A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-29 / 39. szám
A tizennyolc éves Antonellina Interlenghi (Franco Interlenghi és Antonella Lualdi lánya) úgy látszik, követi szülei példáját, felvevögép elé áll. Első filmjének cime: Jeti, il gigante del XX secolo, vagyis Jeti, a XX. század óriása. Sylvia Kristel nyomába lépett a képünkön látható Charlotte Alexandra is, a legújabb Emanuelie cimü film főszereplője. A Just Jaekin rendezte fülledt atmoszférájú Emanuelie filmek kitűnő ugródeszkául szolgáltak Sylvia Kristelnek, aki az Airport 79 cimü filmben már főszerepet alakitott Alain Delon oldalán. Ilyen pályafutás a célja Charlotte Alexandrának is, akit az Emanuellen kivül csak a Les Contes Immoraux-ban láthattak ... a tizennyolc éven lelüli nézők. Az angol posta a nemzetközi gyermekév alkalmából bocsátja ki a legkedveltebb gyermekmesék hőseit ábrázoló bélyegsorozatot. Eredeti neve: Imán. Négy evvel ezelőtt ^ fedezte fel egy fotoriporter, azóta New ^ York egyik legjobban fizetett manökenje. Huszonhárom éves. Otto Preminger rábízta az Emberi tényező cimü Graham Greene-regény filmváltozatának főszerepét. „Imán csupa kecs és kellem" - mondja róla a filmrendező.- Számomra ö a fekete Audrey Hepburn." Az alig húszezer lakosú San Marinát „Bazárországnak" is szokták nevezni. A képet látva ez nem is tűnik véletlennek. ZS. NAGY LAJOS CERUZASOROK Otthon ülök a padlásszoba futószőnyeggel borított lépcsőjén és gondolkodom, tehát. .. vagyok. Mellettem egy nagy ibrik forró kávé: gondolkodásomat, tehát létezésemet felfrissítendő. (Arra vár, hogy megigyam, s utána ne körörülményeskedjek, mint az előző mondatban.) Balra nyitott ajtó, félrehúzott tarka függönnyel. A baromfiudvaron, a szilvafák árnyékában kacsák pihegnek. A lábam előtt formás táskarádió közvetíti a legfrissebb híreket. Spanyolországban és a francia Riviérán erdőtűz pusztít - valószínűleg gyújtogatok okozták. . . Furcsa érzésem van, mintha a lábam nagyujja lenne a hírforrás. A hírek után operettmuzsika, részletek Oskár Strauss műveiből. Különös, hogy a kacsák a legvadabb híreket is nyugodt lélekkel hallgatják végig, a Legénýbúcsú örökzöld dallamaitól azonban hisztérikus rohamot kapnak, rémüftén hápognak és rohangásznak összevissza. Előbb még azt hittem, valami rejtőzködő ellenséget fedeztek fel, patkányt vagy menyétet, de aztán bele kellett nyugodnom, hogy iszonyú fölháborodásukat tényleg az operettmuzsika okozta, hisz mihelyt véget ér, ők is megnyugszanak és visszaülnek az árnyékba. S még mondja valaki, hogy faluhelyen csak az olcsó, szirupos zenét szeretik ! Vajon milyen szempontok szerint választották ki és küldték ebbe a faluba az illetékesek (ugyan kik lehetnek?) azt a három bűvészt, akik az egyik nyári estén két órán ót próbálták szórakoztatni a közönséget? Milyen ízlést és kultúráltságot tételeztek fel a falu lakóiról? A bűvészek olasz neveit nem jegyeztem fel s így elfelejtettem (Pandolfini?), műsorúkat azonban nem, hiszen soha életemben nem láttam még ilyen alacsony színvonalú, silány bűvészműsort. „Magyar művészek!" —így csalogatta a közönséget a nyomtatott plakát, abban a faluban, ahol már évekkel ezelőtt megszűnt a magyar iskola, s ahol a gyerekek anyanyelvűket már csak a tanítási szünetekben, esetleg otthon és az utcán „művelhetik". A művészekké előléptetett ügyefogyott varázslók azonban nem tudtak se magyarul, se szlovákul (olaszul se!), olyan szörnyűséges habaréknyelvet beszéltek, hogy a