A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-25 / 34. szám
Az ember nemcsak a tudatában hordja az emlékeit. Élete nagy fordulóinak, kisebb epizódjainak hordozói az öt körülvevő tárgyak is, amelyek mind-mind emlékeztetnek valamire. Egy fénykép a falon nemcsak a nagyapa emlékét őrzi, hanem a gyermekkorét is. A pincébe vagy a padlásra hajított karospad egyszerre emlékeztet a szülőkre és meghitt, jóízű beszélgetésekre. Az asztalfiókban enyésző papirköteg a gyerekek születésére, valakinek az elmúlására, a katonaévekre; harsány lakodalmakra, a házvételre vagy jó termésre, örömökre és jajrabajra. Derűs napokra és kemény esztendőkre. Édesre és keserűre. Mondhatnám: az életünkre. És a történelemre is. Mert mindaz, ami az emberrel történik, a történelemnek is része. A Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanása óta eltelt harmincöt év emlékeit keressük egy családnál Rozsnyón (Rožňava) és a járásszékhely környékének falvaiban. Jóska, a partizán: az 1944. december 14-én reggel kivégzett TÓTH JÓZSEF életének és hősi halálának mozzanatait szeretnénk feleleveníteni. • Gépkocsink egyenletes gyorsasággal kapaszkodik az osgyáni kanyarokban Rozsnyó felé. Útipoggyászomban néhány fénykép: a CSEMADOK idei s korábbi gombaszögi országos dal- és táncünnepélyein megjelent párt- és kormányküldöttség tagjai megkoszorúzzák a város főterén Tóth József emlékszobrát. Ez a mellszobor kortársunkká avatja az akkor huszonöt éves fiatalembert. Emelt fő, elszánt tekintet, határozott arc, összezárt száj. Löffler Béla alkotása alatt pedig egy márványtáblán kétnyelvű felirat: „Na tomto mieste bol nacistami popravený JOZEF TÓTHŕ člen partizánskeho oddielu Kozlova (Ezen a helyen végezték ki a nácisták TÓTH JÓZSEFET, a Kozlov partizáncsapat tagját)". A felirat fölött vörös csillag, alatta bányászlámpa. Mindkettő szimbólum. Jóska, a partizán a párt vezette Szlovák Nemzeti Felkelésben lelte halálát; mielőtt pedig a partizánok sorába lépett, segédvájár volt a rozsnyói bányában. Befutunk Rozsnyó utcáiba, kocsink először a járási múzeum épülete előtt fékez. Az igazgató dolgozószobájában fogad. Ismertetjük úticélunkat: szeretnénk minél többet megtudni a volt partizánról. Vendéglátónk széttárja a karját:- Nehéz lesz, nagyon kevés anyagot tudtunk összegyűjteni róla. Pedig egyre többen érdeklődnek iránta, egyre többen kérnek tőlünk vele kapcsolatos információt. A múzeum két munkatársa azért így is egy ideig nekünk dolgozik. Korabeli fényképet keresnek Tóth Józsefről, valamint a Kozlov partizáncsapathoz tartozó Petőfi partizánbrigád névsorát. Rövidesen hozzák is a kiinduló adatokat: neve mellett a 240-es sorszám áll, foglalkozása bányalakatos, nemzetisége magyar, beosztása partizán. A megjegyzések rovata üres, az írnoknak valószínűleg már nem jutott ideje rágépelni az iratra, hogy 1944 decemberében a fasiszták elfogták és több napi kínzás után fölaka.ztották. Egy sorral följebb Blau Jenő, debreceni partizánorvos nevét olvasom (1945 januárjában Alsómecenzéfen . végezték ki); eggyel lejjebb pedig Csedrik András, ruszin nemzetiségű ilosvai kovácssegéd neve szerepel. Amíg én a nyilvántartási kartont nézegetem, a múzeumigazgató kész tippekkel lát el: Hárskúton látogassuk meg Tóth Kálmánt, az általunk keresett partizán fiát; menjünk el Berzétére (Brzotín), ott él Farkas Lászlóné, Tóth József egykori özvegye és okvetlenül beszéljünk Ladislav Gemerskývel, a jáTóth lózsel partizánigazolványa Mariska nem a kisunokaval rási nemzeti bizottság dolgozójával, aki fogolytársként jelen volt Jóska elfogásánál. Ez hát a munka első fázisa. • Egy fél óra múltán Tóth Kálmán házának ajtaján kopogtatunk. A takaros családi ház előszobájában a váratlan vendégnek kijáró meglepett