is megszabta. Zsákutcából — zsákutcába jutott. Mindaddig, amíg nem igényli kisfiát a tényleges apa; vagy egy esetleges következő férj nem kéri a nevére a Lacihoz rajongó szere­tettel ragaszkodó Tiborkát. 17

Next

/
Thumbnails
Contents