falra kellett tőle mászni. Az útszéli, alpári malackodásról, a díszletnek szánt gyűrött és szennyes kacatról, a kopott és molyrágta bűvészöltözékről, a bűvészek kelletlen, siralmasan lusta-tohonya megjelenéséről talán jobb ha hallgatok. Nem hallgatom el azonban, hogy nem értem, hogyan kaphatott ez a három „bűvész" működési engedélyt! A „bűvsor" megtekintése természetesen nem volt kötelező. Magamra vessek hát, hogy mégis megnéztem, vagy azokra a bűvészekre, akik ezt a szórakoztatási műfajt valóban ámulatra méltó színvonalom művelik, s megszeretteték velem, akik hitelét az ilyen és ehhez hasonló produkciók rontják!? Nem tudom. Füstszűrő nélkül A szálloda neve Blankyt, azaz égszínkék, sokáig, épült, de aztán olyan előkelő és modern lett, hogy hét határban nem találni mását, s mert az egyik határ-átkelőhely közelében van, nyáron a német és osztrák turisták is meglelik, nincs hát azon semmi meghökkentő, hogy egy kissé rátarti lett, különösen a hazai vendégekkel szemben. Korán érkeztem a kis határmenti városba, korán és hosszú út utón, tehát egy kicsit fáradtan. Ilyenkor mindig jót tesz egy csésze kávé. De a Blankyt kávézója csak hétkor nyit. Sebaj, megvárjuk! Sőt, azt gondoltam, hogy ha már eddig vártam, várok még fél nyolcig, ne higyék rólam, hogy notórius koffeinista vagyok. Fél nyolckor helyet foglaltam az egyik frissen terített asztalnál. Az éttermi részben osztrákok reggeliztek.- Mit akar? - mondult rám a fiatal pincér. - Hiszen láthatja, hogy még nem vagyok kész! Akárhogy néztem is őt, ezt nem láttam rajta, ti, hogy még csak félkész állapotban van, igaz, az asztalok egy részén még nem volt abrosz.- Várjon kint, amíg elkészülök! Szófogodó ember vagyok, kimentem az égszínkék szálloda előcsarnokába. A takarítónő berregő géppel porszívózta a szőnyeget. A kávét csak nyolc után kaptam meg. Kiváló kávé volt. S közben az étlapon felfedeztem, hogy a Blankytban most van a „Magyar konyha hete". Elhatároztam, hogy itt fogok ebédelni. Délben is a „féligkész" pincér szolgálta fel az ebédet, álmosan és kelletlenül. De a csokoládés Gundel-palacsinta jól sikerült. „A szakácsok tehát komplettek" gondoltam szórakozottan. Ilyen modern helyen engem is elkap az előkelősködés és idegen szavakat gondolok ki. Például: füstfilter. Hol van a füstfilter? Mert ebéd után rám szólt a félkész pincér, hogy menjek ót a kávéházba, itt tilos a dohányzás. Átmentem. De már egy kicsit mérges voltam. Tudni kell ugyanis, hogy a kávéház és az étterem, itt a Blankytbon, egy terem. Egy és ugyanaz a terem. Az éttermi részben tilos a dohányzás, ellenben a kávézó részben úgy füstölhet az ember, ahogy akar. S a cigarettafüsté végkép nem értette a Blankyt vezetőinek a logikáját, vidáman és égszínkéken gomolygott az étterem asztalai fölött is. Hiába, a füst már csak ilyen buta. Ezért jutott eszembe ez a szép idegen szó, hogy füstfilter. Helyesebben félidegen szó.- Hol van itt a füstfilter? - kérdeztem a félkész pincértől. Csodálkozva nézett rám, s láttam rajta, hogy nem érti. Végképp nem érti.- No ne vicceljen velem, jó! - mondotta aztán erélyesen s faképnél hagyott. Az azúrkék nevű kávéház-étteremben egy háromtagú „népi zenekar" (primáš, zongorista, gitáros) füstkönynyű magyarnótákat, sőt népdalokat is játszott, lévén a Magyar konyha hete. A Gundel-palacsinta és a magyar birkapaprikás fölé a Szomorú a Tisza, mikor kivirágzik c. nóta búbánatos dallamai varázsoltak hamisítatlan, égszínkék hangulatot. 9