arcok fogadnak. Kérdezem a harmincnyolc éves kőművest: emlékszik-e az apjára, mit tűd róla? Egy fiókos üvegvitrinhez lép, elsárgult fényképet, in memoriam kapott kitüntetést és két-három régebbi újságcikket vesz elő. A fényképen apja arcmása, az emlékezésül s emlékeztetőül kapott érem keltezése az SZNF korábbi évfordulóihoz fűződik, a cikkek Tóth József hősiességét méltató dolgozatok. Kérdőn, kissé fájdalmasan a szemembe néz: — Ennyit tudok. És amit édesanyámtól meg a nagymamámtól hallottam . . . Személyes emlékem nincs róla, mindössze három éves voltam, amikor kivégezték. Azazhogy . .. Hirtelen elhallgat, mintha elvágták volna a szavát. Csönd. A tűnődés pillanatai? Vagy az emlékezésé? — Azazhogy? . . . — Hogy közvetve van személyes élményem! — Éspedig? — A múltkoriban történt, hogy egy kissé elidőztem apám szobra élőit Rozsnyó főterén. Egyszerre csak egy csoportnyi turis'a érkezett és a vezetőjük magyarázatba kezdett. Egy-két lépéssel arrébb álltam, de így is jól MIKLÓSI PÉTER hallottam, ahogy ketten-hárman összesúgtak. „Nézd, ez a férfi itt mennyire hasonlít erre a szoborra!" Furcsa érzés fogott el, mintha szívembe markoltak volna . . . Néhány pillanatig újra némaság ereszkedik közénk, aztán földerül az arca és ő szólal meg először: — Mindent elmondtam, ami tudtam. A környéken sokan vettek részt a felkelésben. Sajnos, az életükkel is sokan fizettek, sok családban gyászolnak férjet, testvért, szülőt vagy gyereket. — Mégis, hol kaphatnánk esetleg további felvilágosítást az édesapjáról? — Természetesen az anyámnál. De Tencs Mária nevű rokonunknál is vagy Belényi Lajos bácsinál, aki ma már nyugdíjas, de a felkelésben osztagparancsnok volt. • A véletlen szeszélye révén balszerencsénk van. Sem Tencs Máriát, sem pedig Lajos bácsit nem találjuk otthon. A kör bezárult. Már „csupán" három hírforrásunk van: Farkas Lászlóné, Gemerský Ladislav és a helyszín — Fekelelehota (Čierna Lehota), ahol Tóth Józsefet foglyul ejtették. Szállodánkban üzenet vár: Gemerský elvtárs másnap szívesen velünk tart Lehotára. • Rozsnyóról Fekelelehotára talán harminc kilométernyi az út. Olyan vidéken megyünk, amelynek minden méteréért heves küzdelem folyt a partizánok és a német megszálló csapatok között. Beérve a faluba egy hagyományos stílusban épült, földszintes ház előtt állunk meg. L. Gemerský a ház mellett húzódó kertre mutat: — Itt, ebben az udvarban sikerült elfogniuk Jóskát. Hátulról, a hegyoldal felől jött és egy óvatlan pillanatban szinte beleszaladt a németek karjaiba .. . Én akkor már fogoly voltam, a szemközti házban tartottak őrizetben. — Régebben ismerték egymást? Nevet. Találkozásunk óta először. — Gyerekkori barátom volt. Együtt kergettük a labdát, együtt jártunk szórakozni. A Felkelés óta harmincöt, a közös pajtásévektől még több esztendő telt el. • Ladislav Gemerský furcsán hosszút szív a cigarettából. — Ezerkilencszánegyvennégy december negyedikére a németek körbezárták a falut. Az itt lévő partizánok egyedül észak felé nyerhettek egy keskeny egérutat a szlabosi papírgyártól húzódó völgyben. Ezen a vonalon jött Tóth József is. Negyedikén reggel néhány társammal már őrizetben tartottak itt, amikor, valószínűleg terepfelderítőí szándékkal, a kert végében hirtelen föltűnt Jóska. Az udvarban álldogáló németek közül az egyik észrevette és azonnal rákiáltott: „Halt!" Lefegyverezték és a szomszéd házba kísérték. Akkor még nem tudták, hogy kit fogtak el, csak a faluparancsnoknál tartott kihallgatás során derült ki, hogy személyében egy közismert, az akkori magyarországi hatóságok körözési listáján is szereplő partizán került a kezükbe. Ennek ellenére még két-három napig itt tartották fogva, viszonylag szabad körülmények között. Persze, ezt a sza-12
