A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-22 / 38. szám

KÖNYV R uff y Péter: Világaim „Ki beszél ma régi hirlapirókról?’’ Kérdezi a szerző a „Volt egyszer egy Vasárnapi Újság" című írásának beve­zetőjében. Valóban, ki beszél róluk? Ha olyan hírlapíróról, riporterről, író­ról van szó, mint Ruffy Péter, akkor na­gyon sokan. A Dunatáj vidékén és szerte a világban is nagyon sokan. Beszélnek róla Vágsellyén, a Vörös­marty Klubban, ahol két évvel ezelőtt járt; beszélnek róla Erdélyben, a Vaj­daságban, Madagaszkár szigetén, a Fekete-Afrikában és hadd ne soroljam tovább. . . Nem azért, mintha Ruffy ezeken a helyeken világrengető tetteket hajtott volna végre. Nem tett semmi kü­lönöset, csak azt, annyit, amennyi egy szemfüles hírlapírónak, riporternek, író­nak a kötelessége: igaz, derék embe­reket fedezett föl, igaz és szent ügyek harcosairól hozott hírt. Bemutatta vilá­gait, embereit, minket, önmagunknak. Bemutatta nekünk a Losoncon küszkö­dő Szabó Gyulát, a Bajkál-tó fagyban élő lakóit, Madagaszkár őslakóit, akik új szavakat gyűjtenek anyanyelvűk gya­rapítása érdekében és nem tudják, hogy Benyovszky magyar volt; és be­mutatja a csend világát, visegrádi he­gyi hajlékát. Sok színű, sok árnyalatú Ruffy Péter világa. Minden szín, min­den árnyalat egy új út, egy új írás, amelyről, Illyés Gyula ezt írja a könyv előszavában: „Életművet szerkeszt ösz­­sze. Mintegy fal mellett haladva egy cél felé, amelyről az idő fogja kimu­tatni — mutatja máris — hogy irodal­mi. Különös sorsú író ő, nem egyetlen a maga útján.” Nem egyetlen, de nem is követi őt hadseregnyi csapat, Hite mégis ren­dületlen: érző, fájdalmas sorai bizako­dóak. Talán egyszer, valamikor majd nem is lesz szükség a hozzá hasonlók­ra. Hátha egyszer már nem azok miatt a fájdalmak miatt kell az írónak Bu­dapestről Szlovákiába, Erdélybe, Ma­dagaszkárra érkeznie, amiért még Ruf­fy érkezett? . .. De nincs itt még a Kánaán! Ruffy könyve viszont az asztalunkon. —zolczer— Esterházy Péter: Termelési-regény (kisregény) Az új magyar próza — jó tíz esz­­tendőnyí intermezzá után — újra föl­felé van ivelőben. S legsikeresebb mű­velői — a sokévi átlagtól eltérően — épp a legifjabb nemzedék — a mai harminc-negyven év közöttiek — sorai­ból toborzódnak. Nádas Péter, Bere­­ményi Géza, Lengyel.Péter, Császár Ist­ván nagysikerű kötetei után az idei könyvhétre Hajnóczy Péter „A halál ki­lovagolt Perzsiából” című kisregénye és Esterházy Péter „Termelési-regény”-e jelent meg szinte egyidőben. Hajnóczy írását már Új Irás-beli közlésekor volt módunk megismerni, Esterházy különös kísérletével viszont csak most birkózunk s próbáljuk megemészteni — ki-ki sa­ját vérmérséklete szerint. Mert a „Termelési-regény” valóban rendhagyó mű a maga nemében. Az avantgardista kísérletekre oly kevéssé fogékony magyar szakmai és olvasói közvélemény ugyanis egyöntetű lelke­sedéssel fogadta, s ha semmi más, már ez gyanússá teheti mindkét oldal előtt. A konzervatív közízlés, előtt a kísérleti jelleg, az avantgardisták előtt a túlsá­gos „közérthetőség” kellene, hogy gyanús legyen a sokévi norma szerint, ám Esterházy „kisregénye" ellent­mondani látszik minden eddigi tétel­nek. A konzervatívok azért ünnepük, mert az avantgardista „álarc” mögött nagyonis vérbő, mai s „realista” tör­ténet lapul, míg az avantgardizmus hí­vei nyilván annak örülnek, hogy az alig harminc esztendős szerzőnek olyas­mi sikerült, ami csak keveseknek ada­tott meg: hogy t. i. a legkorszerűbb, minden vélt vagy valódi hagyománynak fittyet hányó „regény” álarcában egy gáncsnélküli, vérbő modern próza tört be a mai magyar irodalom élvonalába s ráadásul el nem hanyagolható si­kerrel ! Nincs szándékunk az ugyancsak vas­kosra (legalábbis a modern próza vi­szonylatában vaskosra) sikerült, majd harmincíves, félezer oldatos mű „tartal­mát" elmondani, még akkor sem, ha ez egyáltalán lehetséges volna, csupán a struktúra felidézésével szeretnénk ér­zékeltetni „rendhagyó voltát” a szerző (E. P.) ugyanis megháromszorozva mondja el a „történetet”: először egy „ötvenes évekbeli" termelési-regény-pa­­rafrázisban, másodszor Eckermann, Jo­hann Péterként s harmadszor termé­szetesen Esterházy Péterként, aki nem­csak írója, hanem „hőse” is (a „Mes­ter") e különös irásműnek. —il — MŰVELŐDÉS Költők a gyermekek között „A gyerekek másképpen olvasnak mint a felnőttek — írja Erich Kästner-, szá­mukra a betűkben felidézett világ — ha más módon is — éppen úgy való­ság, mint a kézzelfogható dolgok vi­lága.” Erről győződtünk meg Szencen (Se­­nec) egy könyvtári rendezvényen, ahol a legkisebb olvasók találkoztak Simkó Tiborral és