A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-08 / 36. szám
Tóth László: TOPOGRÁFIA Építettem erdőt erőset... Építettem erdőt erőset bevehetetlent hat nap s hat éj munkájával valóságos erdő-erődöt teleépítettem fák kupoláival és gótikus tornyaival sziklabérc-bástyákkal bokrok sáncaival rejtett zugok kazamatáival és ösvények sétányaival teleépítettem állatokkal bogarakkal madarakkal s a közepébe pontosan a közepébe építettem egy varrógépet is mert varrógép nélkül ugye igazán nem erdő az erdő tavasszal ha zúg — az a varrógép zakatol benne nyáron ha zúg — az a varrógép zakatol benne ősszel ha zúg — az a varrógép zakatol benne télen annak a varrógépnek a csendjét hallani és építettem föléje szép szabályos holdat is kereket kereket és fényeset ezer fáklya fényével égőt megjósolták — tűzvész dönti romba azt az erdőt megjósolták — szélvész dönti romba azt az erdőt megjósolták — a Nap heve égeti ki a földből azt az erdőt ezt az erdőt én jól ismerem s e jóslatok mint páfrányok nedvesek mind sötétek mind senki sem hallotta jól és Dénes György két verse: KÁRMA senki sem mondta ki ebben az erdőben lett volna jó megszületni hívtam a nagypapát — gyere erdőt építettem varrógép zakatol benne hívtam a nagymamát — gyere erdőt építettem varrógép zakatol benne hívtam anyut és aput — gyertek varrógép zakatol benne hívtam a szeretőimet a feleségemet és a gyerekeimet hívtam a barátaimat és az ellenségeimet is gyertek gyertek gyertek gyertek szegénynek elment az esze ugyan ugyan varrógép az erdőben mondogatták és gyanakvón méregettek egyedül jöttem hát ide egyedül egyedül most tavasz van most nyár most ősz most tél most csend van csend csak és zúgás a hetedik napokon sem pihenhetek az erdő él él mellkasomban fészket raktak a varrógép zakatoló szívhangjai Megjegyzés: Az utalás Jerzy Harasymowicz Erdöépítés című versére (magyarul Tözsér Árpád fordításában olvasható az Irodalmi Szemle 1967. évi 6-os számában) csupán véletlenszerű. A két vers közti párhuzam is esetleges. A kiemelt rész idézet Konrad Sutarski Hosszú karú ősapánk című verséből, Weöres Sándor fordításában. Kövesdi Károly: VERS NEM KÖLLETIK Tőrök Elemér: Jó REGGELT Ébredek mély álmomból Szívemen már madár szól nézek álmos dombokat minden engem hívogat az a dal a távoli jó visszhangját hallani könnyű kedvvel sétálok szólítgatnak virágok fényes a nap s hogy ragyog ki mondja meg hol vagyok a csend szinte megkövül ős-békesség vesz körül s kivirágzik arcomon gyermekkori mosolyom Tudván tudom, hogy éltem valaha. Mily testbe bújva éltem én? Szállong holt idők illata borús lelkem sötét vizén. Mi voltam? Hüllő? Lomha sárkánygyík? Tengeri csillag, féreg vagy virág? Az érthetetlen s szörnyű lét hevít, fújja, fújja kegyetlen himnuszát. Mit tettem akkor? Elmúlt életemben? Vért ontottam vagy engem öltek el? Ég-föld között, a Semmi partján lengtem, hevert a csontom fakó földeken? Tudván tudom, hogy éltem valaha: Mene, tekel, ufarszin — koponyák rothadt beléből száll a szózata a Rossznak, aki darabokra vág. A Föld megőröl, s majdan összeáll haló poromból kobra és virág. Az egyik zsenge életet kaszál, a másik porba ejti homlokát. KIÁLTHAT MÁR Kiálthat már (örökké kiált) a becses élet, az elfuserált, mely nő még, burjánzik szerteágazón: fogy is, nő is — magam így vigasztalom. Fogy is. nő is. Ez óm a furcsa benne, míg hajtómotorja elégettetik. A sötét úgy szakad a mindig szomjú észre, mint a bizalom tolvaj hitszegése. Nőj csak: életem, nődd ki a ruhád, melyet az évek akasztottak rád, s maradj példázat (ha tetszik — ítélet): magamagát fojtja meg az élet. Megvénül egyszer az idő is, kiperget minden grammatikát csücsülhetünk kihullt fogón s a vers szól: agyő, uraim. s a ráncba lágyult ásít, bekattintja magát. szájgödörnél játszhatunk papás-mamást. S akkor, a kotaton csöndben angyal suhan el torony LUZSICZA ÁRPÁD Fehérré okosodik a csont is. iránt. rajza
