A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-08 / 36. szám
a különbség. Amíg a Bánfi-talólmányt bedörzsölés révén juttatjuk a fejbőrbe, addig • az én szeremmel „dunsztolni” keli a fejbőrt. Az is különbség továbbá, hogy amíg a Bánfi-hajszeszt mindennap kell használni, a Patienciával csupán hetenkét egyszer szükséges borogatni a fejet. Nem is beszélve arról, hogy az én találmányomat télen-nyáron alkalmazhatja az ember, a Bánfié viszont gyulladást okozhat az erős napfényben. — De az is lényeges különbség, hogy amíg a Bánfi-hajszesz 58 forintba kerül, addig a Patienciát 200 forintért árusítja a Skála — vágtam bele egy kissé ironikusan a néni szavába. — Hót ez bizony igaz — mosolyodon el Nedeczky Jenőné. — Az ár esztendős korában kezdte használni a Patienciát és ma már haja van. Legjobb bizonyítékok azonban a köszönőlevelek. „Mélyen Tisztelt Asszonyom! Nem tudom, hogyan fejezzem ki hálámat, hogyan köszönjem meg önnek azt a boldogságot, amelyet akkor érzek, amikor a hajamat fésülöm. Mindezt az ön csodálatos találmányának köszönhetem. Már nem vagyok fiatal, 58 éves, s valamikor szép dús hajam volt. Az utóbbi két évben vészesen kezdett hullani. Az egész lakás tele volt hajjal. Kapkodtam fűhöz-fához . . . Rettenetes lelkiállapotban voltam. Akkor jött mintegy mentőangyalként az ön találmánya. Eddig 10 alkalommal használtam . . . azóta a hajhullás minimálisra csökkent, Ha beteg vagyok, Varga Karolín gondoskodik rólam — mondja Margit néni meghatározása azonban a gyártó cég és a Skála áruház dolga. Ez azonban nemcsak a szert adja a 200 forintért, hanem egy pelenkaféle kendőt, egy gumisapkát és egy törülközőt is. Mert nézzük csak, hogyan kell a szert használni? Először is egy kanálnyi Patienciát keverünk fél deci forró vízbe. Bekenjük oz oldattal a fejbőrt, kendővel beborítjuk a fejet, ráhúzzuk a gumisapkát s végül még a törülközővel bebugyoláljuk, így segítjük elő a „dunsztot”. Legalább egy óra hosszat kell hagyni hatni a szert, bár aki nem kényes, 2—3 óráig is kúrálhatja a fejét. Végül pedig babaszappannal kell lemosni. — Tudna-e említeni olyan eseteket, amikor valóban kinőtt a páciens haja? — Akár több tucatnyit is! — mosolyodott el Nedeczky Jenőné. — Itt lakik a Mikszáth Kálmán utcában például a 81 éves Schmidt Pista bácsi. Teljesen tükörsimaságú volt a feje. Ma már fésülködnie kell, úgy megnőtt a haja. Vagy vegyük az Augi Jóska gyereket, aki kopaszon született. Tizenhal a zsírosodás teljesen megszűnt, és ami a fő, nő.. . egyre dúsabb a hajam Nincs szó, amivel kellően kifejezhetném a hálámat. Én csak egy öregedő aszszony vagyok, aki egészséges, boldog hosszú életet kiván önnek. Hálás tisztelője: Gáspár Ernőné, Nagykanizsa, Magyar utca 24." Természetesen a riporter nem elégedett meg a feltaláló egyoldalú tájékoztatásával. Felkerestem tehát a Skála nagyáruház igazgatóságát is, ahol Balázs főosztályvezető és helyettese Sánta János mindenben megerősítette Margit néni szavait. — A Patiencia valóban jó szer, mi magunk is használjuk, s a külföld is érdeklődik iránta — mondták az osztályvezetők. — Többek között az önök Prior áruház-hálózatávai is tárgyalunk, s valószínű, hogy ez év végén már árusítani is fogják a Patienciát. Higgyünk tehát abban, hogy rövidesen nálunk sem lesz többé kopasz fej! Neumann János Prandl Sándor felvételei HÁROMSZÖG 4. Ezzel megkezdődtek a korai bolyongások. összekarolva járták az utcákat. Pista udvarolt, játszott. Mint egy húszéves diák. Időnként rajtakapta magát, hogy a mozdulat, a szó csak ismétlés, utánzás, másolása hajdani önmagánck. Egyre gyakrabban töltötték együtt a délutánt is. A férfi kezdte kevésnek érezni az idillt. Egy alkalommal körülnézett a szomszédos városkában, nem akadna-e kiadó szoba? Talált. Egy félreeső, kertes házban. A következő nap pedig odasúgta Marikának, amikor az asztalra tett néhány iratot: - Délután nem a parkban találkozunk. Átmegyünk N.be . . . A pályaudvaron várlak. Azontúl hetenként kétszer-háromszor a kisvárosi kertes házban találkoztak. A szobácska havi bérét Pista kaparta össze valahogy. Néha megpróbált számot vetni önmagával: mi ez, szerelem? El eltűnődött, aztán kissé keserű szájízzel állapította meg, hogy igazi szerelemnek aligha nevezhető kapcsolata a lánnyal: minden esetre azonban oldottabb, frissebb lett és mintha a