Varga Imrével. A rendszeres könyvtári foglalkozáso­kon sok mesével, elbeszéléssel, költe­ménnyel ismerkednek meg a legfiata­labb olvasók, a napközisek. A könyvis­mertetésekkel, zenés, verses hangleme­zek közös hallgatásával egybekötött já­tékos mesedélelőttök önálló olvasásra serkentik a gyerekeket. Az olvasási él­mény a rendezvényeken közössé váHk, véleményt cserélnek, megbeszélik ész­revételeiket, sőt, ajánlják, terjesztik egy­más között az értékes irodalmat. Vers­olvasás, versmondás, játék a rímekkel, — kedvelt szórakozásuk a legfiatalabb szenei könyvbarátoknak. Simkó Tibor Tikirikitakarak, Varga Imre Sárkányölő Jankó című kötete valamint a Tapsi­ráré tapsórum szlovákiai magyar költők gyermekvers-antológiája értékes aján­dék a fiatal versbarátok számára. A találkozón bebizonyosodott az is, hogy ezek a versek nemcsak az óvodások, első és második osztályosok számára jelentenek élményt. Lelkesen mondták, szavalták azokat tizenéves versbarátok is, tanújelét adva annak, hogy a vers­tanulás nemcsak kötelező lecke kereté­ben szerepel életükben. Simkó Tibor és Varga Imre készség­gel vállalkoztak arra a nem egyszerű feladatra, hogy legkisebb olvasóik kí­váncsiskodó kérdéseire kielégítő választ adjanak. Bizony, nem egy felnőttek számára rendezett író-olvasó találkozó szervezői megirigyelhették volna az itt elhangzott színes, őszinte érdeklődést tükröző kérdések özönét. S mivel a kis versbarátok nem mindig érték be egy­szerű, rövid válaszokkal, a találkozó be­szélgetéssé, majd játékká alakult, bár ez költő vendégeink leleményességét és kitűnő pedagógiai érzékét is dicséri. Polák Margit KIÁLLÍTÁS „Szuronyukon őszirózsa...“ (Czinke Ferenc tárlatáról) A Tanácsköz'társasággal kapcsolatos alkotásaiból állított ki nemrégiben né­hányat a szécsényi (Nógrád megye) Kubunyi Ferenc Múzeumban Czinke Fe­renc, Munkácsy-díjas grafikusművész, a Magyar Népköztársaság Érdemes mű­vésze. „Nyilvánvaló, sokkal nehezebb feladatra vállalkozik a művész akkor, amikor ihlető forrása a történelem.” — olvashatjuk a tárlat katalógusának elő­szavában. Nos, a kiállítás megtekintése után nyugodtan elmondhatjuk, hogy Czinke Ferenc ezzel a komoly feladat­tal is sikeresen megbirkózott. A művész kiállított munkái — fotó­montázsok, litográfiák, rézkarcok, klisé­nyomatok, tusrajzok — hatásosan do­kumentálták a Tanácsköztársaság küz­delmes napjait, a vöröskatonák hősi elszántságát, a kibontakozó új társadal­mi rend szellemét. Czinke Ferenc a történelmi eseménye­ket „a mának szólóan idézte meg", az európai hatású forradalmi megmoz­dulás „társadalmi és emberi tanulsága­it esztétikai értékké emelve" tárta a látogató elé. A bemutatott munkák az elkötelezettségen kívül mély és tiszta emberi érzésekről, kifinomult művészi tehetségről tanúskodtak. A Tanácsköz­társaság eseményeiből táplálkozó soro­zat a grafikus alkotásainak „esztétikai értéket teremtő politikus jellegét" iga­zolja. A művész önvallomásából megtud­hatjuk, hogy a téma feldolgozásához a történelmi tanulmányokon s a különféle információforrásokon kívül ösztönzőleg hatott édesapja megdöbbentő vissza­emlékezése meg az a „mundérba búj­tatott béresszerű figura”, melyet a Gá­bor bátyjától kapott megsárgult fényké­pen látott. „Tartalommeghatározó az öltözet, a szín, a virág, a fényképező­gép — egyáltalán, a »születik« szi­tuációjában humanizálódnak ezek a tárgyak és kibontják a tartalmat...” — mondja az említett képpel kapcso­latban. Czinke Ferenc. S a felsorolt élmények után megszületnek a művek — maradandó és értékes alkotások. A grafikusnak tehát sikerült a témát úgy megjeleníteni, az élményt úgy „átírni”, hegy a „kifejezés egyértelműsége” ne szenvedjen csorbát! (Csáky) Sylvester Stallone, aki a Rocky című filmmel lett világhírű, szokatlan part­nerrel forgatja a Rocky II. című filmet Philadelphiában. A partner neve Buk­­tus, és nemcsak a film forgatásán, ha­nem a magánéletben is hűségesen ragaszkodik a színészhez. Orson Welles nem először áll felvevő­gép elé Jugoszláviában. A világhírű amerikai színész-rendező most Nikolaj Tesla horvát mérnökről és fizikusról forgat filmet, aki az olasz Galileo Ferraris5zal egyidőben találta föl az indukciós elektromotort. - Képünkön: Orson Wellest az utcán kapja lencse­végre egy fotóriporter. A világsztár azonban mintha nem nagyon örülne ennek. Már használják ezt a pneumatikus próbapadot, amelyet nemrégen a lip­csei Cérnagyár szakmunkás-tanulói fej­lesztettek ki. Kevesebb állási idő, kisebb költségek, nagyobb javitósi kapacitás az eredménye az újításnak, amelyet a Holnap Mestereinek Kiállításán is bemutattak. 8

Next

/
Thumbnails
Contents