fiatalsága is haladékot kapott volna . . . Pista környezetében eleinte csak suttognak az ügyről, később már nyílt szóbeszéd tárgya a dolog. Különösen Editnek a hivatalban tett látogatása óta. Az asszony aznap egész délután ette magát, gyötrődött. És este, amikor a férje hazatért — megint csak késő este — minden fájdalmával rátámadt. A gyerekek már lefeküdtek, úgyhogy azt remélte, nem hallják keserű kitöréseit. Tagadásra számított, de tévedett. Pista férfias diadalérzettel vágta oda: —• Igazad van, most is együtt voltunk! — Szakíts vele! — Jut is eszembe! ! Szombaton a férfi szó nélkül egy táskába csomagolta a pizsamáját, borotváját meg egy inget. — Hová mész? — Randevúm van — mondta. — Vasárnap este jövök haza, de az is lehet, hogy csak hétfőn. És már el is tűnt. Az asszony — mint mindig — most is a varrógép mellett ült, de képtelen volt tovább dolgozni. Egész nap csak sírt, már a gyerekek előtt sem tudta eltitkolni könnyeit. Csodálkozott, amikor a férje vasárnap reggel beállított. Talán összevesztek vagy szakítottak — gondolta futólag. Pista azonban csakhamar szertefoszlottá a halovány reményt: — Marika nagyon kínos helyzetbe került miattam. Mellette kell, hogy álljak, Türelmet, megértést kérek tőled . . . — mondta csöndesen, mintha valami közömbös dologról társalognának. — Mit akarsz? Mit akarsz tőlem még? — Ez a dolog rendeződni fog, kifutja magát. De most segíts nekem. Egyezz bele, hogy az egész hetet vagy kettőt is vele tölthessek .. Pista jelenetre készítette föl magát, de Edit egyetlen szót sem szólt. Elfogta a szédülés, úgy érezte, ha most nem tudja megállítani az eseményeket, nincs visszaút. A férfi összecsomagolta legszükségesebb ruháit és szótlanul elment. Edit először a lánnyal beszélt. Kilesett egy olyan pillanatot, amikor a férje nem tartózkodott a hivatalban. — Mit akarsz a férjemtől? — kérdezte szúrós hangon. — Húsz évvel idősebb nálad. Nem te vagy az első eset az életében! Három gyerekünk ven, ha hozzá akarsz menni, tartásdíjra fog elmenni a fizetése . .. A lány néhány pillanatig hallgatott, aztán az asszonyra nézett: — Ez az én magánügyem. Elmehetek? Marika valóban úgy érezte, hogy ez a dolog az ő magánügye. Tudta ugyan, hogy Pista egyelőre még ehhez az aszszonyhoz tartozik és a gyerekek is odafogják, de első beszélgetésüktől mozgékonynak, kedvesnek, barátságosnak tartotta a nála tényleg húsz évvel idősebb férfit. És amikor az közeledett hozzá, eszébe sem jutott, hogy elhárítsa És most mór nincs visszaút. Edit férje fölötteseivel is beszélt. Sajnálkoztak, biztosították a segítségükről1. Mármint annyiban, ha a tények megfelelnek a panasznak, a lányt máshová helyezik. Amikorra kitört a botrány, Pista és Marika már együtt laktak. Mindketten elszakadtak barátaiktól, családjaiktól; úgy siettek naponta abba az albérleti szobába, mint valami szigetre. Röviddel később a lány teherbe esett. Részletek Edit és Pista legkisebb fiának naptári bejegyzéseiből: „Ezen napon van Pista bátyámnak és apukának, H. Istvánnak ugyancsak a névnapja. Szeretnék találkozni vele ” „Apuka beadta a válópert, véglegesen itthagyott bennünket. Anyuka idegösszeomlást kapott és este azt mondta, öngyilkos lesz. Mi hárman, gyerekek, fölváltva virrasztottunk nála az éjjel. Különben könnyen apa és anya nélkül maradhattunk volna. Anyuka reggelre jobban lett." „Anyuka nem tudja magát túltenni azon, hogy apa elhagyott bennünket, pedig öt hónapja már, hogy elköltözött tőlünk." „Apukának ma van a születésnapja, ha itt lenne közöttünk, most együtt ünnepelnénk." „Anyuka megint ideges lett, mert értesítést kapott a bíróságról. Mindenki ideges körülöttem, a barátaim is elkerülnek. Ha felnőtt leszek, nem akarok ilyen lenni, mint apuka. Már csak azért is, mert a múltkor azt mondta a bíróságon, hogy anélkül a lány nélkül is előbb-utóbb elhagyott volna bennünket." • • • Utólagos igazolás Pista részéről, vagy valóban így érzett? Az eset kimenetele szempontjából tulajdonképpen lényegtelen. Pista és Edit házasságát a bíróság kétszeri halasztás után a harmadik tárgyaláson felbontotta. Megtörtént eseteket nehéz utólag megítélni. De fölfigyelni érdemes rájuk, mert nemcsak ez az egy ilyen történet van. Sajnos, bíróságaink gyakorlatában túl sok a hasonló. Ezért nem árt, ha nem lépünk át rajta gondolkodás nélkül. (Vége) 17
